Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 11. szám
Esztergom, !V. évfolyam. II. szám. Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ara egész évre...................................................<3 •'rl — ki fél évié.........................................................3 „ — évnegyedre 1 . 5« Egy es szám: 7 kr. Az előli/Hl-ési pénzek nz „lísztergom és Vidéke“ kind'diivntiili'ilio-/ Szóolieuvi-tér 35. sz. intézendők. Megjelenik : li e I e ii k i ii I k é I s z e r vasárnap és csütörtökön. Nyi111 éi pulii soronként 2*1 kr. Vasárnap. 1882. február 5-én. w Hirdetések a leyolcsobl) áron küzöltetnek. A lop szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, Lőrincz-utcza ^o. szám alá, iulézeudők. Kéziratokat nem adunk vissza. Propylaeumok (borászatunk terén.) I. Miöűn kö-zelebbről az „Egyetértés tudósításai folytán érte. ül terű, hogy íz országos magyar gazdasági egyesület borászati és szbvetkezési szakosztálya f. é. január 26-án tartott illésében ha tározati lag kimondotta, hogy a vidéki gazdasági egyesületek köriratilag megkerescndők az iránt, hogy amaz okokat felderítsék, melyek a borászati szövetkezetek létrejöttét meggáto 1 ják, ölikénytel*■ nüI elinosolyod- tam magamban; — habár őszintén megvallom, hogy e mosoly keserű érzelmek szüleménye volt, és eszembe jutott amaz igen találó görög közmondás, hogy csak vak lehet az, ki napfény mellett is lámpa után kiált. Hiszen a fölött e lapok bármely bortermelő olvasója és az ország bármely szőlő, gazdája túszában van magával, hogy ha a borászati és szövetkezeti szakosztály igen tisztelt elnöke Gr. Dessewffy Aurél ő méltósága ez ügyben az ország bármely kerületben promoiitoriuiiiának józan eszű szőlőpásztorához fordult volna fel világosi (.fisért, megkapta volna ama biztos és határozott feleletet, hogy mindaddig, inig ugyanazon szőlőhegynek birtokosai százféle értékű és természetű bort produkálnak, minden kísérlet és mozgalom, mely a borértékesitő szövetkezetek létrejöttére törekszik meddő és sikertelen marad. Hiszen már évek múltak cl mióta az országba a borászati kormánybiztos Ás „Esstergom és Vidéke1* tárcsája Imádkozni, imádkozni... Imádkozni, imádkozni Oh, csak egy szót, csak egy bangót ! S mire nincsen ír, nincsen balzsam Csak oda Iont a magasban, A honnan az áldás árad, A hol nincsen örök bánat, Az imának szent szavától, Szétfoszol a bűvös fátyol. A inig ima hangja cseudiil Megtört szivemeu keresztül, A mely annyit gyötört, bántott, Elfeledtem a világot; S azokhoz, kik megraboltak, Mintegy árvát, elhagyottat, Búcsúszavam nem lesz átok, Én szivemből megbocsátok ! S szivem, melyben nagyvilági Hiúság és fény tanyáznak, Olyan lesz, mint tónak tükre, Hogy ha rajta csendes ül ve Felcsillanó lenge habját Vad \iharok nem kavarják ; Szétfoszol, mint köd a tájon, Hiú ábránd, csalfa álom. Imádkozni, imádkozui Öli, csak egy szót, csak egy hangol ! Az imának szent szavától, Szétfoszol a bűvös fátyol, Miklós Gyula ur a szövetkezetek hasznosságát és horderejűt hangoztatja és talán évek múltak el mióta a gazdasági egyesület borászati szakosztálya, a borértékesitő szövetkezési mintázatokat a vidéki gazdasági egyesületeknek szétküldötte és mégis edd igeié, nemcsak hogy egyetlen szövetkezet az országban nem alakult, de sőt még kísérlet sem tétetett az alakulásra nézve. A dolgok ilyetén folyamata, a körülmények ilyszerű állása mellet, mi lehet egyéb a válasz a melyet a vidéki gazdasági egyletek a felvetett kérdésre adnak — ha mégis adnak, mint az, hogy a.-szőlőtermelés jelen stádiumában legkisebb bajiam és ösztön nem jelentkezik a szövetkezésre. De a komoly hazafi előtt, ki nagyban és egészben átérzi és felöleli a mezőgazdaság elsőrendű fontosságát, egy ily agricultnr országban, mint a minő a mienk, ki szive legmélyebb fájdalmával cons tatul ni kénytelen hogy a megsüllyedt nemzetgazdaság kiszámíthatatlan mérvű rombolást visz véghez nemzetünk erkölcsi értékén és tekintélyén, annak lelkében, a lehangoló tünemények szemlélésére lehetet - len azon kérdésnek, is föl nem merülnie, hogy mik azon tényezők, melyek átaIában sorvasztólag Iratnak borászatunkra, és mikben eresztik gyökér szálaikat nevezetesen azon indokok, liogy daczára azon számos és sok oldalú tevékenységnek és mozgalomnak, melyek egyesek, társulatok sőt elismerőleg kell jeleznünk, hogy jelentékeny áldozatok meghozatalával maga a kormány által tétettek borászatunk fellendülésére és felvirágzására: az még- ’s nemcsak, liogy nem emelkedett, baS mire szivem annyit vágyott, Azt a. csendes boldogságot, Imám után tán megadja, Ki mindnyájunk édes atyja ! Lévai Sándor. Egy nagyon szop L'tny története. Eredeti beszély. — Ha kívánja, elmondom. Lássa, asz- szonyom, önnek most egy kis Boccacciora volna szüksége. Oh, de ne értsen félre, különben fájlalnám. Az időjárás iszonyú unalmas. A levegő teli van köddel, esővel és plilegematikus emberekkel a kik nem tudják, hogy az esernyők udvariasabbak is lehetnének. Engedje meg-, hogy egy cigarette illatánál egy nagyon szép leány nagyon érdekes történetét regéljem el. — Egy nagyon szép leány történetét. . — Jaj, asszonyom! kegyed ezt olvau kicsiny lő hangon mondja. Kein közönséges mindennapi történet ám annak a uagyon szép leánynak a története. Tehát áll-e a szerződés ? — Azzal a kikötéssel, hogy nem használ zárjeleket. — Mindent elmondok. Mindent, a legkisebb részletig. Különben kegyed mindig nem megsülyedt és sülved folyton, úgy hogy e tekintetben is alkalmazhatók volnának jeles krónikásunk Heltaynak Mátyás király utódairól mondott szavai, hogy azok kezében az egykori nagy köpönyegnek alig’ gallérja maradt. Milliókat jövedelmezett promontoriumo- kat tapasztalunk lassankint parlagul hagyatni, és hajdan nagyjövedelmű, minden nemzetnél politikai számot tevő gazdák fejeik fölött látjuk a proletariátus habjait összecsapni. A válság legkritikusabb napjai köszöntöttek be bortermelésünkre, midőn már egyesek segélyt nem nyújthattak de midőn kötelessége minden egyesnek a válságot előidéző okokat felderíteni, az elkövetett hibákat és mulasztásokat részlebajlatlanul kimutatni, és feltüntetni egyszersmind azon hatályos szereket, melyek egyedül képesek az enyészettel fenyegető válságnak üdvös és sikeres lefolyását eszközölni. Nem fogja nekünk úgy hisszük senki szerénytelenségül felszámítani, ha a napnak már 12-ik órájában e nagy és nehéz munkára vállalkozunk, szívesen odatartjuk hátunkat ellenlábasainknak Themistokles ama. szavavaival; „Üssetek csak hallgassatok meg!u Dr. Kiss József. Nyilt levél (válasz Niedennaim József úrnak.) Lekötelezve köszönöm önnek azon szivességét miszerint e lapok hasábjain helybeli borászati egyletünkről Írni érdemesnek tartotta, és min en érdek fölment a zárjelektől. Aunál őszintébben cseveghetek.^ — És igazabbau. — És igazabban. Ismertein, asszonyom, egy szép leányt. Szőke, kék szemű, igéző mosolyu, picilábu, pici kezecskéj ü szép leányt. Mindenütt övé volt az első szerep. Bálványozták, bámulták, akár egy istenuőt. Persze, asszonyom, azon kellett volna kezdenem, liogy történetem színtere egy kis város, valahol Erdélyben. A nagyon szép leány nevét azonban elhallgatom. Hanem azt is kijelenthetem, hogy mindössze csak egyszer beszéltem vele. Kegyed ismer. Nem tartozom a rajongók s a tömjéuező bámnlók sorába. Egy fényes tánczestélyeu találkoztam vele. Ragyogó selyemt libában, tündöklő ékszerekben, hódító mosolylyal, igéző szemekkel állott előttem. Én soha egy édes szót se ejtettem el ajkaimról az ő bűbájaira. Sohase hódoltam neki, sőt, hagy megrakjam, nehezteltem rá. Akármilyen ünnepelt volt is, akármilyen szép volt is; olyan szerepet játszott, melyuek csak szomorú vége lehet. Az ő tündöklő megjelenése nagyon hazug káprázat volt. Mert nem egészen szegény, de nagyon középmódu polgári szülőktől származott. Hanem már odahaza megtanulhatta a nagyzás művészetét. Salo- uokbau laktat, gazdagságot csillogtattak, előkelő életet játszottak; pedig mindez csak áltató fölszin volt. Soká tanulmányoztam, míg megértetem. Soká elnéztem a táncterem egyik félreeső helyéről, liogy miként csengenek előtte Li legesigázottabb plirázisokkal a kisvárosi nélkül kegyes volt elismerését nyil- vánitni azon tény fölött, hogy e zsenge vállalat főleg a közjóra szolgál és helybeli bortermelőinknek csak előnyére válik. Engedje azonban kérem, hogy el- panaszlom azon sajnos körülményt :s miként vannak városunkban oly urak, kik az egyletnek sem tagjai, attól bort soha sem vettek vagy olyat neki cinem adtak, tehát minden alap nélkül, csupán emberi gyarlóságuknál fogva, egyletünket és személyemet rágalmazzák. Tudatlanságukban azt állítják, liogy az egylet még sohasem adott osztalékot! holott minden 100 frtos részjegyünk 1-ső szelvénye 15 írttal lett beváltva. Személyemen azt kifogásolják hogy én is kereskedem borral, és azon szemtelen állítással élnek miszerint saját boraimat az egylet ezége alatt árulom ! Ily aljas cselekedetre csak is e derék urakat tartanám képesnek! Én 30 év őta foglalkozom borokkal és ennek köszönöm ama szerény ismeretemet, mellyel a borászati egyletnek (jelenleg czirka 9000 akó borkészleténél) mint fizetés nélküli, de azért még is önzetlen és hű vezérigazgatója szolgálhatok. Mint bejegyzett terménykereskedő a borászati egylet keletkezése előtt is kereskedtem borral és teszem azt jelenleg is : de mindenkor és mindenhol saját boraimmal csak is saját nevem alatt, mint e lapok szerkesztőségénél okmányokkal is igazoltam. Kereskedem pedig azért, mivel az élet szükségleteire becsületes úton nekem is kell valamit szereznem és a puszta salon hősök. Licitáltak az epithetouckkal, versenyeztek a bőkokban. Valóságos rajok vették körül. A nagyon szép leány pedig diadalmas büszkeséggel nézte le azokat a táncosnőket, a kik nem tudnak hódítani és szédíteni. A kik csak azt tudják, a mit éreznek, s úgy éreznek a hogy beszélnek. Egy francia négyes alatt találkoztunk. Homloka és keble, nyaka és karjai csakugyan a Praxiteles Aphorodityjától voltak örökölve. Csupa inger, merő igézet. Mindenki boldog volt, a ki megszoríthatta forró kis kezecskéjét, a ki belemcreugbetett azokba az ibolyákra s a derült meuyországra emlékeztető szép szemekbe, a ki ínámorositó pici ajkáréi egy-két bűbájosán csengő szót vagy elragadó mosolyt élvezett. Tünemény- szerii szépség volt. Szédítő, delejező, megőrjítő vaaázszsal. Csak én uem bírtam megtörni előtte. Csak én nem tudtam obiigát phrásisokat találni. Pedig majd megkövetelte. — Maga rendeseu olyan komo»' . . . — moudotta, olyan csábító inosolylyal, a mit legalább is busz gavallér elirigyelt tőlem. És megszorította kezemet olyan hévvel, a mi legalább is hasz gavallér agyvelejét zavarta volna meg. Csakugyan komor, hideg, majdnem ór- zéstelen voltam előtte. — Ha okom vau rá kisasszony, akkor rendesen komor vagyok. Mindig szárazon válaszoltam volna neki, ha többször is megszólít. Azután akármikor is találkoztunk, minién haladtunk el egy mis mellett a csillogó teremben. 'Lilán nein/.lelt rám, liogy ueiu
