Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 11. szám
Esztergom, III. évfolyam. II. szám. Vasárnap 1881. február 6-án. ESZTERGOM es VIDÉKÉ Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ára : Megjelenik : Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. egész évre fél évre . . 6 fit. — kr. .......................................3 , — , heten kint k é t s z er A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, évnegyedre ............................................ 1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. vasárnap és csütörtökön. pŐRINCZ-UTCZA 30. SZÁM ALÁ, intézendők. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi Nyílttól- petit soronként 30 kr. Kéziratokat nem adunk vissza. téren intézendők. A mi sanyarú állapotaink. Szomorú viszonyok közt élünk. Az ipar és keres edeleni pang. Az iparos kénytelen műhelyét bezárni ; a kereskedő összetett kezekkel nézi, hogy telik nap nap után és kétségbe van esve jövője felett. A legreálisabb kereskedő, a legszorgalmasabb iparos ma már oda jutott, hogy napi kiadásait som bírja megkeresni. De nem is csoda. Hisz városunk iparosai és kereskedői oly helyzetben vannak, liogy ha helybeli vevő nem látogat hozzájuk, más idegen vevőt hétről hétre sem látnak. Vájjon mi az oka ezen mostoha állapotainknak ? Elsősorban az, hogy télen a külvilágtól el vagyunk zárva. Másod sorban pedig az, hogy Esztergomot az Isten időről-időre oly képviselőkkel áldotta meg, a kik a helyett bogy a város érdekében valamit tettek volna, épen ellenkezőleg cselekedtek. É r t j ü ka v a s- u t i kérdést. Már ha bennünket az Isten ily súlyosan büntet önhibánkon kivtil, hogy az az ember, a kit mi, bizalmunknál fogva érdekeink védelmezőjéül megválasztottunk, most, midőn érdekeinkben segítségünkre lehetne, ellenünk van: nem marad más hátra mint minden re„ESZTERGOM ÉS VIDÉKÉ1' TÁRCSÁJA. Szép volt. Szép volt — és én szerettem, Assszony volt — és megcsalt. Ez volt az egész és én csak Lejátsztani azt a régi dalt, Annyian, a kik szerettek Játszták már ezt a szerepet De a lemondás olyan fájó, Mint nekem — egynek se lehetett! Lányi Adolár. Fanny. — Elbeszélés. — Vígan töltöttük az estét Berkes bandája mol- lett, csak Muki barátunk volt ma is, mint már pár bét óta mindennap meglehetősen komor hangulatban. Csak úgy repült az idő, s alig vettük észre bogy elütötte az éjiéit, a mikor is vége a muzsikának. Mikor felkeltünk, Muki egy épen nem jámbor nyilatkozatot bocsátva előre, megszólalt. — Azt hiszem ennek a városnak bölcs mandarinjai sohasem voltak fiatalok! Könnyű annak, a méuységről lemondani, hogy kereskedőink és iparosaink sorsán valaha segítve lesz. Pedig a jelenlegi mostoha állapotokon segíteni kell. Mert az teljesen elszomorító látvány, hogy a helybeli ipar és kereskedelem sorsa az idő szeszélyétől függ. A kormánynak volna elsősorban kötele- sége módot találni, hogy a Dunán rendes közlekedésünk legyen. Mert Esztergom város az elővárosokkal együtt évenkint egyenes és közvetett adókban körülbelül 700,000 irtot fizet az állam pénztárába. Már pedig ha ily óriási összeget ki bir az állam csavarni egyesek zsebéből : bátran merjük állítani, hogy egy dunai hid költségeihez szívesen járulna minden egyes adózó kétszer annyival, mint a mennyit az évi adója ki tesz. De mit akarunk mi szegény nyomorult esztergomiak? Vájjon nem csupán arra valók vagyunk-e mi, hogy egyes felfelé törekvő egyének szekerét toljuk? De bizony a mi tisztelt képviselőnk bennünket nem tekintett eddig másnak, mint egy széltől jobbra balra döntött fának, a melyen ő minden három évben feljebb kapaszkodni törekedett, hogy végre elérje egyedüli czélját: a p ü s p ö k s ü v e- g e t. Láthattuk legutóbbi cselekvésénél, hogy az az esztergomi kereskedőkre annyit sem adott, mint a dúsgazdag a koldus könyörgésére. Kérték, rimánkodtak neki, hogy ne szavazza meg az országgyűlésnek ismét három millió adóemel st hozó törvényjavaslatát. Megígérte, hogy mindent elfog követni, hogy a ház asztaláról a javaslat levétessék. No ugyan szépen ,,levétetett.“ Azt indítványoznánk, hogy kérjük fel ő nagyságát, hogy tenne lépéseket a kormánynál, hogy legyen városunk és megyénk iránt any- nyi irgalommal, hogy legyen kezdeményezője egy Duna hid építésének: de nem merjük kérni, mert attól félünk, hogy ha meg Ígéri támogatását, épen az ellenkezőjét fogja tenni, mint az uj fogyasztási adók tárgyalásánál tette. Pedig ez irányban tennünk kell vallamit. Mert a semmit tevésnek is van határa. Tudjuk mindannyian, hogy óriási költségbe kerülne egy hid kiépítése ; de tudjuk azt is, hogy városunk és megyénk jóléte, az ipar és kereskedelem felvirágzása függ attól hogy télen át ne legyünk a művelt világtól elzárva. Es épen azért hiszszük, hogy daczára annak, hogy az állam túlterhelt bennünket adóval : minden egyes adózó szívesen, önkényt megkétszerezni adóját, ha arról lesz szó, hogy : a d ni kell. Csak ne oly mostohán bánjanak ezentúl velünk, mint eddig. Vidor. | kinek felesége van, de mit csináljon ilyenkor még otthon a garzon ember? Kénytelen lefeküdni már éjfélkor, s elaludni fiatalsága legszebb részét. — Tudod mit, jöjj hozzám egy csésze tlieá- ra, majd elbeszélgetünk móg vagy egy órácskát. — No Isten neki, ez is jobb a semminél. — Menjünk. Hála a gyers forralóuak nem sokára előttünk párolgóit az illatos ital s Muki csak néha-néha kortyantva egyet végig dőlt a diváuon, fújva erősen a czigarett füstjét és hallgatott nagyokat, közbe j közbe egv-egy ásítással vegyes sóhajtást eresztve meg. Hosszú idő telt bele mig megszólalt: — Hm ! mégis csak csodálatosak a végzet utai ! — Csak nem voltál délutáni aj tatosságon az angol kisasszonyoknál hogy ilyen keuetteljes mondások törnek ki belőled ? — Nem barátom ! Hanem nemrégiben történt velem valami, a mi több gondolkodásra ad nekem okot mint egy tuczat prédikáczió. — Holló ! Hsiljuk ! — Hanem diskréczió, mert tudod az ember nem szereti ha ilyesmi . . . — Jól van, jól, meglesz. — Tehát — lcezdó Muki — tudod hogy ka- i tömi volnék, már olyan a milyen, hanem mégis — katona. Pár hét előtt nyugalmasan ülök az irodában, mikor a kapus a többi levéllel együtt egy meg lehetősen gyűrött 'czédulat nyom a markomba —a melynek az volt a rövid foglalatja hogy hát a városházán a katonai ügyosztálynál azonnal jelentkezzem. Annyi hivatalos praxisom már vau, hogy ha azonnal hivatnak, hát elég lesz, ha két nap múlva megyek, ügy is lőu. Amint jelentkezem, a markomba nyomnak egy másik gyanús kékségű czé- dulát a melyen ismét az X. ezred tartalék-parancsnoksága lii fel, tót nyomtatványra németül Írva, — ! hogy az általam elmulasztott ellenőrzési szemle iga- j zolása végett azonnal jelenjek meg. Detto két | nap múlva oda megyek. Az orvos elé állítanak, — I „Sind Sie gesund? „Ja“. — Miuden további szó nélkül átadnak egy őrmesternek, ez az őrség pa- ; raucsuokáuak, ez pedig a profosnak, a ki egy meglehetősen sötét helyiséget nyitva fel, végre elmondja hogy hát itt maradok „in verschärften Arest.“ két napig. Biz annak fele se tréfa gondoltam m;i- I gamban, de Ina már igy állanak a dolgok legalább J igyekezzünk megismerkedni a helyzettel, és azzal az I öt-hat baj társsal, a kiket úgy látszik szintén hason- ; lő ok miatt láttak el ingyen szállással a gondviselésnek uniformisba bujtatott képviselői. — Ahá, hát ennek a két napnak a remiiiisz- cencziái hoznak olyan nagybőjti hangulatba? — Szó sincs róla! Sőt inkább a körülményekhez képest igen jól folyt le ez a két nap. Egy kis l kenőcs az illető tenyerekre alkalmazva, s volt étel, í ital, szivar, a mennyi kellett, a miből azután meg- I kínálva a „kollegákat“ csakhamar beszédbe eresz- I kedtiink. s már az első félnapon ismertem mind- I nyájának az élettörténetét, jelenlegi visznyait. Csu- J pa mesterember volt, többnyire nősek, de azért érdekkel halgattam egyszerű elbeszéléseiket, melyek | hiszem téged se untatnának. Mindez azonban ném- j lartozik a dologra, s ha megengeded cl is hallgatom. — — Hanem volt ott a többi között egy jóravaló szabógyerek, a ki egy fegyvergyakorlatot mulasztva, már több napja ült vizsgálati fogságban, s ki még csak az ítéletet várta. Ez úgy beszédközben elmondta, hogy jelenleg egy hónapos ágyban lakik egy szobában a háziasszonyával és egy fiatal varró leánynyal.
