Esztergom és Vidéke, 1884
1884 / 67. szám
67. szám. Esztergom VT. évfolyam. Szerda, 1884. augusztus 20-án r EG.lBl.ENtK HETEN KINT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre.................................................ti Ft. — krfél évre ......................................................‘i » — « n egyedévre.................................................1 > *r»() . E yyes szám ára 7 lu. Városi s megyei érdekeink közlönye SZERKESZTŐSÉG jSzÉCHENYI TÉR . hová a Inp sznllfiini részét illető közlemények luiMomlűk. KIADÓHIVATAL: jSzÉCHENl-TÉR Iiová a hivatalos s a magán hirdetések, a isyiIticroe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reelanuíheok intézendök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK :| 1 szótól 100 «zóior — f| t 7ö |f|-. 100—200-ig . 1 „ 50 „ 200—300-ig . 2 ,, 2-r, „ bélyegei íj 30 kr. MAHÁNHÍRDETÉSEK megállapodás szerint lehető legjutányosaL'han közöl tétnek. NYIIiTTEil sora 20 kiKirándulási város. Esztergom, aug- 19. Néhány ét óta városunk a fővárosi kirándulók egyik kerosett állomásává lett. írók és művészek, dal- és zenekedvelők, keroskedők és iparosok ralidul tak már Esztergomba külön hajón s mindannyiokat szives vendégszeretettel üdvözöltük. Közelségünk a fővároshoz, a remek dunai ut, a pompás környék, főszékesegyházunk nevezetességei, az érseki palota látványosságai, Esztergom ősi történetének hagyományai s lakosainak keresetien vendégszeretete, mind olyan tényezők, melyek vonzó erővel bírtak és bírnak. Esztergom nevezetes kiránduló-várossá lett. Szellemi és anyagi tekintetekből örvendetesen üdvözölte mindenki azt a kellemes körülményt s városunk kiválóságai mintegy érdek politikát űzve, részvételükkel és csatlakozásukkal emlékezetessé tettek minden kirándulást. Az eddigi kirándulókat testületek és hatóságok fogadták. Jöttek teljes megelégedéssel, mentek teljes megelégedéssel. Az utóbbi kirándulás azonban olyan mellőztetésben részesült, melyet lehetetlen szó nélkül hagyni, mert meglepő és ártalmas volt a maga nemében. Jött egy nem ugyan elsőrangú, de azért igen jóravaló egyszerű fővárosi polgárokból álló kiránduló testület vá rosunkba. Vonzotta őket városunk jó hírneve, vonzotta őket az a dicsőítő fogadtatás, melyben eddigelé minden előd részesült. Nem vagyunk illetékesek a rendezőség által elkövetett hibákat részletezni, de annyi bizonyos, hogy ha nem is alapos okokat, akkor rendkívül hálás ürügyeket szolgáltattak arra, hogy tökéletesen sikerült mellőztetésben részesüljenek. A hatóság aristokratikus fenséggel nézte le meghívásukat, egyetlen testület, vagy egyesület sem Üdvözölte (Tét, úgy jöttek akárha nem vendégeink, hanem jövevényeink volnának, a kiktől szívesen vesszük, ha á la carte tökéletesen tönkre teszik a fogadós konyháját és pinczéjót, de egyéb közünk nincsen hozzájuk. Jöhetnek mehetnek tőlünk úgy a hogy tetszik. Hát ez a felfogás káros is, meg nem előzékeny is. Esztergom nevezetes volt vendégszeretetéről, melyet nemcsak hírneves Írókkal és művészekkel, de egyszerű iparosokkal szemben is példás lelkesedéssel gyakorolt. Vendégnek vettük a veu- déget s városunkat vonzóvá tenni a kirándulók számára érzékünk és érdekünk volt. Hová lett hírneves vendéglátásunk ? Egy kiránduló város szerencséjének szabad-e válogatnia vendégei rangjában és előkelőségében ? Nem egyforma-e minden tisztességes és becsületes ember, a ki vendég gyanánt bekopogtat ? Nem olyan lelkesedés vonzotta-e ide az egy szerű iparost, vagy kis tisztviselőt, mint az írót és művészt ? Érdek-politikának s kiránduló városi hírnévnek az utolsó kirándulással végtelenül ártottunk. Vendégeink nem jól érezték magukat, lenézetésök és mellőztetésök nehezükre esett s aligha nem fogják megsajnálni, hogy Esztergom város vonzó kiránduló helyének hírére oly bizalommal siettek hozzánk. A dobsinai polgármester, a poprádi elöljáróság s minden érdek-politikával dolgozó nevezetesebb kiránduló helyhatóságai még a kisebb kiránduló társaságokat is örömmel üdvözlik és fogadják, mert városuk és nevezetességeik érdekeit viselik szivükön. Nem kérdezik, hogy milyen rangot és milyen vagyont képviselnek a kirándulók. Végtelenül sajnáljuk az utóbbi kirándulás tökéletes mellőztetését, fölkért hatóságunk és egyesületünk által való kitünően sikerült ignorálását, melyért azonban méltáu neheztelhet mindaz, a ki városunk anyagi és szellemi érdekeit nem az ajkán, hanem a szivén viseli. Amerikai kilátások. (Az Amerikai Nemzetőr legújabb számából) IV. Előre bocsátani már a más nemzeteknél föl nem lelhető sajnálatos tényt, mely szerint a magyar önmagában értéket nem érezvén, kül nemzetek felé csapong, másokat bámul, utánoz, minthogy pedig könnyű vére őt egy pillanat alatt lelkesültté teszi : kényszerül idegen bálványok előtt éljent rivalgni, önmagában és otthonában ilyennel nem bírván. Fajunk e gyarló tulajdona nyújt ke ziinkbe világot, melynek fényénél tárgyilagosan pillanthatunk be nemzetközi és politikai viszonyaink hálózatába. „Szövetségesünk“ a szintén zagyva néptöredékekből összekapaszkodott Ausztria; és ez természetes; azaz összhangzatban áll a természet változhatlau törvényeivel ; mert a vízcsepp sohasem fut egybe olajjal, hanem vizzel. Számítsuk még ehhez az ugyancsak számtalan vegyii- lésből alakult uralkodó családot: előttünk áll az „osztrák-magyar birodalom“ néptaui bölcsészeié. Nagyon felületesnek sőt vaknak kell azon államférfumak — vagy egyátalán bármely müveit embernek lennie — aki ily állami kapcsot szilárdnak, tartósnak vél. Mert ezen zagyvalék néptömegek véletlen összetorlódása nélkülöz minden faji köteléket. Többet mondok. Még Németország sem fog soha egy összetartó egészet képezni noha — aránylag — sokkal tisztább fajú elemekből áll mint Osztrák-Magyarország. A bá- deni és szász, a bajor és porosz a wür- tomborgi és dán — ámbár csak kü- löu törzsek, de nemetek : soha egybe forraszthatok nem lesznek. Hihet már most józan fejjel valaki külön fajok egybe — abroncsolásába? — Apage ! —• Minden államszervezet a természet törvényeinek kifolyása ; e szerint minden nemzet olyan fészket rak amilyet bir, olyan fészekben lakik amilyent érdemel, oly alkotmányt szerez amilyenre méltó. A magyar 600 év óta idegen fejedelmek alatt vau ; századok óta török és német szolgaság alatt szenved, mivel külömb fészket magának nem képes rakni, mert különbet — a természet törvényei szerint — nem érdemel. A hiba nem a természetben, hanem a személyekben, a fajt alkotó egyedekben van. Az imént kifejtett elvekből nemzetközi viszonyaink önkényt folynak. Ha otthoni lapjainkat olvassuk, azt vélnék, hogy mi vagyunk egyedül nemzet. Sokat tudnak azok beszélni „magyar“ Néha úgy érzem, nem szeretlek, Miutha emlékedet feledném — Vagy mint álom tűn csak nekem fel Elhagyott magányos estén. Midőn csönd száll a mély vizekre S megzeudíil a hab lágy zenéje, Az egész múlt... úgy tetszik hogy már Mindörökre mindennek vége. II. Miutha többé soh’se látnálak... És mégse fáj e gondolat Es szemem nem ejt egy könnyet sem — Hullatott már elég sokat. — S száraz szemmel és hideg szívvel ügy gondolnak vissza rád, Mint egy eltűnt szép árnyra, melyet A való vissza már nem ád. (Abazzia 1884. aug. 10.) Gróf VAY SÁNDOR. ől írét |eleoécpü |étrj.. — Wilkie Collins elbeszélése. — (Az Észt. és Vid. számára fordította: GASTONV. — Hallgass! Egy szót se asszony! Te őrölt vagy! Orülteu beszélsz! Holnap orvosi vizsgalat alá helyezlek! — Mit bámulsz itt gazember! — kiáltá rám förmedve.— Mért nem en- gekelmeskedel a parancsomnak ? Úrnőmre tekintettem. Ha azt parancsolta volna, hogy birkózzam meg vele, a földre terítettem volna izmos uramat. — Tedd meg Vilmos! — mondá remegő hangon úrnőm és kezét szivére szoritá, mintha vissza akarta volna nyomni fölindulását.— De legutószor engedelmeskedel neki ! — Még fenyegetni akarsz, te őrült!... — Ön gyalázatoson megsértett,— válaszold úrnőm minden félelem nélkül — de gondoskodom, hogy gorombaságait ne szórja többé reám. A hölgy erősen a férjére tekintett, azután az ajtó felé ment. Mecke ur végre is erőt vett kimondhatatlan félelmén és az ajtó felé csúszott mialatt hegedűjét mindég védpajzsul tartotta fönn Úrnőm távozott s utána siklott a lelkész is. Én is kimentem és Smith magára maradt a teremben. Az előteremben utolértem Mecke urat és kinyitottam neki az ajtót. — Bocsásson meg lelkész ur,— mondám — nem látott-e valakit az ajtónál, mikor távozott ? — De igen, Vilmos — válaszolta ő hangtalanul. — Izgalmam azonban oly nagy volt, hogy alig ismertem meg a hallgatózó Jose- phinát. — KihaUgatta-e titkunkat ? kérdém önmagámtól, midőn a vörös terembe indultam. A ruha suhogását csak akkor hallottam, midőn a vitatkozás már vége felé járt. Az „uj nőre“ történt hivatkozást még nem hallhatta meg. Midőn a tűz már élénken lobogott és az ágy is meg volt vetve, visszamentem a terembe, hogy bejelentsem uramnak. Smith ur még mindig kalapiával fején nyugtalanul járt föl s alá, azután szótlanul követett engem a vörös terembe. Tíz perez múlva csengetett. Ekkor előkészítettem a vizet és a cognacot. Uram egy kis bőröndből apró szereit rakta elő. Minden szó nélkül hagytam el a termet. Az éj másik része zavartalanul folyt le. Másnap reggel azt hallottam, hogy úrnőm lázban fekszik és nem bírja elhagyui az ágyat. Nem is csodálkoztam sokat e Ihren. Kilenc óra körül a vörös terembe mentem, hová a cognacot vittem. Kétszer is kopogtam, de senki sem szólott. Végre kinyitottam az ajtót és beléptem. Az ágy üres volt. Mr. James Smithuelc semmi nyomát sem láttam, csupán csak a háló ing mutatta hogy használva volt. Fölemeltem a háló- inget és foltokat vettem észre rajta. Vérfoltok voltak. V. Midőu ezt a fölfedezést tettem, az első pillanatra elvesztettem lólekjelenetemet. Eszeveszetten rohantam a szolgák szobájába és azt kiáltottam, hogy urunkat valami baj érte. Az egész kastély a vörös terem felé tódult, maga Josepbiua is. Valamennyi szolga meg volt rendülve, csupán csak a mu- lat-nő nem árult el legkisebb félelmet se. Ördögi mosoly vonult el piszkos arczára, mikor avérfoltokat meglátta és egy szót sem szólva, eltávozott a vörös teremből. Mindezt élénk figyelemmel kisértem és föly ébredt bennem a gyauu. Hogy milyen volt gyanúm, azt szükségtelen leírnom, mert a következmények negczáfolták. Midőn újra visszanyertem eszméletemet, a kocsison kívül valamennyi szolgát eltávolítottam. A vörös terem többnyire a vendégek számára állott készen. Földszinten feküdt és az ajtója egy kertbe nyílt. Az egyik ablakot nyitva találtuk, a belsők csak be voltak hajtva. A kályhából rég kialudt a tűz, a cognac-pa- laczk félig ki volt ürítve és a bőröncl eltűnt. Az eshető erőszakosságnak még csak legkisebb nyomait sem láttuk a vörös teremben. Minden szögletet átkutattunk, de semmit sem találtunk. Uruőm figyelmessé lett a zajra és magához hívott. A kimerült, szenvedő hölgy tudósításomra annyira megrendült, hogy elvesztette eszméletét. Csak nagynehezen tudtuk föléleszteni. Nem tudtam, hogy mit műveljek ebben a kinos helyzetben, mert úrnőm uem szolgálhatott utasítással. Vártam délig, de úrnőm még mindig képtelen volt a beszédre. Végre egy szolganőt küldtem hozzá és ez megkérdezte, hogy mit műveljek. A szolgauő visszatért és azt jelentette, hogy az úrnő uagyon rosszul vau s hogy Jo- sephina is eltűnt. Eltűnt ? és ő rosszul van ! Mit jelentsen mindez ? Megmondtam a szobaleánynak, hogy ezt ne közölje úrnőmmel és magam mentem föl hozzá. Csak azt akartam megkérdezni, vájjon belé egyez-e abba, ha a loudoni törvénytudó urat azouual meghívom
