Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 78. szám

Volt már ott kitűnő társulat, volt jól szervezett, liabár nem is kitűnő erőkkel rendelkező társulat és mind a kettő nagy veszteséggel hagyta oda a várost. A tavaszszal Beődy társulatának ezer írt doficzitjo volt; szerencsétlen­ségére most Tóth Béla ment oda, s e héten egymásután három előadás ma­radt el a közönség hiánya miatt, sőt még a karmester jutalomjátóka is meg­hiúsult. Tespedt társadalmi élet lehet ott, s hozzá még az „azt mondják“-ra so­kat adnak ; nemhogy meggyőződnének előbb a valóságról, mert Tóth társu­lata kielégíti az ottani igényeket, mint az eddigi előadásokon jelen voltak bi­zonyítják ; hja, de mikor oly édes fog­lalkozás az a „pietykázás.“ Dr. Kőrösy László, az állandó színház eszméjének buzgó terjesztője, mondjon le szép reményéről. Minek oda állandó színház ? hogy a czifra fa­lak közt éhen veszszenek el a színé­szek ? Ha valamikor fel is épülne az ál­landó színház, csakhamar magtár vál­nék belőle az esztergomi közönség — rideg közönye folytán, Óvjuk a szinigazgatókat, mert ott a deficzitek örvényébe sülyednek.“ Az óvás mindenesetre ráfér a vi­déki színigazgatókra. Midőn Tóth Béla színtársulata vá­rosunkba érkezett, már részletesen tá­jékozódva volt közönségünk a társulat értéke felől. Tudtuk milyen erők jön­nek ide. Tudtuk milyen igényeket táplálhatunk a társulattal szemben. Lapunk folytonosan érdekük mel­lett küzdött, mert a társulat, daczára annak, hogy sok igénynek nem volt képes megfelelni, néhány kiváló tehet­ségű tagja miatt s magáért a jeles műsorért megérdemelte volna a párt­fogást. Tóth Béla bukással távozik Eszter­gomból. Nem érdemelte meg sorsát, de a jövőre nézve okulhat belőle. „Óvjuk a szinigazgatókat Eszter­gomtól, mert ott a deficzitek örvényébe sülyednek.“ Az óvásnak meg lehet a maga következménye. És ez jótékony lesz a jövőre nézve. Ne jöjjön ide szinigaz- gató esztendőkön keresztül s ha a kö­zönség jól kipihent, akkor azután aras­sanak a Baloghok. Ha Beődy a nyári saisont oly vesz­teségekkel nem fejezi be, akkor azt mondhatná a pirongó közönség, hogy Tóth Béláék azért buktak meg, mert gyönge erőkből volt szervezve társu­latuk. De előttünk az esztergomi ízlés által annyira kitüntetett győri társu­lat ez idei szomorú sorsa; előttünk Tóth Béla bukása s ezek után nem központosíthatjuk egyébben vélemé­nyünket, mint ismét abban az óvás­ban, hogy: óvakodjannak a s z i n i g a z g a t ó k Esztergom­tól, mert itt a deficzitek örvényébe sülyednek! Felhívás. Minden nemzet büszkén mutogatja azon emlékjcleket, melyek nagy férfiainak neveit hirdetik. Mert habár az emlék, me­lyet szeretetünk emel szivünkben, maradóbb az ereznél, mégis kötelességünk oly külső emlékkel örökíteni meg neveiket, melynek láttára a haza fiai lelkesülni tanuljanak a őzéiért, miért amazok küzdöttek és szivük­ben a houszeretet mind erősebb gyökeret verjen. Ily emlékszobor legyen jutalma mindenkinek, ki egész életét és működését a hazának szentelve, ennek háláját méltán kiérdemelte. Tóth Kálmán azok közé tartozik, kik érdemessé tették magukat a haza hálájá­nak e tanúbizonyságára. Mert dalai bezeug- ték az egész országot; felsírtak a Kárpá­tok bérczei között épugy, mint az Alföld rónáin; p zongora húrjairól épugy, mint a fonó lányok ajkairól. Színmüvei a lelkese­dés szikráját lánggá lobbautották a haza­fiak kebelében s a nehéz időkben reményt csepegtetettek a nemzet szivébe egy jobb jövő iránt. Hírlapírói működése nagy és jótevő hatást gyakorolt hazánk mind poli­tikai, rniud irodalmi életére oly időben, midőn mindkettő egy nyomasztó uralom átka alatt nyögött. De lelkének nemes érzelmei közvetle­nül csak szűk körben hatottak. Tóth Kál­mán nem vágyódott a nagyvilág bámulata és tapsai után ; elég volt neki ha jót tett a hozzá legközelebb állókkal. A hazáért, a szülőföldért akart csak élni ; a hazát, a szülőföldet akarta csak szeretni; a haza, a szülőföld volt csak az ő mindene : a haza, a szülőföld tartozik neki mindennel. A szülőföld le is akarja róni a hálát, melylyel nagy fia iránt tartozik. Jöjjön segítségünkre a haza, nyújtsa segítő jobb­ját: emeljünk egyesült erővel szobrot a nagy költőnek, a dicső hazafinak, a nemes szivü embernek ! Hozzátok fordulunk először, hazánk hölgyei, kik tudtok lelkesülni minden szép­ért és jóért, kik nem tekintitek áldozatnak, mit houleáuyi kegyeletből a haza oltárára felajánltok. — Hazám hölgyei! Ha valaha gyönyört találtatok a költő dalaiban, ha valaha megköuyeztétek az ő szenvedéseit, áldozzatok most filléreitekkel, hogy szen­vedéseihez méltó emlék hirdesse a ti há­látokat. Hazánk ifjai, kiket a költő szivének legtisztább érzelmével szeretett, kik a leg­jobb és legönzetlenebb barátot veszítetté­tek el a dicső elhunytban: áldozzatok most filléreitekkel, hogy szeretetéhez méltó em­lék hirdesse a ti hálátokat. Hazánk örege és itja, mind, a kik gyönyörködtetek a költő halhatatlan művei­ben és fenkölt szellemében: áldozzatok most filléreitekkel, hogy nagy leikéhez méltó emlék hirdesse az egész haza háláját. Ha e nemes czél elérésére egyesül a női gyöngédség, az ifjúi lélleesedés és a férfiúi akarat: úgy rövid idő alatt Tóth Kálmán szobra fog állaui azon a helyen, ahol bölcsője ringott és a hova ő a nagy világ zajából mindig vissza-vissza vá­gyott. Baján, 1881. szeptemberhó 27. Állaga Imre, s. k. Dr. Hauser Mór, s. k. főjegyző. polgármester. kikergetve és karddal fenyegetve egy oszt­rák katona által, miut hatósági közeg, mi lehet itt elégtétel ? Ma lesz az első kíhalgatás, s mint hal­latszik, Helcz Antal városi főügyész vegyes bizottság kirendelését követeli. Ha a tiszta tényállással van dolgunk, akkor nemcsak polgári de tisztviselői be­csületében is megsértett Bártfay Géza nem­csak kérheti, de követelheti a legerélyesebb elégtételt. Sohasem szítottunk azokhoz, kik egye­sek kihágása miatt testületek fölött törnek lándzsát. — Igazságtalanok volnánk, ha a sértő főhadnagy viselkedése miatt gyülöl- séget háritauank azokra, a kik maguk is helyteleníthetik a botrány elkövetőjét. Nem praejudikálhatunk sem a hivata­los fórumnak, sem a közönség Ítéletének ; de azt határozottan óhajtjuk, hogy pártat­lan igazságosztás mellett az izgalmas ügy mielőbb le kerüljön napi rendünkről. A legújabb botrány. Átszivárgott már a fővárosi sajtóba is, honnan a Függetlenség után néhány Ízlés­telen kifejezés mellőzésével átveszük a leg- ujabbb botrány történetét. B. G pénztári tiszt e hó 24-éu hi­vatalos minőségben a 26-ik ezred tiszti ka­szinó helyiségébe ment egy egyenruhás városi reudőrrel, hogy egy állítólag ott lakó s férjétől elválva élő nőt felkeressen. A nőt ott fel is találta. Midőn már távozni akart, útjába állt Lett főhidnagy és azt kérdezte, hogy mert a tiszti kaszinó helyiségébe jönni, takarod­jék ki, vagyis szavávaival élve „Marsch hi­naus! “, mert ellenkező esetben katonái­val elfogatja s becsukatja. B. G. ur figyel­meztette hogy a mint a vele lévő egyenru­hás városi rendőrön is láthatja, hivatalosan vau kiktildve s igy nincs joga őt kiutasí­tani, sőt mi több elfogatással feuyegetui. Ennél sem kellett több a főhadnagynak, B. G. felé fordult s arczul akarta ütni, mert figyelmeztetni merte, hogy városi tisztviselő. Ezután kardot kötött s a szó valódi értel­mében kikergette az udvaból B. G.-t, foly­ton ordítva, hogy: „marsch hinaus.“ Ekként bánt el egy hatósági kiküldöt­tel hivatalos működése közben Lett főhad­nagy, és miért mert B. G. városi tisztvi­selő, s a tisztek azt hiszik, hogy a Göczel Lendl-féle ügyöt a tisztikar hozta szőnyegre a f. hó 9-én tartott városi közgyűlésben. De a legjavát majd elfeledtem. Mikor már az udvarról kikergette B. G.-t az ut- czára. ha Takács Géza városi főjegyző vé­letlenül oda nem jő, hát bizony összevag­dalta volna oldalfegyverével, ráadásul az elmondottaknak. Az esetről hivatalos jelentést tett a sértett, s remélhető hogy ha az ügy el nem alszik, elégtételt kap; de mily elégté­telt kaphat egy osztrák katonával szem­ben ? Elfogatás, arezul-ütés, becsukatás. a legsértőbb szavak mellett megszégyenítve, Színházi szemle. 20. Dóra. (Színmű 5 felv. Irta Sardou.) A nemzeti színház repertoirjának ez egyik leghatalmasabb sziumüve először ment Esztergomban teljesen üres ház előtt. A lézengő közönség nem igen birta elői­dézni azt a hatást, hogy színészeink kitartó lelkesedéssel játszauak. Első sorban kell megemlékeznünk Ar- day Ida Dórájáról. A esekély közönség is­mét meggyőződhetett róla, hogy nincs nála iparkodóbb s lelkiösmeretesebb sziuásznő a társulatnál. Alakitó tehetsége ismét kitü­nően előtérbeuyomult s több nyílt jelenetét zajos tapsokkal jutalmazta a figyelmes ház. — Győrffy Ida grófnéja egyike a legté- vesebb felfogású alkotásnak. A mit Prielle Cornélia oly megrendítő kivitelben muta­tott be, az Győrffy Idánál a comicum ha­tásával volt reánk. A kisasszony ugyanis elégnek találta a legmagasabb fokozatnál a semmitmondó mosolyt s ezzel a kétség- beesés kifejezést ugyancsak elejtette s ez­zel a dvárnai hatást egészen megzavarta. Meg kell dicsérnüuk a darab rende­zését. Össze vágóan játszottak valameny- nyien. I 21. Váljunk el. (Vígjáték 3 felv. Irta Sardou.) A modern franczia társadalmi vígjáté­kok legremekebb művét megint teljesen üres ház előtt mutatták be. —• Kifogytunk már a közönség megfoghatatlan közönyének jellemzéséből. Magunkat is abba a kis tá­S arczát kezébe hajtva dőlt a kerevetre, s néma kétségbeeséssel merengett maga elé. Följajdult keblében újra szerelme kiuja — boldogsága. Visszajöttek emlékébe a régi boldog napok, melyeket feledni nem lehet soha, s melyeknek képe uj csatára erősiti a szenvedő lelkét. Merengéséből halk kopo­gás riasztá fel. — Szabad, kiáltá a merengéséből fel­riasztott s szavai után egy inas lépett be, kezében egy kis levéllel, melyre, mint ő mondá „azonual választ vár“. Béla ön kény telon ül nyúlt a levél után s átfutva a czimet, lázas izgatottsággal tőré fel, hisz minden vonás híven élt lelkében s a levélből egy kis névjegy hullott aszta­lára s a névjegyen a következő sorok vol­tak olvashatók : „Béla, ha szerettél, ha igaz, mit nekem egykor esküvel fogadtál, ha boldogságom sziveden fekszik, úgy nem fogsz késedelmezni még ma találkozui az­zal, ki bár másé lett, szive még most is éretted lángol. Epedve vár Helén.“ — Szeret, — kiáltá őrült örömmel —öli, hogv volt pillanat, a melyben a női szív szentségéről és az ő szerelméről ké­telkedni mertem — s lázas izgatottsággal irá e néhány sort : Mindenem e világon ! Szerelmem tiszta, mint az égő nap !... Még ma este karjaiba zár téged őrül­ten szerető Bélád.“ Szegény újra hitt, hogy újra csa­lódjék ! A csel nagyszerűen sikerült! * * * II. Ligeti Helén előkelő nemesi család gyermeke volt. Meg voltak benne mind­azon fényes tulajdonok, melyek egy elő­kelő nőtől megkivántatnak, szép volt, mint egy angyal, hiú, mint egy asszony. Édesanyja kora elhalta után nevelte­tését atyja nagynénje kezeire bízta, ki a fovárosbau lakott. A fővárosi levegő bizo­nyos varázserővel bir, különösen a szép - nemet illetőleg, mit Helen is bizonyítani látszik, mert csakhamar kivetközodött a falusi rósz szokásból s hamar beleélte magát fővárosi szerepébe, szóval a kis fa­lusi egész nagyvárosi hölgy lett. Nincs mérgesebb és halálosabb valami egy könnyelmű leányra, mint a nagyvárosi levegő, mely telve kaczérsággal : lassan, de biztosan ölő méreg az. — A kaczérság megmételyezője, raegroutója minden szép­nek, miudeu szentségnek. — Ez tépi szét igen gyakran ama gyöngéd köteléket is, mely két szerető szivet már-már egymásba lűzött. Ez vezeti az élvek zajos mámorába rabját, melynek végéu az örvény széle tá­tong, s houuan nincs menekvés sehol, csak a halálban. Ártatlan játéknak látszik, pe­dig az egy éles tőr, melynek hegye mé­regbe mártva s döfése százszoros halál.— A Kaczérság fölemeli, de csak azért, hogy rövid idei tündöklés után annál mélyebben taszítsa alá áldozatát. A hiú nőt sajnálom, de a kaczért megvetem. A főváros levegője telve kaczérsággal s megfeledkezve női gyengeségéről. Helén is csakhamar rabja lett e szenvedélynek. Vagy nem tudta tán, hogy a női szív ha­sonló a tükörhöz, melyen a legkisebb le­hellet is meglátszik, csakhogy mig a tükör a mily gyorsan elhomályosul, ép oly hamar vissza is nyeri előbbi fényét, addig a női szív, ha a kaczérság lehellete érte vagy soha, vagy csak hosszú idő után nyeri vissza előbbi fényét, szűzi tiszta­ságát. Helén nagynénje egyike volt a fővá­ros ünnepel tjeinek. Szobáiban éjjel-nappal a zajos vig élet tombolt. Estély estélyt váltott fel, melyekre a legelőbbkelő csalá­dok tagjai hivatalosak voltak. Ez estélyeken csakhamar feltűnt He­lén s szépsége a fiatalság sziuét, virágát ostromra hívta fel. . . . A pillék egész serege repdesett a feslő bimbó körül s ostrommal akarták bevenni a kebelt, melyben a hízelgés szavai is visszhangra talál tak. A főváros kábító zajában, az estélyek mámorában mi volt könnyebb Helénuek, mint megfeledkezni szülőföldjéről ; s em­léke talán örökre a feledékenység örvényébe merült volna, ha Völgyi Béla régi játszó társa vissza nem idézi leikébe a kedves múltakat. Völgyi Béla szegény, de nemes csa­lád gyermeke volt, ki Helén atyja közben­járása folytán jött Pestre az egyetemre, s mint ilyen kedvesen látott vendég volt He­lén nagynénje estélyein. Sőt — mint a többi fiatalok megjegyzék — Béla volt boldog bírni Helén kegyét, ki mint iró is elég fényes nevet vívott ki magának. Nem tudom a dicsőség hizelgett-e Helénnek, hogy őt egy költő imádja, vagy I még a gyermekkori édes emlékek éltek * szivébeu, nem tudom, de Béla dalai a bol­dog szereleméi voltak. Egy estélyen, mig a párok vígan lej­tettek tova a röpke tánezbau, kisérve a mamák reméuyteljes megjegyzéseitől, az ablak redőnyei mögött egy fiatal pár állott. — Tehát szabad reménylenem .... Még egy év s én szabadon az egész világ | előtt enyémnek mondhatlak . . , Oh a j gyermekkori ábrándok nem szakadtak meg / . . • A szerelem rózsája egyre uyil, egyre virul . . . egy év és én bírni foglak, enyém léssz a sírig . . . Es- I kiüljél meg, hogy te is oly híven, oly tisz­tán megőrződ szerelmedet. — Esküszöm . . . S Béla szerelem-ittasau öleié keblére < az esküvő Heléut s ajkára egy forró csókot k lehelt. III. A történtek után két hónapra a fővá­rosi lapok egyikében következő hymen-hir i volt olvasható: Mezei Endre lévai gazdag j. földbirtokos eljegyezte Ligeti Kálmán is- - mert főurnák ritka szépségű leányát, , Heléut.

Next

/
Oldalképek
Tartalom