Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 40. szám
súgunk életrevalósága mellett az, liogy az igen is nevezetes szakadás daczára csöppet sem rendült meg alapjaiban, sót épen a kiilönillós folytán nagyobb tömörülésre csoportosult. Mindenkor rokonszenvesen szolgáltuk városi tűzoltóságunk ügyét, mert hiszen a czól az egész nagy közönség jóléte felé irányul. A jövőben is teljes támogatásunkra számíthatnak, mert az az irány, mely most kezd uralkodni megérdemli, hogy mindenki által pártfogásban részesüljön. Kitartás és öszetartás legyen az ő jelszavuk. Tűzoltó közgyűlés. (Május 14.) Az elnöki széket a város polgár- mestere foglalta el, ki is fél tizenegykor meleg szavakkal üdvözölvén a szép számmal megjelent tagokat, az ülést megnyitódnak nyilvánitá. A közgyűlésnek első tárgyát az 1881-ik évről szóló jelentés képezte, melyet az egyesületi titkár olvasott fel, ebből kiemeljük a következőket: Mindenek előtt jelzi a város közönségének azon áldozatkészségét, mely szerint az egyesület rendelkezésére 2 fizetéses tűzőrt s őr tanyául szolgáló helyiséget bocsátott, azonfelül az esetleges napszámosok, elsőnek megjelenő lajt és fecskendő kocsis díjazására 200 irtot vett fel költségvetésébe. Megemlíti, hogy Érsek-Viziváros és Szenttamás 1881-ik évre, az előbbi 109, az utóbbi 100 forintot szavazott meg az egyesület pénztára javára, — azonban kivéve Szenttamás városa által kifizetett 50 frtot — ezen határozat a papiroson maradt. Kiemeli azon tömeges pártolást, mely szerint 1881-ik évben 200-ra ■emelkedett az alapitó s pártoló tagok száma, névszerint is megnevezvén Ma- jer István püspök, gr. Csáky Károly és Wimmer Ferencz alapitó tag urakat. Az évközben előfordult személyi változásokat illetőleg melegen emlékszik meg Palkovics Károlyról, mint az egyesület elnökéről, s ezeket mondja: „Tekintve pedig azt, hogy az ő fáradhatlan buzgósága támasztotta fel az egyesületet halottaiból, ennélfogva, mig egyrészt sajnálkozásunknak adunk kifejezést, másrészt örömmel ragadjuk meg az alkalmat hogy egyesületünk körül tett fáradozásaiért e helyütt is köszönotünket fejezzük ki.“ Előterjeszti, hogy a kis Duna partján épített kút költségéhez 109 frt 65 krral járult, szükséges tömlőkért pedig 121 forint 28 krajezárt fizetett ki. Második tárgyát az 1881 évi pénztári számadás képezte, melyet a választmányi előterjesztés értelmében jóváhagyólag tudomásul vett s a pénztárnoknak a felmentvény t megadni határozta. A folyó évi költség előirányzat, a választmányi előterjesztéssel szemben annyiban változott, hogy „Adományok“ czimén felvett bevételi összegből 115 frt törült, mig a kiadásoknál ruházat beszerzésére felvett 100 frtot a tényleges szükséghez képest 200 írtra emelte az ebből visszatérített összeget pedig 50 frt helyett 100 írtban alapította meg, s ekként a kiadás 660 frt, a bevétel 965 frt 03 krban vétetett fel s fogadtatott el. Nevezetesebb vitát idézett elő a választmány részéről beterjesztett alap- szabályzat, különösen annak 19. §. mely a működő tagoknak az egyesületből kizá- ratását tárgyazza, azonban Dr. Helcz Antalnak azon indítványa folytán hogy ezen szó „kizáratik“ kihagyassék, elfogadtatott. Utoljára kelett volna a tisztviselők megválasztásának történni, azonban az elnök azon előterjesztésére, hogy ezen actus akkorra hagyassék, midőn az alkotott szabályzat felsőbb helyről megerősítve visszaérkezik, elmaradt. Niedermann Ferencz. A régi Esztergom egy legtisztesebb képviselője hunyt el a nyolczvankét esztendős aggastyánban, kinek arany- lakodalmát csak nem rég kisértük örömünkkel. Nyolczvankét esztendőt érni mindig nagy kegye a Gfondviselesnek; de nyolczvankét esztendőt érni folytonos becsületes munkában s példás tevékenységben, büszkeségére váló utódokban folytatni megszakadt törekvéseit, tiszteletben msgőszülve, szerefcetben megaggva s mindvégig megőrizve az életből cseség elveit, ez már nagyon ritka ajándéka annak, kinek kezében van mindnyájunk élete. A szeretett aggastyán nem vívott hosszú tusát a halállal. Elkészülve várta, leszámolva találkozott vele. Es elment oda, hová valamennyien elmegyünk, de olyan multtal-o oiyan érdemekkel-e, mint a nyolczvankét esztendős öreg ? Mindenki ismerte múltját, mely városunk múltjával olvad össze s mindenki becsülte tevékenységét, mely csak e u! bertársai nak szolga 11. Aranytiszta jelleme, szep őtlen becsület legyen az ő legdrágább hagyatéka mindnyájunk számára. A közbecsülésben álló, mélyen sújtott család a következő gyászjelentést adta ki : „Alulírtak saját és összes rokonaik nevében fájdalomtelt szívvel jelentik, a felejthetlen férj, a páratlan jóságú és gondos atya, illetőleg nagyatya öregebb Niedermann Ferencz Esztergom sz. kir. városi képviselőnek f. hó 13-án, esti fél tizenegy órakor, hosszabb betegség s a haldoklók szentségeinek példás felvétele után, életének 82-ik évében, végelgyengülésben történt gyászos kimultát. A boldogult tetemei f. évi májas hó 15-óu délutáni 5 órakor fognak a sz. kir. városi temetőben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent miseáldozat pedig f. é. május hó 16-án reggeli 9 órakor fog a sz. kir. városi plébánia templomban a Mindenhatónak benm- tattatni. Esztergom, 1882. évi május hó 14-én. Az örök világosság fényeskedjék neki! Özv- Niedermann Ferenczné, szül. Elzenbaum Amália, a boldogult házas- társa. Niedermann Pál ügyvéd, dr. Niedermann Gyula, országos tébolydái főorvos, Niedeimann János kereskedő, Niedermann-Greifensteiner Luiza gyermekek. Greifensteiner János nyugalm. cs. kir. főhadnagy, mint vő. Niedermann Pálné szül. Gerendás Mária, Niedermann Gyuláné szül. Szathmáry Hona, Niedermann Jánosáé szül. Krain- mer Róza, a boldogult menyei. Unokák : Niedermann Hon, Jenő, Ágnes, Jolán, Blanka, luesz, Cornélia, Gotthard és Ferencz.“ Temetése hétfőn délután öt órakor volt. Nagy néptömeg kisérte ki közös találkozó helyünkre. Legyen áldás az ő emlékezetén s szálljon vigasz mindazokra, a kik elvesztették. Kirándulási levél. (Külön tudósítónktól.) Nem a merész tervű. palaestinai kirándulásról irok, hanem csak egy két év előtti látogatás visszaadásáról Budapestre. Szombaton este ez ügyben ismét nevezetes érdeklődésnek voltunk szemtanúi. A kereskedelmi ifjúság egyesületének választmánya teljes számmal jelent meg, a mi csak ritka alkalommal szokott bekövetkezni. Mikor a titkár a fővárosi kirándulás beküldött kész programmját felolvasta a budapesti testvér-egyesület lelkes meghívását közölte, mindenfelől felhangzott az a kívánság, hogy a kirándulást a beküldött terv szerint pünkösdvasárnapján okvetlenül meg kell tartani. — De a kaszinó már elénk vágott. — Nem baj. — Az idő is kurta már az előkészületekre. — Az se baj. — Kirándulunk ! — Vagy pünkösdvasárnapján vagy sémikor. Körül belől ilyen jeligékben nyilatkozott a közhangulat. Húsz ember között legalább is tízféle vélemény. No de azt senkise veszi rossz néven, sőt örül, hogy a közhangulat ily lelkesen karolja föl a kérdést. Legegyhangúbb vélemény szokott olyan helyeken uralkodni, hol a közöny elnököl s a tespedós vezeti a jegyzőkönyvet. Valóságos harczot kellett kifejteni, mig sikerült keresztülvinni, hogy pünkösdvasárnap rendkívüli közgyűlést tartunk s azon az elhalasztást indokolva . a kirándulás napját meghatározzuk. Addigra tehát mindenki összeszed- ■ heti érvei lőporát, ott nyíltan kiállunk : a közakaratnak s úgy lesz, a hogy a i többség kívánja. A kirándulást rnegcse- - lekesszük s külön hajónkra meghívjuk 2 mindazokat, a kik nélkül sikeres kirán- - dulást rendezni nem lehet. Pietro az idegent üdvözölve, ki jómódú, meglett korú úri ember volt — még magam se vacsoráltam ha jónak találja majd elkísérem. Majd elvezetem önt a hűvös olajfák alatt álló locuudába, melyet az Arno partján találunk. Biztositem, hogy meg lesz elégedve. Az idegen előzékeny hálálkodással fogadta az ajánlatot és útközben bemutatta magát, Jean de Broutou franezia nemes volt. Pietro erre megmondta a maga nevét is s midőn hozzátette, hogy képfaragó, az idegen lelkes hévvel mondá : — Úgy bizonyára a birneves Michel Angelo mellett dolgozik, aki újra ide telepedett s ha nem tévedek II. Lorenzo óta megint a Mediei-ek körében uralkodik. — Úgy vau uram — válaszolta Pietro, kiben a gyűlölet újra föllángolt — hozzá telietem, hogy bizony kár! Jean de Broutou olyan különös kifejezéssel fogadta Pietro szavait. Bizonyos dia- bolicus mosoly vonult végig arczán, a mit azouban az ifjú észre sem vett, mert szemeit a földre vetette. — Kár ? — kérdé sajátságos részvéttel. — — Igenis kár, mert Michel Angelo, per die, épen olyan nagy zsarnok, a milyen nagy művész. Eközben megérkeztek a hűvös olajfák alá s Pietro az idegent egy dús indás lombsátor alá vezette, hóimét gyönyörű kilátás nyílt a zsongó Arnora, a kupolás városra, és a ties ölei festői begyekre. De Broutou űr bort prrancsolt, mégpedig a legjavából, azután jó esteli kenyeret s megkérte Piet- rót hogy ha már volt szives mint cicerone fáradozni fogadja el vendégségét, A fiatal 1 épfaragó az udvarias meghívást nem utasíthatta el, sőt örömmel ivott abból a kitűnő borból, melynek élvezését szűk erszénye nem igen engedte meg. Jó ideje mulattak már a lombsátorban midőn az idegen a társalgást megint Michel Angelora vezette. Nagyon élénken kérdezősködött a mester viszonyairól, leíratta Pietróval a műhelyt, mert azt vallotta, hogy rendkívül érdeklődik a hires férfiú iránt. Végül azt kérdezte, hogy nem nyithatna-e utat módot a műbe ly megtekintésére. Pietronak az idegen e kérdését sajnálattal meg kellett tagadnia, mert Michel Angelo az utóbbi időben szenvedett nagy csapások után semmiféle látogatást sem fogadott el, sőt szigorúan meghagyta legényeinek, hogy azon látogatók előtt, lak nem megrendelni jöttek, ajtót zárjanak. — És én senkinek sem tanácsolnám e parancs megszegését, — végző Pietro - mert ő rettenetes haragjában. Sokat tudnék arról regélni. — Úgy hát gyakran érezte haragját? Brouton e kérdésében oly nagyon őszinte rokonszenvvel fordult az ifjúhoz, hogy Pietro részint szánalomból, részint a szokatlan bor hevétől korlátlanul elmondott mindent. Elmondta szenvedélyes gyűlöletét, határtalan szerelmét Mariettája iránt, melyet a jó leányka bizonyosan csak félelme mialfc nem mert eddig viszonozni, elmondta a mester akaratát, s igy fej ezó be : — De ne higyje ám, hogy ón az ő i akaratának meg fogok hajolni, érzem, hogy van bennem annyi erő és bátorság, ha kell liát valami erőszakot is elkövetni s azutáni szólhat már akár mit is ! Broutou ur megfeszített figyelemmel hallgatta az ifjú beszédét s midőn Pietro a kék égre tekintett, diadalmas mesoly vonult végig arczán. Midőn az ifjú elhallgatott, Brouton óvatosan körültekinfgélve, hogy nem hall - gatózik-e valaki, suttogva mondá : — Talán segíthetnék önnek czélja elérésében . . . — Segíthetne ? ! — kiálta fel az ifjú csodálkozva és örvendve. Az idegen hallgatásra intette, — Csakhogy a legmélyebb titoktartás mellett. Számíthat ok-e rá ? — Sziklára épít, ha rám épít ; még csak egy betücskét sem árulok el. Itt vau a kezem. — Most hát — mondá Brouton erősen megszorítva az ifjú kezét — oly titkot fogok önre hízni, a mit életénél is többre kell becsülnie. Királyi jutalmat fog kapni, szive választottja, Marietta fogja boldogítani, de csak férfiasán meg kell állnia helyét. Pietrot elragadta az öröm, elkábitotta az Ígéret, mely annyi boldogsággal kecsegteti. i'laga a szerencse kedvez, a kínálkozó alkalmat meg kell ragadnia ! — Számíthat reára de én is önre. És most mondja el szándékát, melyben segíthetem k mely Mariettámhoz vezet. Az idegen közelebb tolta székét az ifjúhoz s közel hajolván hozzá ezt súgta : . — Én Francziaországból, királyom Ferenc/, megbízásából jöttem ide. A mint tudhatja az ifjú fejedelem nagy barátja a szép| művészeteknek. Szereti a pompás építése- -! két, a művészileg reudezett parkokat. Dee< nincs mestere, ki polotáit saját Ízlése sze--t riut átalakítaná, ki termeit képekkel diszí—i teué s igy a szükséges eró'ket külföldrőlIc kell hozatnia. A megérkezett művészek azon—t ban nem igen járnak kedvére s igy kirá--í lyom tekintete Michel Angelora fordult, kihí a sixtiui kápolnát oly remek festésekkel s* szülővárosát Floreuczet annyi nagyszerűin szoborral ékítette. Sok mindenféle, előnyös„a< fejedelmi megajánlás sem tudta azonbaunr a makacs mestert Párisba csalni E raiattdi Ferencz király nagyon megharagudott, mertH nem tűrheti, ha valaki nem teljesiti parau—u csat, s meghagyta nekem, bogy Michel An—n gelot erőszakkal Parisba vitessem. Az ifjú megütődve hallgatta a frau--o czia nemest, ki folytatá: — Parancsolattal jöttem. A livoruoiioi kikötőben egy franezia hajó várakozik. Ezeimo a hajón kell Michel Angelol lmladéktalaniiliui Párisba hoznom. Ott a király nagy tiszte—ej lettel fogadja, nagy fizetést kínál neki, s re—ei menyiem, hogy a művész akkor meghódollof egy király kérésének. Fokozódó csodálattal hallgatta az ífjúíijl a fraueziát, s hevesen kérdezé : — És ilyen veszedelmes, majd hogyijvp lehetetlen kaland részvételére kívánja se— géd kezemet ? — Úgy van — válaszok! Broutou nyu-rn, godtau — s ha további mondanivalóm atijs i is meghallgatja, nem fogja még egyszeri9s azt állítani, hogy lehetetlen. —- A gazdagul Strozziólr, kiknek palotáját jól ismeri . . , . Pietro megrezzent. — Nos, ezek a királynak alig féléve/A