Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 98. szám

társulási szellem már gyermelilioruliban i egyesítené őket a két különböző téren,' mely mindkét tér munkásai egy czélra törekesznek. En bízom, hogy a Gondviselés nem engedi elejteni Esztergomban a reális­kolát, sőt szaporodni fog a haladó városban az iskolák száma az ipar és kereskedelmi iskolával, Esztergom emel­kedésére s a haza javára. PÓLYA LAJOS. Fővárosi levél, ív. Leszálllingózott az olső hó, ólom- szinü lett az ég s talán az egész vi­liig egyhangú és búskomor. Vígan pattogó kandallóm mellé gubbaszkodom s hogy az a régi jó népdal ne hazudjon : „Bús az idő, bús vagyok ón ma­gam is.u Szomorú gondolataim, mint setét hollósereg — vesznek körül, nehéz szárnyaikat lassan lebegtetve. Szeretnék tőlük szabadulni, — de liiá ba. A távoli lóvonatok alig idehalló csengése, az őszi szól lialk zúgása, s a „handlé“ mély trilláinak fájdalom­telt accordjai — mindegyre jobban csön­des búskomorságba süllyesztenek. Már-már talán el is pityeredném, de im ! szerencsémre gargon-szobácskám setét sugarai benépesülnek. Ismeretlen szellemek fognak körül, s mintha csak az „ezeregy éj“ gyönyörű regéinek egyik hőse lennék, — kar jukra emelve szédítő gyorsasággal, se­besebben a szélvésznél visznek messze- rnessze. S hogy csakugyan a keleti regékbe képzeljem magamat: utunk véget ér, s ón egy fényesen feldiszitett bálite- rem kellő közepén álldogálok. Fölöttem fényes csillárok ragyognak; a lég szédítő rózsa s opopanax illat­tal telve ; s mit legelői kellett volna említenem : sei lök nek, tündéreknek be­illő szép leányok lejtenek szenvedélye­sen körülöttem — boldogságtól kipi­rult arczú -T- claqueos, frakkos gaval­lérok karjain. Legelső bámulatomból felocsúdva vizsgálódó pillantásokkal kezdek körűi­tek in fgetni. S ob, mily kellemes meglepetés ! A tündérekben, gavallérokban, feldiszi tett teremben ismerősökre vélek akadni. Oh, igen !.. a röpülő tündérkék a jó öreg Esztergom viruló rózsái, he­tedhét országra szóló hírű szép leányai; a felszalagozott rendezők : az esztergomi társaskör tagjai, s a feldíszített terem — mi is lehetne más, mint a Fürdő vendéglő ősi, „nagy“ terme ! S ha jól látom : ott fenn a kis erkélyen Patikárus Ferkó csinálja az ő pattogó nótáit. ...Nem vagyok képes cllenállani, s ha bár a jó „kis doktor“ reudeloto folytán naponként hat dózis port is kell boszednem száraz köhögés ellen ; egy tourt még is csak csinálok én is, avval az ábrándos szemű, barua me­nyecskével. ...Ah ! Vége van, eltűnt, álom volt csak az egész ! Itt álmodtam most már csak szi­porkázó kandallóm mellett. De oly szép volt ez ráírnom, hogy szeretném még tovább fűzni, ha egy újabb stontori „handlé“ kiáltás nem hangozik fel az udvaron, mely elveszi minden ábrándozásra hajló kedvemet. Talán a búsulásnak adnám újra ma­gamat, ha Jules barátom nem rontana be szobámba iszonyó robajjal. — Jöjj sietvo ! rival 1 rám minden olőleges bevezetés nélkül. — Do hát hová az Istenért ! ? — kérdéni liiiledezve. — A „Társaskör" gyűlésére, a ja­nuári bált megvitatni. Nem soká kérettem magamat, részt, vettem a jó fiúk tanácskozásában, s végül reá jöttem, hogy még is csak nem lesz egyszer álom -—- az az álom! Különben készülünk mind már las­sacskán hazafelé, ki-ki sokat Ígérő re­ménnyel szivében. De jó is innen Pestről szabadulni ; mert hisz a megszokott alakok, a tél­lel beköszöntő egyhangúság végtelen unalommal töltik el lassan már az em­bert. Csak az estével feltáruló Thália templomai nyújtanak egy-egy újdonsá­got.— A „nemzeti színház“- bau „Mari­anne“ járja,Ábrányi eléggé derekas al­kotási! színműve. A „uépszinház“-ban meg a „Tót leány“ csinálja a sensátiót. A darab ugyan maga nem sokat ér, de Blaháné olyan kedves, kis tótleány, hogy szinte kedve korekodnék az embernek a ked- viért ogy kicsit felcsapni drótózó-fóltozó tót legénynek ! BABILLARD. Ug r magunk közt. (Szép alkalmi karczolat.) Mégis csak sokat köszönhetünk né­hány pikáns fiatal mamának, a ki a minap ránk fogalmazta azt az elvisel­hetetlen s erős czáfolatra született mon­dást, hogy — Nincs fiatalság. Mert mi csak most kezdünk vala­hogy összetartani. Ez az összetartás pedig azt je­lenti, hogy kezdünk lenni. A tervben lévő januáriul grand tánezvigalomról akartunk néhány jó véleményt kicserélni, midőn igen szép számban összekerültünk. Vidám theatársasággá alakultunk, mely csakhamar hangversennyé és fel­olvasó estéllyé változott. A múltkori nagyszerű sikerű hang­verseny rendezője átalános fölkérés után odaült zongorájához s beszélt azokon a húrokon olyan szépen, akárcsak egy poéta. Volt azután felolvasás is. A Jövendőbeli Nagyságokat olvasta fel Gyerőffi ; a ki hivatalosan kijelen­tette, hogy nem fog többé felolvasni. Pedig most sokkal kényesebb hely­zete volt, mert több félreértésre ad­hatott volna alkalmat. Tankréd nagyo * kát kaczagött, Falstaff a kicsi, erélye­sen tüntetett, gróf Kmisczy nyugodtan mosolygott, dústiajú művészünk nagyo­kat nézett, Ritter Kniió megtanult ma­gyarul s Latabár olyan formán érezte magát, mint az az olasz, a ki ép m az Aetna králerjébe merengett, mikor a földalatti dörgés azt jelentette, hogy most kitör a vulkán. A nagy füstön kívül azonban mi sem jelentette a veszedelmet. A csi- bukkok és cigaretták felhőin keresztül nekiczikáztak a toasztok is és hangzot­tak olyan érdekes axiómákban, hogy sziute repesett bele a szivem Gyorőfi, az ezeregy toasztok hőse ragadta meg először a poharat s gróf Kmisczyre ürítette, a ki legelőször ör­vendeztette meg társaságunkat. Gróf Kmisczy röviden, de velősen toasztozott vissza, a mi Ritter Künöt Kántorné asszonyom sirt-ritt, s szá­mon kérte az istentől, hogy vétett-e neki valamit, a miért ezt a bajt mérte rá. Nagy későre járt az idő ; már nem tudták, mitévők legyenek ? A szolgáló azt libegi, bogy bíró Urániáknál már mindenki alszik s be van zárva a kapu. Ott tehát nincsen a két gyerek. De hol vannak hát ? De hol, mikor összekeresték a házat, összeszaladgálták a falut s tűvé tettek minden zugot. Kántor úr im neki keseredve nyúl fur- kósa után, hogy már most majd ő megy a gyerekeket keresni, az anyjukot pedig jó­szóval nyugtatja s kéri maradna otthon s feküdnék le. — Dehogy fekszem ! Dehogy ! ilyen szívfájdalommal. Veled megyek, apjukom, nehogy bajod essék neked is, úgy sincs senkim, a ki miatt itthon maradjak. Kétség és remény között indult meg a szoraor ú li ázás p á r, és ment volna virradtig, ha az utczaajtó előtt meg nem áll két csengetytís lovával s le nem ugrik rozzant bicskájáról Búzás Laczi úr, a szomszéd báróék ispánja. Kántor uram ép jókor ért ki, hogy nyakába borul hasson az ispánnak. De a mint az ölelkező kántor orra — egy fél araszttal tálért Laczi barátja vál­lán, két göndör szőke fejet pillantott meg a kocsi aljában és torkán akadt a szó. Kántorné asszonyom első dolga volt a két megkerült szökevényt a kocsiról le­szedni, a konyhába vinni, össze-vissza ta­pogatni, megjöttek-e, megliozták-e közöket, lábukat ? Midőn ezt megtevé, ezer csók között érdezé őket, nem éhesek-e ? De már kántor uram másként csele- edett. Megtudván az ispáutói, hogy midőn aza siettébeu a rövidebb utat a sásos mél­át választván, az ingoványos töltésen haj­ított volna el, gyermek hangok tették őt gyelővé, melyek éles jajgatássá váltak. Az ispáu szintén apa lévén, dobogó zivvel ugrott le kocsijáról és gyalog ment ovább. Ekkor már világos lön előtte, hogy sás között gyermekek vaunak, s már­nái- az ingoványba kerülnek. — Gyere no! fogd meg a kezemet íariska ! Jaj nekem! nem lehet! — Jaj, jaj Pali ! Istenem ! — ^lieser- es sírásba tört ki mind a kettő. Ekkor már egészen tisztában volt Bu- ás ur. Ezek nem mások, mint a Hangosék ;yerekei. Az a csengő sirás elárulja, hogy áutor gyerekek. Nem is késett egy perczig sem, leira- nodott a töltésről, megfogta a két gyere- et és fölrakta a szekérre. Ezt egész könnyűséggel vitte végbe az spáii bácsi. De az már nem volt oly könnyű lolog, hogy az elhámiilt gyerekekből csak gy szót is kicsikarjon. Csendesen megliu- ódtalc a kocsi aljába vetett széna közé s lallgattak, mint szt. János. Eddig is szomorú volt a történet ; de mi ezután következett, ez már még szo- űorubb, mert a mint kántor uram a bő­beszédű ispánnal beért a házba,, megállt a gyerekek előtt, szemük közé nézett, azaz sáli nézett volna, ha a két gyermek szo-j inét le nem süti : meghuzogatta nadrágszi ját, mintha azt tudakolná magától, vájjon ne vegye-e el s ne náspángoíja-e el vele ezt a két vásott kölyket? Egész ijedelme és fájdalma azonban egy dühös kérdésbeu tört utat magának, azt, menydörögvéu, hogy: — Hol jártatok semmiivkelők ? — A sásosbau, volt az alig hallható válasz. — Mit csináltatok ott hé ! kérdé a ha­rag vő apa. — Semmit — felelt Mariska. — De igen ! — moudá Palika —ke­restünk valamit. — Ugyan mi az isten csodáját keres­tetek a sásosbau? no! csak mondjátok, -de hamar, ki vele ! mert nagyon haragos édes apátok, szólt kántorné asszonyom, egy édes kérő pillantást vetve a szigorú apa szemébe hogy csali végezze röviden a vallatást. — Hát édes ! azt a bit ó uram is tudja meg a Tyulios uéui is, de mi mégsem ta­láltunk, — liebegé Mariska. — De hát mit kerestetek gyermekeim ? — Kis babát kerestünk, olyan szép kis vánkososat, mint a biróélihoz hozott Tyulios néni, olyan eleven gyereket a mely nyito- gatja a szemét, sir, hogy felvegyék és hor­dozzák, meg lehet fürdetni, péppel etetni. Ilyent akartunk keresni, hogyha már biró uraméknak van, nekünk is legyen, — szólt a két Kicsi és lelkesült örömtől ragyogó szemekkel néztek a szülőkre. Hogy lehetett volna tovább haragudni a gyermeteg őszinteség e nyilatkozatánál. Az isten meghallgatta a két kies, ólm­át s pár hó múlva meghozta Tyulios uéni is extasisba hozta. Falstaff toasztja he­ves ki 1 öréusel kezdődött s valódi rés sign átlóval végződött.^ Végül Latabár, mint dual isti t ikus háziul*, a, vendégekre emelte poharát s az egyetértő barátságra koezintotta. Éjfél után váltunk el. Zuzmarás fagyos szél fogadott az utczán, mintha csak megesküdött volna, hogy kifújja lelkűnkből azokat a szép emlékeket, melyeket úgy magunk közölt'szerezlünk. De ezúttal hiába erőködütt. Sok kai könnyebben lesodorhatta volna a takarékpeuztar tetGjot. AUCDX. Hírek. Herczeg prímásunk a multheti ki­rályi kihalgatáson a Knauz Nándor állal szerkesztett Monumenta Ecclesia Strigoniensis második kötetének dísz­példányát nyújtotta át az uralkodó­nak. — Adakozás. Herczegprimásunk gróf Csáliy Károly plébános urnák a városi plébániában fölállihiwló gyónta­tószékre 100 frtot ajándékozott. — Özvegy Arany Jánosné a kö­vetkező választ intézte városunk rész­vétnyilatkozatára: Teli. Pap János ur­nák, Esztergom városa polgármesteré­nek, Esztergom. Megilletődéssel vettem a Tekintetes urnák Esztergom város lisztéit közönsége nevében hozz lm in­tézett 211182. számú becses iratát, mellyel családunk mély gyászának nap­jaiban engem felkeresni s a boldogult férjem elvesztése által bennünket sújtó csapás fölött a város közönségének rész­vételét kifejezni méltóztatolt. Fogadja a Tekintetes polgármester ur és szí­veskedjék az igen tisztelt közönség előtt tolmácsolni az elhunytnak emléke iránt tanúsított kegyeletéért, valamint a ne­mes indulatu figyelemért, mellyel rólam megemlékezni kegyes volt, hálás köszi- netem őszinte nyilvánítását. Megkülön­böztetett tisztelettel Budapesten, 1882. nov. hó 28-án. Alázatos szolgálója öz­vegy Arany Jánosné. — Városi közgyűlés, A mai köz­gyűlés prograinmja a következő : 1. Elnöki előterjesztés Takács Imre ur által rendezett hangverseny jótékony- sági eredményéről. 2. Múlt hó 3-án 215. szám alatt kelt határozattal na­pirendre tűzött kaszárnya ügyi egyes­kántor uraméknak is, a gyermekek őrömére a szép kis eleven babát. Jövendőbeli nagyságok. — Pikáns karczolatok. — 3)v% &ö£3vatif Sorrendemben nem leszek következetes. Úgy veszem a jövőbeli nagyságokat, ahogy emlékezetembe kerülnek. Ne tartsák tehát az elsők kitüntetésnek, hogy nem a végsők közé kerültek. Jelszavam : niucsenek elsők, nincsenek utolsók, csak kezdők és befeje­zők. Már a sorrend szerint. Mert Földváry Pista már még sem kezdő. Sok verset irt, sokat szavalt, sokat tanúit és sokat szeretett, míg odáig vitte a dolgát, a hol most van. Roppant sokat tart magáról, de azért mások is tartanak felőle valamit. Nagyon jó fin, de azért néha eszébe jut, hogy mi- csodás ambitiói vannak s akkor néhány fej­jel ki akar közülünk vágtatni. És akkor úgy találja, hogy magára vau hagyatva s visszatér a lassan, de biztosan haladó táborba. Nagyou jó prókátor lesz belőle, mert pompás iuventiói vannak. cB. S&aöó Bessenyeii és megyoházi. Valóságos me- gyeházi gevallór, a ki mint tiszteIqtbeli al-

Next

/
Oldalképek
Tartalom