Esztergom és Vidéke, 1883

1883 / 70. szám

ez iád nagylelkűségéből a szív legbensőbb örömével elmondhatjuk, hogy Sz.- feliórvárnak nincsenek többé elhagyott, árvái ! Már ál) az épülőt, mely hajlékot ad a hajléktalannak, ott áll az intézet, mely vallás erkölcsi alapon lelki- ismeretesen teljesíti a hiányzó szülők kötői ességeit.

Herezegséged városunk szülötte. Emi noncziád vérünkből való. — Ámbár, a hála és köszönet ezer alakban nyilvánulhat az emberben, no vegye Emi- nencziád nehezteléssel, hogy mi személyesen jöttünk azt tolmácsolni. Nem hoztunk magunkkal kitüntető oklevelet, úgy jöttünk Horczegségedhez, mint azon szerénysorsu szülő, ki fiát ily fényes állásban tudva, vágyik azt ott Ilonában meglátni, hogy a, róla hallótokat és a tőle élvezőit, jótékonyságokat megérteni, felfogni tudja. Magas állását és nemes szivét mcgilleiő határtalan tiszteletünk elnyomja bennünk a rokon büszke, merész érzelmeit, de ar- czunkról leolvashatja, Eminencziád. hogy mi itt egy oly közönséget képviselünk, mely az elsőtől az utolsóig versenyezve érez velünk együtt és mely jótéteménye- é t áldani fogja Emincnciádat nemző dókról nemzedékre.

A midőn Eininencziádnak nagylelkű adományát városom közönsége nevében ismételve hálás szívvel megköszönném s arra nézve, hogy kegyes alapítványának hü sáfárai leszünk — Eminencziád,at alázatos tisztelettel biztosítanám, azon legfőbb óhajtással zárom he szavaim, hogy az isteni gondviselés, mely E í n i n e n c z i á d a t s z á mű 11 k r a, k ü I d ö 11 e,

tartsa is meg Eminencziádat az emberi életkor legszélsőbb határáig a haza, a, magyar katliolikus egyház és az összes emberiség boldogulására.

Gazdasági levél,

(Tanya-bérrendszer és a kivándorlás.) IV

Az államnak nem szabad nyerészkedni akarni, hanem a földet főleg eleinte, inig a nép az eszmével megbarátkozott, a lehető legolcsóbban nekik átadni.

Különösen üdvösnek találnék az eszmét, mely a nép megélhetésére alapítaná első sorban a tanyai rendszer haszonbérét.

Lendületet tehát miként a fonneb- biekből világosan kitűnik az eszmének nagyban megkezdésénél leginkább csak az fog adni, ha az a kincstári és közalapítványi javaknál lép életbe, És itt

a dolog- még egy másik, az ország ősz-1 hogy a Notre Dame tornyait elloptam, szos mezőgazdászaidra nézve is rendki-1 egy hét nem fog beletelni, hogy eiryik

száj a másiknak fogja áltaíadni e szem- beszökőleg otromba rágalmat.

Montalambert ezen fontos tanúság-tételére kell hivatkoznom, midőn a kegyelet szerény mécsét a sokat rágalmazott néhai szathmári püspök hamvai felelt szándékozom meggyujtani.

Nehezen volt ember e hazában, kinek hazafiság-át rutabbul beszennyezték volna kit a tömeg féktelenebb üldözés tárgyává kiszemelt volna és ki fölött kegyetlenebből tört volna a közvélemény pádezát, mint épen Haas püspök.

Bizonyára o lapok olvasói között is többen találkoznak, kik a hatvanas tüntetések idejében fül és szemtanúi voltak azon ablakcsörömpöléseknek, éktelenül hajszolt macskazenének, mellyel Haas püspököt a félrevezetett közvélemény Pestről megugrasztotta.

Rosszal)!) hazafi, lelketlenebb germa- nizator, hazaárul óbb magyar nem volt senki a hatvanas évek közvéleményében, mint épen e püspök ur.

Olyan volt ő ezen időszakban, mint a megkötözött oroszlán, melyet a legnyomorultabb szamár is kötelességének tartott megrugdalni.

És a mi bennem leginkább csodálatot kelt az, hogy nagyszámú barátai, jelentékeny befolyású i ró társai és rengeteg ismerősei körében nem találkozott senki, ki e méltatlanul megtámadott, aljasan rágalmazott és a gonoszul félrevezetett tömeg boszujának nemtelenül odadobott férfin védelmére csak egy szót is emelt volna.

Szégyenfolt marad nemzetünk történelmében az a gyávaság, mellyel ve- zórférfiaink jobb meggyőződésük és igazságérzésük daczára eme bűnös üzelmeket, mondhatni némi kárörömmel folyni engedték, megsiketülve a történelem azon el nem némitható Ítélete előtt, hogy minden elkövetett és meg nem torolt igaztalauság megannyi merénylet azon nemzet élete ellen, melynek keblében elkövettetik.

Nálunk azonban fájdalom, hazafiui bölcseséguek az tartatik, hogy kiki a maga bőrét mentse meg és a sikert két kézzel kell fogadnunk, ha mindjárt vór- lázitó igaztalauság árán is jutunk hozzá.

Pedig hát kik voltak azok, kik meg- futták a riadót Haas püspök ellenében. Talán valamely lelkes, kipróbált, méltatlan üldözéseket szenvedett hazafiak, a tudomány és műveltség valamely nagyhírű adepljei ? cútói jellemek ?

.'ül fontos intézményt vonna maga után, mint elkerülhetetlen szükségeset.

Tudjuk ugyanis, hogy az. afféle de- minialis administrate, mint minővel nagy uradalmak, de különösen a, közalapítványi s kincstári birtokok gazda szati vagy bérleti ügyei kezeltetnek, mai napság sem czélszerüségi, sem olcsósági szempontból a czélnak meg nem felel és tudjuk, hogy ha ma egy ilyen de- minialis í’lendrian helyére egy kereseti társulat áll az, minthogy elvállalt bér 1 éti kötelezeltsége és saját érdeke által kétszeresen és behatóbban sarkal tutik : ugyanazon óbjectumból sokkal több hasznot tud producálni, mint annak az előtti kezelője, olykor még ugyanazon kezelő egyéniségekkel is, mert ereje nem annyira az egyénekben, mint inkább az életerősei)!) rendszerben van.

Magának kormányunknak érdekében állana tehát, minden kezelése alatt levő földbirtokot egyetemes bér ő kezébe átadni.

Egy ily nagy kiterjedésű uradalomnak bérlője természetesen nem lehet egyes ember, de igenis lehet egy szolid pénzintézet.

Egy pénzintézet azonban midőn ily nagy szabású jogokkal ruháztalak fel, természetes, hogy ehez már kötelezett ségeket is tartozik elvállalni.

Ügyköre, ha csak tisztán gazdászati foglalkozásokra fordittatik is, elég nagy hogy kizárólag o czélra alakuljon.

Egy ilyen „Mezőgazdasági bank“ tehát nem csalt bérlőbe lenne a kincstári és közalapítványi birtokoknak, de bankja az összes mezőgazdaságot űző közönség nk is.

Nyújtott hitelezése, fedezői ének mikén li biztosítása iránt Iörvényhozásilag leltet intézkedni.

SZOBONYA BERTALAN.

Mirtusagak

HAAS M. PÜSPÖK HAMVAIRA. I.

Montalambert gróf egyik szellemtel je? vitatkozásában a tömegről szólva, igon helyesen jegyzó meg, hogy a sokaság Ítéletében annyira felületes, hiszékenységében oly határtalan, hogy a legképtelenebb rágalmakat készpénz gyanánt fogadja el és a száj hősük sikere a tömeg épen eme szerencsétlen tulajdonságából fejthető meg. Csak tiz ember hajtogassa felőlem állandóan ne hány napon keresztül, Paris utczáin,

fidiérvár adott a Hazának, adott, a ina gyár katliolikus Egyháznak és adott nemos szivével az ömberLégnek.

A jótétemény becsületes szívben mindig hálát ébreszt; — de kétszeres a hála ott, hol a jótétemény fontos szükséget pótol ; tízszeres a bála ott, hol hir, dicsőség és hazafiui erény csak a, régmúltban nyerhettek táplálékot és százszoros a hála ott, ln l mint városunkban az idők sújtó keze rommá, tette régi nagyságunkat, s a legnemesebb törekvés is majdnem emberfeletti erővel képes csak oly alkotásra, mely egy tényezőt képez jövő jólétünk előmozdítására.

Ős városunk századok óta csupán a, történelemé s ha kegyelettel tekint is reá minden magyar ember, mint hazájának egykori fénypontjára, — a vád lozott viszonyok, a fontos tényezők hiánya, újabban városunkban mutatkozó haladás csak a, kegyeletet biztosította számunkra, és mi önorőukre voltunk hagyatva, abbeli törekvésünkben, hogy városunkat ismét nagygyá. teltessük s korunk követelményeinek színvonalára mindjük.

Jól tudom én azt főmagasságu Her- czeg és kegyes jól tevő Urunk! hogy a. sikert, az üdvös erodményt nehéz munkának kell megelőzni s csak hosszú fáradságos munkának lehet jutalma a haladás. Midőn Herezegséged fejedelmi ajándékának hálás megköszönése alkalmából viszontagságos múltúnk és súlyos viszonyainkra kitérek, nem a csügge- teg ember beszél belőlem, mert megvan bennem és közönségemben az akarat és tövkvés városunk haladásában közrehatni es fáradhat,Iáim) működni, hogy ott az emberi éleiben elérhető jólét előáll jón, s erkölcsi és anyagi haladásunk biztos alapra jusson ; sőt örömmel konsta tál hat out Herezegséged (dőtt, hogy pár évtized óta városunkban a. haladás mindenütt észlelhető — de ezzel csupán feledhötlen adományának horderejűt óhajtottam feltüntetni, hogy nemes szivo megnyugvást nyerjen ; mert mi, kik jótékony intézeteink sorsát a, jövő számára csak hangya, szorgalommal vagyunk képesek társadalmi utón előkészíteni, — ma azon szerencsés helyzetbe jutottunk Eminencziád áldott jótéteményével', hogy jótékony intézeteink egyikének sorsát — az árvaházat — örök időre biztosítottnak látjuk.

y Sz.-fehérvár szegény ! jótékony intézetei még kezdetlegesek, de Eminenrelmünk ; de nem kellett volna elfogadnom azokat az ajándékokat, melyeket ön nekem küldött.

— Vigasztalódjék drága Victóriám — könyörgő a gróf — mindent jóvá teszek.

— Azt nem telieti jóvá Komád — feleié Victoria. — vagy mégis ? igen, de csak egyetlen egy mód által.

— Beszéljen kedvesem !

— Nem bírom, nem mondhatom !

— Mindeme leérem.

— Teliát mentse .meg becsületemet és nyújtsa kezét.

'— Oh Konrád, ön nemes ember, — mou- dá Victória s remek karjaival átölelé,

— Az enyém örökké az enyém vagy !.... suttogá Niiberg örömittasnn.

A kis .színésznő nehéz szerepét szerencsésen játszotta, ámbár minden szava hazugság volt, kivéve a könnyeket. Ezek valódiak voltak, mert a mama alig egy negyed óra előtt kemény szem re hány ásókkal kijelentette, hogy pénzének végére jár s leányának okvetlen el kell fogadni Rosenstock bankárt, vagy pedig az egész fényűzéssel felhagyni s Victória dühében keservesen sitt.

Midőn a gróf eltávozott, diadalmaskodó arcczal lépett anyja szobájába.

— 'Nos grófnő vagy már?

— M'g nein, de majd nem soká az leszek kedves mama, — feleié Victória gúnyosan, — s te ha akarod megtarthatod a bankárt, nem fogom tőled elvitatni.

— Ó te kis kígyó le.

— Ne pirongasson mama, mert az nem illik egy grófné anyjához.

Nfiberg gróf pár napig halasztotta elhatározását szüleivel közölni. Midőn egy reggel anyját kiváló jókedvűnek s szeretetve méltónak találta, összeszedte magát s bevallotta, hogy Victoriának oda Ígérte a kezét.

A grófnő ennek hallatára elsápadt.

— Konrád — kezdé — nem akarlak becsmérelni, hogy szerelmedet egy színésznőre vesztegetted, de figyelmeztetlek, hogy ily személyeknek csak drága ajándékokat küld az ember, hanem azért nem szokta nőül venni.

— De esküszöm anyám, hogy Victória erényes egy leány, mondhatom a legjobb legnemesebb teremtmény a világon.

— Annál rosszabb reád nézve, — szólt a grófné szigorúan, — óvakodtál volna azt a leányt compromif álni. Hogyan akarod most jóvá tenni, mert nőül nem szabad őt venned !

Még határozottabban ellenezte atyja. Nem engedte, hogy egyetlen fia s örököse színésznőt vegyen nőül. Fenyegetve inté őt, ha esetleg akarata ellen cselekednék, bogy a legfőbb helyre a királyhoz fölebbez.

Niiberg Konrád gróf nehéz küzdelmet vívott: Elhagyja-e kedvesét, szülői áldásáról s örökségéről mondjon-e le s Victoriával idegen országba meneküljön ?

Végre midőn a színésznő minden nap az adott szó kivitelére kényszerité s szemrehányásokkal, könnyekkel és kérésekkel gyötörte, bevalla mindent s tauácsot kért.-- Hát nem szabad vagyonodról miattam lemondani, — mondá, — azt nem engedem, Hisz gyermekeink jövőjére is kell gondolnunk IM csak egyetlen egy ut van nyitva,

mindent el kell követni ő felsége a legkegyelmesebb király beleegyezését kieszközölni.

— Igazad van, — mondá a gróf elhatá rozva, — mindent el fogok követni.

Azóta elmúlt egy ló nap s a második is- A gróf szülei azonban még mindig ellene voltak a házasságnak.

Egy reggel midőn a grófi család épen a reggeli asztalnál ült. — berohant Victoria kisirt szemekkel, félig felbomlott hajjal s Niiberg grófné lábai elé borulva mondá:

— Konrádom anyja, add vissza nekem szivem férjét !

A grófné íelemolé a színésznőt s midőn ez megakarta a grófnői! kezét csókolni s kényeivel megnedvesitsni, vissza vonta az öreg nő kezeit.

— Térjen magához kisasszony, — szólt oly méltósággal, mely a színésznőre is hatással volt, — hisz nem vagyunk mi ön iránt rossz indulattal, mint gondolja. Szívesen megteszünk önért mindent, ami csak hatalmunkban áll, de ne kérjen tőlünk lehetetlenséget. Soha sem 1 ehet Konrádunk az ön férje !

— Ha szabad volt neki becsületemet elrabolni, — mondái Victória ki e perezben úgy állott a grófné előtt mint Luiza Milford előtt, —^ miért gátolják hogy bibi ját jóvá tegye ? Én feddhetlen hírnevű leány voltam, a mig fia házam küszöbét át nem lépte...

— Utasította volna el, — mondá az öreg gróf.

— Szeretem, — folytata Victoria, — tudja kérem mit jelent az ? Nem ! nem tudja.

Önök nem is a szív tanácsa szeriut szoktak házasodni.

Mi mindig szerettük egymást, — feleié a grófné félindulatosan. —Maga megfeledkezik magáról !

— Meghalok nélküle, — esdeklé Victória s a fiatal gróf atyja előtt térdre borult. — Ön meggyilkol engemet, miután fia megbecstelenitett.

— Konrád! — mondá a grófné büszkén felkelve helyéről, — neked köszönhetjük ezen színházi jeleneteket, majd megadod e nőnek a szokásos dijat . . . Hogy is vehettem Jegy pillanatra komolyan az e szép könnyeit ! . . .

E szavakkal elhagyja a grófné a termet.

— Kisasszony, kérem hagyja el a házamat s ne is keresse fel többé, — szólt az öreg gróf, — nem szeretem a botrányt.

Alig hogy átlépte a szoba küszöbét, kezdetét vette a második felvonás, a fiatal gróffal. Victoria körülbelül úgy viselte magát mint Margit a börtöujelenetbeu, s Konrád gróf nem is vette volna rossz néven, ha Mefistofeles varázslován elvitte volna.

A harmadik s utolsó felvonásban megjelentek az öreg gróf szolgái, s karon fogva kivezették a sirő Victoriát kocsijához.

*

A következő napokban egész Berlin nem beszélt semmi másról, mint a Niiberg gróf házánál előfordult eseményről.

A fiatal gróf többé nem látogatta meg a színésznőt, daczára hogy naponta egész halmaz töredelmes levelet kapott. Egyszer Londonból irt egy levelet, melyben Vietóriának kijelentette, hogy ő maga változtatta Jehe-