Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 30. szám
Esztergom, IV. évfolyam. 3o. szám. Csütörtök, 1882. április 13-án. es MKE Városi s megyei érdekeink közlönye. Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évié ...................................................6 frt — kr. f él évre.........................................................3 „ — „ n egyedévre...................................................1 , 50 , E gyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG: J^ŐRINCZ-UTCZA ^O., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: ßzECHENYI'TER 3^., hová a hivatalos s a magán hirdetések a nyílttéribe szánt közlemények, előfizetési penzek és reclamálások intézendök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100-tól 200-ig . 1 „ 50 „ 20O-tól 300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. M AG A N HIRDETESEK megállapodás szerint lehető leg- jutányosabban közöltetnek. NYILTTÉR sora 20 kr. SzccÁc'nifi Sotvcwi o&cfiCcwicficz. Nagy voltál mindig, nagyságod az égbe emelt föl, Törpe buták hada rád vetni se merte szemét, Érdemidért hálás szeretettel adózik a nemzet És nem fogja idő oltani csillagodat. Nyelvünk, a tudomány s a hazának szebb virulása Fennen hirdeti, hogy Széchenyi nagy neve szent! Erődi Dániel. Propy leumo k (a borászat terén.) Vili. Nemzeti irodalmunk kincsei között a művészi bevégzettség szempontjából csak kevés párja akad — ha mégis egyátalán találkozik — azon monumentális emlókbeszédnek, melylyel a magyar halhatatlairok matadorja Lono- vicli József, Székhelyi Majláth Györgynek a 48. előtti idők nagy cancellár- járnak emlékezetét a magyar tudományos akadémia 1863. évi nagy gyűlésén ünnepelte. Valódi1 renaissancea ez He!lás és Róma cl assici fásának a 19. század Dmlkedó eszméinek áttfükröződésében. E gyönyörű orátöri mű számtalan szép helyednek egyik leginegkatóbbika az, »időn a szónok a legélénkebb visszaemlékezés minden megelevenítő érzései között beszéli el, hogy üdülés végett ;gy időben Zavaron a nagy cancellár családi birtokán időzvén, leginkább avval szerették egymást szórakoztatni, hogy emlékezetűk dúsan megrakott tárházából a régi és a középkori latin remek írók gyöngyeit idézgették. Lo- novicli egy alkalommal egy névtelen középkori latin Írónak eme distichon- ját idézte: Par tibi Roma nihil, cum sis pope tota ruin a Quants fuisti integra fracta docat*.) Hazai viszonyainkra annyira jellemzőnek találta Majláth ezen idézetet, és kedélyhangulatára olyannyira hatott, hogy a legmeghatóhh érzések között sietett kinyilatkoztatni, hogy ezen idézet értékben az ő egész, összes az napi idézeteit felülmúlja, ügy volt meggyőződve a szónok, és pedig egész helyesen, hogy ő Majláthban sem a kitűnő nagy hazafi, sem az igazságos nagy műismerőt megelevonülő hűségben nem jellemzi vala, ha e kis, kellemes episodot talán merő szerénységből elhallgatja. A költői műveknek egyik legkivá- válóbb becsük épen abban áll, hogy a helyzeteket néha egy oda vetett rövid sorban a legtermészetesebb világítással tüntetik elő. Avagy mondjátok meg nem ti, kik üres óráitokban hazafiúi érzések fájdalmai között szívesen elidőztök a forrón szeretett nemzet közgazdasági fejlődésének történeténél, ha folíansokat Írnátok össze Magyarország neinzetgaz- dászatának történelméről, volnátok e *) Szadadjon e gyönyörű párverset a latinul nem éitők kedvéért, a kegyes múzsák elnézésével, magyarul visszadnunk : Róma reád mi sem vall, ámbár romok halmaza , , , vagy te, Mily ]nagy egesz voltál : romjaid hirdetik azt! képesek hűebben közgazdasági helyzetünket jellemzeni, mint Arany Jánosnak gróf Széchenyi Istvánról alkalmazott eme pár sora: Hogy romjaidra, romjainkra hullván Adjunk te uéked Igaz igaza! Kevés volt a 61-iki rom. Hasztalanul hullott alá omló könnyeivel a nemzet a czenki sírbolt márványlépcső- zetére. A hiü tüntetések soha nem expiálják a nemzedékek bűneit. Az öntelt epigonok léha serege megenyedt karjaival nem bírta föl a „Hitel“ és „Világ“ üdvözítő eszméit, a helyes Ítéletekhez nem szoktatott szemek zugolyban felojték a hazai termés szinara- nyát. Nekik talmi arany kellett, mely ép oly könnyű, súlytalan; mint az ő szellemek. Becsempészték killdföldről a szabad ipar, a szabad tőke rosszul értelmezett tauait. És romokkal borították el közgazdaságunk egész síkmezejét. Engedjétek ineg ti nemes barátaim! kik szabadon, felbontott lobogók mellett, nyílt homlokkal hirdetitek a szabad bőrgyártás jogosultságát, hogy e szerény lapokon komolyan kérdőre vonjalak benneteket, vájjon lelkiismeretesen meggondoltátok, hogy mily veszedelmes fegyverrel játszotok. Nem döbbent-e meg benneteket amaz üresség, melyet érveitek csatarendjében látunk ? És mi boldogítót tudtok abban találni, ha csalfa sophismákkal egy pár szédelgőnek a malmára hajtjátok a vizet, mig százezreknek egéssógét tönkre teszitek és millió bortermelők szájából az utolsó falat kenyeret kiragadjátok. Oh a szellem kincsek játékul nem adat.tan ak. Ha üres pasziók vezetnek benneteket, ám teljék kedvetek lóban, kutyában, kártyában, de az emberiséget kormányzó nagy elvekkel ne játszatok. Veszedelmos játékaitokat elítéli a tudomány, átkozza az emberiség és sínyli a haza. ügy van uraim, bármekkora port hinthettek is a világ szemébe -a bőrgyártás jogosultságának tanát a tudomány, emberiség és a haza érdekeinek szempontjából egyaránt szigorúan kárhoztatnunk kell, a mint ezt ma már ép azon nemzetek a legszigorúbban kárhoztatják, melyeknek kebelében legelőször szillemlettek meg eme, szemre ugyan káprázatos, de lényegökben és kihatásaikban annyira kárhozatos tanok. De lássuk mindenekelőtt mit szól a józanul értelmezett tudó a bőrgyártás szabadnak vitatott mesterségéhez ? Azt, hogy a ki azt vitatja, hogy ő képes mesterséges utón szőlő nélkül, valódi igazi bort előállítani az nem egyéb valóságos világcsalónál, mert minél óriásiabbak és meglepőbbek azon vívmányok, melyeket a roppant haladásnak indult vegytan naponta felmutat annál sugárzóbb fényben ragyog fel a vegytannak azon tétele, hogy az által ha valamely testnek vegytani alkatelemeit vegye!emzés utján képesek vagyunk is a legkisebbik részletekig a legnagyobb szabatossággal meghatározni, de azért épen még nem vagyunk képesek a kimutatott alkatéin dek vegytani elegyítése folytán azon testeket előállítani. És mondjátok meg, hogy azon nagyszerű előrehaladások után, melyeket a vegytan eddigelé tett és a jövőben minden kétségen kívül tenni fog, vau-e fcs „butergom ét Vidék«" tárcsája Dalaimból. 1. Izé? tavaszra nyílt a szivem ; TyáíVt is volt, — s most van ősze ... — Hát te csöndes elmúlása,-Messze vagy móg, vagy márjősz-e? ! . • Öli. maradj még, oh ne jöjj el, Jert hisz! úgy az élet semmi, ilogylm megszűnt, hogyha nem tud 'öbbé már a szív szeretni! II. . . Száll a kis méh, ágról-ágra, ;gy.virágról, más virágra!.. . líáHdagál a völgyön által, édes mézet hoz magával! • , Száll a szivem nagy szerelme űes mézért egy kebelbe’ . . ,- De hiába lengi által . .. iáuatot hoz csak magával! III, Inatos, bús kis madárka — ogyiia párját feltalálta, Zöld bokornak csendes árnyán — Bút feledv e— énekelget . . . Ünnepére, mit felelt: — a Boldog, édes érzelemnek! . . . . , . Furcsa, bogy az én dalom meg, A mióta szereleiuuek Szép tavasza nyílt szivembe : — Nagy vígságát elfeledte ! . . . — S mintha vesztő helyre mennék : Mind oly gyászos lett helyette! Perényi Kálmán. Longfellow. (1807—1882.) A seutimentalizmus és az elvont képzelet költészetének az angol irodalomban uj irányt adott az oczeán két partjáu csak- nem egyidejűleg megjelent Tennyson és Longfellow. Sok volt közös e két költőben, bár költői irányuk hovatovább mindinkább elvált egymástól. Közös volt bennök különösen az, hogy mindkettő igen népszerűvé vált. és hogy az általuk kijelelt út az uj nemzedék által általánosan követtetik. A gyakorlati világnézetű angel nép az emberi végzet buskomor fejtegetései és Shelley halba1 atlausági költészete által fel- izgattatva, nem találta fel Moore és Byron ’hőseinek, misztikus és természetellenes legendáiban, az érzelmeinek megfelelő nyugodt, és higgadt jellemű bőst. Ama terméketlen szeutimentalismus, és ama ideges hősiesség nem voltak és nem lesznek soha az angol-szász nép ideálja. E század pihenést és nyugalmat keresett, a nép tehát ennek megfelelő költésze- tett óhajtott, mely óhajt Angliában Tennyson, az Egyesült Államokban pedig Longfellow elégité ki. Longfellow Wadsworth Henrik, kinek jelenleg halálát siratjuk, született 1807-beu Porti and bau. Ifjú korában mint tanuló s joghallgató irt néhány — a lapokban megjelent— kisebb költeményt, s irodalmi czikket. Ügyvéd lett, de azt nem igen gyakorolta. Később a bowdoini collegiumban a modern nyelvek tanszékével kináltatott meg Hogy azonban erre magát érdemessé tegye tanulmányai bővítése végett 1826-tól 1829 ig Franczia, Olasz, Spanyol, Német és Augol- országban utazott. 1835-ben a harwardi egyetemen lett a modern nyelvek és irodalom tanára, de mielőtt e kitüutettctebb tanszéket elfoglalta volna, ép úgy mint azelőtt újból útra. kelt, és ezúttal körülbelül egy évig tartózkodott Dáuia, Sveczia, Hollandia, Észak-Néraethon, Tirol és Swájczban, ogy az ott divó nyelveket és irodalmat közvetlenül tanulmányozza. Amerikába visszatérve 1836-tól 1854-ig mint tanár működött. Ezen tizeunyolcz év munkás életének legtermékenyebb részét képezi. 1839-ben jelent meg „Hyperion“ regénye, és „Kavanagh“ novellája, 1841-ben balladái és egyébb költeményei „Ballades and other poems“; 1848-ban az idylli eposz „Evangeline“ és 1855-ben a legnépszerűbb epikai — idylli költemény „The song of Hiawatha“ Dante Diviua Commediájának remek fordítása s számos már résziut átültetett költeményei későbbi keletűek. 1855-től kezdve —rövidebb ideigtartó utazásaitól eltekintve — nagyobbrészt Cam- bridgeben élt. Körülvéve számos barátai és tisztelői által, kik részéről, nemcsak mint lufitő uagyrabecsiiltetett, de tiszta és egyenes jelleme miatt mint ember is szerettetett. Művei igeu számosak és különfélék: műfordításit, lyrai költemények, elbeszélések, nagyobb szabású eposzok, tragédiák, eszthetikai és és irodalomtörténeti tárgyú iratok. Longfellow tehát figyelmét és munkásságát a szépirodalom minden ágára kitérj észté. De mi tulajdonképen az ő költészetének iránya: a Hiavatha levelezésében igy ir Lougfollow: „Oh ! ti kik szeretitek a nyi't, s tágas mezőket és a síkon eloszlo napsugarak fényét. Oh ! ti kik szeretitek az erdők hűvös árnyait, s a fák ágai közt bujdosó szellő gyöngéd zaját. Oh ! ti kik szeretitek a nemzetek legendáit, és a népek balladáit, melyek mint távoli hangok megállásra éfi meghallgatásra kérnek, s me- 1\elmek hangja oly gyermekies és oly gyönge hogy a fül alig képes megkülönböztetni beszéd-e az vagy ének ; Oh ! ti kiknek szivei még tiszták s lomtalanok, kik hisztek az istenben, és a természetben, s kik tudjátok hogy az emberi szív öröktől fogva
