Esztergom és Vidéke, 1884

1884 / 92. szám

betöltésére vonatkozó előintézkodésök megtételére került a sor. Tudvalevőleg Reusz J. s'tgymezei jegyző elhalálozása, Grungel J. es Gelota J. elköltözése, va­lamint P.p J. polgármester leköszönése folytán a Víziváros, Szentgyörgymező és Szenttamás községekből álló I. Pi­lismaróik és Döíiiös községekből álló II. Köhidgyarmat, Kicsiud, Libád, Kéméud, Kis és Nagy-Bóny községekből álló XIII. választókerületekbeiigigyszántén a XVII. vagyis Esztergom sz. kir. város 1 ső nlkerílletében fog egy-egy bizottsági tag nevezettek kelyébe választatni. A vá­lasztási batáridő folyó évi nov. 30 ra tűzetett ki, választási elnökké pedig az I. kerületbe Reviczky Gy. all-ba Szabó M. a XIII-ba Vancsó Gy. a XVII-be Pap J. polgármester küldetett ki. A megyei tisztviselői nyugdíjalapnak szabályrendelete a három rendbeli mi­nisten tortúra után ismét módosítás alá került, a mennyiken a belügyminiszter kimondotta, hogy a tisztviselőket kö­zelről érintő ama része, mely szerint a hosszas szolgálatban érdemeket szerzett tisztviselők szolgálati évei a megfelelő ■dijjárulékok utánpótlásával 18G7. évig beszámíthatók, csupán bizonyos megszó­lításokkal történhetik, akkor is csak az ő előzetes jóváhagyásával, a nyugdíj intézet alaptőkéjének gyarapítására át- -engedott megyei takarékpénztári alap, takarék mag tán épület átengedését azon­ban egyelőre is már jóváhagyta, minek következtében az alispán utasítva lett, hogy a táthi magtári épület nyilvános árverés utján való eladásáról saját ka tüskeiében gondoskodjék. Mészáros Károly bizottsági tag indít­ványa, hogy a nyugdíj alaptőkéje ado­mányok gyűjtése által gyarapítására egy küldöttség neveztessék ki, elfogadtatott, minek folytán a gyűjtést eszközlendő bizottságba Mészáros Károly elnöklete alatt Bárány János, Rédly Gyula, Wim mer Ferencz és Mayer János bizottsági tagok neveztettek ki a főispán által, Felolvastattak i betegápolási alapra -eddig szedett pótadónak felemelését, a megyei költségvetés megáll api fását tár- gyazó törvényhatósági bizottsági hatá­rozatokra a helybenhagyást tartalmazó belügyminiszteri leiratok, valamint az es/tergom nána-ipolysági helyi érdekű vasút esz tergom-nána- tatai vonal részének közigazgatási bejárását illetőleg felvett jegyzőkönyv jóváhagyását s a kiviteli munkálatok megkezdketésére adott en­gedélyt kih'rdeto közmunka- és közle­kedésügyi miniszteri intéz vény s ezen­kívül több más, már alispánilag el in vés, de egy csepp is elmámorit. Nem ko­pogtat ajtódon, egész csendben oson be és es:ik azt tudod, hogy kebled rejtekéoeu egy érzet vert tanyát, melynek csendes de ha­talmas szava szeretni parancsol — mert nem •szeretni nem vagy képes. Megtörhetlen erejű hatalom a szerelem, melyet leküzdeni lehetetlen. Egyiket lelkesíti, a másiknak a kétségbe­esés méregcseppjeit önti leikébe ! a szere­lem boldogít és az életet csodás édenné képes varázsolni inig pusztító elemként elle­nedet kietlen sivataggá is változtathatja. Pusztító bullámként csap át kebleden és kimossa onuau boldogságodnak még gyö­kerét is, majd mint kábító zefir szelíden száll meg, majd mint vad tigris tépi szét szive­det. A szerelem egyszerű és nyílt, mint az ártatlan gyermek gondolata. De titokszerü is mint egy liőskölteméuy mylliosa. Mint fénylő diap sugározza át kebledet és a setét vihar irideg árnyával bomályositja el. Megteremti a csodás tavaszt szivedben azután zord téllé változtatja. A szerelem parancsol, engedelmeskedned kell, ha angyalszárnyakkal ölel át vagy erős bilincseket veret rád. Sokan köszönhetik életek boldogságát a szerelem szentségének, oh de hányán só­hajthatnak föl Petőfivel azok közül, kik már korán tanultak szeretni és csalódni: .Boldogtalan voltam teljes életembon, €>ak az vigasztal, hogy meg nem érdemel­jem.“ JP. F. tézott s igy a közgyűlésre ogyszeiüóti csak tudomásul vétel czóljából vezérelt felsőbb intézkedések, melyek között, illeg­em li tömlőnek tartjuk még az árvatári könyvvé z été s könny ebbitósoczéljiíból esz­közölt azon intézkedés jóváhagyását, mely szerint jövőben a megyei összesí­tett árvatárnál vezetett főkönyvek nem járáson ki nt összesítve, hanem községen kint elkülönítve fognak kezeltetni. Hallottuk felölvastatui Horváth Géza doroghi képviselőnek a megyei árvaszéki elnöki állomásról való loinondását tar­talmazó nyilatkozatot is, melyben ne­vezett képviselő 18 évet megközelítő szolgálati ideje alatt a megye közönsége részéről irányában tanúsított jóindula­táért köszönetét mond, melynek viszon­zásukéi) a megyei közgyűlés Horváth Géza érdemeinek elismerését jegyzőköny­vébe ig tatja. Egyik legfontosabb tárgyául jelent­kezett a mai közgyűlésnek a városi ka­szárnya ügy. Tudvalevőleg arról volt szó, vájjon a varos által előzetes föl - sőbbségi engedély nélkül épített ideig­lenes kaszárnya építésre vonatkozó szer­ződés jóváhagyassók-e vagy sem ? Noha nagynehezen de még is keresztül ment a jóváhagyás, mi az előadó és állandó- választmány jóakaratán kívül Dr. Helcz Antal érdeme, ki indokolta azon sietség okát, mely a kérdéses építkezésnek elő leges jóváhagyás nélkül történt foga­natosítását előidézte. A jóváhagyás azon ban az építési vállalkozóra nézve szi­gorú, de nem méltánytalan módosításo­kat tartalmaz. Előfordult ezeken kívül még több rendbeli közérdekű megkeresése egyes tv hatóságoknak, és egyeseknek, molyek egytől egyig tudomásul vétettek, de a melyek közül nem lett volna figyelmen kívül hágj ha ló Sáros megye közönségé, mely a hazánkat fenyegető földini zelési és közgazdasági váltság el hárítás,útiak érdekével foglalkozik. Göndöcs Benedek gyulavárosi képvi­selő mogkeroséso hazánk ezredéves fenn­állása emlékének méltó megörökítése tárgyában azonban a jövő évi tavaszi rendes közgyűlés intézkedési körébe utaltatott A közepes számban jelen volt bizott­sági tagok által képviselt közgyűlés a déli órákban ért véget, hogy a főis­pán i terített asztal kedélyességeinek nemsokára helyet adjon. Egyesületi élet. (Nép tani tóink közgyűlése nov. 13-án.) Az E s z t e rgo m-j árá s i t. a 11 i tó - egy es ü I e í (i 11 le Őszi közgyűlése folyó hó 13 án ment végbe, — melyen a vidéki tagok kevés számmal voltak képviselve ; pedig a közömbösség a tanügy rovására szokott; kiütni, a menyiben az ott felmerült dolgok a tanítók ismeret­körének szélesítésére vaunak szánva, vagy ha a tanító meglehetős ismeret-anyaggal rendelkezik : igen üdvös hatást gyakorolnak az ismeretek és egyéb tudjivalók feleleve­nítésében. A tanítók szügségszerü megjelenését a törvény is követeli s igy a törvény ellen is s vét ki ily közgyűlésekben távollétével tün- döklik. Magát a gyűlést Major János alel nők nyitotta meg egy barátságos megnyitó be­széd kísérel ében, mely alkalommal sa jná­lattal emlékszik meg Mayer István püspök ur mint egyesületi elnök betegeskedéséről, kinek jelentése nagy beessél bir, mert sok­oldalú ismeretéből úgy a tanügy t»rén mint egyebekben, sok hasznosat tud a tanítók épülésére, szellemi erejük gazdagítására fel­hozni, Amit ezúttal nélkülözni kénytelenek vagyunk, annál is inkább, mivel a mester munkáját a tanítvány kevésbé pótolhatja, Ezután földvastatik ő Méltósága Mayer István püspök ur levele, mely telve volt szives jóakarattal, üdvösírányu intézkedései­vel akkor is, midőn betegségo külöubou nyu­galmat parancsolna. Köszönettel vették tudomásul „Ezer mű- kereszt“ cziinö adományát is a könyvtár számára. Következett a pénztár átvizsgáláséra vo­natkozó választmányi jelentés minek tételes össiegeihol vagyoni ereink 357 fit 65 Úrról szól, ebből kiadatott 1884. évre 13 frfc 80 kr, vagyon állapot 343 frt 85 Iáról tanús­kodik. Hátralékos tagilletmények 160 írtra rúg­nak, melyeknek iuossálása iránt hosszabb eszmecsere merült föl, mig végre abban ál­lapodott meg a közgyűlés, hogy a hátralé­kos tagok lajstromát vegye alkalmilagszem- iigyre a választmány s ezekből tagilletinéuy elengedése reményében tegyen előterjesztést a jövő közgyűlés elé; a tehetősebbekkel szemben követendő eljárásra nézve pedig saját hatáskörében iutézk. djék úgy, a hogy ezé 1 ravezet őnek táláIj a. Ezután elfoglalta az előadói széket dr. Valter Gyula, ki „népiskolai egészségügy“ című felolvasását folytatta. A felolvasott részletek szerzőjének tudományszomjáról ta nuskod'iak, melyek valóban tárgyilagosan foglalkoztak a népiskolai egészségüggyel — mire századok mulasztásai, mondhatni sem­mittevése tekintett s csak mostaniban tör­téntek ez irányban lépések — törvénybozá- silag is — midőn azon sajnos meggyőző­désre jutottunk, hogy a gyermek test-fejlődé­sének kiszámithatlnn kárára szolgálnak az egészségtelen berendezésű iskolák, iskolabú­torok és tanszerek. Főbb bajok melyek is­kolákban keletkeznek — a gerinczferdülések rövidlátásáig stb. különben bővebb fülvilágo- sitást nyújtaná ezekről maga a mii, mely Mayer István püspök ur szokott áldozat­készségéből nyomtatásban fog megjelenni s a tagok számára ingyen kiosztafni. A bő­kezű Mecénás korábban tett Ígéretének meg­újítását harsányan megéljenezte a közgyűlés. Továbbá az orsz. kafcli. segélyalap-gyűjtő bizottságba — már a tanítók javára értve — 7 tag választ;itik és pedig : Major Já­nos, dr. Valter Gyula, Palkovics Viktor, Hágára Antal, Tihanyi Venczel, Kliuda Re­zső, Herzán Adóit. Ezen alaphoz a közgyű­lés 50 fi'tot szavaz meg, melynek kiegészí­téséül dr. Valter Gyula azt indítványozza, hogy a téli évadban tartassák e célra az egyesület által rendezett felolvasással s tom­bolával egybekötött tánczestély. A közgyű­lés az indítvány érdemében hozandó hatá­rozatot a választmány főgondjaira bízza. Utána bemutatóra kerül Hübschl Sándor esztergomi fotaniló által énekhangra szer­kesztett s iskolásfiúk által éneklendő ki­rály bymuusa. A tagok közt Hübschl ur által szétosztattak, minek sikeres használ­hatóságát mindenki belátva: Hübschl ur szives fáradozásáért és gondozásáért mind auuyiau elismerő, hálás köszönettel adóztak. Következett a tavaszi jegyzőkönyv felol­vasása, melynek elfogadása ulán a tisztu- jitás képezte a tárgyi sorrend utolsó pont­ját. A választás szabályszerűen megejtetvén miután elnök Majer István püspök ő mél­tósága, választás alá ne ■< esik, atelnöknek: Major János és Tihanyi Venczel, közgyű­lési jegyzőnek : Fekete György, választmá­ny1 jegyzőnek: Szölgyémy Gyula, pénztáros­nak : Kiinda R -zső, könyvtárosunk : Hro- nioda Janos választattak. Választmány a következő tagokból alakít­tatott : Gr. Csálcy Károly, Bartal R;zső. Szőlősy János, Hágára Antal Huléuyi Fe- rencz, Hübschel Sándor, Dr. Váltéi Gyula, Villi N., ZiBrinyi N., Petricsek N , Herzán Adolf és ezen tudósítás beküldője GYARMATI JÓZSEF. A tisztelt megyeházból. (Karczolatolc nov. 12-óről.) — Már megint közgyűlés ! — rebegi naptáram piros piajbászos megjegyzéssel, Áttanulmányozom hevenyében a program- mot s be akarok fogatni. Pont tiz óra. Elegáns fogatom fája azonban még a Li- bánou ezédrusai közt virul vörös plaibász- karcsú csecsemő ezédrus alakjában s anda- lusiai paripáim leendő nemzői még csak most élik bachlisch korukat Hispánia viráuyain. Fájdalommal kellett tehát resignálnom elegáns megjelenésemről s bánatosan mon­dottam le arról az egyetlen egy meglepe­tésről, mely a tisztelt, közgyűlést különben még fenyegethette volna. * A régmúlt idők egy bölcs alispánja bá­mulatos nagyokat ásít a jelentések fölolva­sása alatt. Meglátszik rajta, hogy nem annyira a közgyűlésen, hanem inkább a közgyűlési ebéd előtt van, a mi annál unalmasabb, mennél hosszabb az az idő, a mit a fehér asztaltól elrabolnak. * Fehér asztal, zöld asztal, Ez a metamorphosis már nagyon is kívá­natos inainapság. Mert hát a fehér asztal meg a zöld asz­tal összeházasítása uemzia mai menye legloyá- lisabb tonsz.1 ozóit és legudvariasabb hallgatóit. Az ember első tekintetre megesküdnék rá, hogy heidelbergi pliilosophus vagy ber­lini száraz praeceptor, olyan unalmasan fo g hozzá s a következő perezben már kisül, hogy hazánk egyik legszellemesebben taka­rékoskodó jegyzője, mert senkise olvas olyan hamar, még a képviveloliáz. legzsengébb körjegyzői közt se, mint ő. * Polemizál a megye meg a város. A théma egy csudás kaszárnya, melyet azonban so­kan egyébnek is tartanak. A Fürdő vendéglő pinc/ére, Mefisztó Fe- rencz, az alatt besiet a konyliára s tapin­tatos előzékenységgel jelenti a szakácsnőnek, hogy a közgyűlés már nemsokára véget ér, mert az urak neki kezdenek melegedni. * És csakugyan. Az ebédelőtti hangulat, nemsokáig tigris- kedett. A zöld asztalokat fehér terítékek foglalták el s a csábosán párolgó tálak és tányérok csupa jóétvágyat kívánó asztaltár­sakat invitáltak be, a kik uagyou jóságosak. Istenem! mennyi és milyen viz folyhatott le a Dunán a pusztaszeri magnum áldomás­tól u szerdai közgyűlési ebédig ! OMBRE, Esztergomi levél. (Théma nélkül.) Aiicun barátomnak rendesen meglehetős jnvenliói vannak, csakhogy azokból nem igen juttat számomra. Nekem "is akadnak olykor alkalmas tliémáim, de most végkéo kipusz­tultam minden tárczathémából, a mit is nem mulasztottam el levelem megírása előtt a szerkesztő urnák bejelenteni. — Hát ir,on akkor egy Esztergomi leve­let théma nélkül. Hiszen mi esztergomi jour- naliszták már a vízözön óta théma nélkül dolgozunk s a légynek se ártó olvasó a ki­halt élet tükrét unalmasunk találja. Tehát Írok egy théraátlau levelet. Zwiki néni, az én nagy tisztelőm, kétségbe van esve, mikor a rendes vasárnapi kávézó akadémiának nincs thémája. Mikor pl. az egész héten semmiféle szöktetés, elválás vagy fe Kerülés nem történt. A kávéakadémia tagjai ilyenkor théma gyárat alapítanak, a miből perezenkint ki lehetne állítani egy olyan óriási szedéstar- taléku lapot, mint pl. az Egyetértés. Vagy például Kothurnus Garibaldi urat felkérik, l,ogv mondjon egy dicl.iót Burnót- vári Leopold polgártársunk huszonöt eszten­dős házassága örömünnepére. A gyermekte­len huszonöt éves családapa nem egészen szerencsés théma egy megindító dictióra s igy Kothurnus Garibaldi ur théma hiáuyábau kény tel e n visszavonulni. Az is megesik, hogy igen tisztességes áb- rázatu urak egy egész este el tudnak locsogni théma nélkül s elhagyják nz esernyőnél, hogy másnap az esernyőnél folytathassák. Mege­sett már egyszer rajtam, hogy ebben a szel­lemes társaságban hirtelen csak őszülni kezd­tem, de azért senkise hitte közülők, hogy théma nélkül verik agyon a drága időt. Szóval a tliémátlauság mindennapi kenyér egy olyan kis városban, hol az unalom liszt­jével s a pletyka kovászával sütnek. Még a kis Alice is théma nélkül cseveg ostoba udvarlójával, a ki folyton-fölyvást időről s öt nap előtt megjelent újdonságok­ról tereferél. Mig egyszerre csak szellemes akar lenni, leborul, elpirul, elakad, de azért hevesen szerelmet vall. A kis Alice mosolyogva jegyzi meg magában : — Ali, ennek máma thémája is vau! Haza jöu a mama s egészen levert hau­gu'atbai; sóhajtja : A divatkereskedőknek ma napság semmi iij thémájulc sincsen. Ép akkor lép be a papa, a ki a megye­házán egész délelőtt óriási thémátlanságban szenvedett. A kis mama s a kis Alice egy­szerre ívbegik : — Holnaputánra pompás thómáuk van! — Már megiut valami rossz regényt hoz valaki ? — Oh nem papa. Concert lesz... A papa úgy érzi magát, mint Kothurnus Garibaldi, a hallatlan szónok, a ki örökösen théma hiányában szenved s mégis mindig szónokol és bámulatosan üres zsebeit kifor­gatván elegáns pózban ezt rebegi : — Ah igen sajnálom kedveseim, de nekem nincsen thémám ! ...Íme csupa merő olyan alakokat szer­ződtetek az élet, rósz komédiásai és elcsapott statistái közül a kik théma nélkül dolgoznak. Különben théma nélkül dolgozni eldorádói állapot. Érdekes Péter urunk például egész életén keresztül sohase volt thémája, soha­sem volt mondani valója s mégis milyen érdekesen éli le napjait s milyen fáradat- lauul trécsel théma nélkül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom