Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 3. szám

Esztergom. IV. évfolyam. 3. szám. Vasárnap. 1882. Január 8-án. ¥ ' Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ái a • Megjelenik : egész évié fél évre . G fid — lu­If-e t e ii k int k é t s /> e i évnegyedre ...............................1 . 50 Egy«» szám: 7 kr. vasárnap és csütörtökön. Az elolivm .ősi pénzek az „Esztergom és Vidéke“ NyilUór petit soronként 20 kr. kiadó hi víi t:il áh óz Széchenyi-tér 35. sz. intézendők. A Hirdetések a legolcsóbb áron közöltehiek. Isip szellemi részét illető levelezések, :t szeikesv­tőséghez, jwŐRINCZ — U rCZA <^0. SZÁM ALÁ, intézviidok. Kéziratokat nem adunk vissza. Farsangra való reform. (Dr. K. L.) „Kérjük a hölgyeket, hogy mentői egyszerűbbe» megjelenni szíveskednek.“ Ebből aa alapmondatból indult ki múltkori czikkében egy kedves munka­társunk nagyon is időszerű elmélke­dése, melyhez fon tartottuk magunknak hozzátenni valóinkat. Nincs könnyebb föladat a legliálá- sabb tbémák között, mint az árral úszni s dicsérni azt, a mit sokan tesznek, ha mindjárt szentül is meg vagyunk róla győződre, hogy rosszul. Nagyon könnyen közkedveltségnek leszünk, ha csak dicsérünk, ha csak méltatunk oly alkalommal, midőn kö­telességünk volna figyelmeztetni, óvni és opponálni. Nekünk az a nehéz, de az a szép hivatás jutott osztályrészül, hogy ne legyezgessük a társadalmi kinövéseket s ne dédelgessünk olyan elfajult álla­potokat, melyeket némi jóakarattal igen könnyen meg lobot változtatni. Tehát hadi lábon állunk a báli fényűzéssel is. Pedig akkor majdnem hadat kell üzennünk nagyon sok szép hölgynek, a mi nagyon keserű föladat. Vigasztal a-z ónban az a tudat, hogy czikkünkét minden papa, minden férj, nagyon sok jó mama és komoly ud­varié nagy suttyomban aláírná, de az- zal a kikötéssel hogy a neve mindazon­által bele ne kerüljön ám valahogy az újságba, mert akkor fölfordult világ lesz odahaza. A fényűv.és ellen, mely a magyar vidéki városokban már-már égető tár­&z „Esztergom és Vidéke“ tárcsája Fekete Borbála. Jön a mély vadonból fekete Borbála, Tévelyeg, tébolyog, útját nem találja. Szaladásuak indul tüskén-bokron által, Követi az erdő haragos zúgással. „Istenem, teremtőm, mit is cselekedtem? Egy falevéltől is úgy remeg a lelkem. Ej de mit remegek, hiszen nem is látták, Ember azt nem érti, mit beszélnek a fák.8 Megy haza lappangva, ér haza félénken, A kapu se nyilik előtte ki szépen. Udvar is, küszöb is, szoba is mogorva, És az üres bölcső mintha meg szólalna: »Gyere ringass engem szép gügyögő dallal: Tente baba, tente, esi esi ja kis angyal! Mese, mese mátka, fekete madárka, Voltam egy szel én is, voltam király lánya. “ Kiabál a kuvilc éjfélkor a házon, Fekete Borbála vergődik az ágyon. Hányja a hab lelkét . . s megjeleli előtte Zokogó sírással árva csecsemője. „Ha világra szültél, édes anyám, lelkem, A vadon erdőbe inért tettél ki engem? Vadgalamb a fiát eteti itatja, Még a farkasnak is kedves a magzatja.“ sadalmi kérdés, frontot kellene csinálni mindenekelőtt maguknak a nőknek. Ne találja ezt senkise kivihetet­lennek. Van majd minden vidéki városban jótékony női egyesület. Ennek komoly- hivatása segíteni a helybeli szegénye­ket. Erre a czélra minden nemes esz­közt mozgásba hoznak s rendeznek bá­lokat is. Már most nem viszás állapot-e az például mikor egy jótékonyczélii no- egyesületi bálon, melyet a városi sze­gények javára rendeznek, maguk az irányadó rendezők valóságos tőkét kép­viselő tói letteben jelennek meg? Lehet-e kedvezőtlenebb benyomás, mintha az ily természetű vigalmak a lehető legfényesebb s legpazarabb női öltözékből rendeznek kiállítást? Tehát első sorban a jotékouy női egyesületek irányadói tegyenek ki ma­gukért s csináljanak lelkes propagan­dát az egyszerűség eszméjének. Ezt azonban ne hirdessék a meg­hívókon, mert akkor bizonyára az el­lenkező sülne ki, hanem hirdessék ma­guk között, hogy a jótékony bálra valóban mindnyájan a lehető legegy­szerűbben fognak megjelenni, hogy a fényűzési példák annál inkább kiríja­nak s önmagukat győzzék le. A jótékony nőegyesületek minde­nütt irányadó elemek s ha a jótékony­ság náluk nem ürügy, hanem valóságos czél, akkor nekik van leg­főbb hivatásuk és jogosultságuk a tár­sadalmi haj ellen mindenfelé gyakor­lati reactiót szervezni. Biztosíthatom a múltkori czikk igen tisztelt írónőjét, hogy az igen is egy­szerű öltözék ti bálokról nem nyilat- kozhatik úgy egy művelt és lovagias fiatal ember hogy : no ez a bál va­lóságos szobalány bál volt! A ki látszatos műveltségét, illatos fürtökben, szabója ügyességében s af- fectatiójában .képviseli, az természete­sen nem fog visszariadni ízléstelen­sége nyilvánításától s talán elítéli azt a bált, a hol nem tehetett tönkre né- l^ny selyem uszályt s nem sodorha­tott le néhány atlasz diszitést. Biztosíthatom e tekintetbon a múlt­kori czikk igen tisztelt írónőjét, hogy városunk fiatalsága a lehető legválo- gatottab s legnemesebb értelemben, csak örvendeni fog azon reformnak, ha báljainkon a fényűzés helyett egysze­rűség kezd uralkodni. A mint említettem, a kezdemé­nyezés egészen a hölgyeken áll, főleg azon hölgyeken, a kik hivatásuknál fogva méltán síkra szállhatnak a taka­rékos egyszerűség eszméje mellett. De ba számítani kell a fiatalságra, akkor a komoly fiatalság mindig oda fog csat­lakozni, a hol nem a jólét fitogtatása vagy a zilált viszonyok selyemruhás meghazudtolása szerepel, hanem a hol a jóízlés a takarékosság s az egyszerűség hirdetik az igazi jó feleségnek való le­ányok szerető tre méltóságát. A vallás unió. (Irodalomtörténeti adatok.) „Vajha egy vallásiját, vajha egynyelvűét volnánk mi szegény magyarok !“ Gruzni’cs. A ki ismeri a Kazinczy korát, az ismerni fogja a legérdekesebb kérdé­sek között a vallásnuió kérdését is, mely főleg Guzmics Izidor idealismusa I által az irodalomtörténetnek mindig egy nagyon vonzó lapja lesz. „Én barátom semmit úgy nem óhajtók, mint az egy nemzeti nyelvet — Írja Guzomics — s az egy nem­zeti religiót, azt hitetvén el magam­mal, hogy csak e kettő egyesülve egyesítheti a hazafiak lelkét“ (Kazin- czynak 823. apr. 4.) Erre Kazinczy igy nyilatkozik: „Te nemzetemnek egy vallást óhajtanál adhatni. Reméuyelhetni-e ezt? Nem hiszem. Berzeviczy Gergely is törte az affélén magát s kívánta ítéletemet. A kérdésre ez vala felele­tem : Eszes emberben meg var az unió: a nem eszes soha el nem fo­gadja. S ezt mondom neked is. Nem édes barátom, unió sohasem lesz. A Római Anyaszentegyháznak egyik osz­lopa az, hogy magán semmit sem vál­toztat: s mint gondoltad, hogy igy a protestáns uniáltassék! Ezeknek val­lása a progressives: a tied nem az. A Religió szivet kivan s nem fejet és ha a ti religió toknak holmi baja s al­kalmatlansága nem volna az jobb volna, azaz czólravezetőbb, mint a miénk. Nekem pápista leányaim vaunak. A legidősbet magam vivém a kassai Püspök elébe, hogy bérmálja meg. Ma­gam kértem egy imádkozni szerető uj helyi káplánt, hogy készítse cowmu- nióra, de megírván neki, mit óhajtók s midőn a gyermek az oltárhoz ment az egész templom láttára nyomtam áldó csókomat homlokára. Utálom a frauezia libertint, a franczia pliiloso- phust s magam a legreligiosusabb em­bernek ismerem magamat. De az én vallásom n«m Anti-Ca­„S éjuek éjszakáján siet az erdőre, Öleli kis lányát, csókolja előre. Fogadja az erdő haragos súgással, Hej de az ő szive csak gyerek sírást hall!8 „Iezike-piczike, aranyos babácska, No ne sírj, no ne sírj, itt jön a main ácska. Hazavisz, rubiiitom, soli’se hagy el többé, Dobogó kebelén tartogat örökké.8 De jaj, hova tette, mucs a piczi ottan, Keresi holdféuynél, minden kis bokorban. Keresi, kutatja, de nem akad rája, Hol emitt, hol amott liallik a sirása. „Czinege, nyulacska, ugyan hova bújtál? Aha, megvan, ott sir, kukk, a gyalogúinál. Te odú, te barlang, niucs-e itt a lányom? Jaj nekem, jaj nekem! . . uczczu iliajdá [rom!“] Pósa Lajos Egy esztergomi asztalos. A népszínház egyik legnépszerűbb nép­színműírójának Csepreghy Fereuczuek esz­tergomi napjairól találtam jegyzeteim közt néhány igen érdekes adatot. Iparosaink közül még igen sokan élén­ken fognak vissza emlékezni a derék pálya­társra, ki legelső költői benyomásait sőt si­kereit városunkban szerezte. Nagyon szerény, egyszerű, de nemes lélek volt telje; életében s a helybeli kafc­holikus legéuyegvesületnek kitartó tevékeny­ségével egészen uj irányt tudott adui. Nem lesz teliát érdektelen, ha a derék íróról, ki az asztalos műhelyből nőtt ki legjelesebb íróink közé, néhány jegyzetemet bemutatom. Van Csepreghy Fereuczuek egy na­gyon derék asztalosmester öcscse Budapes­ten. Igen értelmes és jómódú egy magyar iparos, kinek nevével gyakrabban találkoz­hattak olvasóink jeles iparos csikkek alatt. Csepreghy János a Pesti Hírlap két év előtti folyamában (1880. 57. 58. sz.) Az én néhai jő Ferencz bátyámról czirn alatt igen becses följegyzéseket közölt s ezek kö­zött találtam a következő igen jellemzetes részleteket; Hogy az én jó bátyám — úgymond Csepreghy János — épen az asztalosságot választotta, annak Jókai Mór volt az oka. k Pesti Napló épen ekkor közölte a Ma­gyar Nábobofc. Jókai e regényében lép föl egy Boltai Sáudor nevű asztalos legény, a kit tehetsége rendkívül kiemel a forgácsok közül. Mesterének remek rajzolatokat ád, aristokratákkal érintkezik, nagy emberek szívességbe jut. Ebbe az ideális asztalos legénybe szeretett bele a kis Csepreghy s igy lett asztalos.8 Az asztalos inas élmé­nyeit következőkép festi : „Tizenegyedik évében volt, midőn Esz­tergomba, Szeifert József műhelyébe adták. Tanpénzt kellett értté fizetni, bogy a nehe­zebb munkáktól meg legyen kiméivé. A milyen gyöuge növésű kicsiny fin volt, Szeifert uram műhelyének szokásait néhány hó alatt mégis fenekestül fölforgatta Eleinte sokat korholták tagitóicgóuyei azon I — egy valódi asztalos inashoz sehegysem illő — szokásáért, hogy a reggeli déli, és esti szünidőben a helyett, hogy áhítattal az ő korcsmái sfiklieiknek előadását hall­gatta volnál, mindig olvasott, a könyveket bújta, hanem később az ő példáján maguk a segédek is olvasgatni kezdtek, végre az egész műhely olvasott az öreg Sámueltől kezdve le egészen Jóska és Matyi iuasokig kik Fereuczuek Treucséuvármegyéből szár­mazott eollegái voltak. Szeifert urarauak — Isten nyugtassa őt! — eleinte o változás nem igen volt ínyére, mivelhogy az olvasáshoz kivált u kosz- szú téli estéken nem kevés gyertya kellett. Sok.kkal több mindenesetre mint annak előtte, midőn a legények inkább a korcsmárosok gyertyáját fogyasztok. Egyszer csípősen jegyezte meg, hogy műhelyéből inkább egészen casiuót fog csi­nálni. De midőn művelt megrendelői —- ezek között több világi és bonczés tanár — műhelyének e meglepő sajátságaiért öt meg­dicsérték : megelégedve monda, hogy ez teljesen az ő kiváuata szerint vau igy. Kárt külöubeu e változás nem is igen okozott, inkább csak hasznai hajtó t üzle­tének, mert az általánossá lett tanulási hajlam rövid idou a műhely készítményein is visszatükröződött. Ferencz maga például a koporsók piugálását addig nem ismert lendületbe hozta. Senki azelőtt olyau roz­maringot, olyan feszületet, homokórát, meg eltört égő gyertyát, melynek füstje lefelé gomolygott, nem festett azokra.' A vasárnapi rajziskoIának, mint akkori németajkú rajztanára monda Regi menst Haupt Äciclmerje volt. i hol megfordul,

Next

/
Oldalképek
Tartalom