Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 76. szám
Esztergom NI. évfolyam ________________________76. szám.______________________________Csütörtök, 1881. szeptember 22-én. r V árosi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ára : egész évre . . . . .. . . .. . G frt. — Úrtól évre......................................... . 3 „ — . é vnegyedre............................... 1 , 50 . E gyes szám: 6 kr. Az előli/«!ési ]»é11zek az „Esztergom és Vidéke“ kiadéliiv;if;i.lálio7. Széchenyi-tér 35. sz. intézetniük. Megjelenik : li (‘l enki n t kétszer vasárnap és csütörtökön. NyilMér petit sörönként 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöitetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, JLőRINCZ-UTCZA 30. SZÁM ALÁ, inlézeiidok. Kéziratokat nem adunk vissza. asztaloknál a hazafiul szív dobogásának őszinte szókban kifejezést adni. Grépezotté siilyesztette az egész megyei életet az uj rendszór, mely mindent megadott csak a szabadságot vette el. Nagyban restaurálná a megyei szellemet, ha a megyék megszabadulnának a képzetlen végzetlen és semmi tanulmányok által nem képesített tisztviselőktől, s ha a jövő országgyűlés ezek kiküszöbölése által a tisztességesen végzetteknek adna előnyt és jövőt. Ilyen értelemben üdvözöljük mi az uj országház ebbeli törekvését, mert úgy látjuk, bogy a társadalom egy nagy betegségének a proletarismus megszüntetésére czéloz s a qualificá- latlan cxistontiák mellőzésével a qua- lificálíakrak szolgáltat igazságot. Veritas. Összevaló elemek. A képviselőválasztási mozgalmak között Horánszky Nándor gyakrabban fölvetette programújában az esztergomi különféle iparegyesületek egyesülésének kérdését s utalt olyan előnyökre, melyeket az egyesülésből Szolnok városa élvez. Az eszme sok zátony előtt áll, mielőtt megvalósulhatna. Régi, traditio- nális hagyományokkal kell megküzdenie s a capacitatio mindennemű eszközeit igénybe kell vennie annak, a ki síkra akar szállani az esztergomi iparosegyesületek egyesítése mellett. De maga a törekvés már egyedül is megérdemli, hogy minden gondolkodó iparos az egyesítés mellett törjön lánd.sát mindazokra., kik makacs maradisággal sorakoznak a régi ál laposok mellett. Tagadhatatlanul igaz, hogy a szerény igényeknek megfelelő, s épen az által biztosított jövőjű külön ipar társulatok egymás között bizonyos idegenszerű szellemmel sorakoznak s nem igen hajlandók egyszerre nagy változásba lépni, de művelt iparosainknak oda kell hatni, hogy a változás előnyeit a régi elmaradásokkal szemben élesen kitüntessék. Az előnyöket ez ügyben közölt első czikktinkben ki se meríthetjük teljesen. Csak magát a főczélt akarjuk kür- vonalozni. Az összevaló elemek csoportosítása által összes iparosainkat egy nagy egyesületbe akarjuk olvasztani, mely egyöntetű működése által kölcsönösen segélyező intentióval dolgoznék. A szegényebb sorsrí kisiparos gyermekei iparszakoktatást élvezhetnének s nem volnának ráutalva arra, hogy szűkös anyagi viszonyaik miatt áruezikkeiket potom áron adják el. Mert az általános iparegyesület átvéve czikkoit a belefektetett pénzt ismét uj forgalomba bocsáttatná. A kisiparosok tehát abban a nagyszerű előnyben részesülnének, hogy iparczikkeiket nem kellene el kótyavetyélniük, mert azok biztos raktárt s biztos forgalmazást nyernének az általános iparegyesület állandó helyiségeiben. A qualificatio kérdése. Esztergom, szept. 20. Tek. Szerkesztő úr! A legközelebb összehívandó ország- pyülés legérdekesebb végezni valói kö- ött a kormány részéről két igen ne- ezetes indítvány kerül a ház asztalra. Az egyik a megyék dotatióinak ölcmelése azon indokból, hogy a me- ■yei tisztviselők száma a szükséghez épest szaporittathassék, esetleg a tiszt- iselők illetményei megjavittassanak. A másik a megyei vagyis a köz- igazgatási tisztviselők qualificatiójának érdése. Az első kérdéshez igen kevés megegyezni valónk van. Nagyon örven- ünk, ha elvégre a megyei tisztvise- )k illetmény javításban részesülnek, tért nagyon is szerény javadal maisuk már-már csekély arra, hogy hetiket a társadalomban tekintélyükhöz léltóan kijelöljék és fenttartsák s arra lég kevesebb, hogy családjukat a kor ivánalmához mért nevelésben részéivé, biztosított jövővel lássák el. Az „Esztergom és Vidéke“ nem ígiben részletesen foglalkozott a in- dligentia proletarismusával s kap- iolatos czikksorozatot közölt külön- le részről és felfogással társadalmunk zen legújabb és legszomorűbb betegségről. Maradjunk meg ismét ezen az ala- )u s szóljunk a kérdéshez a sehová való s tétlen tespedésre kárhoztatott roletárokat illetve. Megyénkben tagadhatatlanul sok z „Isztsrgom és Vidéke11 tárczija A szerelem dalaiból. 1. Szerelem csillaga Vagy te óh édesem; A boldogság egén Ragyogsz fenn, fényesen. Én meg a bánatnak Vagyok mély tengere... — Ha te egy hajnalon Lehullnál ölembe! ... II. Ha tiszta kék, S derült az ég, Mindig azt goudoloin : Örül véled A természet Imádott angyalom. Ellenben, ha Könnyet hullat, Az égen a felleg, Azt gondolom : Bánatodon Zokog a természet! \ jeles képzettségű tisztviselő található, a ki jelesül is betölti hivatását. De va n köztük sok a kik sehogyse qualificált emberek közül valók. A kik semmiféle végzettséget se tudnak kimutatni, a kik alig végeztek egy-két gymnasial is vagy reális osztályt s kiket a jóakarat mégis olyan székbe ül- tett, melyet méltatlanul fonalnak el, s melyről más érdemes férfiút szorítanak ki. Vájjon micsoda szellemi érték fog kiemelkedni abból a statisfcikából, melyet megyei tisztviselőinkről terjesztenek föl, nemcsak Esztergom megyéből, de máshonnan is ? Bizony sok lesz ott a végzetten, sőt a tökéletesen qualificálatlan ember, a ki mégis mint tisztviselő bitorolja más hivatott elől állását. Ha a társadalom elsatnyult alakjainak, a tudományosan végzett, jól qualificált, de kenyértelon alakjaira tekintünk, a honnan százával telik minden tisztességes pályára, akkor a kérdéshez alig lehet keserűség nélkül hozzászokni i. Állami létünkre is veszélyesen hat az állomástalan intelligens proletárok csapata. És mégis az állam gondoskodik róluk legkevésbé. A középiskolák valami módon való megritkitását említettük több ízben hogy az egyetemek túl zsúfoltságát megapasszuk. Most a nem qualificált megyei tisztviselők kimutatásával az érdemetlenek, mellőztetését jelöljük ki másodsorban. A régi megyei szellem kihalt a hősök korával, a szebb idők emlékei- vel. Nem mernek már a megyei zöld Hogy lesz valaki szerzetessé? — Egy Ferenczrendö naplójából. — (Günther után.) Egy napon a villa Borghese árnyas fái között olvasgatok, midőn átelleuemben két ifin hölgy telepedett le a kényelmes pádon. Gyakran rám néztek. Arczaikról leolvastam gondolataikat. Felkeltem. Hozzájok téptem. Megszólitám őket. — Arczuk, hölgyeim el árulja gondolataikat. Szánakozó mosolyuk, hamiskás pillantásuk azt mondják nekem, hogy önök is azon sokak előtt megfejthetetlennelc látszó kérdéssel foglalkoznak: Hogyan lehet valaki szerzetessé ? Miképen történhetik meg az, hogy valaki durva szőrköntösbe öltözzék, faczipőkben járjon, kalapját a hátán hordozza, lemondjon a világ örömeiről és egy szűk ezellában, vagy magányos kertben szemlélődő életbeu töltse napjait ? — Szereucsétlen szerelem ! mondják a hölgyek. — Meg lehet . . , Engem mégis egészen más indokok bírtak arra, hogy zárdába vonuljak. Kegyetek szerelmes levelek, virágcsokrocskák, pompa és fényűzés, örökös hangverseny, szakadatlan sziuházjárás és más mulatságok nélkül élni nem tudnak, de van valami különös tulajdona a léleknek, melynek neve lemondás és a mely némely kedélyre nézve hasonlithatlanul boldogitóbb, mint az érzéki élvezet, mint a folytonos könnyelmű életmód. Nevettek ! jól van. Nem zavarom jó kedvetek. A pezsgő élet vidorság éppen úgy bir jogot a létezésre, mint bármily más dMog a nap alatt. Nem fogok tehát valami szigorú er- kölcsprédikátiót tartani számotokra ; csupán egy idyllt fogok elbeszélni életemből — ha megengeditek. Tudom, hogy ilyen elbeszélés ma, a szenzatiós regények korában, nem divatos: de ilt, e rendes helyen, a hol szerény vi- rágocskák nyiladoznak,, azt hiszem ily egyszerű történetke is meghallgatható. Ha szemeim elé akarom varázsolni a boldogok virányait, akkor nem a római vidék sötétzöld mezeire, nem ezek melanclio- likus előkelőségére : hanem a geuuai öbö 1 - és annak környékére irányzóm gondolataimat. Létezik-e valahol szebb, létezik-e mo- solyóbb táj ? Eelszánt-e előttünk valahol gyönyörteljesebben a teremtés nagy müve, mint az áldott Liguriábau ? A félhold alakú öböl kék hullámain vígan énekelve evezett gyakran egy ifjú halászlegény. Énekelt majd azon idegeneknek, kiket csónakján bevitt a tengerre ; majd a halak és delfineknek, midőn kunyhója előtt hálója javításban szorgoskodék. Legvidámabb vitoruelljeit és kauzonett- jeit mégis egy kis gyermeknek éueklé, egy kis leánykának — nővérének. Gyönyörű kis teremtés volt. Szép nagy szemei majd smaragd zölden, majd ég kéken villogtak ; arcza hófehér vala ; ajkai pirosak; csevegése vagy nevetésével eltűnt fogai, mint remek gyöngysor, tündököltek. Es egy hibája volt csak. Igen nyugtalan természetű vala. Szerfelett szeszélyes és nem valék képes fékezni pajzáuságát. De komolyan nem is akartam ezt tenni soha- Szüléink már rég nem valának életbeu; a vizen hol egész élteket tölték, lelték halálukat is. Eu tehát sokkal gyöngédebb, sokkal nagyobb részvéttel voltam e gyönge férgecske iránt, hogy sem nehéz, felcsere-• pesedett halász kezeimmel bántani merészeltem volna. Az alacsony kunyhó, melyben laktunk, és a körülötte elterülő kert, melynek terményei a keresetuélküli időkben tápláltak — az ő öröksége valának. Csendesen és illemeseu viseltem tehát magamat a háználEgy napon a szegény, de megelégedett és vidám ficzkó csónakján egy szerzet- test szállított Peglibe. A barát barátságtalan külseje daczára is, igen vonzó alak volt. Meglátszott arczán szép szellemének kőnyomata. Hiúságtól, hogy magamra vonjam e ritka vendégem figyelmét, énekelni kezdettem ... ,i — Átkozott ficzkó! kiál tói rám hirtelen a tabarróba (fekete selyem köpeny) burkolt férfiú, neked isteni haugod vau . . . Ismételd dalodat . . . Hamis hangból énekelsz ugyan, de ritkasság hangod terjedelme és ereje. Neked templomunkban kell énekelned. Jöjj hozzám, én tanítani foglak“. Ezzel odavetvén nekem névjegyét és a vitelbért, és ismételten megszólítván, hogy keressem fel lakásán, könnyed ugrással el- hagyá sajkámat és eltűnt a ponton álló vörösre mázolt villa falai között. Eu csónakomban maradtam . . . Kevés vártatva zongora játékot hallottam . . a zene átjárta velőmet, csontjaimat . . .
