Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 23. szám
Előfizetési ára : egész évié .............................................. fél évié ................................................... évneg yedre....................................... E gyes szám: 7 ki*. Az előfizetési pénzek az „Esztergom kiadóhivatalához Széclienvi-tér 35. sz. Márczius 15. Rég óta nem iinne'polto meg váro- uiilí olyan lélekemelőén a szabadság zent napját, mint az idén. A hun véd temető nem maradt ko- . zonUlan s a nagy nap emlékei fül- íámadtak előttünk. Akkor is szerdára esett márczius tizenötödike. Akkor is olyan aranyosan sugárzott alá a tavasz verőfénye. Honvédegyesületünk lélekemelőén lerótta kötelességét. Az ifjúság s a közönség lelkesebb elemei szintén a maga mél.ósága és seleutősége szerint ülték meg az emlékezetes -„napot. Örömmel Írjuk le, hogy Esztergom uazafiassága a szabadságlmrcz dicső imiékei iránt újólag felbuzdult s mintha néhány esztendei közönyt kellett volna kárpótolni, a lelkesedés és őszinte szeletet fokozott mérvben nyilatkozott íiárczius tizenötödike iránt. Azt hangoztatják, hogy a magyar □városnak nincsen tősgyökeres nem- eeti jellege; hogy a valódi nemzeti sajátságok a magyar vidékeken találhatók fel. Ezek közé tartozik a leg- aszintébb lelkesedés mindaz iránt, a mi fíagy és magyar. És mégis hatalmas czáfölatként né- gősül meg az egyetem tere, hol a márczius tizenötödikét ünnepük meg. dlolott akárhány vidéki város olyan öözönnyel nézi a napot, mint egy-két 7V előtt Esztergom. Tiszta szivünkből örvendünk, hogy sz ide ünnepély olyan lélekemelőén „Isstergom és Vidéke11 tárczaja Márczias tizenötödikén. Vesd le, magyar, vesd le Gyászrnhádat mára ! Öltözz rózsaszínbe, Fényes napsugárba ! Lengjen a lobogó, Dal, zene zendiiljön, Palota és kunyhó Víg ünnepet üljön Áldottjégy, márczius Szép tavaszi napja ! Lelkünket az emlék, Az öröm ringassa. Ringassa az égig S verje boltozatját; Ősink hagyománya Éljen a szabadság ! Tar begyek ormain. Tarka himes völgyön, Magyar vér piroslik Minden kis göröngyön. Őseink porából Fakad itt a fűszál, Végig a levegőn Az ő sóhajuk száll. Haza ho szerelme Ragyog a csillagból, Madár énekében Bűbájosán az szól. Városi és megyei érdekeink közlönye. I) fi t — U | 3 , - . 1 . 50 „ és Vidéke* intézeudők. \L »üi«» «‘nib : Hirdetések a eyolcsóhh ai oii küzöltfltiie A lap s7,«dl«Hiii rés /.ét illető lev« lev.esek, ;i sy.ei k i ii k e i, s y, r t őségbe/,. níip es csiitiirtii Idill. P^RIMCZUTCZA <^o. 9 7. A M A 1 Á . Ilii ezen «lók. Nyílóéi petit Koronként 20 kr. Kéziratokat nem adunk vissz*. sikerült, mint talán igen kevés helyt az országban. Sajnáljuk azonban, hogy a tanulóifjúságnak az idén sem nyílt alkalma testületileg csatlakozni az ünneplőkhöz. Nem keressük az indító.-okokat, csak fájlaljuk, hogy e kérdésben újnr a keserűség szaván kell szólalniuk. Hiszen olyan férfiak állottak a mozgalom élén, a kik elég biztosítékot nyújtottak a felől, hogy az ünnep mél- tóságosan és minden lielyrenemvaló tüntetés nélkül fog lefolyni. Hiszen az a márczius tizenötödike van olyan szent, mint akármelyik ünnep, melyet vallásunk szerint megülni tartozunk. És az ifjúság csak szórványosan jelen meg. A jövőre nézve változnia kell e tűrhetetlen állapotnak Az igazgatóságnak programúiba kell foglalnia márczius tizenötödikét s nem csak engedélyt adnia kivonulásra, de példát is a haza- fiúi fölbuzdulásra. A houvédegyesülethez pedig az a kérelmünk van, hogy minden esztendőben avassa átalánosan ünnepelt nappá márczius tizenötödikét, gyűjtsön alapot az ünnep meglilésére s foglalja legszebb kötelességei közé a szent nap emlékezetét. Az idei márczius tizenötödikéért pedig üdvözöljük honvédegyesületün- ket, mert tagjai traditióikhoz méltán nem hagyták a napot közönséges kalen- dáriumi nap gyanánt lefolyni. A megünneplés. Méltó lesz márczius tizenötödikének megünneplését részletesen följegyezni, hadd maradjon nyoma a helyi sajtó évkönyveiben is. v A honvédegyesület elnöke, Barta Endre úr már napok előtt megindította a mozgalmat arra nézve, hogy a szabadság nagy napját méltóan megünnepeljük. Kár azonban, hogy az ünnepély részleteiről a nagy közönség nem értesülhetett s igy nem is kisérhette átalános érdeklődéssel az előkészületeket. A kiadott falragaszok honvédegyesületi közgyűlésre invitáltak, holott sokkal czélszerűbb lett volna a közönséget lelkes hangú felhívásban részesíteni. Az ünnepély kezdeményezése tehát némi formahibákon ment keresztül. Daczára azonban mindennek, szerdán délután a városház előtt meglehetős szép számmal gyülekeztek össze a volt honvédek s a közönség azon tagjai, kik a mozgalomról tudomással bírva, a kivonuláshoz csatlakozni óhaj - tottak. Negyedfélkor indult ki a menet egy babérkoszorúval. A távol fekvő honvédtemetőben már igen szép számmal gyülekeztek volt egybe az ifjúság tagjai. Több hölgy is kivonult és számos család is hozzájárult a részvevők gyarapításához. Kétszáznál többen voltak kint a honvédtemetőben. Tiszának, Dunának Habjai azt zúgják: Ősink hagyománya; Éljen a szabadság! Vissza, vissza, zsarnok, Százados ellenség! Évezredes múltúnk : Kiucs, oltári szentség. . . . Harsog a tombifca, Dörög már az ágyú, Tigris az aggastyán, Oroszlán az ifjú. Félistenné válik Mind a bar ez tűz ében, Villámos hatalom Villog a kezében,. S koszorus haldoklók Ajkán az imádság : Ősink hagyománya : Éljen a szabadság ! Fuss uyomorék gyáva, Napod im leáldoz, Koldulni kegyelmet A hatalmas ezárhoz ! Jer, te kancsukás faj, Temesd el hazánkat . . . Visszafizetik még Ördögi munkádat ! — Hiába borul ránk Temetői fátyol : Magyarok szive még A sírban is lángol. Még a föld alól is Egyre azt susogják : Ősink hagyománya : Éljen a szabadság ! Oh, az a dicső harcz Nem lehet utolsó ! Fölpattan még a sok Korhatag koporsó, Porladozó hősök Sirukat elhagyják, Ha az uj csatadalt Énekelni hallják. Csontkezekkel vívnak Majd az élők mellett: Borostyánt aratuak. Örök győzedelmet. S kelettől nyugatig Csak ezt hangoztatják: Ősink hagyománya : Éjen a szabadság ! Vesd le magyar, vesd le Gyászruhádat mára! Öltözz rózsaszínbe, Fényes napsugárba : Lengjen a lobogó, Dal, zene, zendiiljön, Palota és kunyhó Vig ünnepet üljön ! Áldott légy márczius Szép tavaszi napja ! Lelkünket az emlék, A jövő ringassa. Ringassa az égig S verje boltozatját; ősiuk hagyománya : Éljen a szabadság ! Pósa Lajos. Az emlékköven ekkor mar több koszorút láttunk, Az egyiket Palkovics Károly küldötte, kit g’yöngélkedése gátolt abban, hogy a sír előtt megjelenjen. Bariba Endre, a honvédegyesület elnöke üdvözölte néhány szóval a díszes közönséget, mire Rényi Rezső meghatott hangon mondotta el alkalmi beszédét, mely átalános tetszésben részesült. Utána Szabó Gyula lépett az emlék elé s Ábrányi Emil szenvedélyes szavú M ár ez ius 1 5 - é t szavalta sok hévvel és erővel. Végül Dr. Kőrösv László mondott beszédet, melyet a nap jelentőségének kiemelésével főleg az ifjúsághoz intézett. Erre elénekelték a „Szózat“ ot s fölhelyezték a babérkoszorút az emlékkőre, mely körül több, mint hatszáz honvéd pihen. Ekkor Bt téri Schultz Bódog tábornok lépett a közönség elés néhány jelmondatot rögtönzött a hallgatósághoz. Az agg hőst midenki megindulva hallgatta. Este a „Magyar Király“-ban társasvacsora volt, melyen mintegy hetvenen vettek részt. Az asztalfejénél Bátori tábornok ült, jobbra tőle a honvédegyesület elnöke. A polgárság különböző elemeivel találkoztunk a teremben. Az első felköszöntőt Barta Endre mondotta a királyra. A másodikat Takács Géza Kossuth Lajosra. A harmadikat Ivanits István Bátori Schulz Bódogra. A végső perczekben. — Naplótöredék. — 1. Ködös, nagyon ködös idő járt odaküun. Alig tudtam ti/ lépésnyire ellátni olyan sűrű, fojtó, ueliéz köd ereszkedett le egy reggel városkánkra. Főnököm még nem jött volt le a nyomdába, meg az a bolondos, csúnya idő olyan leverőieg hatott reám, hogy egy mákszem- nyi kedvem se volt a munkához. A rozzant szekrényre könyököltem nagy lomhán, s mélyen hosszan elmerültem valaminek gondolatába. Mi volt az ? Biz azt csak a mindentudó tudná megmondani ; de én nem. Gondolkoztam, tűnődtem ; ahogy egyszerre csak A1 koti űr, az én szeretetreméltó főnököm, fuldokolva, lélekszakadva rohant be a nyomdába. Közvetlen a félig nyitott ajtó mellett hirtelen megállt, s jó ideig élesen, merően nézett reám ; aztán gyorsan, lázas izgatottsággal csapta be az ódon, már-már redve- sedő ajtót, de oly erővel, hogy az egész nyomda csak úgy rengett belé. — Ki ön? — rivallt reám mérges tekintettel, s sietve felém jött. Mindez meglepett, sőt többet: megdöbbentett, megrémített, s nyomban feltá- masztá bennem a kínzó kíváncsiság pajzán- kodó kolloidját,
