Esztergom és Vidéke, 1883

1883 / 72. szám

tíiVil, elegendő hajlandóság van üy bank létesítésére, csak az alkalmat és alapot kell megteremteni, biztosítani, mi által o tőkék” kel lő alkalmazást n.yerb essenek és kellő forgalomba kerülvén, biztos kamat jövedelmet eredményezhessenek. Bázisa ezen tőke elhelyezésnek ezen kincstári és közalapítványi birtokok bér bevétele lenne, a tanya-bérrendszernek feltétlen megteremtése kötelezettségével. Ezzel volnának azon dolgok csak fu­tólag említve, melyek ezen, \alljuk be úgy politikai, mint nenrzetgazdászati óletünk'l)ou korszakot alkotó intézmény életbe hívását, annak sikerültét s nagy jelentőségét megtostesitem hivatva vol­nának. Mert ha valaki meg van győ­ződve arról, hogy Magyarország anyagi gyarapodását, csak is a mezei gazdasag emelésével, csak is a földműves, a szó szoros értelmében vett földművelő osz­tály vagyoni és értelmi gyarapításával lehet elérnünk : ngy alig hiszem, hogy szoros logical összefüggésben levőnek el nem ismerné mindazon intézményeket, melyeket, mint postulatumokat fennobb előttünk állítva láthattunk ; de akkor egyúttal azt is be kell látnia, hogy szigorú tervszerűséggel s öntudatos ki­tartással még sokáig kell dolgoznunk, hogy minden elénk gördülendő akadáiv legyőzésével biztosan czélt érhessünk. SZOBONYA BERTALAN. HÍREK. _ Erzsébet főherczegnő születését v asárnap délben huszonegy mozsárlö­vés jelentette városunkban. Hétfőn reg gel a főszékesegyházban ünnepélyos To- deumottartott maga aherczegprimás, ki nemsokára a szertartás után Becsbe utazott, hogy szoroncsokivauatait szemé­lyesen^ adja át s jelen legyen a ke­resztelő szertartáson. A belvárosi plé­bániában is Tedeuniot mutattak be s Esztergom városa, ünnepélyes hangulat­tal fogadta a trón örömét. — JubiláiíS- A sz. Ignáczról neve­zett temetkező egyesület fönállásának negyedszázados évfordulójára cerimo- niális ünnepélyt rendezett. Vasárnap ugyanis a vízivárosi templomban uj zászlószentelést tartottak. A zászlóanya Munkácsy Károlyné úrnő volt, kit Vezér János igazgató vezetett az egyszerű fekete lobogóhoz. A zászlóanya rákötötte a szalagot s az első szöget a horczeg prímás megbízásából Mojer István egye­sületi elnök verte be. A második szö­get szintén a püspök ur, a harmadikat a zászló anya. A többi hetvenet a kö­zönség minden rangú és rendű rétege. A fölszentelt zászló átadásakor Majer István püspök ur buzdító beszédet inté­zett az egyesület tagjaihoz. Ugyancsak délelőtt az első egyesületi elnök sírjára egy öt tagú küldöttség koszorút helye­zett a főszékesegyház sírboltjában, egy másik küldöttség pedig Majer István elnöklete mellett jelentést tett az ünne­pély lefolyásáról a herczegprimás iái, mint az egyesület fő védőjénél. A Fürdő vendéglő nagy termében tartott köz­gyűlés igen népes volt. A hivatalos jelentéseket örvendetes tudomásul vet­ték, mert az egyesület vezetésével és emelkedésével az összes tagok meg vol­tak elégedve. Legörvendotesobb pontja volt a közgyűlésnek az igazgatónak abbeli jelentése, hogy Majer István püspök ur százforintos alapítványt tett s a zászlóanya Munkácsi Károlyné öt­ven forinttal járult az egyesület nemes hivatásához. Mojer István püspök disz ebédet rendezett a tisztikar és több választmányi tag tiszteletére, hol a zász­lóanya foglalta el a szeretetreméltó házigazda jobbját. Jelen voltak az ebéden Munkácsy Károlyné, Munkácsy Károly, Vezér János, Fekete József, Einzinger G-yö.gy, Palkovich Alajos, Varga Ignácz, Tóth JózsefésMatus tűzoltóparancsnok, ki tűzoltóival a templomi ünnepélyes ségen díszsorfalat képezett. Vezér Ja nos,"mint igazgató az egyesület elnö­kére Majer Istvánra mondott felköszön- tőt. Este a Fürdő nagy termében hatvanhat terítékes bankettet íendez lek. A kitűnő konyháról eredt fogások s a jó félő óborok vidám hangulatra keltették a komoly foglalkozású egye­sületet, Vezér János mondott toasztot a herczcgprimásra, a mit zajos lelke­sedéssel fogadtak. A bankettezők csak­hamar rávallottak mesterségökre. Csak­ugyan temettek, még pedig sok gondot s fellegteleu vidámsággal disknrálgattak s ittak a megboldogultak emlékezetére. Az egyesület 1858-ban keletkezett es pedig” azért, mert a király városi ternot- kező-egyesület 1001 tagján túl már nem vehetett föl többet. Az alapszabá­lyokat 1858. jnn. 7-én erősítették meg. Első elnök Ordódy Tivadar apátkano- nok volt, ki a zászlót az alapítás évé ben nov. 22-én szentölte fel. Első igaz­gató Loncz Foren ez, pénztárnok Szma- tanay József, ellenőr Hittmr András, jegyző Androvich Mátyás volt. Hittner és Androvich ez idő szerint az egye­sülőt negyedszázados tisztviselői. Ordódy halála után Zalka János kanonok lett elnökké, utána Szuppan Zsigmond ka­nonok s végre 1871-ben Mojer István püspök. A múlt évi mérleg szerint rendes bevétel 4402 frt 28 kr. kiadas 2614 frt 92 kr maradék 1787 frt 36 kr. volt. A jubiláló egyosület né­gy edszázad alatt majd másfél ezer tag­társ végső tisztességét adta meg. Mos tani tisztikara a következő : Elnök Majer István püspök ; igazgató : Vezér János; pónztárnok : Fekete József; el­lenőr • Hittner András; jegyző: And rovich Mátyás. A negyedszázados em­lékünnep alkalmából egy meglehetősen hibás stylü „omlény“ (sic) jelent meg melyet a tagok közt osztottak ki. Ré­szünkről csak elismerésünkkel és sze- rencsekivánatunkkal csatlakozunk a do rék egyesület negyedszázados jubileu­mához. — Társas-vacsora. Vasárnap este volt a jelzett társas-vacsora, melyet az iparos ifjúság körében a b.-gyulai ki­állításon kit iiii tett esztergomi iparos ifjak tisztelőiére rendeztek, a melyen városunk előkelői közül is többen vettek részt. Vacsora után Haraszthy F. J. igen talpraesett beszédben adia elő iparosainknak a kiállítás iránti közönyét, végül éltetvén a kiállítókat, az elnököt s a vendégeket. Utána Dóczy Ferencz szép szavakban éltette a haladni tudó esztergomi iparosokat és Pataki Vinczét, a kitüntetett iparos ifjút. Wanitsok Rezső az egyesület fővédnökét, a hgpri- rnást éltette 70. évfordulója alkalmából. Haraszthy F. J. Laiszky Jánost, az esztergomi könyvnyomdászok s könyv­kötők körének elnökét. Végre Besskó Béla szépen elszavalta Eötvös József „Búcsú“ ez. költeményét. A szűnni nem akaró jókedv, éjfél után ért véget az által, hogy a vendégek oszladozni kezdtek. — Városi ünnepély. Tegnap reggel három mozsár lövés jelentette, hogy vá­rosunkban a nevelés ügyének ismét szép napja van. A városi elemi leányiskola negyedik osztályának megnyitását ültük meg. A városi tanintézetek ifjúsága külön lobogók alatt indult a plébánia templomba, hol Majer István püspök tartotta a Veni Sanctét. Mise után a városi közönség s az ifjúság a közgyű­lési terembe sorakozott, hol Dr. Feich linger Sándor igen tartalmas és meg ható megnyitó beszédet mondott. Ünnepi szónoklatot tartott Majer István püspök ur is, mely szintén nagy hatásban része­sült. Az ujonan kié * eszi tett városi leány iskola részéről Szolóczky Gizella k. a. mint tanítónő intézett beszédet a város közönségéhez s végül a kis Bártfay Rózsa mondott egy csinos kis die tiót, mire a megnyitó ünnepély véget ért. — őszi közgyűlés, Esztergom me- gyo tvhatósági bizottsága szept. 20-án fogja megtartani rendes őszi közgyűlé­sét. A kiadott programúi szerint van 22 felsőbb rondolet, 24 jelentés, 4 kérvény, 8 lovolezés. A bizottság vá­lasztott tagjai felének kilópéce és ezek helyébe újak választására nézve határ­napot fognak kitűzni. — Megint ünnepély. Nagyon benne vagyunk már a mozsaras és disz ruhás világban. Majd minden harmadik napra esik valami ünnepély vagy jubilaeum. Szombaton a párkányi első egyesült ipartársulat tartja mog zászló felavató ünnepét, melynek sorrendjo a következő : 1, 1883. évi szeptember hó 8-án reg­geli 8 órakor az alelnök lakásán gyü- lekozés, onnét az elnöknél s azzal együt­tesen a zászlóanyánál tisztelgés. 2. d. e. tiz órakor isteni tisztelet. 3. Zászló avatás után a, zászlóanya hazakisórése. 4. A szertartást végző kationoknak egy öt tagú bizottság által köszönetnyilvá­nítása. 5. Ugyanaz nap esti 8 órakor Németh Pál lakásán tánczmulatság. A zászlóanya Tölgyessy Ferenczné úrnő lesz. — A város közepén. Figyelmez­tetjük a rendőrséget, bogy a Gábris hídja alatt késő délután valóságos ser­tésszállás gyülekezik össze, a mi a járókelő közönségre épen nincsen lélek­emelő hattással. Több szemlélő. — Rácz Laczi. Rácz Pali fia va­sárnap este a Fürdő kertjében játszott a Lajos-banda nem egészen sikerült muzsikusaival. A fiatal népzenész nem mindennapi tehetséggel rendelkezik. Elszállt terve az, hogy Esztergomban külön bandát szervezzen. ■ — Rozzant Ilid. A hévíz piros hab­jai fölött nyúló Ilid szenttamási része (oh esztergomi geographia!) annyira lóSüppedt, hogy mindennap várhatni a tökéletes beszakadást. Tekintettel a nagy forgalomra, a napokban ügy vegyes bi­zottság csakugyan constatálta a veszé­lyes állapot tarthatatlanságát s igy re­mélhető, hogy minden bajnak elejét veszik, — Tanítóknak. Nagy-Maros eszter- gommegyei községben az I. osztályú tanítói állomás üresedésben van. Vég­zett egyének foljamo Irányaikat a ke­rületi tanfelügyelő esperes plébánoshoz nyújthatják bo. — Helemb 1 község határában az Ipolyból egy öreg ember hulláját fog­ták ki, A bonczolás alkalmával külerő- szak nyomai nem találtattak rajta, te­hát még az nap eltemettetett. — TŰZ. Kis Mnzslán múlt hö 30 án az egyházi épület leégett. A megindí­tott vizsgálat olyan nyomokon jár, hogy valószínűleg gyújtogatást fog consta- tálni. — Antisemitíkus mozgalom ütött ki Farnadon szept. 30-án. A szolga- biróság erélyesen közbelépett s tizen- uyolcz darab sihedert fogott el. Azóta szélcsönd uralkodik. — Vaklárma. Az a hir terjedt el Kedden reggel város szerte, hogy Pisz­kén is kitört a viszály. Mindössze annyi a tény, hogy néhány mámoros kőfaragó legény zajt akart csinálni, de a csend­biztos s négy pandúr korán elfojtották az egész csetepatét. — Baleset. Bokák mogyri pandúr Muzslnn saját esetlensége kövolkeztébon szétroncsolta elsülő fegyverével a keze fejét. — Megint a rendőrségnek. Rendőr­kapitány ur figyelmébe ajánl luk már egyszer a Simor János utczát, tisztítás végett, do o tekintetben intézkedés még nem történt. Szeretnék tudni, hogy nem a város dolga-e az utczák tisztán tartása? Mi úgy tudjuk, hogy igen! mindamellett ez utcza már 1—2 hó­napja, hogy a hivatalos utczasoprőket nem látta. A szemét és gaz, melyei, a •szombati heti vásáros szekerek ott hagy­nak garmada számra nő. A bűz tőle óriási. Felkérjük tehát ismét rendőrka­pitány urat, hogy több gondot fordít­son erre s egyáltalán az utczák tisztán­tartására. — Baleset a Dunán. A Szőny-Bu- dapóst közt közlekedő Minerva szernélv szállító hajót szombat reggel, midőn a wíczi állomástól elakart indulni baleset érte, a mennyiben kormánya eltört s igy megbénítva képtelenné vált a to­vább utazásra s az utasokat kénytelen volt pattra, szállítani kik aztán az om­nibus vonattal folytatták utjokat Buda­pest felé. A sérült hajót az „Esztergom“ vontato hajó vitte el a budai hajógyárba. 1077 *^.hez nem kell magyarázat!,E ... 1863. turnus 15. Nyolcz évig szenvedtem nehez légzés és raell-vértódnlásban egész az elviselhetetlenségig. Daczára a nekem nyúj­tott minden segélynek, daczára minden ki­gondolható s megszerezhető u. n. házi sze­relmek, melyeket használtam ; daczára a sok hiresztelt gyógyszernek, melyekkel nagy ba­jomban s kétségbeejtő állapotomban * azon reményben hogy talán elvégre ha csak némi javulást is eszközölendek, szintén kísérlete­ket tettem : az én állapotom nemcsak, hogy makacsul megragadt, de szemlátomást ros­szabbra fordult, úgy annyira, hogy ismerő- senn már a keze! jövőben a legrosszabb fordulat biztos bekövetkezésétől tartottak • magam is végre nagyon jól tudtam, hogyan tog ez végződni s csendes megadással bele­nyugodtam sorsomba. Ekkor értesültem az ou labdacsairól, melyek iránt ép ,my mint a korábbi szerek iránt, könnyen megfogha­tó bizalmatlansággal viseltettem ; mind a mellett mégis bátorkodtam egy kísérletet tenni s a gyógyszertárból megrendeltem egy dobozzal. Érnek mír több mint másfél eve, s ez idő alatt az ön labdacsai nekem a képzelhető legjobb szolgálatot, tették ; mi­után azokat hosszabb ideig rendesen hasz­nai tam, fájdalmaimtól már annyira megsza­badultam hogy a labdacsok használatát mar egyidőre abbahagyni elhatároztam. De rövid szüntetés után az én, ismét jelentkező fajdalmaim, a labdacsok újabb liaszuálat.ára serkentettek s most, midőn csekély adagok­ban, de rendesen szedem azokat, hlla° le­gyen istennek ! olyannyira egészséges s jó erőben vagyok, hogy majdnem úgy érzem magam, mint azelőtt a legjobb s legegész- segesebb eveimben ; még több óráig tartó nehéz testi munkára is képes vagyok, a neikn hogy légzési nehézségek bántanának. Ezért arra indíttatva érzem magamat hogy örvendeses tapasztalataimat ezennel -Diandt Richard úrral közöljem, megjegyezve hogy a tisztelt úr engem sem egyenesen, sem közvetve nem kért íel arra, hogy lab­dacsairól bizonyítványt állítsak ki, hanem csakis egyszerűen emberi kötelességemnek tartom, minden szenvedő felebarátomnak me- egen ajánlani é kitűnő gyógyszert. Tiszte­lettel önnek hálára kötelezettje H . J * Köszönetnyilvánítás. „Tekintetes ür * Kötelességemnek tartom Őuuek s egyszers­mind azon ismerőseimnek, kik nekem a svájezi labdacsokat javasolták, hálás köszö- uetem kifejeli. E labdacsok aranyérben, széki ekedesben stb. kitti no hatásúak mivel sem fájdalmat, sem semmiféle kellemetlen­ét nem okozva gyógyítanak. Tiszte lettel Gleigsuer J. Bettelgrinbeu, Oberleu- tendorf Csehországban.“ FELELŐS SZERKESZTŐ • DR. KORÖSY I.ÁSzrrS Kiadd. 1*7» ■íc?t'!1!ter RR mogyorósi pecsenye bor 8Ri ‘ Rar mint „Somijai bor-* eladható) ela­LLilÄS,ebsl rae*t9lri"“ Mogyorós, 1883 Szept. 3. __________BRZORÁD J REZSŐ. ~ Pályázati hirdetmény. Esztergom bz. kir. város tanácsa részéről ezennel közhírre tetetik, miszerint a nmltságu m. kir be°­KMTTÍ f; u au?usztus hó 23-ik napján 47.708. seam alatt kelt rendeletéhez képest a vá­rosi szervezési szabályzatban rendszeresített se4d es kezelő személyzet a mely áll : pelgármesteri tol 1- nok, kapitányi segéd, pénztári segéd, kiadó és kor hatgondnok, adóvégrehajtó, várost két he^-‘ mester, két írnok es rendőrbiztosi állásból, foh/hó tat'nTfoVar° aUaCSaáltal feltéteIeáetl "‘egvátasz­Felhivatnak ennélfogva mindazok, kik a kijelelt bnatalos állások valamelyikére pályázni óhajtanak miszerint erkölcsi magaviseletökíől, képesitSől’ U'K^4! í'yi«ok'rim‘,|i olotasittatni fognak. ' UMÄ*1 mptmha 1,6 “#■ PAP JÁNOS polgárin. TAKÁCS GÉZA főjegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom