Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 80. szám

sok pénzünkbe kerül s melyet mégis leg­kisebb részében sem mondhatunk a mienknek, kötelességünk volt az ügyet szellőztetni. Hírek — Királyunk névnapját szokásos kegyelettel az idén is fényesen megün­nepelte városunk. A főszékesegyház or­mairól taraczk lövések s a nagy harang jelentette a nap fontosságát. A ünnepi misére megyei tisztikarunk s egyéb, hivatalaink képviselői vonultak föl. Az öreg templomban pedig városi tisztvi­selőink hallgattak misét. — Örvendetes tartalmú okmányt van szeréncsénk közölni a következő sorokban: Másolat. Esztergom várme­gye főispánja. 1261881 sz. Nagyságos kir. tanácsos és alispán ur ! Stephá- nia trónörökösig 0 Fensége az „Esz­tergomi iparos önképző és betegse- gélyző egylet“ által bemutatott kez- tyütartót kegyteljesen elfogadni és kö­szönetének nyilvánítása mellett az egy­letnek ember baráti tevékenysége elis­meréséül magán pénztárából 50 frt- nyi segélyt adományozni inéltóztatván, a belügyminisztérium vezetésével meg­bízott kir. miniszterelnök ur ő nagy­méltósága felhívása folytán van sze­rencsém nagyságodat megkeresni, mi­szerint; a fent előadottakról nevezett egyletet értesíteni, az ide zárt össze get neki kézbesíteni s a szintén mel­lékelt nyugta-mintát kellőleg kitöltve, hozzám mielőbb vissz;«juttatni szíves­kedjék. Kiváló tisztelettel maradván Nagyságod Kis-Kéren, 1881. szeptem­ber 15-én alázatos szolgája : ifj. Mai- látb György s. k. Ágai Adolf a legkitűnőbb magyar tárgaairó a kereskedelmi ifjúság tár­sulatának felkérésére szombaton este az egyesület javára a Fürdő vendéglő­ben felolvasást rendez, a mire is az ' egyesület összes tagjait, valamint, a müveit közönséget tiszteletteljesen [ meghívjuk. Dr. Áldory Mór elnök. Dr. ! Kőrösy László titkár. — Szombat este igen élvezetes ► órákra foglalkozhatunk, a mennyiben i a leggeuiálisabb írók egyike, Ágai . Adóit ur, ki tárczái által a müveit [ külföld előtt is tiszteltté tette nevét, t felolvasást fog tartani a Fürdő ven­> dóglő nagy termében. A nagy nevű t iró két egészen újdonatúj tárczát fog reszkető aj Icát, azután remegő kézzel dőli ; át azt a szivet, a mely az ő szive volt. A I haldokló hitves bízató mosolylyal' tekintett ; a szerencsétleu férjem, ki oroszlányi diili- r vei vetette magát a törökre. A rövid liarez rémitő tusijában Dobozi i meggyilkolta az üldözők vezetőjét s raeg- 8 sebesité két kísérőjét. Erre a töjbbien rája- ■£ rohamnak s szivevérében festik nagy vil- I lógó kardjukat. Dobozi a hitves hoitestére d borul s végső csókja hidegülő ajkáról a hi- E> deg ajkon, haldokló szive dobbanása a bolt g szivén múlik el. A vad törökcsorda megró­tt mül a szivrázó jelenettől s tovaszáguld a I Dobozi és hitvese drága tetemei mellett. Nem messze Esztergomtól a pilis ma­ri róthi határban közel egymáshoz hat óriási ü nyárfa áll. A nép azt mondja, hogy ott ;7 vau Dobozi Mihály és hitvese sírja. De ja szomorú s mégis oly lélekemelő emlékök a n magyar történelemben. Augur. — Koszorú. A Petőfi-társaság havi iá-közlönye. Szerkeszti Szaua Tamás. Megje­lenik Aigner Lajosnál. Nincs díszesebb iá kiállítású és sok tekintetben kedvesebb xrd szépirodalmi tartalommal megjelenő havi ifolyóiratunk. A Petőfi-társaság tagjaitól A közli czikkeifc s miuden hónapban díszes ß arczképet közöl az Írói vagy a művészi vi­el lágból. Az elegáns vállalat ára fíizetenkint 71 nyolczvan krajezár. Megrendelhető Aigner Lajos kiadóhivatalából Budapesten. bemutatni az ő szellemes előadásában. A felolvasásokat hangverseny fogja fűszerezni, melyre kiváló erők ígér­ték meg közreműködésüket. Minden kellemes körülményt figyelembe véve, müveit közönségünket valóban sok szép szellemi élvezettel kecsegteti a szombat este s reméljük is, hogy a kitűnő iró felolvasásának nem szüksé­ges zajos reklámot csapni, népes lesz a Fürdő nagy terme. — A primasi palota építkezései már annyira előrehaladtak, hogy szom­baton meg is tarthatják a szokásos munkásüiinepélyt, melyre a felköszön­tőt maga az építőmester Rigler Imre ur készítette. — Esküvő. Ma tartja esküvőjét Dr. Dezseő Gyula nagykőrösi földbirtokos Feicktinger Oktavie urbölgygyel. A szép nászhoz szerencseki v állatunk kai sietünk csatlakozni. — Az esztergomi kör néhány nap múlva fogja megtartani a közgyűlést, melyre még szombaton kiadták az egy- behivófc. A Kör tagjai vannak olyan önérzetes és becsületes emberek, hogy az ügyet, melyről számolni tartoznak, a becsület és lelkiösraeret révén intézik el. Nincs helyén tehát az a brutális tónus, melylyel néhány genie szelle­mes laptársunk hasábjain a kérdést meg­marczangolja. — Ágai Adolf felolvasására szerdán este népes értekezlet gyűlt össze, mely a rende­zés módozatait tette megbeszélés tárgyává. A jegyekre nézve abban állapodtak meg,, hogy mind a nyolczvan krajezáros körszé­kek, mind a negyvenes földszinti jegyek Rudolf Mihály, Frey Ferenez, Sternfeld Rezső, Hübner Antal és Satzlauer uraknál s este a pénztárnál válthatók. Ha a han­gulat ugy igényli, Jónás Palinak is lesz dolga. — Gróf Csáky Károly ur jóleik n- ségérol már nem egy alkalommal volt sze­rencsénk megemlékezni. Most újból bemu­tatta lelkesedését a tanügy s jólelküségét a szegények iránt, mert Esztergom sz. kir. város kath. iskola széke az ő indítványára a szegény iskolás gyermekek ruhával tör­ténendő ellátatása czéljából könyöradoraá- nyok gyűjtését határozta el, melynek esz­közlését az indítváfiyozŐ Gróf úr szives volt magára vállalni. A gyűjtésnek ered­ménye következő: 0 Eraiuentiája a bibor- uok herczeg Prímás 25 frt. Szabó József őrkanonok 10 — Bubla Károly kanouok 20 — Majer István 5 — Báró Hornig Ká­roly 6 — Blümelhüber Ferenez 5 —• Ju- riga János 6 — Krotky József 2 — Lol- lok József 5 — Pa.bi.sty Pál 3.— Dr. Zi- dori János 1 — Gróf Csáky Károly 50 — Dr. Ascheubrier Antal 1 — Homolay Já­nos ez. k. 2 — Dr. Zlathéuyi Béla 1 — Dr. Koperniczky Ferenez i — Dr. Hor­váth Ferenez 1 — Hetyey Samuel 1 — Cserhalmy Lajos 2 — Ferenczy Jakab 3 — Yezinger Károly 1 — Mészáros János nyug. pléb. 5 — Ferenczy György 1 — N. N. egy darab arany, Niedermann Pál 5 — Hromoda Ferenez 1 — Bisitzky János 2 — S. M. 1 — Frey Ferenez 5 — Pi­siül) István 2 — N. N. 1 — Rudolf Mi­hály 1 — Popp Alajos 1 — ‘Kollár Ist­ván 1 — Klabacska Vincze 1 — Kovács Albert 1 — Wittmami István 2 — Dor- rnánn —.50, Özv. Kitzinger Józsefné 1 — Scliöubeck Imre 2 — Schöubeck József 1 — Özv. Kiss Mihályné 5 —Burány János 3 — Szoda Mihályné —,50, Dóczy Antal 1 — Ellinger Ödön 2 — Leopoldina ’test­vér 1 — Padi Antal 1 — Havassy Imre 2 — Audrássy János 1 — Hulényi Péter 1 — Gräeffel 2 — J. J. J. S. 3 — Me- széua Ferenez 2 ~ Maiina Gyula 2 — Maiina Lajos 2 — Papp János 1 — Ta­karékpénztár 10 — Iparbank 15 — Hell János 1 — Prokopp János 1 — Szecskay Lujza 1 — Bartal Rezső 1 — Nozdrovicz- ky Olga 3. — Dietrich 2 — JHübuer An­tal 1 Kruplanicz Kálmán 1 — Schmidt Nándor — 50 Dóczy Ferenez 5 — Sze­rencsés Mihály —.50, Niedermann Endre 1 Szabó József —.50, Kiinda Rezső 1 Hübsch 1 Sándor 1 — Szőllősy János 1 — Hulényi Karmester 1 — Viola Kálmán 1 Obermayer György 2 — Reviczky Győző .30, F. J. --.30, Barta Armin 1 — Mattyasovszky Vilmos 1 — Horváth Géza 1 Hiibschl Károly —.50, Szabó Iván 2 — Beszédes Sándor 5 — Dr. Lip- t'D 1 Major Jáuosué 2 — Grubics Jó­zsef 1 Brunner Ferenez 1 —* Haan Re­zső 1 — Fekete 1 — Nagy Pál 1 — ösz- szesen 2u9 frt 60 kr. egy drb. arany 5 frt. 5o kr. tavali gyűjtésnek egy harmada 43 Irt. 33 kr. Herczeg Prímás ajándéka 25 frt. összesen 333 frt. 48 kr. A nemes grófot ily szép eredmények után valóban mindenki hálásan üdvözölheti azon a helyen, a me­lyen van. Kisélje is a szegények áldása ! — — Kapcsolatban a fötebln kimutatás­sal van szerencsénk a következő köszönet nyilvánításnak is helyet adni. Fogadja min­den nagylelkű jótevő a szegény iskolás gyer­mekek nevében forró köszönetemet. Gróf Csáky Károly Eszterg. sz. kir. v. katli. elein, iskola igazgatója. — Pályázat. Schmidt István tör­vényszéki bíró pályázatot hirdet a ve­zetésére bízott törvényszék területén lévő m-óvári kir. járásbíróságnál, elő­léptetése folytán üresedésbe jött, 1000 frt fizetéssel és 200 frt lakpénzzel javadalmazott albirói állomásra. — Bors Mihály tanár urnák a fő- gymnásiumi múlt évi értesítőjében meg­jelent értekezéséről az Egyetértés ezt írja : A pannonhalmi szt. Benedekrend esztergo­mi főgymnáziuin értesítőjében Bors Mihály összeállítja „A magyarországi középiskolák programm-értekezés dt 1851 — 1880-ig.“ A mily fáradságos ép oly becses dolgozat. Németországon egész kis bibliográfiái iro­dalom van még e nemben, nálunk ez úttö­rő munka. Ebből magyarázhatók tárgybeli hiányai is. Ámde vannak földolgozásbeliek is : kár volt a román és a tót nyelvű ér­tesítőket mellőzni; a czimelc összeállítása inkább az iskolai tárgyak mint más köny­vészeti osztályozások szerint történt. Sziu- nyei repertórium jó Útmutatóul szolgálha­tott volua e tekintetben; végül köiyyitette volna a munkálat használatát, ha bő index lett volna melléje adva. A derék szerzőnek ajánljuk, hogy ily értelemben kiegészítve adja ki müvet újra és önállóan. Az iroda­lom barátait mindenesetre le fogja maga iránt kötelezni. — Lányi Adolár ur, lapunk egyik legtevékenyebb belső munkatársa október elsejétől Mars urnák szolgál. Sajnálat­tal hozzuk e bírt olvasóink elé, a mennyiben nagyon sokat vesztettünk benne. Reméljük azonban, hogy dúsan kárpótol. — Hajózás. Október tizenötödiké­től kezdve helyi hajózásunk lesz, a mennyiben a bécsi hajózás megszűnik s mi a fővárossal nálunk éjjelező hajó­val közlekedünk. — Megyei virilisták. A választmány által összeállított legtöbb adót fizetők név­sora a következők: Adolf Ede, Audrássy Gyula, Azsalkovies Imre, Bakay Imre, Bi- netter József, Bischitzky János, Boroukay Lajos. Brzorád Rezső, Ebért Endre, Eggen- hofer József, Feliér Ferenc/, Dr. Feichtin- ger Sándor, Gróf Forgácli Ágost, Forster János, Frey Fereucz, Frey Vilmos, Fuchs Miksa, Fürst Dávid, Haan Rezső, Hart­mann Péter, Havasy Imre, Hazay Ernő, Hazay Ödön, Héya Tivadar, Horn Mór, Hoffbauer Fereucz, Hutt Miklós, Klément Ferenez, Kobek István, Koller Antal, Kol­ler Ödöu, Kollár Antal, Kőnek Benedek, Lintner János, Majer János, Maiina Lajos, Mattyasóvszky Kálmán, Málaszky János, Márczell Ákos. Meizermaun Ignác/, Mészá­ros Károly, Mórász Antal, Müller Antal, Niedermann Pál, Palkovics Károly, Perl­mutter Jakab, Pilisi Fereucz, Pissuth Ist­ván, Prokopp János, Renner Dávid, Re­viczky Károly, Ridly István, Riulnay Lő­rinc/, Saághy Vendel, Simouffy Kálmán, Schalkház Ignác/, Schiller József, Somogyi János, Stupiczky Béla, Szander István, Szecskay Cornél, Szekér József, Trenker Fereucz, Wargha Benedek, Wimmer Béla, Wimmer Ferenez. — Duhajkodó- Hétfőn délután egy fiatal suhancz meglehetősen be rugasz­kodva az idei karczosból, nagy ut- czai botrányt idézett elő. A spéczi nem volt más, mint Hadviger órás elcsapott segéde, a mit azzal akart illusztrálni, hogy sorba beverte a kis- piaczi órás üzlet ablakait. A dühöngő suhancz meg ezzel sem érte be, ha­nem neki ment az arra járóknak ke­lőknek s agyba főbe ngyabúgyálta Őket. H. tanárt is arra vezette szerencsétlen­ségére az útja. Véres öklével neki ment a tanárnak s elkezdte a hátát döngetui. Majd másokra rohant. A botráuy a város legnyíltabb terén történt, hol rendesen el- őgyeleg néhány tétlen rendőr. Most azon­ban senkise akadt elaunyira, hogy a bot­rány megszüntetése végett a városházá­hoz kellett rendőrért menni. — Életmentés. Kedden délután nem messze a hévviz torkolatától egy vá- szoncseléd elúszó ruháihoz kapvá*. a vízbe fordult. Német Kálmán colpor­teur volt, ki az elmerülő leányt meg­mentette. — Bajnáról a következő tudósítást kaptuk : T. Szerkesztő ur ! Nem mu­laszthatom el becses lapját arról tu­dósítani, hogy a bajnai nemes ura­dalom nemes birtokosa, fő magasságú her­czeg Metternich Richard ur kegyességé­ből atyai leereszkedésén ki\ i:l remek egy estélyt voltunk szerencsének kastél vá bau e hó 2-áu vasárnap estve élvezhetni. —- A iierczegi család bájos női tagjai ugyanis a bajnai tisztviselőkkel egyesülve gyönyörű némaképleteket és csoport szá­tokat adtak elő ; ezek után pedig a kecses herczegnők s a részvevők a bajnai népviseletet mutatták be, — a mennyiben magukra vették a népies to- ilettet. Nemsokára feledhetetlen emlékű tánczestélybeu és egyéb szívélyes ven­déglátásban valáuk szerencsések része­sülhetni. E patriarchális főurnak és csa­ládjának valóban alig kívánhatunk egye­bet, minthogy élvezzék még soká, na­gyon soká azt a szeretetet, melyet előzékenységük és jószivük által minden időre kiérdemeltek. R. E. — Megfoghatatlan modorban kezd velünk szellemes laptársunk foglalkozni. Az a hang azonban, a melyen ir, annyira par­lagi és szellemteleu, hogy nem veszsziik rósz néven, ha tovább is folytatja, mert csak saját magát fosztja meg még at­tól a csekély becsülettől is, a mely­ben neliánygszál olvasója részesíti. — A Képes Családi Lapok már nem igényűinek ajánlatot’ Nyitva áll nekik az ut minden magyar családhoz, a mit a dé­réit szerkesztőknek Szabó Endrének és Ko- mócsy Lajosnak valamint Mehner Vilmos áldozatkészségének köszönhet. Az uj folyam október 1-éu indult meg s ára ogész évre hat forint. Kiadóhivatalunk gondoskodott róla, hogy a jeles Családi Lap tizenötkraj- czáros füzetekben minden vasárnap a kö­zönség bármely tagja által egyenkint és tömegesen is megszerezhető, — Ország-Világ. Szerkeszti dr. Szin- nyei József. Kiadja Wilckens. Egész évre tiz forint. Egyes füzet ára 40 kr. Az Ország-Világ mind szerkesztés mind kiállítás dolgában a legkitűnőbb külföldi illusztrált lapokkal vetekedik — ső díszes mellékletei által valóságosan fölül is múlja azokat. Nem képzelhetünk magyar salont az Ország-Világ nélkül. Csak kellemes föladatot teljesítünk, ha olvasóink kiváló figyelmébe ajánljuk. — Regényvilág. A Révay Testvérek által kiadott jeles vállalatnak immár má­sodik évfolyama indul meg. Legelső re­gényíróink csoportosulnak a vállalat közé, mely rövid idő alatt nemcsak régibb re­gényíróink munkásságát fokozta, de az if­jabb s kevesbet dolgozó regényírókat tevé­kenyebb munkára serkentette. Olcsóságánál fogva mindenkinek hozzáférhetővé vau téve. Százarauyos pályázatára uyolez eredeti re­gény érkezett be. A£ nevezetes vállalatot, mely a hazai s a külföldi legkiválóbb re­gény irók műveit közli minden szépet és jót kedvelő olvasónak ajánljuk. Egész évre ötvenkét füzet ára csak hat forint, Előfi­zetéseket a Révai Testvérek ezégje fogad Budapesten. Felelős szerkesztő: Dr. Körösy László. Nyüttér. *) léghajók ózó munkáját atók csupán Figyelemre méltó! PILE PSI A, görcs és idegbajban szenvedők s mindazok, kik érdekkel visel­tetnek ezen bajok irányában s biztos segélyt keresnek szerez­zék meg magokuak Dr. Boas az uilöuleges orvosának erre vonat- ingyen és bérmentve kap­PARLAGHY ur által MiinMíon Ttovorct.rfl qcű . Hamburgi kivé tiz vámfontos zsákocskákban direct pos­tűi küldéssel, bérmentesen utánvétel mel­lett. o. e. Santos erőteljes ...................... 3 .60 Cuba zöld, erőteljes .... 4.10 Moccagyöngy lángszinü . . . 4.95 Ceylon enyhébb............................... 5 .— Arany java finom enyhe . . 5.20 Ceylon gyöngy legfinomabb . . 5.95 Plantage kitűnő zamatú . . . 6.20 Menado kitűnő, középerős . , 6.80 Arab mocca nemes tüzes . . 7,40 Finom kedvelt stambuli Carapiua és mocca öt vámfont . . . 4.95 A. B. Ettlinger. Hamburg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom