Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 34. szám

Hírek. — Albert napját fényes szertar- tássel ünnepelték meg főszékesegy­házunkban. A fővárosból Hidassy Cornél, Markus kanonok és Czobor Béla jelen­tek meg. Boltizár püspök és Lollok kano­nok is a részvevők között volt. Herczeg- primásunk pontificált nagyszerű segéd- dettel. A szent beszédet Zámolyi Vargha Mihály mondotta. Adalbert életének s eszméinek jellemzésén kívül ki­térj eozkedett korunk viszonyára is val­lásunkhoz s különösen hangsúlyozta mennyi érdemet gyűjt magának az, ki a mostani körülmények között rendület­lenül ragaszkodik és vallja is hitünket. A szeut beszédet herczegprimásunk, összes papságunk s nagy közönség hallgatta. — A szent István szobra javára fő- gymnasiumunk a Pesti N. szerkesztősé­gébe Fehér Ipoly igennevezetes gyűjtést küldött. Az összeg 15 drb aranyra, két ezüst húszasra és kilenczveu forint 15 krra rúg. Valóban kevés intézet az országban mutat föl hasonló szép eredményt, a mihez részünkről csak örömmel gratulálunk. — Századunk tudományosságának egyik legnagyobb szelleme dőlt ki Dar- vinban. Ö az emberiség halottja, meg­gyászolja minden művelt nemzet sa sajtó minden iránya. Mi is lerójuk iránta való kegyeletünket lapunk mai tárczájában. — Régi baj. Előkelő közönségünk igen gyakran abba a kellemetlen hely­zetbe jut, hogy a főszékesegyházban nem talál elfoglalható ülőhelyet. A vidékiek s a helybeli nép már kora reggel eloccupálja a legkiválóbb padokat s mire a mise kezdődik, minden helyet elfoglal. Az előkelő közönség tehát kénytelen állva végig hallgatni a misét. A bajon igen könnyen lehetne segíteni ha egy templomőr folytonoson a padok fölött fel vigyázna s a parasztsuhanczokat szükség szerint kiszólitauá a másokat megillető helyekről. Az áhitat gyakor­lása nyerne csak s a művelt közönség ilyen biztosítás mellett tömegesebben látogatná a miséket. — Halálozás. Schneider Ferencz régi becsületes iparosuuk vasárnap reg­gel hatvanhét éves korában meghalt. Temetése hétfőn volt. Béke hamvaira! — Wimmer Ferencz úrtól egy igen érdekes levelet kaptunk a fölmerült zsidókérdésben, melyet válalaszunkkal jövő vezérczikkünk gyanánt közlünk. — Szentgály Ferencz temetése kedden délután ment végbe a közkór­Á Darwin elmélet ellen fordultuk leg­hevesebben Andreae, Baltzer, Scheiderna- cher — (Db* Nachtheile des matieralisraus scheel und scheu vor dem Lichte der That- sachen.) Free manu (Mau v. the arain als. Az ember. Véd beszéde az állatok ellen-) Bougemout (L’homme et le singe, ou le materialisme moderne) Ghiringhello stb. theologusok, továbbá Dana, Burmeister stb. természetbúvárok, Ulrici; Trendelen­burg stb. bölcsészek és a magyar Dankó egy Bécsbeu megjelent latin munkában. A mellette szóló irodalom óriási. — Seidl itz, a Darwin elmélet egyik alapos is­merője által néhány évvel ez előtt össze­állított statisztika szerint a termékenység számmértéke meghaladja a 800 művet, mig az ellenircdalom sak 164 művel dicsekszik. A Darwin tanait pártoló nemzetek közt első helyen a német említhető. Darwin maga bevallja, hogy a német Judósoknak köszön­heti, hogy elmélete egyrészt oly gyorsan polgárjogot nyert a tudományos világban, másrészt hogy oly sokoldalúan kiegészítte­tett. A babért Haeekel jénai tanárnak nyújtja a ki, szavai szerint, sok tekintetben még nálánál is mélyebben hatolt eszméiuek igaz­ságába. — Az angolok közül kiemélendők Wallace, Huxley, Liell, Lubbock stb. mind­annyian világhírű tudósok, a németek kö­zül Haeckel, Vogt, Virchor, Büchner, Mül­ler Miksa, Nágeli stb., a francziák közül Rossi, Peuuetier, Trémaux. Hazánkban is évről évre nagyobb ha­ladásokat tesz a Darwin elmélet terjedése melynek vezéréül Margó tanárt nevezhet­jük. Tény az, hogy a Darwin-elmélet okozta mozgalomból mint egy fokmérőt képezhe­házból. Köszörűt adtak ravatalára: aj helybeli ügyvédi kar, Pissuth István és családja, Fiedler Ferencz és családja, Frey Ferencz és Nozdroviczky Miklós. Szentgály harminczhat esztendős volt. Temetésére igen szép részvéttel jelentek meg kartársai és barátai. Legyen béke az ő sírján, az ő korai sírján ! — Kis Dunánk medresitő munká­latait meglehetős munkás erővel tegnap kezdették meg. Reméljük hogy öt-hat nap múlva a csúnya csatorna a parti lakosok legnagyobb örömére egész hosszában ki fog tisztulni. A zápos viz eloszlatására már valóban a tizenket­tedik óra ütött. — Lbvészegyesületiink május hetedikén délelőtt tiz órakor évi rendes közgyűlést tart, melynek tárgysorozata a következő. Elnöki megnyitó. (Palkovics Károly főlövészmester.) Pénztánioki jelentés. (Vezér János pénztárnok.) Jegyzői jelentés. (Dr. Kőrösy László jegyző.) Leltári jelentés. (Litsaer József háznagy.) Netaláni indítványok. Tiszt- ujitás. — Közvacsora. A lövész egyesület ünnepélyes megnyitása május hetedikén délután két órakor lesz, a mikor is a legkitűnőbb lövészek között játalomtár- gyakat osztanak ki. A Borcsarnok kel­lemes kerti helyiségében Jónás Pali társulata fogja a közönséget újabb nó­tákkal mulattatni s a fogadós minden tekintetben mindennel ellátni. Este nyolcz órakor zártkörű közvacsora lesz, melyen csakis egyesületi tagok s ezek meghívottjai vehetnek részt. Az aláírási ivek Meszéna Ferencz, Szerencsés Mi­hály allövész mesternél, Vezér János pénztárnoknál, Szenttamási Béla egye­sületi ügyésznél s Dr. Kőrösy László jegyzőnél vannak elhelyezve. Részvételi jegy ára egy forint. Az esetben ha szép hölgy közönség tisztelné meg a közvacsorát, nem fogna elmaradni egy kis táncz sem. A rendezők zártkörű közvacsorát készítenek elő ; nem lehet tehát attól tartani, hogy a tavali zűr­zavar ismétlődnék. — Borászati egyesületünk. Az esztergomi borászati egyesületnek mint szövetkezetnek a 3-ik üzletév eredmé­nyéről következő kimutatása van; a) Pénztári forgalom. Bevétel 92816 frt 63 kr ; ez összegből borért vett be a szövetkezet 30,691 frt 43 krt, tehát a bevételnek minte u|3 részét az értéke­sített bor ára képezi. Kiadás 92816 63 kr; miből pénztári maradványra 342 frt 99 kr. és osztalékra 2925 frt I tünk nemcsak a tudományos haladásra, ha­nem egyszersmind az illető nemietek ál­talános művelődési irányára nézve. Senki sem fogja föltüuőuek tekinteni tehát azt, ba a Darwiu-ehuélet ma már a családi életbe átszivárgott és a művelt világ né­peinek köztulajdonát képezi ; hisz főelve a „küzdelem a létért“ általánosan alkal­mazott közmondássá vált. E nehány sor minden tekintetben elég­telen arra, hogy az olvasót megismertesse Darwin nagy egyéniségével, és az általa kiküzdött tudományos vívmányokkal. Ezekkel csak adózni kívántunk ré­szünkről is a nagy halott emlékének, ki halhatatlan, a minthogy halhatatlan kell hogy legyeu az igazságnak minden baj­noka. Kopernikus csillagászati rendszere óta elmélet nem idézett elő oly nagy forron­gást a tudományos világban, mint Darwin elmélete. Emellett nagy politikusok, ál­lamférfiak és fejedelmek tetteinek hatása múlandó, szükkérre szorirott és parányi. És amint Kopernikus megtanította a világot arra, hogy a föld mozog és a nap áll, ugy viszont Darwintól tanulta az emberiség a természet örök fejlődésének s átalakulásá­nak nem kisebb horderejű törvényeit. Büszkén bámuljuk benne az emberi kutató szellem ellenállbatlau hatalmát és bánatosan tapasztaljuk, hogy még az ily nagy szellem is alá vau vetve a földi mú­landóság végzetének, mely végzet az ő po­rait is csak úgy fogja fölhasználni szaka­datlan átalakítási és fejlődési munkájában, mint akár Caraffáéfc, Murawieffót, vagy Haynauét. esik. Borbevásárlásra részint készpénz, részint folyó számlák utján a fennti kiadásokból 37006 frt 76 krt fordítot­tak. b) A vagyonmérleg a következő eredményt tünteti fel: Vagyon 76268 frt 61 kr ; miből a készletben levő bor értékére 59,648 frt 71 kr. esik. A teher 76. 268 frt 91 kr ; miből a tulajdonképeni teher 62,551 frt 56 krra megy. c) A nyereség és veszte­ség számlából megtudhatjuk, miszerint annak összege 19,010 frt 19 krt tesz; ebből a borok után 1881. évben a nyers haszon 16969 frt 76 kr. d) A borforgalmi kimutatás szerint : Bevétel 3769 hl. 96 liter ó fehér bor ; 602 hl. 26 liter ó vörös bor; 1534 hl. 62 liter uj fehér, 559 hl 35 lit. uj vörösbor és 856 liter cognac ; A kiadás a fehér ó borból 1392 hl. 25 liter ó fehér bor; 299 hl. 63 lit. ó vörös bor; 380 hl. 13 liter uj fehérbor; 24 hl. 58 liter uj vörös bor. A külön­bözet a pinczékben áll készletképen. Az egylet igyekezett az esztergomi bornak több nagyobb városban is pia- czot szerezni ; igy pl. vannak az egy­letnek Érsekújváron, Pozsonyban, és Győrben is pinczéi, melyekből tekintve az egylet úttörő működését s azon akadályokat, melyekkel megküzdeni kényten — meglehetős üzletet csinált. Kívánjuk, —Írja Molnár István kitűnő borászunk — hogy ezen egyesület virág­zása mielőbb bekövetkezzék ; de ebhez az szükséges, hogy az egyesület élén álló férfiak tovább is lankadatlan buzgósággaj igyekezzenek tért hódítani az esztergomi bornak, mely jól kezelve a magyar ádit és szerednyeit; az erősebb pedig a n e s z m é 1 y e i t minő­sé g-é s kellemben könnyen elérheti. — Buzaszentelo körmenetünknek kedden reggel a lehető legaranyosabb ta­vaszi nap kedvezett. A hívek nagyszerű számmal vonultak ki a búzaföldek közé, hogy lekérjék sok munkába s veritékb» került földjeikre az áldást, a jó termést. — Szent györgy napja a szokásos lakás változtató nap városunkban. Volt is utána mindenfelé sürgés forgás, hor­dármunka ; csakhogy a kedvező szép időjárás némileg a hordozkodók kezére szolgált. Felelős szerkesztő Dr. Kőrösy László. De mégis nagy köztük a különbség. Örök szolgálatokat tett ő az emberiségnek mig élt; de amazoknak csak akkor vette hasznát, mikor már , . . meg haltak. Enyedi Lukács. — Kutyabaj. Vannak utczáink melyekben az ebek stambuli kegyekben részesülnek. Falkaszámra csoportosulnak össze s üres óráikban nem röstelnek egy kis marakodásban is gyakorló pro- ductiókat végezni. Igen is sürgős lenne, ha az adózatlan bestiákat,mielőbb meg­gátolnák elfaj olásukban. ^Kaufmann és Simon hamburgi czég mai lapunkban megjelent hirde­tésére különösen felhívjuk a közönség figyelmét. Főnyereményekkel gazdagon javadalmazott eredeti sorsjegyektől van itt szó. A vállalat teljes bizalmat ér­demel, miután a sorsolás állami kezes­ség alatt van és nevezett ház számos nyereményeknek szigorú kezeléséről és pontos ^ kifizetéséről általánosan ismert. * Érdekes tudni, hogy melyik az a bankház, a mely nyereményei pon­tos és gyors kifizetésének köszöni hír­nevét ? Ez id. Heckscher Samu bank­háza Hamburgban, melynek a mai számunk hirdetési rovatában foglalt szerencse-tudósítására e Helytt is fel­hívjuk olvasóink figyelmét. Szerencse tudósítás. ( Főnyeremény 400,000 márka. A nyereményekért jótáll az állam­Felhívás való részvételre, a Hamburg városa ál­tal biztosított nagy pénz-lottojátékban. melyben biztosan nyerve lesz. Emez előnyös péuz-lottojáték nyereményei melyek tervszertíleg csak 93.500 sors­jegyet tartalmaznak, következők — neve­zetesen : A legnagyobb nyeremény 400,000 márka. marka nyermny mark Jutalék 250,000 54 71 5,000 1 nyerrany. 150,000 5 n 4,000 1 71 100,000 108 V 3,000 1 71 60,000 264 fl 2,000 l 71 50,000 10 71 1,500 2 71 40,000 3 n 1,2001 3 71 30,000 530 n 1,000 4 71 25,000 1073 71 500 2 71 20,000 101 7! 300 2 71 15,000 25 71 250 L 71 12,000 85 71 200 24 „ 10,000 100 71 150 3 71 8,000 27069 71 145 3 71 6,000 stb. összesei 47600 nyeremény, és azok rövid idő alatt 7 osztályban biztosan huzatnak. Az első nyereméuy-lmzás hivatalosan megvan állapítva, és ahhoz kerül: Egy egesz ere. sorsjegy 3 frt 50 kr Egy fél eredeti sorsjegy I frt 75 kr Egy negyed ered. sorsjegy 88 kr és ezek az állam által biztosított eredeti! sorsjegyek (nem tiltott Ígérvények) az összeg beküldése mellett még a legtá­volibb helyekre is általain elküldetnek. Minden résztvevő eredeti sorsjegye mellett még az államczimerrel ellátott eredeti-terv ingyen és a megejtett húzás' után azonnal, felszólítás nélkül, meg­kapja tőlem a hivatalos húzási lajstromot. A nyeremény-pénzek kifizetését és Szétküldését direct én eszközlöm a reszt- vevőkhöz legott és a legmélyebb titok­tartással. Minden megrendelés posta­utalvány vagy ajánlott levéllel történik. Ennél fogva tehát bizalomtel- jeseu forduljanak megrendeléseikkel — ekiuve a húzás közelségét f. évi május 20-ig Samuel Heckscher senr., bank- és váltóüzlete. Ha mim ruhán. Egy szabóüzleti társ keres­tetik, ki biztosítékkal rendelkezik­Bővebbet a kiadóhivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom