Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 61. szám
Megjelenik hetenkint kétszer; VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre...............................................6 frt — krfél évre .....................................................3 „ — „ n egyedévre...............................................1 * 50 „ Egyes szám ára 7 kr. Városi és megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTOSEG: J^ŐRINCZ'UTCZA <^0., hová a lap szellőim részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: ^ZECHEN YI-TÉR 35., hová a hivatalos s a magán hirdetések a nyilttérbe szánt közieméinek, előfizetési penzek és reelainálások intézendök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100-tól 200-ig . 1 „ 50 „ 200-tól 300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGANHIEDETESEK megállapodás szerint lehető leg- jutányosabhan közfdtetnek. NYIL'l'TÉR sora 20 kr. Propylaeumok (a borászat terén.) — Vége. — XIV. Eme, mint Vörösmarty mondja, keserű levében zakatoló, vak bolygónk felületén, a madártávlatból szemlólke- dönek nincs mi kritikusabb látványt szolgáltatna, a töldteke minden iráuyait benyilzsgö angoloknál. Mig vagyon és liir után vergódó Irusai, a nagy kereskedelmi vonalok minden pontjain, bámulandó sikerrel táboroznak az idegen aranyokért, egy izrombau új régiókat nyitva, ismeretlen mesgyéket törve, a czivilisátió és tudományos fejlődés tovaterjedésének; addig spleenes, a milliómoktól raeg- csömörlött croesusaik, rikoltó koczká- zatú plaidekbe burkoltan ütnek tauyát, a legismeretlenebb országok emberláb- nemtapogta zugolyaiban, a hol csak egy merész alakulásu hegycsoport idegizgató kilátásai képesek magukra vonni figyelmüket. Midőu éveken át kedvükre kihim- báltatták magukat saját yacbtjaikon a tenger hullámai által; azután az ezer tó országában, vagy a hegyektől összehányt Scandináviában felkapaszkodunk drága pénzért egy kenderhámos, fugákban nyöszörgő kétkerekű káréra, hogy testüket, lelkűket agyon döczögtetve felkusszanak valamely kihiresztelt oromzatra, honnan tetszésükre elmélázhatnak a szomorúan áldozni indult nap kápadó bucsusugaraiban. Csak valamely hóbortos, szeszélyes tourista csodálkozik a Timos, Veekly Chronik, vagy a Bailly News tározójában valamely vidék szokatlan panorámája fölött, másnap már a legszenvedélyesebb touristák egész raja ostromolja a vasúti indókázak pénztárait, högy az első vonattal tova robogjanak a kihiresztelt isteni pont felé és az köztök a legboldogabb, ki legelőször haraphat bele a felmagasztalt uj világ sokszor nagyon is sovány levegőjébe. No de a reclám csakugyan az angol dolga, Albionban a szüleinlő ^csecsemőt is pólya helyett talán reclauiba kötözik be és John Bull hirtelen szőke gavallérjai hamarább eltudnák caviár nélkül költeni kedvelt beafsteak darabjaikat, csak valamely csatányos humbug hatását érezhessék gyomortömlőikbe. Hol van az a magyar ember, a ki például teljesen megértené azt az angolt ki a hatvanas évek derekán nyaranta ellátogatott Szegedre, hol tropicus hő- ségű nyári délutánokon hordszéken vitette magát kioszki sétány sövényzete elé, igazi angol pkleginával várva és kimondhatatlan kéjjel élvezve ama pillanatot, mindén a királyuczai mezőkről, a legeltetésből hazatérő csorda, rengeteg, átláthatatlan portengerbe kavarta az egész nagy piaczot, melynek a ta- piuthatóságig sűrített, fog nélkül is harapható, merő porból álló attnosphe- rájában, kecskeinekegés, malaczuyivá- kolás, emseröfögés, tehénbőgés és bika- bömbölés dobhártya bomlasztó iszonyatos zsivajában, a csorda egyes állatjait eltorzított időrajaikban láthatta. Miként az asztal örömei között angolunk nem egyszer kedélyesen szokta volt elbeszélni, neki ez a szokatlan látvány a teremtés nagy actusának egy merész részletét hivja képzeletébe. A bibliai ősanyagra, a tolni vabo- liura mi sem hasonlíthat a világon, csak a szegedi portenger, melyben a termetes bikák és a nagycsontu tehenek mindmegannyi mastodonokul, mam- mutliokul és ichtiosaurusukul tűnnek elő, a mint a teremtés nagy parancsszavára az atomok eme csodaszöruy állatokká kögülnek. A többi kisebb-nagyobb, apróbb- cseprőbb, visítóbb-sivitöbb állatok pedig, előtte a teremtés többi csodabogarait képviselték, mig a vártéri bástyák hátteréből felhangzó remek csárdások, Erdélyi Náczi művészi kara által produ- cálva angolunkat a forgásba indított világtekék zajára, a spbaerak zenéjére emlékeztették. Valóban különös, megkapó tünemény volt ez a különcz angol, a miutporba- fulladt plaidjébe burkoltan tapodui kezdett a fel-feltünedező bikáknak és ki- moudkatlan gyönyör hangján kiáltozott: „The most beautiful, that is an greath mastodon.“ Pompás ez egy fenséges mastodon. Igazán találó azon latin póldaszó: sus in volutabro, sertésnek csak pocséta való. Ha az angol élvezésnek distincti- vuma inkább lenne az elegántia, a választék, mintsem a bizarr, e hazában sokkal felségesebb látványra tudnók mi péuzmagszoró angolaink figyolmót felhívni. Valóban ritkítja párját ama megragadó látköri tünemény, melyet a délkeleti Kárpátoknak csekei oromzatáról egy júniusi napáldozat nyújt. Egyikét a legfelségesebbeknek ez évi junius 8-áu élveztem. Egy sűrű, áldásos, hatékony nyári permeteg úgy 6 óratájt már hazaverte a földmunkásait, mig a keleti égbolt ritka foszlé- kony fellegek által volt fátyolozott, a nyugati a legtisztább azurfényben tükröződött. A nap félköri pályájának mintegy 80-ik fokáig haladott, optikai csalódás törvényei szerint szólva, pár ezer méternyi magasban függőlegesen emelkedett a nostrai kúpok fölött, arczát, mint naponta rendesen, ez időtájt egy keskeny, sűrű szövetű fellegszalag burkolta, mely rendkívüli láttani hatást idézett elő. A fellegszalag hátterében szétszóródó napsugarak csodálatos módon világították be az egymás mögé festőilog elhelyezett szokolai, diós-jeuői, kóspal- lagi, honti, komenczei hegycsoportokat, úgy hogy az egyes orouizati szálfák lombnyulványai is, daczára a 10 —16 ezer kilométernyi távolnak, utolsó részletekig a legteljesebben kivehetők voltak. A hegycsoportok öltözeteiben hömpölygő nedves, párázatos lóg, tündéri bűvvel oldotta fel prismáiban a rászo- ródó napsugarakat, mig az egészben nyugoti háttérben az összesűrűsödött, condensált fel legek, megfordított helyzetben, még a távolok méreteit is szigorúan betakarva az alattok elterülő hegycsoportok idomzatait rajzolták vissza, felettük pedig, egy oly sajátszerű, megbűvölő, erős, sötét árnyalatok által hatásaiban annyira fokozott, szokatlan, mintegy természetfölötti fény volt elöntve, hogy e meglepő tünemény láttára, mintha valamely varázsütés érintett volna, lábaim a földbe gyökereztek, tz „Sssietgsm ás Vidéke" tárcsája A „Fájdalom dalaiból.“ Hogy te soha nem szerettél Tudom azt ha uem is mondod, Suttogják a falevelek, Gyöugy harmattól hajló lombok, Erről regél a pillangó Mezők tarka liljomáuak, Ezt suttogják virágaid Kis kertedbeu hogyha látnak. Hogy te soha nem szerettél Tudom azt ha nem is mondod, Azt is tudom, hogy nem leszek Soha-soha többé boldog . . . Szegény szivem úgy eldobtad, Miut egy rongyot összetépve S éu mindezért azt kívánom: Áldjon meg az isten érte! LÉVAI SÁNDOR. Nagyember gyártás. Tizenöt fejezetes felolvasás. — Kisvárosi karcaolat. — II. Blitz leitor ur felolvasása. A városház díszterme már teli volt türelmetlen közönséggel. Huszonnégy sor szék tízesével mind el lett foglalva, azonfelül még száznál többeu álltak. A tarka közönség kisebb-nagyobb körökre oszlott. Minden körnek középpontja olyau férfiú volt, a ki vastag humorral mulattatta társait. Itt-ott komoly társaságok is képződtek, melyek titokzatosau súgtak össze. Egy jó képű öreg pap nagy passióval járta végig a termet s kínálta tubákkal az ismerősöket. Egy másik minden körben megfordult s az épeu megjelent fővárosi napilapból olvasott föl egyetmást. Többen összehasoulitották óráikat, mert a terem nagy álló órája már negyed hatot mutatott. Néhány an már nyugtalaukodui kezdtek. Egy elbizott füszerkereskedő fájlalko- zással említette: — Blitzleiter ur bizonyára hirtelen rosszul lett. Én ismerem pontosságát s ez az első eset, hogy megkésik. Néhány földmives formálisau zeudiilni kezdett. A közönség hatodfélkor már égé szén föl volt háborodva. Mig a teremben Nyugtalanul várták Blitzleiter urat, azalatt a folyosó egyik szobájában nevezetes események történtek. Blitzleiter urat ugyanis hideg borogatásokkal halmoztam el, mert mikor a nagy terem zajongását meghallotta hirtelen elsápadt. reszketni kezdett s majdhogy csaknem összerogyott. Gyorsan bevontam egy szobába, hogy senki meg ne lássa, különben mindennek vége. Egy karosszékben ült s nagyokat sóhajtva, hálásan tekintett rám. — Elég lesz barátom. Már jól érzem magam. Nem borogattam tovább. — Istenem milyen szokatlan érzések vertek le. Lássa az éu idegrendszerem szörnyű érzékeny. Nézze csak még uhudig reszketek. — Csak ne képzelődjék Blitzleiter ur. Álljon csak föl kérem. Fölállott és bizalmasan tekintett rám. — Úgylátszik már elmúlt . . . Taláu bemehetuénk . . . •— Csak lassan és nyugodtan. — A tetszésnyilvánításokat várja meg. — Megvárom, Türelmes, engedelmes és jámbor volt, akár a bárányka. •— Maradjon közelemben barátom . . . esengé, mikor kivezettem a folyosóra. A folyosón már sok távozni akaró polgár Őgyelgett. Ezek egyszerre mind a terembe özönlöttek, melynek zsibougása, — mintha parancsszóra történt volna, — egyszerre megcsitult. Két rendőr gyorsau kinyitotta előttünk a nagy terem szárnyait. Valamennyi arcz felénk rordult. Riadó éljenek harsogtak. Valamennyien föláltak helyükről s tebesszi- vükből s torkuk raiudeu erejéből üdvözölték szülővárosuk nagy fiát, a ki most leges- legelőször lép síkra, hogy tehetségét bemutassa. Blitzleiter úr méltóságteljesen igyekezett bevonulni, a mi hála az égnek sikerült is. Mikor a kathedrán levő asztalra helyezte kövér kezeit s mélyen hajlougani kezdett ide-oda, megint sápadtság futotta el. de ezt mosolya ellensúlyozta. Minden oldalra meghajolt s mig az éljenzések tartottak, uem tett egyebet csak hajlongott. A jelenet már-raár comicussá kezdett válni. Blitzleiter ur ugylátszik túlozza tanácsom raegfogadását s csakugyan végig akarja várni a tetszésnyilatkozatokat. Végre már csak szórványosán éljeneztek. Hol jobb felől, hol balról. E szerint hajlongott Blitzleiter úr is. Ekkor egy rekedt hang elkiáltotta, hogy halljuk, Blitzleiter úr oda is meghajlongott, azután engedelmeseu leült s elővette felolvasását. Először végig rakosgatta a lapokat folyó szám szerint s mikor ez megtörtént szinig kiitta az előtte álló pohár vizet Mielőtt megkezdte volna felolvasását még egyszer körültekintett a teremben minthogy közvetlen óldala mellett fedezets föl, neki emelkedett bátorsággal kezdte megt Emlékezem rá hogy legmagasabb beszélő hangján kezdte.
