Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 83. szám
lEsztergom, IV. évfolyam. 83. szám. Vasárnap, 1882. október 15 én Városi és megyei érdekeink közlönye. JA EG JELENIK HETENK1NT KÉTSZER-. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre ..............................................6 fit f él évre....................................................3 „ negyedévre..............................................1 „ E gyes szám ára 7 kr. — kr. 50 SZERKESZTŐSÉG: j^ŐRJNCZ-UTCZA 30., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ HM/ ATAL: ^Széchenyi-tér 35., hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyilttórbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reelamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — fi t 75 kr. 100—200-ig . 1 * 50 „ 200—300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGANHIRDETESEK megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöltéinek. NY1LTTÉR sora 20 kr. Horánszky nyílt levele. Horánszky Nándor Esztergom városának országgyűlési képviselője egy anyilt levelet intézett választóihoz, melyet a napilapokból már megismerhetett olvasó közönségünk. Vannak körülmények, melyekkel ;imég csínján is nagyon kényes bánni. Ilyen ákörülmóuy a tisza-eszlári esetben való dhivatalos részvétel, melyet most az oország közvéleménye elitéi. Horánszky Nándor nyilatkozott, rfnyilatkozatát tudomásul vesszük s hozzá eszólunk minden elfogultság és tülzás anélkül. Tagadhatatlan, hogy Huránszky 'INándor páratlan népszerűsége városunk- dban nagy csorbát szenvedett azáltal, dhogy az odiosus eszlári esetben kiváló ^tehetségeit, mint védőügyvéd érvényesíti. Mert a nagy közönség a tisza- eeszlári esetről csak annyit tud, ameny- imyit a hírlapokból merített s ítéletét uazon tudósításokból fogalmazza, melyek dhol túlzással, hol ferdítéssel, hol valóssággal vannak telve. Az olvasó közönség nem kérdezi, dhogy mindaz, a mi az odiosussá vált seeszlári esetre szólt, vájjon a hivatalos ^vizsgálat eredménye-e vagy csak néhány éélénk kópzelmű s ügyesen részletező rttudositó magán értesülésen alapult-e ? Az olvasó föltétlenül a sajtó után liindul, onnan erősíti a tényeket, ounan mmeríti ítéletét s föltétlenül elfogadja cnmindazt, a mi az eszlári esetre vonat- fikozik. És ezt a körülményt, ha meg is ^szólhatjuk, mégis el kell ismernünk sfluagy befolyású, nagy hatalmú körül- ímnénynek s utána kell indulnunk, mi- íbdőn Horánszky Nándor nyílt levelét Tinyilt fejtegetés tárgyává tesszük. Nem egyszer szóba került már az s#iaz igen érdokes kérdés, hogy az országgyűlési képviselő s az eszlári eset jmdője szorosan egybetartozó fogalom-e 7Van-e nekünk, választó polgároknak igához közünk, hogy országgyűlési kép- Dviselőnk mint első rangú fővárosi ügyvéd, szerepet vállal egy országos bűn- ^flügyben? Azt hisszük, hogy erre csak egy- élféleképen lehet válaszolni. Az ország- ^gyűlési képviselő s a védő ügyvéd Ho- ciránszky Nándorban olyan Solidarität- sdban áll, hogy az el nem különíthető. $EEgyik kihat a másikra, egyik befoly iia másikra s miudakottő csak egy szóval, ^képviselőnk nevével forr egybe. De sokkal világosabban hozzá le- idhet még szólani ahhoz a kérdéshez, -bogy volt-e egyátalán szükség Horánszky űNándor nyilt levelére? Bevégzett tényekről bevégzett kritikát fogalmazunk. Az eszlári dolog "még befejezetlon, ahoz az országgyűlés ^ is sokat fog szólani, ahoz még a vizsgáló fórumnál is hátravannak a döntő iÍtéletek, arról meg a sajtó és közönség is sokat fog beszélni. Horánszky Nándor tehát szintén várakozhatott volna a válasszal s megkéshetett volna azzal, a mi a nyilt le vél után következik. Egy-egy zsidóüldözési éretlen adat a mi a nyilt levélre alkalmat adott, — szerintünk mem lett volna méltó a figyelemre. A nyilt levél nem érte el czélját. Horánszky szeretetreméltósága választói iránt ugyan kiérzik belőle, de sem az időszerűség, sem a szükség sem a viszonyok nem indokolják eléggé megjelenését. Nyílt levél az esztergomi választó közönséghez. Midőn az „Egyetértés“ egyik közelebbi számába megjelent esztergomi távirat következtében szükségét látom annak, hogy az eszlári ügynek általam elvállalt védelme és az ezzel nem közönséges módon összekevert „zsidó kérdésben“ önökhöz nyilt levelet intézzek, engedjék meg, hogy soraimat egy tanulságos történet fölelevenitésével vezessem be. Amerika történetében meg van Írva, hogy midőn a gyarmatok az anyaországgal már a kibékülés reménytelen küzdelmében állottak, egy alkalommal Bostonban a nép az angol katonaságot insultálta, és miután az insultus tett- legességbe csapott át, egy megsérült katona a nélkül, hogy a csapatokat vezénylő százados erre parancsot adott volna, elsüté fegyverét, és példáját a katonák közül néhányan követvén a támadók közül többen elestek és megsebesültek. A roppant izgalom közepette a nép büntető igazságot követelt és miután az angol törvény a polgár és a katona között különbséget nem tesz, Preston százados, az angol katona a forrongó bostoniakból alakult esküdtszék elé állíttatott. A főnehézség egy védőügyvéd felkeresésében állott; sokan félelemből, mások gyűlöletből, majd ismét népszerűségből és politikai tekintetekből megtagadták a védelmet, mig végre a vád alá helyezett százados egy barátja felkereste Adams Jánost, a gyarmat e kitűnő polgárát, a nagyszerű embert és ügyvédet, kinek nevét két évvel később az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatán olvassuk, a ki nem habozott a népszerűtlen védelmet elfogadni, mert — úgymond — egy szabad országban a vádlottnak sohasem lehet védő nélkül maradni, az ügyvédnek pedig függetlennek keli lenni minden időben, minden irányban és minden viszonyok között. Az eredmény ismeretes. A puritán esküdtszék a szenvedélyek fellobbaná- sát elválasztotta az igazságszolgáltatás mindenkor megőrzendő feladataitól és az angol századost ártatlannak találván, felmentette; tette ezt akkor, midőn A11golország az anyaország a legnagyobb I erőszakkal tört a gyarmatok összes sza-l badságainak megsemmisítésére és midőn nem kevesebbről, mint a nemsokára szabaddá lett Egyesült Államok teljes katonai leigázásáról volt szó. „Boldog azon ország — mondja Laboulaye, ki e történetet elbeszéli, — mely szenvedélyeinek és szenvedéseinek közepette is érzi, hogy felette lebeg az igazság. Ha azt kérdeznék tőlem,— úgy mond, — hogy mi különbözteti meg a szabadságra érett népeket azoktól, melyek az éretség ezen fokától még távol állanak ; azt felelném : nem az alkotmány, nem a nemzeti képviselet, nem a szabad sajtó, mert mindezek a szenvedélyek és zsarnokság eszközeivé fajulhatnak : — a valódi különbség az igazságszeretetben; a törvények tiszteletében rejlik. Mondjátok meg milyenek a törvényszékek, és én megmondom, milyen a nép. Meghajol a kormány; meghajolnak a polgárok a törvéuy rendeletéi előtt ? Akkor azon népnél szabadság uralkodik, alkudoznak a törvénynyel, kijátszák azt, léteznek kivételes törvényszékek, szenvedély, vagy önérdek által sugalmazott bírák ? Fussatok onnét! ily ország szabadsága csak hazugság, intézményei megannyi gúny.“ Hű képe e történet azon nézeteknek, melyek bennem a politikai és egyéni szabadság, a jogrend és huma- nismus nagy erkölcsi czéljai irént óluek, és mert ezen czélok a magyar állam individuális jellegének fenntartásával és megőrzésével is teljes összhangban állanak, csekély erőmhöz képest jó és rossz napokban küzdeni fogok minden oly áramlat ellen, mely alkalmas arra, j hogy az igazságszolgáltatást a fajgyűlölet, vallási türelmetlenség és az emberi jogok üldözésének hatalmába hajtsa. A tisza-eszlári ügy, azon időben, midőn annak védelmére a feladat népszerűtlenségének teljes tudatában vállalkoztam az igazságszolgáltatás egyszerű eseteinek határain már messze túlcsapongott és részint a szomszéd államokban felmerült zsidókérdés alkalomszerű találkozása, — részint pedig a sajtó egy részének túlhajtása által oly társadalmi és — mondhatnám politikai jelentőségre tett szert, hogy a ki objectiv és igazságos akar lenni, az el fogja ismerni, miszerint annak konstitutiv elemei közé egy oly idegen anyag kevertetett, melyet a büntető jogtudomány nem ismer, de én megnevezek — „a zsidóügy!“ Avagy nem igaz-e, hogy Magyar- országon, hol a^multak hagyományaihoz híven, még csak pár évvel ezelőtt is a polgári jogegyenlőség és vallási türelem eszméi hirdettettek, nyomban az eset felmerülte után a társadalom és sajtó egy részében a fajgyűlölet és vallási türelmetlenség féktelenségeivel találkozunk, hogy a tisza-eszlári esetért, — melynek részletei még ma sem feküsznek előttünk, tehát vakon — az egész vallásfelekezet hitbeli szokásai és szertartásai a vádlottak padjara állíttattak, hogy eddig még a számottevő sajtó egyrészéről kezdve le egész az utczai irodalomig, ennek minden rétegében képviselve volt a hangulatcsinál ás azon reménye, hogy e<:y bűntettért — ha, feltéve megtörtént volna is és megtörtént volna oly alakban, mint hirdettetett, hogy t. i. nehány vallási rajongó a legsötétebb habosára vetemedett, az egész vallásfelekezetre pereat kiáltassék, hogy e hangulatcsi- nálás ujongva fogadott minden hirt, mely a zsidók elfogatásiról, bebörtönzéséről, a rituális gyilkosság bizonyosságáról és legendaszerűségéről szólott, addig Magyarországon, a személyes szabadság és emberi jogok termékeny földjén, nem hallottunk komoly kérdést intézni sem a sajtó, sem a társadalom részéről a közvéleményhez az iránt, hogy ugyan emberek-e és egyenjogú polgárai hát a zsidók ennek az országnak? avagy ők a törvény előtt csak, mint vádlottak szerepelhetnek, nem hallottunk skrupulusokat, hogy vájjon a körül a sok bebörtönzés körül, melyről a táviratok nap-nap után hirt hoztak, nem szenved-e személyes szabadság és megtartatik-e a kellő óvatosság ott, hol feltűnően csakis egy I vallásfelekezethez tartozók egész raja derűre-borűra elfogatik ? Avagy nem megtörtént-e ? azon természetellenes és minden viszonyok között mélyen elszomorító jelenség, hogy a sajtó és a társadalom egy része a legreakczionáriusabb lépésekre buzdította a kormányt és ettől oly intézkedéseket követelt, melyek csak a hu- manismus és közszabadság rovására lehetnének megvalósíthatók, hogy vakon helyeselte az elfogatásokat és magasztalta azon bírói lépéseket, melyeket az egész vallásfelekezet elleni gyűlölet hirdetésének tápanyagául felhasználhatott, és kíméletlenséggel megtámadott minden jelenséget; mely a gyűlölet és szenvedély szitásának nem kedvezett; hogy az igazságügyi kormány tétlenül nézte —* nem az igazságszolgáltatás menetét, mert ebbe be nyúlni joga sem lett volna, hanem azt, hogy a vizsgálat a sajtóval és társadalommal együtt kezeltetett, és lépésről lépésre inficiál- tatott. így állott az ügv, midőn a védelem átvételére felszólítottam és én azt elvállaltam, daczára annak, hogy láttam, miszerint a szenvedélyek immár oly hullámokat vertek, hogy a személyes szabadság ezen egyik sarkalatos biztosítéka sem lesz megkímélve a rágalmak és gyanúsítások ellen. Elvállaltam a zsidó-ügy védelmét, melynek az igazságszolgáltatással semmi köze és kell, hogy ettől teljesen elkülönítve a törvényhozásnak visszaadas- sók, hogy az e tekintetben feliforgó és tagadhatatlanúl létező bajok orvosol tas- sanak, hanem elvállaltam az eszlári bűnügy védelmét, melynek teljesítése mellesleg mondva korántsem abban áll, hogy a büntéuy, ha ilyen elkövettetet,
