Esztergom és Vidéke, 1883

1883 / 86. szám

Városi s megyei érdekeink közlönye. fA EGJELENIK HETEN KI NT KÉTSZER VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész éne ...................................... fé l éne........................................... n egyedévre ...................................... 0 fii' — kr. H . - . Egyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG: T5 F A LZ- HÁZ ELSŐ EMELET hová a lop szol lom i í'ŐR'/.ót illető kiízlomiin v>'k lí ii 1.1 n «I <" lí. KIADÓHIVATAL: ^SzÉCH ENI- I ÉR <Jrv, hová a hivatalos s a magán Iliidéi ősök, a nyilUórl»« szóul !(<'•/- lemélijelt, előfizetési pénzek és leehunálősok inlézemlők. HIRDETÉSEK. HIVAT \ |,OS 1111.MHéTKSIéK • 1 szólói |()0 szóijr — f| h 75 |u . 100—200-iií . 1 „ 50 „ 2(H)—.‘iOO-ig . 2 „ 25 „ IJélyegilíj 510 kr. M A G Á N1111«’ I > líTÉS 10 FC niegállapoil.is szerint leliotő Ingjutányósabban közöltetnek. N Y1 r/LTICÍl sora 20 icr; Polgárerény és a pénz. (M) Vannak, fájdalom ! oly összofor rótt dolgok a jelen czivilizíílt világban, hogy azok szétválasztásáról csak gon­dolkodni is óriási elmefeszitésbo kerül. Nem a vak elfogultság okozta mara- diság sziklatömbös elveiről van szó, uem az elfogult képzelet makacs hozzáférlictlensó- géről bullának vissza az eszmék : de mindezek helyett a czivilizatió sebes röpte egy széles hézagot hagyott maga után, melyet feledett éltető léggel meg­tölteni. Pénzt adott az erényre s nem erényt a pénzhez. Tegyük szivünkre kezünket s kérd­jük önmagunktól : kincs kell-e vagy erény? Bár lángra gyűljön a szív, az eréuygőgös is a kincs után nyúl. Már most ki választja szét e két fogalmat a nélkül, hogy a polgárerényt mezétől meg ne fosztaná ? Egy vallásos iró állítja, hogy a világ háromféle gyarlósága közül egyik a SBegénység. ImT ez is érveli, hogy az erény gyámoltalanság nélkül pénzzel jár s a szegény ember szava, hogy könnyű a gazdiig embernek becsületesnek lenni, sem üres fogalom jelen korunkban. így vagyunk, hogy az anyagi érde­kek leple alatt fülel az erény s ha az anyagot sértve véljük, bár az erénynek rovására is, kijavítjuk a csorbát. Ebből lesz az önzés, az a bűn, moly ragasza a polgárerény s a pénz rettentő lét- egynek, ama szellemi és anyagi, bár ellentétes, de korunk együvé tartozó fogalmának. Föltevésbe vonható, hogy ily viszo­nyok közt csak oly egyénnek lehet be­csülete, kinek pénze van, nem emolein ki, hogy azok előtt, kik a kincses lá­dában vélik a boldogság magvát re.j- leni, de tagadhatatlanul igaz következ­tetés az is, miként némely társadalmi elvek, alaptalan légvárak, az akarat színvonalára emelkodvéu, szűként őrlik meg a néhol még életerős polgárerényt s no csodálkozzunk, ha az a pénz rab­szolgájává válik. Minél inkább pirulni látjuk a sötét­séget, minél inkább kápráztatja szemünk a haladás napja : annál setét eb b pont társadalmunkban azon elv, melyet ön­ként el kell fogadnunk s ki tán elszi­getelné magát, úgy Ítél'ének felőle, mintha nem is a jelenkor szülötte volna. Ama társadalmi elvektől, melyek a hiúság szüleményei, melyok a nagyban létező rana'kiilüubséget sinai fal módjára elzárva osztályozzak, nőin sokat lehet várni. Nem sokat tételezhetni azon né zet helyeslése felől sem, mely korunk kiváló szüleménye: t. i. a szellőim szolgaiasság viszonya az anyagi érde­kekkel s mely a jellemre mindenesetre káros, sőt megölő, ha a végletekig megy. Nincs kizárva itt az, hogy a pénzt me'yot a társadalomtól kapunk meg ne szolgáljuk, sőt a, becsületes kereset édes kenyeret hozván, megelégedést szül. — Mégis jelen társadalmunk nyilván ér véli, hogy helyzeti előnyünk nem a nyílt munkában, a becsületos megszólgálásban rejlik, hanem egy bizonyos tényezőben találjuk azt fel, mely tényező már a bíbor s bánony alatt csak úgy fülel, mint a darócz viselőjében. A polgár erény egy magasztos hiva­tást jelel ki a nemzetnek, mely nélkül alkotmánya csak puszta disz, kivívandó nagy műveinek hatását egyesek hege­móniája teszi kérdés tárgyává. Nem lehet tehát a" a nemzet bol­dog, hol a polgárerény érdemtelen fogadom. ' Ha majd hosszú évek utáni az isten pénz előtt térdre omolva sóhajtva te­kintünk a múltra: nem tudunk egy üdére/-nyomástól szabadulni s kísértő réme lesz e kép lelkűnknek, mely a polgárerényt adta halálnak, akkor tud­juk meg, hogy kozmopoliták vagyunk. Városi közgyűlés, (október 19-én) Az az általános érdek, mely a kaszár­nya üggyel a polgárságnak minden ré­tege érintve van, megtelté a tanács terein minden zugát képviselővel. Már 9 óra előtt jóval csoportok kép­ződtek a városház folyosóján s mindany- nyi azt vitatta, hogy és mi kép aztán hova volna leghelyesebben a kaszárnya építendő. Az egyik rész úgy találta jónak ha egészen a kondorföldeken épülne a má­sik csakis a város belterületén óhaj­totta volna felállítani. Persze ezek még nem tudták, hogy a vegyes bizottság oltalálta az érdekek kiegyenlítését, s a inig igy tar tolt a vitatkozás egyszerre telt meg. csak megszólalt a csongetyü a folyosó üres maradt s helyette a tisztelt ház. Pap János polgármester 9 órakor a közgyűlést megnyitván röviden kifejté, hogy a képviselő testületet azért hívta mára egybe mert a kaszárnya tervezőt elkészítésére megalakult vegyes bizott­ság összeült, azonban munkálatához csak úgy foghat hozzá hogyha előbb a térség molyro a kaszárnya építtetni szándékolt;itik ki lösz jelelve. Elsőnek szólalt fel Horváth Mihály s hivatkozva arra, hogy a meghívók csa­kis tegnap este oszlattak szét s igy a törvény és szabályrendeletben követelt 48 óra be nem tartatván, a közgyűlést elhalasztat.ni indítványozza, hogy a sző­nyegen lévő s a városra nézvo nagyon is életbe vágó kérdésre nézve a képvi­selő testület minden tagja magát tá­jékozhassa. Hasonló értelemben szólalt fel Ku- bovits Iguácz. Dr. Helcz Antal az ügy sürgősségénél fogva, de azon indoknál fogva, is mert ez az ügy körülbelül 2 éve, hogy ta­nácskozás tárgyát képezi, az érdemi tárgyalást azonnal megkezdetni kívánja átmonvén egyalkalommal az ügy meri­tumába, a, már tőle megszokott kimerítő előadással ismorteti a vegyes bizottság­ban történt mogálhipodásokat indítvá­ny ózza, hogy két zászlóalj részére a Rozáüa-kápolna átél lenében lévő - kon deiföl dele on egy zászlóalj, a törzsnek s- <> raktár helyiség részére pedig a buda- utcza most is kaszárnyának használt helyen omol lessék kaszárnya, úgy hogy a budautezai kaszárnya melletti Vez- ner, Szvoboda s Schrenker féle házak kisajátittassanak s a Schrenker féle házi helyen utcza nyittassák. Ezen igazán nagy hatást keltő beszéd után ismét Horváth Mihály szólalt fel birálgatván a, mérnök által tett számí­tásokat, kijelentvén egyszersmind, hogy az azonnali tárgyaláshoz hozzájárul ugyan de fentartatui kívánja a képvi­selő testületnek azon jogot miszerint a tervezetet átvizsgálhassa s a felmerü­lendő költség felett bírálatot gyako­rolhasson. Valóban meglepő élességgel Marosi Az „Eszterem és Vidéke“ tárcája. Egy színműíró története. Az 1810-dik év egyik hideg febmáriusi reggelén, kicsiny, szegényesen öltözött, 60 éves férfi lépett be Paris egyik külvárosá­ban fekvő vendéglőbe. A csípős hideg szél daczára az ajtó mellett foglalt helyet, levet­te kalapját, és kezeivel bozontos ősz haját igazi tá. Kezei azonban különös ellentétben állot­tak alakjával és fehérek voltak, jól ápolt rózsás körmökkel, amelyek bármely fiatal hölgy irigységét felkelthették volna. Csakhamar egy pinezér közeledett feléje és egy palaczk bort tett plébe. — Ma nem ! köszöuöm, — mondd az öreg : —- fáradt vagyok és csak kissé pi­henni akarok. — A legjobb pihenés a jó pohár bor, — viszonzá a fürge pinezér. Kibontá a palaczkot és betöltött, de az öreg ember felkelt és távozni készült. A pinezér megdöbbenve, zavart arcczal fu­tott utána és mondá : — Uram, itt az „arany oroszlán“-ban hitele van. Ha otthon feledte erszényét, azért nem kell magát reggelijétől megfosz­tani. Hiszen holnap is, vagy bármikor meg­fizetheti számláját. Az öreg megfordult és egy köny csillogott szemeiben. — Igazad van Jean, a szegénynek nem fizabad büszkének lenni. Oly nyilfcau foga­dom el jószívűségedet, amint felajánlod. Tolts magadnak is egy pohárral! — Egészségére uram ! — mondá á piu- ezér, azután mindeut feltálalt, a mi jő reg­gelihez tartozik. — Fog egy jegyet adni, ha ismét egyik darabját adják ? — kérdó szerényen a pin- ezér, mig az ételeket elrendezé. — Még ma este kapsz kettőt, jó fin, majd később elhozom. — Oh nem kell éppen ma fáraduia, csak ha esetleg erre fordul. — Ma fogod megkapni. — A Varietés- ben egyik darabom „Jucrisse kétségbeesése“ adatik, jól fog mulatni — Köszönöm uram ! majd sokat fogok nevetni. — Ilyen szegény öreg ember, kinek ma nem lett volna betevő falatja, ha te uem könyörülsz rajta, nagyszámú közönséget fog mulattatni. Tapsolni fognak, nevetui, de sen­ki sem tudakozódik sorsa után. — Tehát nem jövedelmeznek darabjai ? — Most nem barátom. Már múlt hóban elköltöttem e havi jövedelmeimet, hogy megélhessek. Te barátom, vagy az egyetlen akitől jótéteményt fogadhatok el. XV. Lajos fia bohóczdarabokat irhát, de koldussá nem válik, és ha ében halna is, Úgy nézeszreám, mintha eszem elment volna. Pedig úgy van. Dorvigny Lajos egy királynak fia. Anyám meghalt, midőn nekem az életet adta, atyám XV. Lajos volt. Ifjusiigom alatt láthatatlan óltalraazó őrködött fölöttem, de egyszerre ezen láthatlan kéz megszűnt rólam gondoskodni, és én egyedül álltam a világban. Ez a tör­ténelem, Királyi származás, dicsőség és kö­n_yőrületből reggeli. Isten veled barát0111 meghozom jegyedet ! így távozott az öreg. De midőn az ut- czára ért, meg kellett állania, mert két lo­vasezred vonult végig. A zenekar vig dalla­mot játszott, és a csapatok élén fényes egyenruhába öltözött tábornok lovagolt. Ez véletlenül Dorvignyre tekintett és a megle­petésnek szavát hallatta. Azonnal megállt, leugrott a lóról, az öregnek kezet nyújtott, és legszivéÍvesebben íidvözlé. Dorvigny rábámult egészen idegennek tűnt neki a tábornok. — Ön nem ismer reám ? Tehát Do rvignv ur busz év óta elfeledte lusta, seiumirevaló inasát ? — Jean Dubois ! — Igen, Jean Dubois, vagyis Jocrisse, aminek elnevezett egyik legkitűnőbb szín­műve után. — Hogyan, szegény fiú, akarom mondani Uram, ön tábornokká lett ? — Igen ! mennyire örvendek önt viszont­láthatni. A bárom nap alatt, a melyeket itt töltök, mindenütt hiában kerestem. — Nincs többé lakásom ! — Akkor velem jön és nálam lakik ! — Tábornok ! — A tábornoknak engedelmeskedni tarto­zik, ön foglyom. Megparancsold egy katonának, hogy kocsit hozzon és hazavitt© lakására. Dorvigny a tábornok házában élt két évig, és ezen rövid idő alatt az élet minden ké­nyelmét élvezé. De azután barátja behíva­tott az Oroszország elleni bábomhoz. A had­járat bárom első hónapja alatt gyakran kül­dött a tábornok pénzt és leveleket egykori urának. De azok egyszerre elmaradtak, és Dorvigny a hírlapokból megfudta, hogy ba­rátja Moskváhál elesett. Ekkor el kellett hagynia kellemes lakását és egy szegényes padlás-szobába költöznie. Miután kabátját is eladta, betegség és nyomortól űzetve, a Varietes színház tulajdonosához ment, a ki az ő darabjai által gazdag ember lett és kis havi segítséget kért tőle. Megtagadta. Az öreg keserűen mosolygott, és azóta elkorülé ismerőseit. Barbe könyvárus, ki jó indulattal viseltetett iránta, mindenütt ke­restette de hasztalan. Később véletlenül meg­hallotta, hogy a Reu Gfrenerafcs egyik nyo­morult szobájában egy ismeretlen férfi holt­teste feleszik. Szomorú sejtelemtód űzetve odasiet. Csakugyan Dorvigny volt. Eben halt meg. A királynak fia, a vig költő, a kitűnő szinmííiró elhagyatottan és nyomorban ; a paraszttól, az ügyetlen inas, tábornokká lelt és hősi halállal múlt ki. Ilyen az élet ! ől Sddőiißofi ovszácfűCőá I. (Czeglédig.) A meseszerűen föltámadt alföldi főváios látványos király látogató üunepére ezrével és ezrével özönlött a lelkes közönség. Vonat vonatra robogott. Mentői közelebb volt az ünnepélyek nyitánya, annál tömegesebb tá­jolt rándaltak le Budapestről. Aki utazni indul, az törje szét a in in- deunapi gondok bilincsét s váltsa meg lel­két minden apró csoprő elfoglaltságtól. Sza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom