Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 103. szám
Melléklet az „ESZTERGOM és VIDÉKE* 103. számához. összes hozzá tartozó épülő okkel, tel - kökkel és jogokkal együtt, a vállalkozók rószéről igényelbető minden megsértés nélkül. 5. A kormány engedélyének ki- eszközlése 1.200.000 fit értékű sorsjegyeknek és 600,000 frt értékű kötvényeknek az előterjesztendő tervezet szerinti kibocsátására az építési költségtőke beszerzése czéljából. A hidra és an'hak jövedelmére a sorsjegy kölcsön jelzálogilng első helyen biztosi tattn ék. 6. 10,000 frtnyi átalánynak kiesz- k(Ízlése a cs. k. katonai kincstártól. 8. 62,000 frt minimális évi liid- vám b ‘vételnek biztosítása Komárom város közönsége részéről. 9. Minden néven nevezendő állami és községi adók alól való felmentés legalább .30 esztendőre. 10. Az építendő hídnak a becsér- <ék 50 százalékával Iee ;dő beváltása a a 90 évnek lefolyása után. Ezeknek ellenében hajlandók volnánk Komárom sz. kir. város közönségének a .nekünk átengedett hidak, haszonvételek és egyéb jogok beváltása fejében 450,000 irtot oly módon fi aHiii, 200,000 frt készpénzzel, a maradék pedig a liid-kölesönre kiadandó kötvényekkel volna a még ezután meghatározandó részletekben kiegyenlítendő. ' »'■ Mi köteleznénk magunkat a hidat a fő-felíigyelőség által jóváhagyandó tervek szerint felépíteni, feltéve természetesen azt, hogy az esetleg szükségesnek mutatkozó változtatások engedélye részünkre szintén kieszközöltetnék.“ Kelt stb. Miként ezekből látjuk, az ajánlat magas követelésekkel lép fel a város közönsége irányában, s noha ezen feltételek az alku kiindulási pontját, vegyis a követelések maximumát képezik, remélhetőleg ügyes tapiutattal lesz csak elérhető. Őszinte levél. (Nagy urak szabadulni, gorombaságairól.) Tok. Szerkesztő ur ! Azok az ugynevezett állami tisztviselők nagyrészt fenhéjázó urak és goromba emberek szoktak lenni a megyei svárosi valamint magán hivatalnokok mellett, a kik megint nagyon is igyekeznek a közönség kegyében áilani. Különösen fenhéjázók és gorombák a kis városokban és a közönség ebbéli kellemetlenségeit a nemes kormány sehol sem igyekezik elhárítani vagy legalább is enyhíteni. A fen héj ;í zás és üres gőg rendestül az olyan emberek tulajdona, a kik azért, tartanak maguk felől igen sokat, mert mások nem tartanak felőlük semmit sem. De ha tekintjük, hogy adóhivatalunk s adófelügyelőségünk milyen elemekből áll, akkor igen könnyen megfoghatnak fogjuk találni azt a végtelenül arrogáns modort és visszataszító pöffeszkedést, a mivel ott a közönséget kiszolgálják. Tisztelet az egy-két kivételnek. Átalábau azonban nem adjuk meg a megelégedettség elismerését. Ahol nem szolgálnak udvariassággal ott az udvariasság nem viszonoz, hanem igyekszik mentői tovább áilani. Panaszra felelt múltkor a posta egyik tisztviselője, midőn azt a vádat igyekezett elhárítani, hogy a posta is, mint állami hivatalnokokból álló testület goromba. Honnan erednek ezek a kellemetlen vádak? Az állami tisztviselők — még egyszer s mindenkor tisztelet a kivételeknek — nagyrészt idegen elemeknek akarnak föltűnni városunkban. Ma itt, holnap ott, holnapután meg amott, m'ndenütt ugyanaz a clubion, a mi után dolgoznak és gorombáskod- nak, mert hiszen a legnagyobb hatalom, az állam tisztviselői s mert nincsenek ráutalva a közönség kegyére. Megélnek akkor is, ha még egyszer is oly kevés átaláuos műveltségűk s ha még egyszer oly sok gőgjük van. Hiszen a kormány süket-néma, mikor a publikum kifakad. Hanem azért mégis tiltakoznunk kell a nyers és faragatlan modor ellen, melylyel mindennap találkoznunk kell, ha ugynevezett „áliamhivatalno- kainkkal“ érintkezni vagyunk kénytelenek. És ki kell mondanunk, hogy minden müveit tisztviselő nem magát tartja a világ középpontjának, hanem a közönség szolgájának igyekszik föltűnni s mint ilyen azután előkelő modora és nyájas előzékenysége által megnyeri azt, a mit azok a nevetségességig szögletes urak nélkülöznek — a közbecsül és t. —r. Karácsonyi tárczalevél (Mindennek megadjuk az árát! — Nőieleu ember karácsouyestéje. — A hol unatkoznak. — Mi volt az első krisztkindli. — Hogyan kell jelemezni a nőt. — Éva. — Mit ajándékozunk oda a legdrágább ajáu- dékn k ? — Milyen az első krisztkindli. — Ponfred lord és lady Alice meghaló története. — Hát még a történet vége! — Karácsony est a gyerekvilághan. — Azok az első emlékek. —■ Mit csinál az élet? — Mi a boldogság ? Bocsánatot kérek ! — Az én karácsonyfám. — Aggódom, hogy lady Alice még sajtópert indít Amerikából.) — Mindennek megadjuk manapság az árát. Jutányosán nem jutunk semmihez, A boldogság sok szenvedésbe kerül s ha családi kört akarunk alapítani nagyon keserű poharakat kell kiürítenünk. Még drágább a nőteleii élet függetlensége. Föláldozzuk érte mindazt, a mit a családi élet körében meny országnak tartanak. És elmegyünk karácsony.'«tején egy unalmas vendégfogadóba, a hol nagyokat hazudnak és ásítanak azok, a kik sohasem voltak boldogok vagy boldog talanok. Már amolyan középszerű emberek, a milyenek legtöbben vaunak. Azt mondják hogy a vidéken megrozsdásodik az arany is. Van benne valami. Ép üzért igen jogosult, ha valaki Íróasztalának áldozza magát s leírja szépen azt, a mit nélkülöz és eltagad a világ előtt. Egy jó könyv nekem mindig többet ér, mint tizenegy középszerű ember társasága. Hanem azért már mégis csak meg kell kérdenem olvasóimat, hogy mi volt az első krisztkindli ? Csillogó ékszer, hervadó virág, rejtvény es sphinx, feneketlen tenger, ravasz kígyó, turbékoló gerle, ingatag napraforgó, drága hiúság, titokzatos szeszély vagy kárkozatos menyország és üdvözítő pokol? Együttvéve adta mindezt az Isten az első embernek és miben is adhatta volna jobban megvalósítva, mintha nem egy nőben egyesíti? Az első karácsonyi ajándék Éva volt. Azóta ajándékozzuk oda legdrágább ajándékunk szőke vagy barna Évánknak szabadságunkat és eszünket, hogy az elsővel viszaéljeu s az ütőb- bit ne bírja használni, ha már miüda- kettőtől megfosztott. Istenem a nők ! Csak az ne kezdjen soha semmit se velük, a ki gondolkodik. Mert akkor arra a meggyőződésre fog jutni, hogy még a legcsekélyebb szellemű nőben is meg van a démon, ha mindjárt angyal formában is. Van erre egy érdekes példám. Ponfred lord egy estélyen lady Aliceszel találkozik. A lord bolond, mint minden férfi, a ki elég ostoba egy nőért rajongani ; különösen egy olyan nőért, mint lady Alice, a ki nem egyéb, mint igen szép. Megszólítja. — Jól érzi magát társaságomban lady? — Igen. — Szereti kérem a vajas kenyeret, lady ? — Igen. — Ha mind a két felén is be van kenve, lady ? — Igen. — Hát tlieával, lady ? — Igen. A bolond lord folytatta a szellemes társalgást, mert végre is talált egy nőt, a ki le bírta bilincselui és egész bátran kérdezte : — Hát mit gondol lady, hozzám jönne-e feleségül ? — Igen. — És nagyon szeretne ? — Igen. A vén lord [másnap elvette. Egy hét múlva a kis lady megszökött a legfiatalabb komornyikkal,.a kinek szintén csak igennel válaszolt, mikor , férje értékpapírjait és ékszereit segített egybe rakni a kéjutazásra — Hát ilyenek az első Krisztkindlik. De azért mindig nagy kelete van azoknak az ajándékoknak is, a melyek kevesebb pénzbe kerülnek, hanem nagyobb örömet is okoznak. Már például a gyerek világ meg- örvendeztetése az ilyen ajándékok által. A gyerek világ első krisztkindliei örök emlékezetitek. A háborgó lelkű ifjú lelkesedve, a higgadtabb lelkű férfiú boldogan s a megtörődött ember könyezve gondol rája. Még ha koldus is, még ha rongyos is, még ha az utczán kóborog is. Olyan szent emlékeket vés a szívbe a karácsouyest. Persze az élet azután sok merényletei után leleményessé teszi az embert s úgy öltözteti, mint Bismarkot, erős egy titkos aczélpáuczélba, melyet nem jár át a golyó meg a tőr. Kemény, edzett, aczéíszivü ember már nem talál örömet a karácsony est költészetében. Boldog embereknek való ünnep ez nyék e.készítve, á melegítő üvegek megtöltve ! jelenté n kocsis.-- Meg van ! Megvan! — kiáltá most Mayerné asszouy. Mindnyájan odatekintettünk. A kedves asszony büszkén tekintett rajtunk végig, aztán hamisítás mosolylyal homlokára téve ujját uagv hangon kezdé: — Világ teremtése óta átalánosan elterjedt az a nézet, hogy a nők korlátolt eszííek. Nagyon sokan akarták már ennek ‘ellenkezőjét, bebizonyítani, de e sors épen engem rendelt arra, hogy... — Nem tartozik ide ! vágott közbe Csanády Sándor, akarom mondani Waldner t ügyvédjelölt úr. — A nők uralmát a szellemi téren biztosítani! — folytatá a csiutalan nő ren- ditlietleuül. Ugy-e egyiküknek se jutott az eszébe, hogy a három szánon huszonkét melegítő üveg van elhelyezve. Mit gondolnak t ha ez üvegeket borral tölteuők meg.,. Tovább nem beszélhetett. Az általános „éljen“ „Imirali“ megszakitá szavait. So- l káig tartott, inig a csend helyreállott. — Pinc/ér, negyvennégy liter bort, a legjobb tokajit! — kiélték még mindég báí múlva a nő eszét. Nem telt bele egy óranegyed és a melegítő üvegek meg voltak töltve. — De a lábunk fázni fog ! durczásko- [> dék Elza nagysám. — Oh majd én ölembe veszem őket hogy ne fázzanak! viszonzá az udvarias ü . ügyvédbojtár. Elhelyezkedtünk Éu, a Mayer pár és a Mayerné nővére az, első szánra iparkod- » tünk. Mindnyájan ölbe vettünk egy üveget a másikát pedig az ülés alá helyeztük, és megi n dúl tűnje. Vidáman bongott a szánok csengetyűje, a hó csikorgott nyomunkban, és mi még mindig kétkedve vállalatunk szerencsés kimenetelében, elmerengtünk a hófödött hegyormokon. Távolban feltüut a vámház alakja. Szivem, és a többieké is oly hevesen kezdett dobogni, hogy raajduein eszméletemet vesztettem, és hanyatt vágtam magamat ijedtemben, midőn közvetlen hátam megett a vámőr durva „megállj“ kiáltása liaugzék: — Mi van a kocsiban ?— kérdé a felügyelő. — Semmi ! — felelém remegve. — Tessék leszállui! parancsok! durván. — De kérem a hölgyek . . . szabódék Mayer. — Az nekem mindegy ! — Megfáznak . . . — Nem tehetek róla! — Megbetegszenek . . . — Tessék . . . — Meghalnak . . . — Leszállui! — parancsok! a felügyelő még durvább hangon. — Hát ha nem akarunk ! — kérdem bátorságot merítve. — Akkor erőszakot használok ! —volt a válasz. Le kellett szállnunk és halálos aggodalom közt néztük, hogy kezdi a felügyelő szánunkat átkutatni. "Végre az egyik üveget vette kezébe. — Jaj, ha kiejtené kezéből! gondolám és akaratlanul is összeborzadtam. Nem ejtette el. —- Jo messziről jöhetnek urgságlok! mondá a vámőr már most udvariasabban. ■— Honnan gondolja ? — kérdéin. — Mert a melegítő üvegek egészen hidegek ! Mayer tántorogni kezdett. — Oh már igen messziről ! — feleiéin hirtelen. És igen szeretném, ha már tovább mehetnénk, mert nézze csak, a hölgyek már fáznak. — Mehet! hnugzék a megváltó szó, és mi rohantunk tovább mint a szél. Mentve voltunk. A másik két szán is szerencsésen átfutott az inquisitióu. Félóra múlva kis mezővárosba értünk, és betértünk a fogadóba, hogy egy kissé megmelegedvén, utunkat tovább folytassuk, a már nem messze levő vasúti állomás felé. A kocsisok is melegedni akarván, a szánokat a fogadóbeli inasra híztuk és vígan szürcsölgettük a jó fekete kávét, olykorolykor megegyzéseket téve a vámőrök lelkiösmeretességére. Olyan jö kedvünk kerekedett, mint még talán soha. Csak ugy repült az idő, és ismét a kocsisnak kellett bennünket figyelmeztetni, hogy jó lesz tovább utazni. Beburkolóztunk köpenyeinkbe, és készültünk a szánra lépni. Mayer ült fel először, és kezébe vette az egyik üveget. E perezben oly sikoltás repült el ajkairól, hogy talán ordításnak is bevált volna. Letette az üveget, felvett egy másikat, egy harmadikat, elment a többi szánokhoz, egyenkint kezébe vette az üvegeket, és — nem csalódott. Az üvegek forrók voltak. Mint vadállat, ugrott Mayer a közelben ólálkodó inasra, ki jó borravaló reményében nem távozott messzire, és torkon ragadta. — Mit csináltál az üvegekkel kölyök? — rivallt reá. — Jaj a torkom ! — hörgött a fiú, Mayer eleresztő nyakát. — Beszélj, mit csináltál az üvegekkel ? ordított ismét. — Hát kérem alásan nagyságos ur kezdé az inas nagyott nyelve. — Siess! sürgető Mayer. — Az üvegek nagyon hidegek voltak hát . . .! — Megmelegitetted ? — Nem, hanem . . . — Beszélj, vagy összezúzlak ! dühöngött Mayer. — Kiöntöttem a hideg vizet, és meleget töltöttem helyébe ! — fejezé bo mou- dókáját s szerencsétlen inas. Tableaux! Nem tudom, tettszett e kedves olvasóimnak az a mit én itt irtain ; bennem megvolt a jó szándék, megnevettetni olvasóimat. A kinek ez nem tetszett, annak épen leírhatom azt is, amit először szándékoztam iriu, de sokkal emberszeretőbb vagyok, hogysem raegrikassak valakit. Az én szemeimben is van néhány köuycsepp. Ha ezek is elapadtak, majd —akkor újraírok. PHILANTROP.
