Esztergom és Vidéke, 1883

1883 / 44. szám

Juhász Aladárt a casino titkára ve­zette ki s mutatta be, a mi megma- gyarázhatlan szerénység volt a jeles művész részéről. De játéka azután annál meglepőbb. Művészet az, valódi művészet, hatal­mas technikával mély érzéssel s művészi értelemmel. És az előadásban ismét mennyi mérséklet, mennyi szerénység ! A közönség el volt ragadtatva az előadottak által. Viharos tapsok törlek ki s az érdekes kis ember úgy fogadta a kitüntetést, mintha az egyenesen Chopint és Lisztet illette volna. De bemutatta magát mint zeneszerző is s egy paraphrasist adott elő, mely Liszt Ferencz zeneszerzői modorát több helyütt igen híven másolja. Egészben mindamollet érvényre bírta emelni egyéniségét, mely nem a [rendes, elis­mert tehetségek közé sorozza, hanem jóval föl éj ük. Juhász Aladár fölléptetése a casinő részéről igen szerencsés gondolat volt s a művészi élvezetért, melyet ezáltal nyertünk, csak köszönettel adózunk a választmánynak. Juhász zongora piéceit igen válasz­tékos énekkarok váltották föl. A festői látványt nyújtó vegyes kar Schumann Esti dalát és Vadász dalát mutatta be Bel lövi ts Ferencz műveze­tése mellett. A vegyes kar tagjait la­punk múlt számában voltunk szeren­csések bemutatni, Kétségkívül jó-helyre volt czimezve a szép közönség lelkese­dése midőn Bollovits Feronczet tüntető tapsokkal jutalmazta, do maguk a ta­gok is, kik között még igen sok kezdő vau, megérdemelték a buzdító elisme­rést.A dal-és zenekedvelő-egyesület szó­zenéje mutatta be magát ez estén tel­jes gazdagságában s a derék karnagy régi, megtörhetlen buzgalmával, a mi­nek az esztergomi társadalmi óletmin- lonosotro még nem egyszer fog legtel­jesebb elismerésével adózni. Feigler János Saint Säeus Camille Ro­máncon t mutatta be szorgalmas miigond- gal s elismert sikerrel. Végül Aliit férfi kara következett.— Mind a Májusi dal, mind a Csillagok­hoz czimü dal merő költészet és han­gulatkeltő tartalom. A szép műsorozat ezzel véget ért. Következett az elmarad hatatlan tán ez, nini tánezosokban sokkal nagyobb hiányt mutatott föl, mint jókedvben. A vigalom mindamellett éjfélutáni két óráig tartott s hogy hívek legyünk az est történetének megírásában, záradékul kellemes kötelességünk a jelenlevő höl­gyek névsorát is összefoglalni. Jelen voltak: BakayIlon,BurányJ.-né és Mariska, Fiedler Fermiezué.Haudmgir Imiáczné és Katinka, Hol ez Jánosáé, Helcz Pepi és Erzsiké, Héya Ti vadamé és Gabriella, dr. Kiss Józsefné és Anna, Kruplanicz Kálmánnó és Kruplanicz nővérek, Paczolai nővérek, Pissuth Ist- vánnó, Pissuth nővérek, Rédly Gyulámé és Rédly nővérek, Rónay Irma, Ro- griin nővérek, Rónay Gyulánéós Gizella,, Rudolf Mihály né és Etelka, Vimmer Lajosné és Irma,. A névsorozat olyan hiányos, mint a milyen rögtönzött jel­legű a tán ez vigalom, melynek tánezrendje esak azért volt, hogy meg ne tartsák. A tánczvigalom körülbelül éjfél utáni Ikét? óráig tartott. A casinó bizony minden évnegyed­ben rendezhetne egy ilyen estélyt. — [Társadalmi életünk újjászületésén igen is meglátszanék az ilyen tartalmú es- óélyek hatása. A dal-es zenekedvelő egyesület. A régi dalárda, mint azt már több zben jeleztük újra fel éledt hamvaiból > új czim és megújult erők mellett ''olytatja megszaporitott törekvéseit. Hétfőn délután öt órakor volt az ilakuió közgyűlés a Hadinger félő ká- >éház nagy termében, melyet az egye­sület a mellókteremmel ás kerttel bér­letbe vett. Niedermann Pál üdvözölte a szép számú érdekeltséget s rövid megnyitó beszédében kiemelte, hogy a dalárda még 1865. márez. 20 ált a,lakúit meg s rövid idő alatt kivívta az országos kitüntetéseket. Utalt a megkoszorúzott zászlóra, rámutatott az oklevelekre és aranyérmekre. Szántóffi Antal kanonok halála s Brinkmann Antal alelnök tá­vozása érzékenyen sújtotta a dalárdát, úgy hogy az a tagok részvét hiánya folytán is rohamos hanyatlásnak indult. Do az egyesület elé most uj jövő virrad. Az alapszabályok Leérkeztek a kormánytól s a közönség pártfogása a lehető legbiztatóbb. Van nyolcz alapitó tagja (50 írttal) 65 működő tagja (27 nő 38 férfi) s 111 pártolója. A működő tagok képezik a közgyű­lést,, melyet a nagy létszámnál fogva az elnök határozó erejűnek nyilvánít s a megalakulásra kér föl. Korelnöknek Feigler Jánost választ­ják meg. A közgyűlés melegen üdvözli s köszönetét szavaz Reviczky Gábornak ki életveszélyes betegségéből felépülve újra az egyesületnek szenteli erejét Takács Géza Szántóffi Antal elnök emlékezetének méltó megörüld tésétajáulja a mit lelkesedéssel fogadnak. Dr. Holcz Antal indítványára Niodor- mann Pált egyhangúlag elnöknek vá­lasztja a közgyűlés. Szenttamási Béla Brinkmann Antal­nak is jegyzőkönyvi köszönetét szavaz érdemeiért. Alolnüknek egyhangúlag Dr. Helcz Antalt választják meg, titkárnak Dr. Földváry Istvánt, ügyésznek Magúra nyi Józsefet, pénztáritoknak Ivanits Istvánt, zeneműtárosnak Felsenburg Gyulát s háznagynak Lofter Pistát. Niedermann Pál lelkes éljenzések közt foglalja ol az elnöki széket. Dr. Helcz Antal a dalárda, éltető lelkének, Bollovits Ferencz érdemeit s megbecsülhetetlen fáradozásait emeli ki s óhajtja hogy azok a jegyzőkönyvben méltóan megörökittessenek. Szűnni nem biió éljenzéssel veszi tudomásul a köz­gyűlés. A számvizsgálók jelentése kedvező. A választmányi tagok titkos szava,zat utján ekként választattak meg. Feigler János, Takács Géza, Fekete György 33 szavazattal. Reviczky Gábor, Frey Ferencz és Feigler Károly 32 szava­zattal ; Major János 28 szavazattal. Póttagokká : Scbedel Arnulf és Hromoda János 33 szavazattal. A közgyűlést este vidám bankett követte, melyre Niedermann Pál elnök adta ki a, meghívók at? Jóval ötvenon felül jelentek meg. A zeneegyesület nagy termében voltak az asztalok megtérítve s az asztal fejénél láttuk az elnök jobbján az alispánt, majd Vargha Benedeket, dr. Feichtin-. ger Sándort, Juhász Aladárt, a polgár­mestert, Me széna Jánost s még sokat érdemeseink közül. Az első felköszöntőt Niedermann Pál mondotta vendégeire. Utána Kruplanicz Kálmán Niedermann Pált éltette, dr. Helcz Antal Bellovitsra, Takács Géza a pártoló tagokra, dr. Földváry István Juhász Aladárra, Ivanits István Helcz Antalra, mint az egyesület aranyszáju szent Jánosára, Froy Ferencz Reviczky Gabona, Szenttamási Béla Ivanits Ist­vánra, ismét Szenttamási dr. Feichtinger Sándorra, dr. Helcz Antal a Zenei-Kör egyesülésére, Major János az egyesület hölgy tagjaira s Juhász Aladár az egye­sületre. A tizenkét toaszton kívül voltak pom­pás karénekek s mindenkit méltán el­ragadott Juhász Aladár zongorajátéka, A vidám hangulatú és kitűnő rende­zésű bankett szép közönsége csakúgy éjfél tájt kezdett oszladozni. HÍREK. — Űrnap. A királyi városban az iirnapi körmeneteknek gyönyörű nap kedvezett. Az oltárok a Szent-Háromság szobra előtt, Frey Ferencz háza előtt, a Kitzinger Féle ház kapu aljában s a fereuezrendiek templom bejáratában vol­tak elhelyezve. Az összes tanulóifjúság, a katonaság diszsora, az iparosok és testületek saját zászlaik alatt vonultak ki. A szertartásokat fényes segédlettel gróf Csáky Károly végezte. Vízivároson szintén díszesen folyt le az urhapi ün­nepélyesség* Krotky kanonok végezte a szertartást, nagy segéd környezettel. A vízivárosi primási leányiievelŐ intézet egy serdültebb növendéke valószínű leg a hőség következtében ájul tan rogyott össze. — Meghívás. A Zenri Kör szom- batesti hangversenye a Magyar Király vendéglő első emoleti termében estö 8 órakor lesz. Külön megbivókat nem ad­nak ki. Minden egyesületi tagnak joga van még egy családot meghívnia. A A hangverseny iránt érdeklődőknek szí­vesen szolgál közelebbiekkel a kör tit­kára. — Kiegészítésül tartozunk fölemlí­teni, hogy a vasárnapesti hangverseny vegyeskaráuak női osztálya jóformán egészen, a jóhirnevű Ekkert Irma-fé-lö polglri leányiskolanövemlékoibő*! tolt ki. — Hangverseny, A Zenei Kör szóm­ba,ton este fogja hangversenyét nieg- tartani s ezzel a háromhavi szünidő is megkezdődik. Az érdekes hangverseny műsorozata a következő : I. Mendels­sohn Ruy Bias nyitánya előadja a zene kar. — II. Chopin Va.lse : Kuzmich Etelka k. a. — III. Reinberger quar­tette : Palásthy nővérek. —IV. Chopin Fantasie Impromtu : Haudinger Katinka k. a. — V. Hajdú Triójából : Prokopp Józsa k. a. Riedl János ur és Boro­vicska Adolf ur. — VI. Beethoven Sonate Pathetique első tétel : Rónay Gizella k. a. — VII. Mozart Syinpho- niája, négy kezes : Takács Olga k. a. és Takács Imre ur. — VIII. Liszt Regatta Veneziena : HaudingerKatinka k. a. — IX. Dalok : Palásthy nővérek. — X. Mendelssohn Sommer nsic h ts tr a 11 m: Finnemé úrnő és Spallek Marie k. a. — XI. Chopiu Valse átirat a zenekar számára, — XII. Auber a Portiéi né­ma nyitánya : előadja a zenekar. — Kirándulás. A helyőrség tiszti­kara Appel Nándor ezredes üdvözletére testületileg fölrándult a komáromi hajón. — Színház. Aradi Gero a szegedi színházigazgató megbízottja járt a na­pokban városunkban, hogy a nyári Sai­gonra kibérelje az arénát, de Tóth Béla, ki most Vácz közönségét mulat­tatja már jóval előbb beadta kérvényét ^városunkhoz s igy valószínű, hogy Tóth Béla színtársulatára leszünk utalva. — A casino vasárnapi hangverse­nyének tiszta jövedelme körülbelül nyolezvau forint körül van. Juhász Alá dár zongoraművész hatvan forintnyi tisztelőt dijat kapott. — Baleset. Feigler János kitűnő hegedűjét a vasárnap esti concert után baj érte, a mennyiben avatatlan kezek kitörték a drága és régi hangszer nyakát.-— Csángó leányt olu jtana levél­hordozói szolgálatra fölfogadni a pár­kányi postamester. Az Írni olvasni tudó csángó leány ügyében már eljártunk. — Muzslátöl Párkányig. A múltkor közlött azon hírnek, hogy Bencze Sán­dor, muzslai nép- és torna tanító futó lépésben szalad be Muzslától Párkányig, megvalósulása jóformán sikerült, mert a futó 42 perez alatt ezen 9 és tel kmnyí utat minden nehézség nélkül futotta meg. Egy versenyző társa is akadt Baig Ignácz napidijnokban, ki szintén erőt érzett magában, de mi főre látható volt, gyakorlatlan lábai 13 pereznyi futás után csakhamar ki­merültek és kiállni kénytelenittetett. A futók elindulása Muzsláröl igen ün­nepélyes volt, amennyiben az ott lakó úri közönség, köztük számos hölgy meg­jelent, és érdekkel nézték végig a meg­indulás kezdetét, sőt többen kocsira ülve egész Párkányig követték a futókat, illetőleg a, jó futót. — Lovas kör. Az arénában fouokes­től fölforditották a színpadot s eltá­volítottak belőle minden színpadi de­cora fiit, hogy a szabályos lovaskor területe kikerüljön. A közönség szá­mára, ugyanazon helyiségeik állnak ren­dül kezés melyek egész eddig. A cirkus a legközelebbi napokban inár megkozdi előadásait. — Verseny gőzössel. Május 22-én B. F. n.-marosi jegyző és M. K. szál­kái segédszolgabiró fogadásból versenyt gyalogoltak a délutáni gőzössel, A ki­indulás az esztergomi oldalon a sZobEí gőzös kiálló átél lenéből történt, n, gő­zös megindulását megelőző 25 perc for­szai. Fs a fogadást meg is nyerték, mert már pár percczel megelőzték a „Fürdővondéglőbon“ azokat, a kik a gőzösön jöttek. Felelős szerkesztő : Dr. KdrösyLászló. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. .járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy az esztergomi érsekség végrehajtaténak Moesi Imre és Károly végrehajtást szenvedők elleni 173 frt 38 kr tőke követelés s jár. iránti végreliajtási ügyében az esztergomi kir.járáséi.lóság mint tkvi hatóság területén lévő Ké­rném! községben fekvő a kémóndi 479. sz. Ijkbon I. I—9. rendsz. a Mocsi Károly né szül ; Sováb Agues tulajdo­nául jegyzett egy negyed kültelekre 800 ft, kikiáltási árban s a kémóndi 475. sz. tjkben f (304 — 305.) hrsz. a. ugyanannak tulajdonául jegyzett 188. népsorszámú ház, udvar és kertre 200 „frt kikiáltási árban az árverést elren­delte, és hogy a fennebb megjelölt in­gatlanok az 1883. iévi június hó 28-ilc napján dél e. 10 órakor Kéméiül köz­ség házánál megtartandó nyilvános pír- verésen a megállapított kikiáltási áron aló! is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 százalékát vagyis 80 illetőleg 20 forintot kész­pénzben, vagy az 18S1. LX. t. ez, 42. §-ábau jelzett árfolyammal számí­tott és az 1881. év november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet S. §-ában kijelölt óvadókképes értékpapírban a kiküldött kezéhez le­tenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előlegos elhelyezéséről kiállított szabálysze ű elismervényt át­szolgáltatni. Költ Esztergomban, a kir. járásbíró­ság mint tkvi hatóságnál 1883. évi február 25 ón. MAGOS SÁNDOR kir. aljárásbiró. MATTON! ERZSÉBET SÓSFÜRDÖJE gyógyhely Budapest (Budán) Idény május 1-től szept. 30-ig. A gyógyhely keserű vizfonirás (ívó és fürdő gyógymód) legjobb sikerrel használ­hatók ; a beteg bántalmainál, alhasi és ál­talános vérbőségnél is az ebből keletkező nemesebb szervekhez való vértódulásnál ve- rőezéri pangások esetében, aranyérnél, túl­ságos elhízásnál, rásztkórnál, máj- és lég- bajoknál, köszvénynél és végre női beteg­ségüknél. Egészséges fekvés, tiszta, üde levegő, 60 kényelmes lakszoba, jó vendéglő, többueuiü szórak ozás. Pontos közlekedés a fővárossal állomá­sozó társas kocsikon, reggeli 5 órától kezdve. Rendelő orvos dr. Bruck J. (lakik Buda­pest, Vi gadó-tér, biztosi tó-eptilet.) Tulajdonos: Matton» Henrik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom