Esztergom és Vidéke, 1885

1885 / 63. szám

Esztergom VII. évfolyam 63. szám!

Városi s megyei érdekeink köziönye.

Mbgjel.enik: hetenki«t kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

egén* évre........................................6 fit —

fél évre . . » . . . * * • * 3 , —

negyedévre ... ...... 1,50

Euy siáni érn 7 kr.

lcr.

hová

SZERKESZTŐSÉG:

jBzENT-yA:NN A-UTCA 317.

Ii.p •zollonii részét illeti'» közlemények ldil<leii<|3lr.

KIADÓHIVATAL:

^SzÉCHENl-TÉFt

honi ;i liivatulos 8 a magán hirdetések, a uyilttcr'oe szánt Itflz- lom.Snrulf «líí(l'/«tiÍHÍ iwhizek és reelamálások intézendnk.

Csütörtök, 1885. augusztus 6-án.

¥

HIRDETÉS EK.

HIVATALOS II Ilii Hindii IC •

1 szótól 100 szi>i«i — fi t 75 kr. 100—200-ig . 1 n 00 „

200—200-ig . 2 „ 25 ,,

Hely égd íj 20 kr.

MAO Á Nlll HIMÍTÉSEK

megállapodás szerint, lehető I égj ntán y ős» hiúin közöl l etnek.

NYII.TTElt sora 20 ar

Magyarosodásunk bástyái.

Nagy-Ölved, aug. 3.

(P. L.) Most midőn a különböző egyesületek a testvóresülés eszméjét látszanak meg valósi tani, kezd a társadalom meggyőződni arról, hogy csak az együttes erő az, mely minden ellen- áramlattal daczolni képes.

így a legújabban alakult közművelődési egyesületek czélja : hazánk szellemi és erkölcsi erejét fejleszteni, nemzetünk önállóságát megtartani és a magyar régi dicsőséget visszavarázsolni, nyelvünket elsajátíttatni azokkal, kiknek őseik a különböző társadalmi rázkódások alatt elhagyva ősi szokásaik és nyelvüket, egy idegen nemzet nyel vét vették át; mert vannak egész községek magyar hangzású nevekkel, idegen nyelven és szokáson.

Most, midőn minden nemzet versenyez a szellemi téren egymással, az ipar, kereskedelem, művészet, lehető magas fokot érve el, minden nemzet nemzetisége mellett küzd, nincs értelmű sem a Schul verein égbe kiáltó kétségbeesett átkozódásainak, som azon pánszláv bozsenkálásokuak, — mert mi nem foglalni, nem erőszakot szentesíteni, hanem csak az elveszettnek hitt feleinket visszaszerezni törekszünk közmivelődósi egyesületeink által.

Mi esztergommegyeiek csak olvassuk ezen nemes küzdelmet, de nem lökésül ünk úgy látszik érte, mert az egyesek áldozatát még nem jegyezte föl semmi gyűjtő ; városaink, gyűléseink hallgatnak, sokan úgy gondolkoznak : Esztergommegye főpapi megye, tegyenek helyettünk főpjaink !

Nagyon szeretuém én már ha egyszer Esztergommegye, illetve közönsége is volna már kezdeményező, vagy azt

— mit a közvélemény szükségesnek tart — pártolva, áldozatát a haza oltárára tennQ.

Ha talán annyira elszomorított volna bennünket saját könnyelműségünk, vagy nagy csapások értek volna bennünket, hogy háztartásunkra so igen telnék,

— mert a mai korban úrnak kell lennünk még minden nyomorunk daczára is, mégis hazafiui kötelességünkről nem szabad elfelejtkeznünk, még a koldusnak is az ezredik krajczárt oda kell adni, s pártolnunk kötelesség a köz- művelődési egyesületeket, ha nemzetünk jövőjét és az utókor háláját kiérdemelni akarjuk.

Állítsunk fel mi is fiók-közmívelŐ- dési egyesületet. Hogy erre, fájdalom, okvetlen szükségünk van, belátjuk azt ha megyénkben körültekintünk és ott látjuk délnyugton Piszke és Nyerges- Újfalu, —- délen pedig Sári-Sáp és Kész töl ez, mig északon Kúrál, Nagy- DlveŰ, Tárnád és több községeket, hol igeu sokan még máig is magyarul káromkodnak, de az előbbiekben svábul, az utóbbiakbau pedig tótul dicsérik az Istent; magyar nevekkel bírnak, de tótul gondolkodnak, ezek ugyan még ma nem voszélyes szász, horvát, szerb és oláh testvérek, hanem jöhet idő, midőn az első orosz rubel vagy zászló láttára föltárnád bennük az ellenséges indulat.

Őseink bűne, hogy a német és tót elemek közt sok régi magyar családot magyar név alatt élő tótokká és németekké engedett válni.

De minden esetre a mi, illetve a

közművelósi egyesület érdeme lesz, ha az esztergommegyei németeket és tótokat magyar érzelmű, gondolkozásu és magyar szavú polgárokká változtatjuk.

Gazdáinkhoz.

(Felhívás a gazdák budapesti congressman való részvételre.)

A következő nagyérdekii felhívás közzétételére kérték fel lapunkat:

Tisztelt gazdaközönsóg!

Amerika, Oroszország és egyél) ver* seityál hunok folyton növekedő konkur- reúcziájukkal már eddig is éreztették kedvezőtlen behatásukat hazánk gazdasági terhelésére.

Az újabb időben még növelte e hatást, legjobb nyugoti fogyasztó piaczaink- nak magas vámokkal elzárkózása nyors terményeink elől.

E két tényező együtthatását már nem lehet többé kicsinylenünk, s a lehető legnagyobb komolysággal kell megfontolás tárgyává tennünk az adott és a még várható helyzetet, és idejekorán gondoskodni a módokról, amo- lyek által belőle kibontakozhatunk.

Amennyire a helyzetet már most megítélni lohetséges, két szempont az, amelyből a bajok orvoslására irányuló tevékenységünk helyesen kiindulhat. Az első szempont az, hogy védekezési munkálatainkban nemcsak egyoldalúkig mezőgazdasági, de az összes gazdasági faktoroknak szerepet kell adni, s hogy a védekezési területbe nemcsak hazánk, de a mi viszonyainkkal analog helyzetben levő államoknak is szükséges bevonatniok. A másik szempont az, hogy a gazda ügyessége, életrevalósága,

szorgalma és kiváltkép a változó helyzetekhez való gyors alkalmazkodása által tetemesen segíthet magán.

E felfogásból kiindulva, mindenesetre helyén levőnek találjuk, hogy ha a versenyviszonyok szülte állapot és a vámok behatásának kérdését napirendre hozzuk, hogy tárgyalásaink anyagából az arra hivatott tényezők, a helyzet kellő megítéléséhez szükséges ,támpontokat megszerezhessék.

Midőn azonban a gazdai önsegély jelentékeny szerepére s különösen a helyzetekhez gyors alkalmazkodás nagy előnyeire reá mutatnak, nem szabad elfelednünk, hogy ehhez a gazd.ii értei messég és akaraterő egyedül nem elégségesek, hanem hogy olcsó pénz productiv hitel alakjában a mezőgaz- gaság okszerű fejlesztéséhez mindenesetre megkivántatik.

Tüzetesebben kell tehát foglalkoznunk a hitolkérdóssel és szívós kitartással oda törekednünk, hogy miként a kereskedő és iparos, azonkópen az üzletileg előhaladt gazda is élvezhesse az olcsó hi tol áldásait.

Az idáig elmondottak szolgáljanak magyarázatául annak, hogy az országos kiállítási bizottság abbeli felhívására, mikóp a budapesti országos kiállítás tartama alatt gazda-congressus tartassák, az országos gazdasági egyesület és a szövetségbe lépett gazdasági egyesületek közösen kiküldött végrohajtó bizottsága a következő két kérdést határozta az okt. 3—5-ikóig tartandó congressusou tárgyalás alá veuni.

1 -so kérdés. (Előadó dr. Gaál Jenő, országgyűlési képviselő.) A tengeren túli országok és ezekhez hasonló viAz „Esztergom is W tárcája,

<3 fw/itufiáo foánij*

iity*.

Pali bácsi, az ón édes jó nagybátyám, a világ legnemesebb goodolkodárú félfiai közé tartozik. Szörnyen el van ugyan maradva, fogalma sincsen a modern élet phi- losophiájáról, hanem azért olyan jó szive van, kogy ezer ember együttvéve se tenne ki olyan nemes embert, amilyen az én Pali bácsim.

Életmódja nagyon egyszerű. Télen egy félreeső utczácska békés házának csöndes lakója, nyárou a hegyek közt ól egy igen regényes kis villában, amit a szerény kisvárosiak présháznak szoktak nevezui.

Egy szombaton este kiutaztam hozzá a hegyek közé. Nagyou rossz kedvem volt és szörnyen untatott az a kis társaság, mely Pali bácsit a legelcsépeltebb ostobaságokkal tartotta.

Egy ideig vtsak elhallgattam a philiszte- rek okoskodását, de azután egyszerre csak kimenekültem a szabadba s fölmentem arra a gyönyörű kilátóra, honnan az egész vidék panorámáját beláthattam. A korán kelő hold mindent megezüstözött. A vén Duna, mintha csak higanynyal lett Tolna teli, olyan ragyogóan fénylett, a hegyek mintha csak átlátszó fehér fátyollal lettek volna beborítva, olyan tündéri pompában ragyogtak. A messze elterülő város békés csendben pihent el alattam. Körülöttem is kihalt az élet. Csak a hegyek rendes lakói, a madarak meg a bogarak fészkelődtek még egy kicsit a fejem fölött azon a vén körtefán, mely alatt már olyan sok szép históriát beszélt el nekem az én jó Pali bácsim.

Végre Pali bácsi vendégei hetedszer ajánlották magukat s elváltak.

Pali bácsi mindjárt fölsietett hozzám.

— No gyerek, hát neked már megint micsoda bajod vau ? — kérdezte olyan hangon, melybe szeretet és szemrehányás volt keverve.

— Semmi bajom sincsen, édes Pali bácsi. Csak úgy elgondolkodom itt a magányban.

— Hát tudod-e, hogy mit tartok én azokról, akik miudig a magányt keresik ? Azok vagy bolondok vagy szerelmesek. Különben is az egyre megy.

Pali bácsi mellém ült, megtömte a pipáját, lekiáltott a vén viuczellórre s ez rögtön felhozott egy palaczlc vörös bort.

— Veled tartok, gyerek, hanem csak addig, míg félre nem beszélsz. No hát hogy vagy a sziveddel ?

— Sohase incselkedjék velem édes Pali bácsi, hanem igyunk inkább egyet.

— Nem addig ! Tudod-e mit Ígértél nekem a múltkor ?

— Hogy magának mindent elmondok.

— Hát akkor csak ki vele.

— Vége van mindennek! — válaszoltam teljes resignatióval s abban a perezben vége lett a pohár tartalmának is.

— Mert hát ti mostani fiatal emberek

miudent megfordítva csináltok. Olyau lányok után jártok, akiket úgyse tudnátok egy egész életre szeretui és ott, ahol szólni kelleue, ott elfog a gyávaság.

Megmondtam, hogy mi az én akaratom. Meg kell házasodnod gyerek, mert igy tovább nem szabad maradnod. A nőteleuség sok bolondsággal beszél le erről az okos szándékról. De mit használ minden küzdelmed ? Végre is a hősi elleutállás komédiájának utolsó jelenetében eléd fogna állaui egy gazdaasszony, aki zsarnoki uralom alá vesz s te engedelmeskedő), nem ugyan azért, hogy szereted, hanem mert félsz a botrányoktól s a raiut ez a feleségbitorló asszony egyszer raegvetetette a lábát hajlékodban, akkor azután egész életed nem egyéb, mint folytonos küzdelem a botrányok ellen. Mert az csak már megengedj, hogy elég nagy botrány, ha végig nem mehet veled az ut- czáu, ha barátaidnak be se mutathatod, ha a magadéuak el se fogadják, ha a nevedet nem is viselheti, ha mind a mellett belenő a háziasszonyi jogokba és azért parancsol, hogy mindenki lássa és nevesse a te gyávaságodat s azért korhol, hogy mindenki kaczagja a nyomorúságot. Hát azután még mikor hozzáfog az igazi, háló megszövéséhez s a gólya fészket rak hajlékodon ! Nem szégyenlenéd magadat, mikor homlokon csókolnád azt a gyereket, aki a tied s még som vagy az apja, akinek életet adtál, de nem tisztességet, aki uem viselheti a nevedet s ki nem ejtheti azt a gyönyörű szót, hogy: apám. Hej gyerek, gyerek, itt az ideje már. Térj egyszer az eszedre !

— Ugyan már ne fessen engem bele a pokol mélységes közepébe édes Pali bácsi!

— Pedig úgy lesz elobb-ütóbb. Nézz csak körül, mit mondanak a példák. De hát vaunak emberek, akik még akkor se hisznek a pokolban, mikor már a küszöbén állauak. Ugy-e mentő angyal kelleue! Az hát. Tudtok is ti manapság szeretni !

— Hogyne tudnánk édes Pali bácsi. A szív csak szív maradt, a szerelem csak szerelem maradt, ha raiudjárt megcsappanva is. Nem volnék éu boldogtalan, ha nem a szivem beszélne belőlem.

— No hát csak ki vele.

— Csak olyau könnyű lenne a szívből ngy önteni a szót, mint ebből a palaczkból a tiszta bort. Hát lássa édes bácsi én megígértem magának, hogy mindent elmoudok. Nincs nekem bizalmam senkihez, csak magához. Nem vagyok ára éu olyan elkár- liozni való ember, aki azért Síületett, hogy minduntalan a sírját óhajtsa, aki azért küzdött, hogy összetiporja boldogságát s aki azért dolgozik, hogy jutalmát ne lássa szép és megelégedett családi életbeu. Az az ón bajom, hogy sokáig kerestem azt a feleségnek való kis leányt, aki se nem pillangó, sem kaczér, sem fenhéjáző, sem hideg, hanem jó és nemes, egyszerű és természetes, okos és lelkes. És mindig csak szép lepkéket találtam. Végre megismerkedtem vele. Neki szól az, amit az én legkedvesebb poétám olyan szépen megírt, hogy :

Szép volt és ifjú, miként a hajnal S ábrándos, mint az alkonyat,

E<ry angyaltól a magas égben.

Nem ktilönbövhettítt sokat.