Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 95. szám

törvényhatósági bizottsága f. hó 17-ón fogja tartani rendes őszi közgyűlését, holott az f. hó 16 ára volt kitűzve és ugyanakkor meg is tartatott. Az ötödik pedig a „Hírek“ rova­tinak 2-ik kikezdésében közzétett Hor­váth Bélára vonatkozó t. főjegyzői ki­nevezés, mely alapos értesülésünk sze­rint annyira alaptalan, hogy ezen neki tulajdonított functiöjáról a főispán ur csak is annak olvasásából értesült. De menjünk tovább. A megyei közigazgatási bizottság november 2-án tartott üléséről (téve­sen „gyűlésnek“ Írva) is megemlékez­vén e lap, azon csakhamar átesik azon stereotyp kijelentéssel, hogy térsz üké miatt az ezen ülésben hozott több köz­érdekű határozatról meg nem emlékez­hetik. Természetesen szűk c lap tere arra, hogy a közigazgatási bizottság üléséről teljes képet állítson az olvasó közön­ség elé, hogy annak közérdekű hatá­rozatait ismertesse, — arra azonban bőségesen akad tere, hogy a főispáni ebéden elmondott zengzetes toastot egész terjedelmében (bizonyára gyorsírói jegy­zetek után) közölje. No de ez egyszer ennek a toast közlésnek is meg van a. jó oldala, mert miután a toastban S. J. törvényszéki bitó ur a kir. törvényszék nevében be­szélt, ez által mint annak választott előadója gerálta magát, ebből a perle­kedő közönség resignatióval vette tu­domásul azt, hogy S. J. bili ur im­máron a „pohár felköszöntési“ szakban lett „rendes előadó.“ Arról nem is szólok, hogy a toast ezen latin citátuma: „Gfutta cavat !a- pidem non vi“ — igy van kiszedve : „non ni,“ — mert ha Németh Albert nagyérdemű bátyánk szerint, mai nap- ság már az arcliivariusoktól sem lehet azt követelni, hogy latinul tudjanak (lásd a közigazgatási tisztviselők mi­nősítéséről szóló törvényjavaslat felett mondott országgyűlési beszédét) hát a. betűszedőtől még kevésbé lehet azt várni, hogy a kóziratilag beküldött to­ast citátumában irt „ui“-t helyesebben „vi“-nek olvassa és szedje. Szolgáljanak ezek figyelmeztetésül a lap több figyelemmel való szerkesz­tésére. HEDERVÁRY ANTAL. Egy szolgálatkész egyéniség tudtunkra adja, bogy a zongora csak délután 4 óra­kor szállít tátik ide, különben dr. Y.-né tu­lajdona ép most hangoltalak otthon. Bené­zünk tehát oda s ezer bocsánat közt ta­láljuk a hölgyeket pongyolában, általános öröm a megösmerkedés fölött, biztosítások hogy este okvetetleníi 1 megjelennek, (bogy ne! a zongora kikölcsönzésért három tisz­teletjegy járt); a hangoló abba hagyta mű­ködését s néhány akkord után megelégedé­sünket fejezzük ki a zongora fölött s bú­csúzunk. Ami idő még ebédig van, azt a városka művészeti viszonyaival való megismerkedésre szenteljük, t. i. elmegyünk azon könyvárus­hoz, ki a hangversenyt leudezi. Az anyagi eredmény a viszonyok hévmérője. — Az idő, kérem szépen, fájdalom ! nem a legszerencsésebben volt választva. (Ez annyit tesz, hogy a terem félig is alig telik meg.) A liszti kaszinó ad ma e4,e bált, azonkívül hosszabb ideig volt itt Bureaux „lovar köre“ és holnap jön Mix Max bűvész. Ez persze a hangversenynek igen árt. — Azonkívül a közelgő karácsony is levon a jövedelemből, az emberek a sok ajándékra spórolnak előre (vagy ha kará­csony után van: az emberek mind azt mond­ják, hogy karácsonykor igen kiköltekeztek) Sár is van és faluhelyről alig bírnak bejut­ni négy lóval is. A mi jegy még mindezek után ottma­rad, annak oka a tömérdek adó és exeluiciö, az egypton i forradalom, a keleti kérdés egyéb ága. Végül azonban reményét fejezi ki, hogy este a pénztárnál a vidékről érke­B ii e s n z ó. (Lali ásómból.) Emberemlékezet óta a Lőrincz-nt- czá.bau laktam. A Lőrincz-utczábaii, a hol annyi jó ember, meg szép leány lakik. Minden gyerek tudta a lakáso­mat, mely jó barátoknak s hitelezőknek egyformán nyitva, volt mindig, ha oda­haza voltam. Nagyot nézett szegény Rumy, a mikor azt mondottam neki, hogy hol­nap az ő felügyelete alatt hurezol kod ni fogok. Tudtam, hogy ért hozzá. Hiszen az édes apja vagy huszonnégyszer hur- czolkodott s mindannyiszor nőm száz lépésnyire, liánéin száz mérfföldnyire is. Beleszületett. Teliát rábíztam minden vagyonomat. Hét láda könyv, meg kézirat, a többi nem érdekel. A többiből különb válasz­téka van akármilyen könyvelőnek, vagy boltosnak, a ki nem tanult mást csak s tani Cilit csinálni. Négy öt ügyetlen hordár, egy kocsi, tiz térés, három óva, ötven szil ok s megtöri ént. Elhagytam az én utczámat. Elhagytam a Lőrincz-utczát, mely ről annak idején külön rovatot vezet­tem, csakhogy kikövezzék s korholtam állandóul azokat, a kik állandóul al­szanak. Egyszerre csak kikövezték s vagy százezernyi soromat nem irtain hiába. Minden kődarabot megszolgáltam a melyen azok az apró lábú gazellács- kák járdogálnak. Azok az apró lábú gazellácskák. Egy portán laktam velők s most más városba telepedem. Más városba, a melynek szépségeiről még nem mertem mozgásba hozni toliamat. De hát legyen úgy, a hogy lennie kell. Megszoktam már mindenbe bele­törődni, még abba is, a mitől kétség­beesnék más valaki, a ki nem philo­sophies. Csak az Íróasztalomat hagyják még odahaza egy estére. Hadd búcsúzzam el már úgy, a hogy illik. Már mint pél­dául a szerető férj a váló menyecské­től. No csak még egyszer és legutol­jára . . . Odakünu fehér aszfaltot rakott a hó. Nagyon olcsó hurkol a,t, a mi vá­rosunk atyáinak szörnyű mód tet­szik. De hát városatyákat is cserélek. Más városba telepedem, más vá­rosatyák kezére bízom sorsomat, alig zők némi keresletet idéznek elő, s hogy esetleg a jövő évben fényesebb anyagi si­kerrel fog járni a vállalkozás. Menjünk ebédelni. Az étterem egyik fogasán ott lég a kisvárosi sajt takaró lmtilap legutóbbi száma, jóakarata butaságokkal ró­lunk ; a „P. L1.“ mait évi egyik számának melléklete s az „Országvilág“ mutatvány­száma. Az asztaltársaság is összeül, feszesen üdvözöl egy mogorva penzionált kapitány, nagyokat hazudik két parlagi vadász urfi, habzsól egy utazó kereskedő, lu „posztóban dolgozik“. Délután unatkozunk. Ez elengedhetet­lenül szükséges. A pamlagon végighever ve cigarettezni, vagy kényelmes fekvéstől meg­fájdult derekat kiegyenlíteni, nem tartozik a foglalkozások mulatságosabb részei közé. Végre egy órával a hangverseny előtt fel­öltözünk, hogy még egy órát frakkban unat­kozhatunk. A pmezér belép, jelenti, hogy a kocsi elő járt s edhajtatunk. A hangverseny-teremben akár van kü­lön müvészszobi, akár nincs, kénytelenek vagyunk meglátni, miként gyülekezik a kö­zönség. Ez utóbbi eset jóval kellemetlenebb a művész kénytelen a közönség között ülni s az bámulja őt, mint egy tengeri csudát. A nagy városokban a virtuóz elvész a tömeg között, alig veszik észre, mert több olyan is van, — itt mint idegen egyszere feltű­nik és mint egyetlen, a megbámulás tár­gya is. Megkezdődik a hangverseny. A zongora elfakult szőnyegekkel elborított, bicegő emel­vényen áll. A szék ennélfogva ferdén áll és hol jobbra, hol balra biccen. A zongora fe­delét későn nyitották íol, ennek következté­merem megvallom, bogy Szent-Tamás lakosa lettem. A büszke királyvárosi polgárból jámbor szent-tamási czivis lesz. Ez már mégis megható ! De hát a, végzet. Vau valami a végzet balalmában, a mit nagyon nehéz kikerülni. Meg volt írva, hogy a kies Lő­rinc/, utczából az áldozati kekatombok piros vérétől megfestett Rubicon túlsó partjára, kell telepednem, a hol egé­szen máskép csinálnak deficzitet, mint idehaza a k irály városban. Félre minden érzékenykedést. Búcsúzzunk férfiasán és röviden ! Mit vesztünk mindössze ? Két üres szobát. Mit nyerünk mind­össze ? Ugyanannyit. Semmisem válto­zik, csak máskép leszek elhelyezve a bútorok s a régi ellenségek s a régi jó barátok csak a régiek maradnak. Hát csak maradjunk józanok. Je­lentsük ki egész kurtán a hírek rova­tában, hogy más liá.zszámmal ugyanaz tóvább fog folytatódni, mig a végzet­nek úgy tetszik. Sok jó órát, sok keserű órát, sok érdekes órát töltöttem az én kis la­komban. Kápolnám, és műhelyem volt egyszerre. Imádkoztam is, dolgoztául is henne egyszerre. És most oda,hagyom mindörökre. Az édes emlékek alig fértek el egy ládába, a keserű emlékeket ott hagy­tam, mert csekély lett vulna, számukra az az emeletes ház, a hová beszármaz­tam, Mikor az utolsó térés is megindult, valami szokatlan érzés kezdett ural­kodni rajtam. Olyan egyedül ballagtam a kocsi után, akár ha csak temetésre indultam volna. Eszembe jutott az a bolond gon­dolat, hogy nem lesz-e valamikor úgy, mikor majd a holmi marad s ón in­dulok, mikor majd azt a legutolsó kis lakást fogadom föl, a hol a kaczagó emberek olyan némák, a hol a vidám leányok olyan csöndesek, a hol a böl­csek olyan szótlanok s a hol nincs kü­lönbség a lakó tál sak, meg a háziurak között. A hol egyformák vagyunk s a hol már sem adót, sem bánatot nem fize­tünk azért, hogy élünk s hogy bol­dogságot keresünk. Szerencsére lefordult a kocsiról egy szekrény, különben nagyon fekete gén­ben a billentyűk jéghidegek és keményen járnak. Később azonban belemelegszik min­den. művész, billentyű, közönség egyaránt. Beethoven, Mendelssohn, Chopin, Schumann váltakoznak a saját szerzeményű „verseny„- ekkel és „ál)rá.nd„-okkal. Liszt egyik bravúros rhapsodiája rohamosan hódit. Tapsok, kihí­vások, a doctorné udvariasságából egy kis bokréta is, hajlongások, végre — vége. A könyvárus nyájas mosollyal közeledik, a kö­zönség kászolódik, a heti sajtlap szerkesz­tője, elragadtatva lép elénk, dythiramhókban üdvözöl, tisztelet-példányt igér és megfog előfizetőnek. Néhány urat bemutat a közön­ség köréből, kik ismét másokat mutat­nak be. Általános gratulációk, örvendezés. Mind­nyájan a hotelbe hajtunk, hogy az nj ösme- rősökkel együtt vacsorázunk. Amig a va­csorára várunk, a könyvárus félrehi, a számadás rendbe liozatik s a művész zsebébe egy csomó banknóta vándorol. Éjfélkor az utolsó pohár íirittetik „a jövő évi örvendetes viszontlátásra!“ Fáradtan és álmosan elü­lünk le. És holnap újra kezdjük más városban . — Tárcza töredék. Egy hetilap szer­kesztőjét megszólítja egyik előfizetője: — Uram az ön lapja elég tartalmas, de tárózája rendesen üres. — Igen ám — válaszolja a szerkesztő a lapot én és munktársaim csak betol tjük czikkeinkel, liánéin a tárczát az előfizetőknek kellene megtölteniük. dől atokival folytattam Tolna az érdekes burczolkodást. AUCUN. Nincs fiatalság. (Néhány megjegyzés.) Arra kérem magamnak is van egy- pár rímem, hogy Esztergomban nincsen fiatalság. Mert magara is még azok közé bátorkodom számítani igényte­lenségemet, a kik vannak. Igenis vannak. Csakhogy természetesen niás érte­lemben, mint a hogy keresik. És épen itt van a vád lidércz tüze, moly hamis következtetési! ösvényekre csalogat. * Hát kérem a kik csakis a báli te­remben keresik az életrevalóság mér­tékét, a kik csak az ügyes és fára­dó tlau tánezost becsülik legtöbbre, a kik csak az illatos piperkőcz haszonta­lan, de azért édes badarságaira adnak legtöbb mosolyt, a kik csakis az áldo­zatkész snlonhősöket ismerik el minta­szerű gavalléroknak, azokszámára persze nincsen fiatalság. * Mert akkor mintaszerű fiatalság ; lenne mindenesetre az, ha elhoznánk : ide a farsangra valami kitűnő balettet, < melynek minden tagja nemcsak kiváló ■ < taktusban ugrándozik, de mozog is g olya,ii sikkel s udvarol olyan rhythmu- - sokban, hogy csak ngy beleszédül az a £ mama, a ki első sorban is balett’ tán- - c-zost keres a fiatal emberben. * Azután kérem vannak különböző ő igények. A modern világnézet kétség- kívül sokad követel a mai kor hölgye- -í itől. Nemcsak szabályos arezvonásokat íj s kiváló érzéket a nőszabók remekeií9 iránt, hanem szellemet, tartalmat, jóoj szivet, a mi egy művelt lelkű ember *ií házas társának s egy család szemefényó- -e nek illik. De a hölgyek még többet követelnek..}! Föl tétlen viszavonulást a más nőiül társaságokból, ha már udvariunk, föl—ií tétlen széntségimádást az ő szenté—fi; ly ükben. Es ez a kívánság sokat érzéket—fia lenné tesz az összes társadalom igénye-9 inek kielégítése iránt és sok látszólagosé;; adatot szolgáltat ahoz a megjegyzéshez]^ hogy nincsen fiatalság. * Sajátszerű, hogy Sidneyben, a hoíod számra nézve látszólag szintén kevés a g fiatalság, leginkább a férjes hölgyeik? y érzik és vitatják, hogy nincs fiatalságáéi Es a jámbor férjek rázendítik í; refrain t csupa udvariasságból, hogyrgo nincs fiatalság. Valóban érdekes állapot. * Egy előkelő mamának néhány eladbiil lánya van. Exolikus igényekkel. ERI mennek hálózni. Az egész bálon ninoiii a mama Ínyére való gavallér. Minin! csupa középszerű jövedelmű ember, kinek úgy öt óv múlva nem licitáltattnJ! hat el semmitsem Alter és Kiss. Iví van adva a rendelet, hogy az összeséé fiatalságot, olybá kell venni, akár csajBeo a, közönséges tánezost.Ha vége a town <4 mik : alászolgája ! A báli algebra által épített eh i murid falon kívül azután megjeleli néhárijuJ, „tánczo.s“, kinek a (robot) tour után — írj alászulgája. Az előkelő mama azután másutt!: reggel a kávénál nagy ásítva sopáij;. kódja : — Nincs fiatalság. * Van azután néhány piety kagyánhyi asszonyság, inog birliordó ur, a ki j>| zörnyű komoly fiatalságról hónapok ót N ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom