Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 26. szám
Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ára : egész évre..............................................G fit — In fél évre ...................................................3, — , é vnegyedre..............................................1 . 50 Egyes szám: 7 kr. Az előfizetési pénzek az „Esztergom és Vidéke* kiadóhivatalához Széclienyi-tér 35. sz. intézem!ők. yinöfjnlenik : h e I e n k i ii t k é t s z « r vasárnap és csütörtökön. Nyi11tér petit soronként 20 Itr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető levelezései:, a szerke«?- tőséglie/., I^ŐRINCZ-UTCZA <jJO. SZÁM AlÁ. int.ézondőlc. Kéziratokat nem adunk vissza. Propylaeumok (a borászat terén.) VII. A remegő hold csillogó foszlányaival osonkodva tovairamló Duna hullámain egész méltósággal siklott alá a „Neptun“ gőzös a napokbau, Budapestre. A még ez időszakban páratlanul nély erős balzsamos áramlatoktól te- itett légkör, a teljes csiszoltságú so- itairek facettjeit visszaragyogó csillagok xornoly dolgokról tereferélő férfi közön- iéget csaltak a fedélzetre. Különösen meleg elismeréssel em- >ókeztek meg a nemzeti tradifiókhoz '.zokatlanúl hív Prónay Dezsőnek, a Liéltságs főrendek előtt tett ama nyilatkozatáról, hogy országos intézkedéseink a nagyobb városokban a házbir- sokosokat odajuttatták, hogy az államnak valóságos házmesterei lettek. „No ha a háziurak házmesterek, :sólt közbe egy sziporkás ötleteiről ál- alánosán ismert esztergomi polgár tárunk, úgy a szőllős gazdák meg való- jirgos vinczellérjei az államnak. A tel- ?‘S csalánnal előadott elmés ötlet özderültséget ébresztett, és a lehető pgkedélyesebb hangulatban oszlott fel társaság, miután többen a legköze- íbbi állomáson kiléptünk. Nekem azután a végzendők egymásutánja ügy hozta magával, hogy ^gelőször is vinczelléremmel gyűlt meg ) dolgom, és nagyon is eszembe jutott i régi magyar példabeszéd, hogy ugyan iák tyúkkal meg kalácscsal forgolódnál körülötte, hogyha általa csak né- . leg is gyümölcsöző munkát akarok ggéztetni. 55 „Esztergom is Vidéke" tárcsája A szurdoki juhász. A szurdoki pusztán Szomorún fú a szél, Virágnak, madárnak Búbánatot beszél. Virág is susogja, Madár is dalolja, A szurdoki juhász ügy el-elhallgatja. — Oh jaj, édes lányom ! Eltévedt báráuyora ! Ne hazudj, ne hazudj, Csitt, ostoba szellő ! 0 a hibás, nem én, Te borongó felhő ! Szép ezüst hajamat Fekete gyász érte . . . Koronája széttört, LakóIjon meg érte ! — Oh jaj, édes lányom, Eltévedt bárányom ! Júliáim, juhaira, Miért búslakodtok? Ne ríkassátok úgy A csengőt, kolompot ! De eszembe jutott meg azután az is hogy ha a bortermelőket csakugyan az áilamvinczellérjeiül tekintjük, menynyire sovány lehet az a tyúk, és milyen száraz kukoricza görbe lehet az a kalács, mellyel az állam a borter- I melók körül forgolódik. I A tyúk soványságának méreteire már teljes szabatossággal következtethetünk azokból, miket legutóbbi fejtegetésünkben az uj mértékrendszer közvetett hatásáról borászatunkra elmondottunk. Szokatlanul fényes elégtétel nyilatkozatát kell legmélyebb hálánk mellett a felett coustatálnunk, hogy e lapok olvasó közönségének számos kitűnősége iparkodott bennünket azon nagy- rabecsült vallomással megtisztelni, hpgy a mértékrendszerre vonatkozó szerény nézeteink az övéikkel mindenben megegyeznek, hogy azután lesz-e foganatja az intéző körökre nézve, az természetesen egészen más kérdés. Az igazság azonban hasonlita lábas erdőhöz, melyet ha a szekerczeesapások egy időre el is törülnek a földszinéről de a dűlő fák hulló virágaiból, s a benszakadt gyökérszálakból évek vir- radtán újabb szebb erdő emelkedik. Ha a rosszul értett tudománynak szele egy ideig szerencsétlen irányban hurczolja is magával állambölcsészeinket, és ba e szerencsétlen meghur- czoltatásnak levét, nekünk is meg kell innunk : csiiggetegekké válnunk nem szabad. Rendíthetetlen igazság az, moly a költőnek azon szavaiban talál kifejezést: „Nincs veszve semmi sors alatt ki el nem csüggedez.“ Bizalmunknak a szabadság intézményei iránt megrendülnie sóba nem szabad. Nem volt és nem leend soha szabad nép, a mely a jólét bizonyos fokára föl nem emelkededett volna, mely szabad gondolkozását egyszersmind szabiidon nyilvánítani törekedett, és az igazságot nyílt meggyőződésével szolgálta. Szolgáljuk mi is minél teljesebb férfiúi erélylyel a szabad szó és a szabad toll fegyvereit, természetesen mindig azon zászlók alatt: a haza minden előtt. De térjünk vissza tárgyunkra. Azon tétel várja tőlünk bizonyitékáit, hogy az uj mértékrendszer nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is romlást idéző hatásokkal volt borászatunkra. A legelső közvetlen hatása az új mértékrendszernek abban találta nyil- vánulását, hogy a bortermelő közönség egyeteme kényszeritetett összes bortartó edényeit az új mértékrendszer űrtartalmára hitel 3siteni. Már most szabadjon kérdenem egy oly államban, melyben a dézsmaváltság terhei csak imént lettek teljes súlyúkban a termelők nyaka közé zúdítva, mily államgazdászati indokok menthetik az olyan eljárást, mely a saját terheivel megvívni alig képes gnzdát ismét uj, hasztalan költségekbe keverik. Hisz a gazdálkodás köréből merített tapasztalatok korunkban már evidens, szembeszökő igazsággá emelték, hogy ott hol a gazda forgó- és tartalék tőkéjéből kiforgattatik, többé már a gazdálkodás haszonnal nem űzethetik. Mennyi idővesztegetésbe, mennyi fáradságba, mennyi bajba, mennyi költségbe, mennyi edényromlásba és hozzá adhatjuk mennyi birságba került, még a mi, a pénzmagnak mindig szűkiben levő bortermelő közönségünk bordáit megliterezni ? Az imént felsorolt hátrányokat teljes kiterjedésükben csak az foghatja fel és értheti által, ki szemtanúja volt azon küzdelmeknek, melyeken az oly távoleső vidéki bortermelőknek kellett keresztül menuiök, hol hitelesítő hivatalok nem voltak, kik. tehát három négy mérföldnyi távolságokat voltak kénytelenek a mi páratlanul rossz vicinal ufcainkon a legnagyobb munka idő közepeit, meghaladni, mig a hitelesítő központokhoz érhettek, itt hosszabb ideig várakozni kénytelenültek, mig a sor reájok került, mi alatt edényeik gyakran szétszáradtak vagy a rossz kezelés miatt megszagosodtak. Azt hiszem, hogy mindezen számba veendő körülményeket teljesen kifelejtették a számi tás ból azok, kik az uj mértékrendszer keresztülvitelét egy jobb ügyhöz méltó eréllyel annyira forszírozták. Bizonyára egy. oly államban melynek külkereskedelme semmi, exportipara pedig egyes buzgó hazafiak imájában létezik, melynek a földhátán az őstermelésen kívül semmiből másból jövedelme nincs, ott ennyi sar.czoknak épen a producens osztályt alávetni, semmi tekintetek miatt sem lett volna szabad. Az imént felsorolt bajokon azonban egy pár év alatt ügygyei bajjal még mégis átküzdötte magát a termelő közönség nagy része, súlyosabb, orvosolhatatlanabb lön az uj mértékrendszernek ama közvetlen hatása, melyet az árakra gyakorolt. A majdnem két akó tartalmát felölelő hectolitert a termelő közönség azon áron volt kénytelen áruba bocsátani Legeljetek vígan, Mint azelőtt régen, Mikor itt bokrétát Kötözött a réten. — Oh jaj, édes lányom, Eltévedt bárányom ! Furulyám, furulyára, Gyönge jávorfácska ! Kemény az én szivem, Mit epedsz hiába í Kiszakítom inkább, Semhogy ellágyuljon, Hogysera a szememből Csak egy könny is hulljon. — Öli jaj, édes lányom, Eltévedt bárányom ! Itt vagyok, itt vagyok, Édes apám, lelkem ! Betegen, rongyosan, Ne taszíts el engem ! Bujdostam eleget, Válts meg egy szavaddal : S lemosom bűnömet Örök siralommal. — Oh jaj, édes lányom, Eltévedt bárányom ! Homlokod csillag volt ! Tiszta, nfiut az oltúr ! Sohse lesz belőled Többet, aki voltál : Napfénybe’ fiirödhetsz, Hajnali harmatban . . . Nem tűrlek, takarlak Liliom házamban ! — Öli jaj, édes lányom, Eltévedt bárányom ! Ki zokog, mi zokog A vadonerdőben ? Ni! valaki ott jöu Feliér lepedőben ! Te vagy az, ismerlek, Hazajáró angyal ! Porladozó párom, Vigy innen magaddal ! — Ob jaj, édes lányom, Eltévedt bárányom ! Szikla, kopár szikla ! Ormodon mi látszik ? Integet, köszönget • . . S most hattyúvá válik, Zeng a holdas éjben Szivet repesztően . . . S meglebbenti szárnyát, Száll a levegőben . . . — Oh jaj, édes lányom, El veszett bárányom ! Pósa Lajos. Mikor a szerkesztő úr nem haragszik. (,Mikor a szerkesztő úr haragszik1 pendautja.) Csak a mikor már átlépi a Móui gyerek a küszöböt, veszi észre, hogy biz' ő ma kopogtatás nélkül nyitott be a szerkesztő úr szobájába. Meg is szeppen ám egy kicsit. Tusakodik önmagában, hogy mitévő legyen ? Maradjon-e vagy fordúljou vissza és jöjjön be még egyszer? Már-már az utóbbinak megcselekvé- sére készül, a mint a boldog szerkesztő úr hirtelen megfordul és megpillantja őt. Már most minden késő ! Minden hasztalan ! A szerkesztő úr már észrevette őt. — Hogy vágja ki magát a léből ? A Móui gyerekre uézve ez most a kérdések kérdése. A szerkesztő úr szerfölött víg hangú- latban van ma. Milsem vett észre. A Móni gyerek hiába drukkol. — A te vagy Mónilébeii, -— szól a szerkesztő úr áradozó hangon. — Ugyan mi jót hoztál ? A Móni gyerek csaknem fölkiált nagy örömében, hogy a szerkesztő úr nem vette észre, hogy Ő ma koczogás nélkül nyitott be a szobájába :— de aztán mégis csak elfojtja az örömtelt fölkiáltást, a kitörő hahotát. — Kéziratért jöttem, — dadogja nagy I félénken.
