Esztergom és Vidéke, 1885

1885 / 61. szám

61. szám.

Esatergom VII. évfolyam

Csütörtök, 1885. július 30-án.

Városi s megyei érdekeink közlönye.

Megjelenik hetenkint kétszer:

VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

SZERKESZTOSEG:

Szent- Anna-utca 317.

Iiovii

li.p

7,elletni lás/.ót illető közlemények kiildemlSk.

HIRDETÉSEK.

HIVATALOS HIRI)ETI<!SEK :

MAdANIIIIfDMTRSEK

egész étre.......................................

fél évre.......................................

.....

u

egyedévr«.......................................

Euy sí ám ára 7 kr.

6 fit. —

3 , 1 . 50

IcrKIADÓHIVATAL:

SzÉCHENÍ-TÉR 35.,

|,oní a hivatalos s u magiíu hirdetések, :i nyIltíidroe szánt közlemények, előfizetési pénzük és leel.-tiintKsok intézemiők.

1 szótól 100 szóig — írt. 75 kr. 100—200-ig . 1 n 50 „

200—HOO-ig . 2 „ 25 „

Bólyegdíj 30 kr.

inegál lapod j'h szerint lehető I égj utány o«u l.dnui kÖ7.Ö 11.ét 11 ek.

NYIÍjTTIÍB aura 20 ur

A városi ÜsstviseMk nyugdij- kérdést,

Esztergom, jut. 28-án.

(N.) Ha nem csalódnnk 10 óve lesz aimak, hogy a városi tisztviselők nyugdíj szabályzatáuak elkészítése iránt a képviselő testület intézkedett. Kollár Antal volt akkor a polgármester. midőn számos tisztviselő özvegye kegyo- lemdij megszavazása iránt kérelmezvén 4i képviselő testületnél, oly lealázó nyilatkozatok történtek, amelyek szá- anos önérzetes képviselő keblében utálatot gerjesztetlek s arra indították, liogy ez állapot egy nyugdíj szabályzat megalkotása által megszüntessék és pedig akként, hogy annak a tisztviselőnek, özvegyének, avagy családjának a hosszú éveken tett szolgákat után ne legye« kénytelen koldusként a bevevő falatjáért előbb végig könyörögni az •összes képviselőket, s még akkor is gúnyos,; rendesen szégyenletes megjegyzések árán megszavaztatni, hanem, ha valóban szolgálatot tett a városnak, az többé ne kegyelemdij, hanem a meg- érdemlett munkának gyümölcse legyen.

De a nyugdíj szabályzat elkészítése s eunek alapján a nyugdíj rendszeres «negaíapitását egyéb indokok is követelték.

Ugyanis a költségvetés terhére, bármily szerény kegyelemdij osztogatta- totfc is, e czimon évről-óvre mind nagyobb összeget volt kénytelen a vá rosi képviselő testület megállapítani. A kegyelemdij összege évenként 2500

egész 3000 forint összegre rúgott, mai nap is a kegydij összege 2622 frt Számosán voltak, akik úgy gondolkoztak, hogy ha ezen összeget óvről-évre egy nyugdíj alap létesítésére fordittat- nák, egy-két évtized alatt a nyugdíjalap oly összegre emelkedik, amelynek kamataiból a megérdemlőit nyugdíj - összeg biztosítva lesz a nélkül, hogy á házi pénztár terhére e czimen újabb kiadás merülne fel.

Másrészt pedig az ok, mely a nyug díjazás rendszeresítését követelte, az volt,hogy az ily kegydij osztogatásánál a legnagyobb igazságtalanság követtetek. Lett légyen az a folyamodó oly tisztviselő özvegye, kinek férje még egyszer annyi időt töltött a város szolgálatában, mint egy másik, hanem mert nem volt simpathikus a nagy többség előtt a kiérdemlőit összeg felében részesítették. Sőt számosán minden után járásuk daczára sein tudták kivinni azt, hogy csak csekély 'kegydijbau is részesülhessenek. Kérelmük, nagyon ia igazságtaianul azzal utasittatván vissza, hogy vagyona vau. Pedig ha Mélyebben betekintettek volna annak az öz vegyuek a zsebébe, bizonyára a va- gyou mellett a követelések, a tartozások egész halmazát találták volna, melyek a vagyou mérlegét egész a mi- uusig nyomják le.

Ily állapotokkal szemben kétséget nem szeuved, ln/gy teljesen i/azuk volt azoknak az önérzetes képviselőknek, kik a tisztviselőt nem mint szolgát, hanem mint a váios megbízottait tekintvén, méltányosnak és igazságosnak találták, hogy a megérdemlőit nyugdíj igazságosan állapíttassák meg. Mely pedig csak úgy lehetséges, ha

van szabály, mely azt megállapítja és uem az egyesek önkénye szabja meg.

Az a kérdés már most, hogy a városi tisztviselőkre nézve a nyugdíj kérdése wegoldassók-e. avagy egyáltalán jelen választási rendszer mellett, annak életbeléptetése oszközölhető-e ?

Ha a múltat összehasonlítjuk a jelennel, azt lehet mondani, hogy a városi tisztviselők elég tisztességesen vannak fizetve. Hiszen még a hatvanas években is a legtöbb állás — nem is számítva az Írnokokat, 400—600 frt fizetéssel volt rendszeritve, az írnokok pedig 250 írttal voltak díjazva, csakhogy abban az időben, különösen mert a törvénykezést a városi tisztviselők által teljesittették, oly törvényesen megállapított mellékjövedelem is volt, mely nagyon sokszor fölülmúlta a rendes fizetést. Aztán figyelembe kell venni az akkori viszonyokat is.

Kérdem valljon ma, a jelen társadalmi követelményekkel szemben, — daczára a tisztességesebb fizetésnek, képes-e a tisztviselő fizetéséből öreg napjaira magának valamit megtakarítani ? Bátran kimerjük mondani, hogy semmit, és én azt hiszem, hogy ugyanazon meggyőződésben vannak mindazok, kik érzik és tudják mik azon kötőié zettsógek, melyeket a jelen társadalmi élet megkövetel.

Ha pedig így áll a soisa a városi tisztviselőnek, kinek áll első sorban érdekében, hogy az a tisztviselő öreg napjaira ne legyen kénytelen a koldus tarisznyát nyakába akasztani ? Bizonyára a város érdeke, a közérdek az, mely parancsolja, hogy arról a tisztviselőről, ki évek hosszú során át görnyed az Íróasztal mellett, a város szolgálatában tölti legszobbb éveit, öreg napjaira gondoskodni kell, hogy éheit

ne vesszen.

Avagy tartsuk fel továbbra is ezt az .állapotot, mely nem egyéb folytonos gyötrelemnél ?

Az a tisztviselő, ki híven teljesiti kötelességét, naponként reggoltől estig az acta tömegben bujkál, midőn este családja körébe haza tér, jól esik lelkének, hogy a mai napra jutó kötelességének eleget tett, hanem amint úgy együtt ülve, a jövőbe tekint s elgondolja, iiogy az a négy fal közti folytonos munkálkodás előbb-utóbb sírba dönti s aztán nincs senki a világon, ki hátramaradottjairól gondoskodnék, legfeljebb egy kis kegydij az, melyet a szégyenletes könyörületessóg dob oda az éhen halál ellen, hát akkor a könj gördül ki a szeméből, aztán vagy azt tartia, hogy a sors ellen nem lehet daczolni, vagy egy durranás következik, mely csinál kalkulust előbb mint auuák az ideje eljött volna. És ha talán ezekhez a gyötrelmekhez egy kis könnyelműség is jár, hozzá nyúl ahhoz, mely nem az övé.

Nem szenved tehát kétséget, hogy a nyugdíj-kérdés helyes megoldása egük legfontosabb kötelezettséget rója a képviselő testületre.

Hogy a jelen választói rendszer mellett annak életbeléptetése eszközöl- hető-e ? Szintén azt mondjuk reá, hogy igen. Igazolja ezen állításunkat először az, hogy más városokban ahol szintén hasonló választási rendszer áll fenn, már életbe van léptetve.

Az, hogy megtörténhetik miszerint egyik vagy a másik tisztviselő a hat évi czildus után kimarad hivatalából,

lz„Eszt8rgOD isÄ“ tárcája.

Kátotn fevcí.

— Mulattató történet —

Kora reggel vau.

A liget egyik félreeső helyén egy fiatal •ember letér az útról, bemegy a pázsitra s mgy nézi a fák lombjait, mimtha ott uaa- •dárfészltet keresne.

Rövid keresés után, úgy látszik, ia'lált ás fészkeket, mert megáll és benyúl .a kabátja zsebébe.

A fiatal ember meglehetősen elegánsan vau öltözve -és látszik rajta, hegy az úri osztályhoz való. Igaz ugyan, hogy kabátja gyűrött, hogy nyakkendője egészen félre áll s hogy a haja épen nincs íendbehozva.

Ha azonban tekintetbe vétetik az, liogy menése ingatag, egy helyben uem tud megái lani s akaratlanul is dudel valami nótát : valószínűnek láts/ik, liogy öltözetének rendetlenségét tivornyában áktőltött éjszaka okozta,

A máskülönben csiuos íiu, mikor a keresett dolgot (valósziuiileg a madárfészkét)- megtalálja, a zsebébe nyúl és abból zsinegeiét vesz ki.

Megnézi, megsimegatja s azután megiut »visszateszi a zsebébe.

Ami pedig ezután következik, az igen •egyszerű.

Átöleli a 'foderekát mindkét karjával,

((mintha az legalább is egy csinos menyecske dereka lenne) s nagy lassan, nagy ügygyel- bajjal kezd felmászni a fára, bizonyosan a madiirfészek után.

Szándékát a jó isten sikerrel koronázza, mert felér az első ágra és ott megpihen, •vagy legalább is hosszú lélegzetet vesz.

Azartáa megint kiveszi a zsebéből a zsineget, s miutáu azt az ágra erősiti az egyik részénél fogva í a másik részén levő borokba a maga nyakát illeszti be s a következő iperczben úgy lóg le ouuan, mint a diófáról a sárgarigó fészek.

Hanem hát a mulatság nem sokáig tart.

Az urfi műveletét egy szomszéd fáról egy idős es úri ember nézi figyelemmel s mikor látja annak szándékát, hát a kezeiben levő zsineget (a mivel ő is alighanem sárgarigó fészket akar . csinálui) elrejti s abban a perczben, amidőn az urfi lógni kezd, leugrik, oda fut. evetként fölmászik és egy éles késsel levágja.

Az egész dolog gyorsan megy végbe.

Az urfi lepottyau s mikor pár perez múlva magához tér s megérti a helyzetet hát a már mellette álló ictőses úri embert — hatalmasan nyakon üti.

Illusítrálja a példabeszédet, hogy jó tettért jót ne várj.

Az időses ur a meglepetés első perozó- beu a maga zsinegjét rántja ki a zsebéből s azzal vág végig az uifi arczán.

A helyzet ezután azonban gyorsau megváltozik.

Amint ugyanis az urfi észre veszi a zsineget, megérti a helyzetet és elkaczagja magát. Azután igy szól :

— Olló ! mit akar maga azzal a zsineggel ? .

— Ami önnek nem sikerült.

Megnézik egymást, elkaezagják magukat

és karon fogva térnek be a vendéglőbe, ahol a reggeli után elmondják egymásnak, hogy miért kmestek madárfészkűt.

Az öreges ur esete igen egyszerű.

Fiatal asszony ; két kis gyerek, akik nem hasonlítanak egymásra s egy vagy két katonatiszt.

Ez az egész.

Ám az urfi esetje már különb és érdekesebb is valamivel. Három levél játszik bele a dologba, amely különben igy esett meg :

Az urfi életének utolsó idejében három egyén játszott némi szerepet.

Az egyik az apja volt, akitől pénzt csikart ki, a második a kedvese, aki tőle csikart pénzt; a harmadik pedig a menyasszonya, akiuek a dolog természeténél fogva már hűséget Ígért. Hogv peisze az ígéretét megtartotta-e az, az.már más kérdés.

Egy uapon az urfi arra szánta el magát, hogy szakit a kedvesével. Ám ezt a szakítást egv pompíis csöröngés előzi meg. Elviszi a leányt a színházba, onnan vacsoráim, habzó pezsgőt itat vele s azután — alásszo Igája.

Mintán azonban nem volt pénze, hát azt gondolta, hogy apjához fordul, még pedig olyan indokkal, amely okvetlenül megteszi a hatást.

Ez a határt okozó levél pedig a következőleg hangzott:

.Szeretett atyám !

Pár héttel nősülésein előtt kéuyteleu vagyok előtted egy vallomást tenni, auuyi- val is inkább, mert erre a körülmények késztetnek, valamint leendő nőmmel együtt a boldogság elérése utáni vágy ; az utóbbit auuuyival is inkább szeretném elérni, mert biz én tisztelt menyasszonyomat eddig nem valami nagyon szerettem még, amint te ezt körülbelül tudod is.

Bizonynyal meg leszesz lepetve, ha vallomásomat tudatva veled, kijelentem, hogy ta — nagyapa vagy. Az apa én vagyok, az anya pedig egy nő, aki most bizonyos kivetélésekkel áll elő. Ha e követelést az apa és uagyapi nem teljesítik : az auya az esküvőu akar jelenetet csinálni.

Követelése 300 frt, a fizetés határideje 3 nap.

Azt hiszem szeretett atyám, hogy fiad és unokád iránt teljesíted apai és nagyapái kötelességedet.

Ha a pénzt megkapom és unokád édes anyjával a számlát rendezzem : azonnal utazom meuyasszouvomhoz s : bizonyuyal meg leszesz elégedve azzal a paeretetteí, a melylyel e nem épen bájos arát hom- lokou csókolom.“

Milccr az urfi készen volt ezzel a hazugsággal és meg volt győződve arról, liogy a a pénz hálóm nap alatt uieg lesz s igy a pezsgővel fűszerezett szakítást véghez viheti, kapta magát és a kedvűének is irt egy levelet, amely ezeket tartalmazta:

„Szivem piszéje !

Állj a tükör elé, csussoritsd pirös Wá-