Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 57. szám
s ez esetben nem fog nehézség támadni a távolság miatt. De arról is meg vagyunk győződve hogy az esetben ha az egyesület tulajdont szerez sokkal nagyobb támogatásra számíthat a közönség részéről, mint egyébként. A nagy közönség érdekéről van szó, azért hozzuk e tárgyat nyilvánosságra, szóljanak hozzája az illetékesek s fogadtassák el azt, a mi a nagyközönségre nézve előnyös. EGY TŰZOLTÓ. Körlevél {Esztergom szab. kir. város közönségétől.) A reáliskola ügyében megindult mozgalom ismét tovább haladt egy lépéssel. A város közönsége ugyanis megkereste az intézet pártfogása iránt az összes szomszédos országgyűlési képviselőket a mieinkkel egyetemben. E szerint az érdekes körlevelet a következő képviselők kapták meg: Horánszky Nándor, Andrássy Gyula, Reviczky Károly, Beniczky Gyula, Dacsó Pál, Forgách Antal gróf, Hoffmann Pál, Hunyady László gróf. Já- nossy János, Mitskoy Lajos, Migazzy Vilmos gróf, Nemeshegyi József, Plachy Tamás, Podhorszky György, Pulay Koraiéi, Rostaluizy Kálmán, Scitovszky János, Szilágyi Dezső, Szontagh Pál, Zsigmondy Vilmos. Maga a körlevél egész terjedelmében a következő: Mélyen tisztelt országgyűlési Képviselő Úr! Esztergom kir. város képviselő testületének múlt 1881. évi 224. szám a. kelt határozatával kimondatott az, hogy a városi közköltségén 1856. évtől fogva fenntartott alreáltanoda, az esetben, ha az összeépített, de nem a kir. városi administrate alá tartozó Szenttamás, Érsekviziváros és Széntgyörgymező városok, melyeknek lakossága a tanoda minden szellemi, sőt anyagi hasznait élvezik, a tanoda fentartási költségeihez hozzá nem járulnak, esetleg idegen pénzsegéllyel nem támogattatik, tovább mint 1S82. óv végéig a város által íeiiu nem tartatik. Ezen első tekintetre kizárólag a város belügyének látszó kérdésben, teljes joggal kifejezés adható azon nézetnek, hogy azt a város a körülményekhez képest önmaga oldja meg; ámde eltekintve attól, hogy egy létező tanodának beszüntetése a közművelődés hanyatlását jelezi, Esztergom kir. város megvan győződve arról, hogy reáltanodájának fenntartása állami, különösen nemzetiségi szempontból hivatásszerű követelmény. Ezen körülménynek tudatában e kir. város elment az áldozatok meghozatalában azon határig, a hol anyagi tehetsége már-már megtörött. E kir. város, melynek lakossága kilencz ezer lelket nem számlál, évi költségvetésében közoktatási czirneu 12 ezer írton felül vett fel, a mellett, hogy két évvel ezelőtt a kor kívánalmainak megfelelő új főgymnasiuma felépítési költségeihez 39 ezer forint névértékű államkötvényeit és mintegy 15 ezer frt értékű háztelkeit, továbbá egy egész erdei forda terményét 5 ezer forint értékben, összesen 60 ezer frt összeget meghaladó áldozatot hozott. Ezekből belátni méltóztatik mélyen t. képviselő úr azt,hogy ezen város a közművelődés érdekében lakossága számarányához képes többet tesz, mintsem azt tőle megkívánni méltányos lenne ; ámde tekintve azt, hogy az esztergomi főgymnasiumnak, úgymint reáltanodájának greograpkiai fekvésénél hivatása van, mert Pest vármegye ide szögellő részének németajkú, továbbá Komárom, Hont és Bars megyék vegyes ajkú lakossága, a tősgyökeres magyar ajkú és szellemű Esztergomban nyelvbeli és nemzetiségi tekintetben magyarosodig hazafias szellemű tanodáiban a fiatal nemzedék, honfiúi érzelmekben fejlesz- tetik, meghozta örömmel az áldozatot eddigelé; most azonban, midőn a tanrendszer fejlettebb viszonyai, a költségeket aránylag emelik, pénzforgalmi öekintetben pedig a kereskedelem és ipar, nemkülönben az agrár viszonyok íanyatlanak, az adóképességgel egyebemben, nem bírja meg a további erőfeszítést és valamelyik tanodáját áldozatül kell adnia az esetben, ha idegen oénzsegéllyel nem támogattatik. Ily körülmények között, jól felfogva a városi viszonyokat első sorban volna hivatva az állam tanügyi pénzalapja a helyzeten segíteni, megtett számításunk szerint két ezer forint álami segély biztosítaná a reáltudományok fejlesztését Esztergomban továbbra is, de ezen állami segély iránti reményünk csak úgy valósulhat, ha a magas tanügyi minisztériumnál bem lives vendégek érkeztek a kastélyba. Az édes mama, meg az a szeleburdi Laczi gyerek. Minthogy a fürdőben nem kaptak semmiféle ismerőst, rögtön fölültek a vasútra és ide jöttek látogatóba. Soha jobbkor! Azt is akarja vele tudatni, hogy menynyire örül, hogy ők idejöttek, hogy menynyire boldognak érzi magát, mivel vannak, a kik szórakoztatják, elbohóskodnak vele napestig. Ma délelőtt is már, hogy elmulatga- tott azzal a szeleverdi Laczi gyerekkel. Olyan bohó fiú is az. Lehet rajta a boszu- ját kitölteni az embernek, lehet Őt kigu- uyolui, kikaczagni, megverni azokkal a megenni való, bársonypuha kacsókkal és ő stoi- kus nyugalommal tűri mindezt, sőt még nevet, örül neki szive mélyéből. Szóval gyerek, nagy gyerek; ámde azért hiába; csak jó szive van néki. Ma délelőtt, hogy űzte, hajszolta, kergette őt lent a parkban előre-hátra, jobbra- balra és mikor elfogta, jaj de nagyon megverte s ő csak nevette a dolgot ; de olyan jóízű, hamisitlan, szívből fakadó nevetéssel, hogy akarva, nem akarva, neki is kellett nevetnie. No csak bohó fiú is az a Laczi gyerek! Mindig az is marad. Csupa örömből, csupa boldogságból fognak állani napjai. Lesz, kivel eljátszani azokat a szép játékokat, elmulatgatui, el- bolondozni ; kit szerte hajtani a park jól gondozott utain, kin kitölteni mákszemnyi boszuját, kit olykor-olykor meglegyinteni (a anit az a golylió igen jó névon vesz attól hóditó szép asszonykától!) Mindezt meg akarja irui szóról-szóra, betűről-betűre az ő imádott jő Mukijáualc, csak hogy nem képes reá. Haza akarja hívni, hogy legyen ő is tanúja határtalan boldogságának, derüljön föl ő is vóghetetlen örömétől és ragadjon át rá is aranyos jó kedve. Hauem mit tehet arról szegényke, hogy nem képes reá? Emberi erejét jóval túlhaladó feladat. Levelet irui, még pedig olyat, melyet az ember ki is tudjon betűzni, meg a mit nagy kínosan kibetüz belőle, annak még értelme is legyen. Borzasztó egy kívánság ettől a kedves asszonykától. 0 levelet Írjon, a melynek eleje is, veleje is, meg vége is legyen ! Nem ! Ennyire nem érzi magát képesnek ; de nem is képes reá, ha föl is feszítenék Lehangoltau, búsan szedegeti elő a hatalmas könyvtárból a porlepte levelezőket. Kíváncsian, izgatottan forgatja végig azokat s itt-amott el is olvas egy-egy példát belőle. Egyik sincs Ínyére; egyik sem olyan, mint a milyet ő keres. Akadnak ugyan benne hozzáfogható levélpéldák, de hogyan értene ő azok átido- mitásához ? Soli’se tanulta ő azt. A nevelő intézetben? Sokkal nagyobb, bölcsebb dolgokat vertek a fejébe, mintsem leveleket fogalmazni. Francziául gagyogni, meg a billentyűket verni. íme ebből áll a most divó műveltség! Nem szép asszonynak való munka leveleket Írni, annak csak szépen csevegni kell tudnia, akár a madár a fán. Elég onnyit tudnia. A többit a pénz pótolja ki. tatott kérelmünk hathatós támogatásban' részesittetik. Mélyen tisztelt képviselő úr! Az országháziján épügy, mint választó kerületében élvezett népszerűségénél és befolyásánál fogva hivatva van ezen nemzeti érdekű kérelmünket erkölcsi támogatásával sikerre vezetni, a magas kormány előtt érdekünkben felemelt szava nagyhatású lenne, azon meggyőződésben tehát, hogy szűk keretben vázolt reáltanodánk ügyét befolyásos támogatásban részesíteni kegyes leend : Mély tisztelettel kérjük, méltóztas- sék befolyásával és tekintélyével kérelmünket a magas minisztériumnál pártfogolni. Esztergomban, 18S2. junius 9 én tartott közgyűlésünkből. A Párbaj. (Séda Ernőnek a Párbaj czimfí legközelebb megjelent művéből. ) (A párbaj szokásának korlátozása.) I. Az eddigi fejtegetések után ki vonhatná kétségbe jogunkat, hogy a párbajt, iuiut önmagában megvetésre méltó, s művelt korunk kertébe nem illő szokást feltétlenül kárhoztassuk. Nem szükséges a tételes vallásra, az egyed vallásos meggyőződésére hivatkozunk hogy azt bárki magától elutasítsa. Elég erre az értelmiség csekély foka is, melylyel a köznapiságou felül nem emelkedőket a természet megajándékozd, az erkölcsi érzet, melyet a természet mindenkinek keblébe oltott. Az elnyomott emberi méltóság szabadulásért eseug, s elégtételt követel korunktól az iránta tanúsított közönyért, a rajta elkövetett sérelmekért. A kik tisztelettel viseltetnek a természet követelményei, az emberi jogok iránt és elég bátorságot éreznek nyíltan szembeszálni a párbaj szokásával, arra vannak hivatva : hogy tömörülve s közös erővel távolítsák el a barbár kornak e gyászos hagyományát. Ez legyen a cél, melynek elérésében ne szolgáljon akadályul személyes vagy pártérdek, som politikai érzület. Törekedjünk e célt elérni társadalmi utón, háttérbe szorítva a felekezeti sziikkeblüséget, és csalhatatlan jelét A mint igy elgyötri magát a sajuá- I latraméltó asszonyka ezzel a keresztényte- leu munkával, egyszerre halkan, észrevétlenül felnyílik a boudoir ajtaja é.° abban egy édesen mosolygó fiatal ember sugár alakja lesz láthatóvá. Nagy kíváncsian, gyermeteg örömmel dugja be göndörhajú fejét a boudoirba és fürkészve mereszti a neki szomorodott asszonykára dióimmá szemeit, — Mit csinál ? — csendül meg keskeny ajkain a kandi kérdés. A bájos asszonyka kéjesen rezzen össze. — Jaj be megijesztett, — rebegi vidám mosolylyal csókratermett ajkain. — Lépjen be kérem. A fiatal ember egyben kedves oldala mellett terem. — Tessék. — Tegyen nekem egy kis szívességet, — esdekel szelíd hangján s könyörgőleg emeli kipirult arc/.ára észbontó szép szemeit. — Édes-örömest, — susogja a fiatal ember túlboldogan. — írjon nekem egy levelet. — Ki számára ? — A férjem számára. — Miért? — Tudatni akarom vele, hogy kegyetek itt vannak nálam, hogy jőjjön mihamarább haza megosztani velem a nagy boldogságot. Megeselekszi ? Mondja, hogy igen. A fiatal ember tétováz. Az igéző szép asszonyka, úgy esdekel neki, hogy már-már kész ráállani, a mint hirtelen eszébe ötlik valami. Nyomban megmondja a lassnnkint tű-1 reimet veszteni kezdő szép asszonykának, hogy ő most nem azért kereste fel, hogy adva annak, hogy szeretett magyar hazánknak hügyermekei, polgárai vagyunk. Mi nem állunk sem az ál becsület, sem az ál lovagiasság szolgálatában ; nem ragaszkodunk ? gyakorlati élettel ellenkező száraz elméletekhez ; nem toljuk fel magunkat túlszigorú erkölcs- birákuak ; sőt elismerjük, hogy az előítélet alapjában nemes lehet, de következményeiben lealázó, és kárho- zatos. Vannak egyesek, kik azt mondják, bogy a párbaj megszüntetésében átmenetet elfogadni nem lehet. (V. ö. Má- tyus Aristid. i. h. 8. lap). Bármennyire óhajtanók is a párbaj rögtöni kikii- szöböltetését, fájdalommal kell beismernünk, hogv azt nein reméljük. A párbajt célszerű intézkedésekkel rögtön kiirtani lehetne. Mi legközelebb bővebb munkában akarjuk részletezni ez óvintézkedéseket. Azonban egyelőre legalább általános szempontokból, és a jelzett vezérelvek kővetése mellett akarunk felelni a kérdésre : mily eszközök segélyével lehetne a párbaj vívás szenvedélyét lohasztani, az előítélet uralmának rendszeres eljárással határokat szabni ? * * * Az államok törvényalkotó testületek kétségeken kívül jelentékenyen folyhatnak be egyes bűntények és vétségek korlátozására. De ami a párbaj vétségét illeti, nem fejtik ki a kellő erélyt és érdeklődést, melyet a tárgy fontossága követelne. Emlékezzünk vissza a halálbüntetés, a bitéfa s nyaktiló kérdésében kifejtett nagy mozgalomra a parlamenti vitákra, melyek az utóbbi években egész Európát izgatottságban tartották ! a sokoldalú eszmecserékre, melyeket a világ legkiválóbb szellemei élesítettek : az irói világ meleg érdeklődésére e kérdés iránt, mely úgyszólván szakirodalmat teremtett. Nem vagyunk-e feljogosítva ezzel kapcsolatban jelezni a fásultságot, a negélyzett közönyt, melylyel a párviadal kérdésének beható, lelkiismeretes és korunk követelményeinek megfelelő vitatását és megoldását mindig jobb időre halasztják. A párbajra vonatkozó törvényes szab ványokat csak úgy sebtében állapítják meg, mintha a törvény- alkotók szabadulni akarnának e felette kellemetlen munkától. Sehol sem tűzik ki czélul azoknak gondos átnézését korszerű kijavítását. Az illetékes körökben senki sem meri feltenni a kérdést ; mily intézkedéseket kellene életbe léptetni, hogy a törvény megnyugtató védelmet levelet Írjon, hanem, hogy játszani hívja le a parkba. A nap már lenyugvóban. Addig beszél, bizonyít, állít, csábítgatja a bűbájos asszonykát, hogy hagyja most azt az egész levélírást s siessen, jöjjön már le; most a legkellemesebb odakiinn lenni a szabadban, beszivni tele tüdővel azt a tiszta, üde, jó levegőt, gyönyörködni a nap leáldoztában : istenem ! minő felséges pillanat is az és minő fölülnuilliallan szép, mígnem végtére, mégis csak ráveszi, hogy lemegy vele a parkba tarka lepkéket kergetni, játszani, virágokat szedni, versenyt dalolni a madársereggel; — hisz este majd megírja azt a „sürgős“ levelet, vagy holnap is van még nap !... Ilyen mézes-mázos szavakkal tartja a vidám asszonykát, magában pedig azt gondolja, hogy biz azt a levelet soha se írja meg. Minek is! Hisz olyan jő egyes egyedül lenni azzal a kedves asszonykával. Olyan boliókás, vidám asszonyka. A Muki csak hadd maradjon oda fönn a zajos fővárosban, harczoljon kitartással szent elvei és meggyőződéséért és lobogtassa mindenkoron diadalmasan a szeretett j függetlenség és imádott szabadság dicső- ■ ségteljes zászlaját a Sándor utczábnn levő szürke palota küzdporondján. KOSOV1TZ REZSŐ.
