Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 75. szám
Esztergom III. évfolyam 75. szám. Vasárnap* 1881. szeptember 18-án. Tóvárosi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ára : egész évre fél évre . évnegyedre G fit. — lei' 3 „ - ■ i . r»o . Egyes szám: 6 kr. Az előfizetési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kiadóhivatalához Széclienyi-tév 35. sz. intézendők. Megjelenik : liefenkint kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyi11<ér petit soronként, 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közölhetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, n sy.erkesv tőséghez, JAŐRINCZ-UTCZA <^0. SZÁM Af.Á. i iiléz(‘iidíik. Kéziratokat nem adunk vissza. Neveljünk iparosokat. Ha a közép tanodák még egy évtizedre olyan látogatásoknak örvendenek nint most; ha a szülők gyermekeik övéjét olyan szűkkörü felfogással ké- izitik elő mint most; ka a művelt jroletárok száma oly arányban gazdagodik a jövőre nézve is mint most: jikkor a tudományos végzettség értéke ■ovid idő múlva annyira megapad, rogy sokkal többet fog érni a tisztességes iparos, akárhány diplomatikus mibernél. Az intelligentia proletárjai, ezek a, ízerencsétlen elcsenovészedő alakok tartottak meg erre az okoskodásra s a /■iszonyok maguk is igazat adnak Hetünk. Ha balga felfogásnak nevezzük ízt, mellyel a szülő visszatartja gyer- nekét az iparos pályáról s kevés szeleim tehetségű fiát is csak röstelkezve neri rászánni a tisztességes iparra, ikkor igen enyhe kifejezést használniuk. Mert ez a divatos felfogás Lilább veszélyes, mint ferde. Már odahaza a családi körben tani! ja meg a gyermek az iparos pályát íem tisztelni. Hiszen a szülők folyamosán azzal fenyegetik, ha nem tálul, hogy inasnak küldik. A félemlitő enyegetés bizonyos rettegéssel tölti el í fiút. Hozzásegít ehez a neveléshez az skola is. Az ideges professor, ha hangra lobban a gyermek csekély készültsége miatt, azonnal kitör azzal, nogy „te még lakatosinasnak is rossz 'ólnál“ vagy „maga még lábbelikészitőnek se való.“ Ez is a felsőbb neveléshez tartozik. Hála azonban az égnek, hogy a század már máskép gondolkozik a tisztes iparról s hogy a művelt nemzeteknél a művelt iparost egészen esry rangba helyezik a tudományosan végzett emberrel. Nálunk ennek a felfogásnak még igen kevés tere van. Nálunk a régibb iparosok kasztja, mely kevés képzettséggel roppant sok együgyüsé- get és korlátoltságot egyesit, továbbá a házi és iskolai nevelés még mindig nem engedi a tisztes iparos tekintélyét kifejlődni s társadalmi állását magasabbra emelni. Azelőtt igen szerény ismeretekkel vándorolta be a világot az iparos s igy gyűjtötte nehéz tapasztalatait. Most iskoláztatásban részesül s a közlekedés könnyűségénél fogva sokkal többet és sokkal előnyösebben tapasztalhat. Azelőtt az iparnak igen kevés apostola volt, a ki az ügyet lelkesen fölkarolta s pártfogolta volna. Most alig van művelt ember, ki az ipar kérdéseivel rokonszenvesen ne foglalkoznék. Azelőtt a tudományosan végzett emberre égető szükség volt, most fölös számban bírunk velők s nem győzi az állam kenyérrel biztosítani. Bekövetkezett a keresleti pangás vagyis a proletarismus kora. Most gyarapodásnak indul az ipar s minden jóravaló iparos biztos és szép jövőt talál. Jelszóvá lett, hogy neveljünk iparosokat ! Mielőtt azonban iparosokat nevelnénk, neveljünk előbb képzett ifjakat, iskolajárt ifjakat, kik képességük mellé képzettséget visznek az iparos pályára. A családi körökben mutassunk rá •társadalmunk legszomorábh kasztjára a tespedő proletárokra, kikre nincs szükség s az iparosok emelkedő osztályára kikre mindig szükség lesz. Az iskolai életben no vegyük el az ifjúság rokonszenvót az iparospályától s ne tartsuk fölöslegesnek a középiskolából mentői többet járatni azokkal, kik iparos pályára lépnek. Azelőtt csak becsületes munkát vártak az iparostól. Manap már képzettséget és önállóságot követel tőlük a kor. Mentői több képzettséggel megyen valaki az iparos pályára, annál szebb jövő várja s mentői többen gravitál- nak az ipar tisztes fejlesztésére, annal inkább meg fog csökkenni a társadalom szomorú alakjainak, az intelligens proletárok nagy száma. Neveljünk tehát iparosokat, de a képesség mellé adjunk képzettséget is s akkor a magyar ipar jövőjének emeléséhez s az ország jólétéhez magunk is emelőleg járulunk. Vízvezetéki ügy. A legközelebb múlt városi közgyűlés elé Dr. Feiehtinger Sándor városi főorvos ur egy igen nevezetes indítványt adott be, hogy a vízvezeték fölmerült kérdését közelebb hozza a megéri elés felé. Maga az okmány, mely igen figyelemreméltó érvekre hivatkozik, méltó hogy mentői tágasabb körben megismertessék. Egész terjedelmében a következő : Tekintetes városi közgyűlés ! Hivatkozva, Esztergom sz. kir. városa által építendő katonai laktanya ügyben folytatott tárgyalások alkalmával múlt évben benyújtott abbeli jelentésemre , miszerint közegészségi és különösen a helyben állomásozó cs. kir. katonai laktanyának jó friss vízzel való ellátása szempontjából, kívánatos volna, hogy jó ivó vízzel szűkölködő városunkban egy a diósvölgyi jó, és hő vizforrásokat felhasználó — vízvezeték létesülne; bátor vagyok a tek. közgyűlésnek bölcs figyelmét e tárgyra annál inkább felhívni, mert arról győződtem meg, hogy ezen vízvezeték ügye városunkban, kivált a legújabb időkben kedvező talajra talált ; a városi polgárság részéről nagy népszerűségnek s érdekeltségnek örvend ; és mindenki örömmel néz o vállalat elé. Előre bocsájtva, hogy a vízvezeték akár közadakozás, akár a városi pénztár utján történjék az, csak úgy létesíthető ; ha a diósvölgyi hő forrás mely jelenleg a legnagyobb és folyton csörgedező hatjából naponta közel 700 akó vizet szolgáltat, a mellékforrásokkal ugy egyesittetnék, hogy az igy összesített víztömeg, a vizvczeté’sró szükséges 1200 akónyi napi mennyiséget adhassa. Miért indítványozom: Határozza el a városi közgyűlés, hogy 1-ör a vízvezetési ügyet teljes erejével felkarolja s magáévá teszi és első lépésként a diósvölgyi összes forrásoknak egyesit!Lassabban a testtel! — Annak a bizonyos kapitánynak — Azt mondja a kapitány ur, Ős Buda várában, Hogy királyunk az esküjét Megszegheti bátran. Elveheti az alkotmányt, Ha tetszik egy reggel — No, no édes kapitány ur, Lassabban a testtel! Hát szeretné, ugy-e bizony, Ha bitófáu lógnánk ? Nem csodáljuk, hiszen német, Még pediglen osztrák! Nemzetsége láb alól már Sok hü magyart tett el . , . Hanem azért, kapitány ur, Lassabban a testtel! Házában sincs nyugta immár A szegény magyarnak : Lobogónkat meggyalázzák, Szidnak, ütnek, marnak. Bécsből meg is jutalmazzák Csillaggal, kereszttel . . . No de mégis, kapitány ur, Lassabban a testtel! Tudjuk mi, ha nem mondja is, Hogy gyűlölnek rutul — Csak azután ne félnének Ugy a liáborutul! De akkor a magyar előtt Vesd el magad, vesd el ! . . , Azért édes kapitány ur, Lassabban a testtel! Pósa Lajos. Bérezi bátyám ijedelme. (Borzasztó de valósággal megtörtént történet.) Szinhelyí Budapest. Idő : Jelenkor. Bérezi bátyám mesterségére nézve országos képviselő még pedig a szélsőbalnak a legeslegszéléről. És valamint elveire, úgy korára nézve is erősen négyveunyolezas, állandóan, mióta csak megbizatott azzal, hogy a derék Tóvár megye képét viselje, a mit visel is hat év óta tisztességgel. Rosszakarói tehát ráfogják hogy agglegény, mert biz ő még olyan hajadon állapotban leledzik, de ezt a rosszakaratú ráfogást erősen megczáfolják Bérezi bátyám csattanó piros orczái. erősen kifeut bajusza és délczsg ruganyos tartása, de legkivált szivének a szép nemért való erős dobogása. Hogyan? fogják önök kérdeni Bérezi úr, tehát vonzódik a nőnemhez, és mégis nőtlen ? Hja bizony ugy van. Éppen azért — saját nyilatkozata szerint — mert nagyon szereti őket, soha sem tudta annyira vinni, hogy csak egyet szeressen. Minthogy pedig nálunk eddigelé a többnejiiség behozva nincsen stb.,. Azonfelül — ismét az ö felfogása — az az állapot k éuyelmesebb. így udvarolgat egyszerre és egy időben a mamának (persze csak bizonyos korom innen) a házi kisasszonynak, no meg, demokrata elveihez képest, a — szobaczicus- nak is. És a kik közelebbről ismerik Bérezi bátyámat, azt állítják hogy nem szokott eredménytelenül udvarolgatni. A kik pedig tekintetbe veszik a feutemlitett piros or- czákat, délezeg termetet stb, csak hitelt adnak ez állításnak. Ilyformán azután a beavatottak nagyon sok pikáns mesét regélnek az ő kalandjairól, a miknek ha csak a fele is igaz Bérezi bátyámhoz képest dón Juan — csak Kis Miska. Azonkívül van még egy másik apró bibije is ő kéj úri előségének. Vallásalapi- tójával, a jó öreg Lutterrel együtt ő is azt tartja hogy: Wer nicht liebt Wein, Weib und Gesang Der bleibt ein Narr sein leben lang; Hát bizony ő kigyelme a Vadászkürtben sokszor el szokot kvaterkázgatni, és ilyenkor a képviselői diurnnmok egy részét a czigány rakja zsebre. Osztozik Bérezi bátyám hajlamában két lak társ is, szintén agg legények, kiket azon körülmény, hogy az úgynevezett „átkos kórmány“ szolgálatában állanak, nem gátol abban, hogy hűségesen meg ne osszák vele a hatvantutezai öt szobából álló kényelmes lakást, és ne vegyenek részt Bérezi bátyám többreudbéli ragaszkodásaiban. És noha, amúgy agglegényeseu a tárcza grá- csiók folyton zsémbelnek és vitatkoznak egymással, van köztük hol az egyik, hol i a másik rovására tréfa elég, a mi fölött azután rettenetesen kaczagnak. De elég a bemutatásból, térjünk a történetre. Történt tehát nemrégiben, hogy Bérezi bátyánk egy szép holdvilágos éjszakán egyedül ballagott hazafelé, a bevett jók folytán igen derült hangulatban, dalolva magában a többször elhúzatott nótát hogy; — Gyenge fűszál meghajlik a szélnek, Nem bánom én akármit is beszélnek. A laktarsak ma nem jelenhettek meg a vacsoránál, mint előre kijelentették, másutt lesz dolguk. Hogy hol azt bevett szokás szerint sohasem kérdezték egymástól. Deuique Bérezi hazaér, becsöuget, s az álmos képű házmester világítása mellett nyugodtan halad fel a lépcsőkön. A folyosóra teljes fényében sütött le a holdvilág és Bérezi már már a zárba dugta a kulcsot, midőn egyszerre egy elfojtott kiáltással pattan vissza ajtajától. — Tyűit ! a ki erre meg amarra. . . Hát ez micsoda itt ? Es csakugyan, volt is alapos oka a mi drágálátos bátyánknak a megrökönyö- södésére. Mert hát micsoda jó lélek ne borzadna meg ha éjféltájban hazatérve küszöbén egy pólyába burkolt alvó csecsemőt talál ? Kivált ha valakinek a lelkiismerete nem egészen tiszta, bizonyos dolgok (körül mint a hogy nem volt tiszta az én Bérezi bátyámé. Elámulva, mozdulatlanul állt ott, félve nehogy felköltse az alvó csemetét, a kit a hald teljesen megvilágított, s a ki álmában oly édesen mosolygott. Jaj, ha ez a kölyök most felébred és 'ordításával felveri a há-
