Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 70. szám
Esztergom, III, évfolyam 70. szám. Csütörtök 1881. szeptember l-án. es TIBIKÉ Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ára: egész évre .........................................6 frt. — krf él évre...............................................3 „ — » évnegyedre..............................................1 . -r> 0 ■ E gyes szám: 6 kr. Az előfizetési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kiadéliiv:itíi 1 álioz Széclienyi-tér 35. sz. intézendő!?. Megjelenik : he te íi ki nt kétszer vasárnap és csütörtökön. NyiIMér petit sdiónként, 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések* a szerkfwv- tőséghez, ŐRiNCZ-UteZA SJO. SZÁM ALÁ, intézendők. Kéziratokat nem adunk Vissza. Iskolai ujesztendö. Sok szép remény enyhítette a válás fájdalmát. Az iskola njesztendő napja beköszöntött, a szülék kedvenczei elhagyták az édes otthon boldogságát, hogy leróják azon kötelességeket, melyekkel a jövőnek tartoznak. A jó módii sarjadék épen úgy, mint a szegény családbeli egyformán odasiet a hol a szellemet művelik, a hol az erkölcsöket nevelik, s a hol a liazafi- ságot tanítják. A szegények minden öröme és jövőbeli menedéke, a gazdagok minden boldogsága és büszkesége találkozik a tanítás és nevelés fölszentölt csarnokaiban. Már ott megtanulhatják egymás között, hogy ha kilépnek az életbe, ott a tudomány világában nincsen születési fokozat s a szellem országában nem kérdik, hogy minő bölcsőben ringatták s minő szülőktől származott. Kiki annyit fog érni, a mennyit szelleme ér, s kiki olyan helyet fog elfoglalni, a milyet tehetsége után kivív. A múlt idők emberei, a kik szeretik korukat dicsőíteni s a mienket leszállítani, hogy annál több virágot kapjanak a maguk koszorujokba, nagyon szeretik a mostani fjuságot kevesebbre becsülni az ő korukbeli ifjúságnál. Azt mondják, hogy megfogyott a lelkesedés, megapadt az ifjú kitartás s megváltozott a szellem. Hogy a szellem óriásilag megváltozott, az igen természetes. Minden évtized előbbreviszi a haladást, s a haladás nagy változásokat és átalakulásokat szokott előidézni. Valóban a mai ifjúságot nem is lehet összehasonlítani a néhány évtized előtt való ifjúsággal. A kor színvonalára emelő nevelés rendkívül sokat igényel s tanulás dolgában a mostani tanuló nemzedék rendkívül túl van halmozva. Már-már többet adunk a szellem kiképzésére mint a testi erők fejlesztésére ; azért hal ki nyomrul-nyomra a jurátus athléták s a réz fokos hatalmas jelenségeinek kora. A régi egyoldalú nevelés, mely majd-majd megelégedett egy kis kulináris latinnal, tősgyökeresen átalakult. Sokféle ismeretet, úgyszólván en- cyklopaedikus ismereteket sajátítanak el ifjaink, hogy mire magasabb kikér peztetósi fokra emelkedhetnek, a műveltség alapjait teljesen bírják. Igazságtalanul vádolják az ifjúságot azzal, mintha lelkesedése megapa.dt volna. Csak a szilaj erkölcsök szelídültek meg s'a túlcsapongás kitörését fékezte meg a szigorú fegyelem s a lélek sokoldalú elfoglaltsága. Ifjúságunk még mindig és mindig megőrizte a magyar ifjúság történeti lelkesedését, mely mindenkor felbuzog mikor a nagy események vagy emlékek a szív szavát számon kérik. Középtanodáink hazafias szelleme, mely már annyi lélekemelő példával igazolta a nemzeti szellemű nevelés hatalmát, a magyarosításra s az ifjúság hazaszeretetének kiművelésére nézve, egészen megnyugtat a jövő felől s minden tanév Sylveszterestéjén boldog megnyugvással számolhatunk be a jövőért aggódó várakozásnak. Azelőtt az idegen szellemű világban is szükség volt magyar ifjúságra. Most a magyarosodé Magyarországban már művelt magyar ifjúságra van szükség. Létszámunk csekélysége, országunk szerény határa nemcsak magyar, de müveit lakosságot követel, különben annyi sok ellenség közé beékelve, bizony nem érdemelnők meg a művelt világ rokonszenvét s a müveit nemzetek pártfogását. A magyar ifjúságra tekintünk akkor, mikor a jövőbe tekintünk s ha sok de nagyon sok politikai és társadalmi intézményünk s intézkedésünk miatt föl is támad lelkűnkben a nyugtalanság aggodalmas elégedetlensége : a magyar ifjúságra mégis büszkeséggel s biztató reménnyel tekinthetünk. Üdvözöljük tehát városunk és vidékünk ifjaságát az iskolai ujeszteudő alkalmából. Üdvözöljük a szülőket, kik gyermekeik szellemét olyan jó kezekre bízták, mint tanáraink ; mert övékó az érdem elismerése s a legszebb koszorú ha majdan tanítványaik oda kün az életben értékesíteni kezdik azokat a kincseket, melyeket a tanítás és nevelés felszentelt csarnokaiban gyűjtöttek. Színpadunk érdekében. Néhány nap múlva Tóth Béla szin- társulata Érsekújvárról városunkba érkezik, hogy az őszi színi saisont nálunk töltse el. Üdvözöltük már a társulatot, mielőtt városunkba tért volna, üdvözöljük újra, midőn városunkba lép, Valóban nehéz viszonyok közt foglalja el nálunk Tóth Béla a színpadot. Beődy Grábor színtársulata, a magyar vidéki színtársulatok egyik legkitűnőbbje, tetemes anyagi károsodással volt kénytelen búcsút mondani városunknak, Pedig a múlt esztendőkben nem egyszer igen is meg tolt elégedve a közönséggel s viszont. De a nyári hónapok részvétlensé- gót aligha lehetne egyébre magyarázni mint az olyan viszonyok uralkodásának, melyek a közönség figyelmét egészen el képesek ragadni a színpadtól. A nyár derekán ugyanis a képviselőválasztások szenvedólyességei nem bírtak érdeklődést kelteni közönségünk részéről a színpad iránt. Tóth Béla színtársulata nem állja ki a versenyt Beődy ével. De fölösleges is az összehasonlítás, amennyiben Beődy Grábor Gryőr városának úgyszólván rendes és kegyelt társulata, Tóth Béla pedig a vidéki városokban fölváltva jelen meg s nincsen súlypontja, mely a társulat szervezésére is emelően hatna. így vau ez minden vidéki színtársulatnál , mely nem vallhat magáénak egy művelt közönségé. várost egészen, a hol szívesen látják, a hol édes otthonra találnak, a hol a közönség lankadatlanul pártfogol s a hol az igények jó Ízlést s emelkedő haladást követelnek a rendes vendégektől. Tóth Béla legelőször jön Esztergomba. Sorban megfordult már a vidéki Az „EssUrgoa te Első szerelmem. Kicsi-piczi diák voltam, — Ott járhattam a normálba —, Mikor belebolondiütam, Egy csinos kis barna lányba. írni tudtam, ergo Írtam Egy rózsaszín levelecskét, He oh fatum! rajtacsiptek, S kaptam érte jó nagy leczkét! Eltiltották, hogy ne merjek Soha még csak rágondolni. Keservesen megsirattam, S alig tudtam meghódolui. Aztán később, lassan, lassan Ki-kiverték a fejemből, Elfeledtem és pára lett Az én első szerelmemből. És azóta hány leánynak Esküdöztem már szerelmet! _... Egy-két hétig, aztán vége M inden esküm párává lett. Szőkét, barnát mind feledtem, Soknak a nevét se tudom; De a z t a kis barna lánykát Elfeledni solise fogom. Lányi Adolár. Künn a szabadban. — Kovácspataki tárcza. — Reggeli nyolez óra volt, midőn öten egy könnyű sajkába telepedtünk, hogy a remek Kovácsi-patak völgyébe ráuduljuuk. Groudosan elhelyezték csónakunkban a nélkiilözhetlcn utitársakat: a néhány kiló gulyásra szánt húst, néhány palaczk szőlőnedvet, kisebb meuuyiségű savanyúvizet és efféléket, elfoglaltuk helyeinket. Kezeimbe ragadtam a kormány zsinegjét, vezényeltem. Az evezők működni kezdettek és mi néhány perez alatt alatt a büszke Dana széles, sima tükrére szálltunk. Horgonyt vetettünk; kiemeltük épen maradt málháukat, igazságosan felosztottuk a terhet; felkértük a jó atyafit, az őrt, ügyelne kissé csinos külsejénél fogva valakinek könnyen megtetszhetőjármüvecskéukre és vígan dudolgatva tanyát kerestünk. Önkénytelenül a jámbor Aeneas és társai jutottak eszembe. Mint ezek, úgy mi is elhelyeztük, midőn már szárazon valánk — edényeinket- felállítottuk a bárom lábú vaseszközt; ketten elindultak fát keresgélni, a harmadik — vizet meríteni, inig ketten a tábor kincseit őrizték. Néhány perez és raiu- deu elkészült. Szerencsére nem lévén köztünk sem Vitekins, kinek csak a pávavelő és fülemile- nvelv Ízlett; sem olyanféle hős, ki asztalfeletti vitézkedését csak akkor véli befejez- hetőnek, ha legalább félborjút, néhány ludat ré'czét, fontokra menő keuyér-menynyiséget juttatott zsákmányul táplálkozása zsarnokának : — mindnyájan kiengedtünk. Gondolkozni kezdénk épen az illatdús fiumei gyártmányok bodor füstje mellett, mit tegyünk, hogy felfelé ne kelljen még e töredékek terhét is vontatnunk : midőn a nyugodtan álló fák sorai közül, legelő állatok cseugetyűiuek hangja, és a pásztor nógató szavainak viszhangja hatott füleimhez. — Dél vau — jegyzé meg a társaság egyik tagja. — valószínűleg itatás végett közeledik valamely csorda a Dunához. Számra mintegy negyveu drb. vékony falusi tehénke mutatkozék, utánok a pásztorral, ki megpillantván bennünket, dicséretes buzgalommal igyekezett kissé félreté- riteni a csordát, azután megállott, tiszteletteljesen meg emelé kalapját és alázatos haugou „Dicsértessék“-kel köszöntve, — a „dél-ebédhez“ jó étvágyat, s a „kifáradás illán“ pedig, jő pihenést kiváut. Őszülő fürtjei, ráuezos arcza, tört fényű szemei, görnyedt alakja, lassú, óvatos járása bizonyságot teszuek a felől, hogy keuyeréuelr javát elfogyasztó, munkásságának adóját már nagy részben lerová és a meghatalmazás, melynek alapján igényt támaszthatott az életre, rövid idomulva meg fog fosztatni érvényességétől. A csorda reudben bocsátkozott alá a vízhez és kioltá szóraját. Kérdeztük az öreget, hogy elvégezte-e már ebédjét ; mire vidorabb, erőteljesebb haugou válaszold: — Nem. kérem alázatossággal. Ebé- decském, még tarisznyámban hordozom, mert ma semmi étvágyat hozzá nem éreztem. Pedig reggolizni se szoktam. — Talán egy kis meleg étel fogizleni — raondá egyikünk : vegye a tálat és mi benne van, költse el jó étvágygyal. Csordájának Rittyentett, s letevón kalapját és szűrét, átvette az odanyujtótt tálat és tisztes távolban leült. Közelebb szólítók az öreget, hogy panaszolt étvágytalansága csak tárgy hiány bői magyarázandó, összes íenmaradt ételünket rendelkezése alá bocsátottuk, biztatván, hogy csak egyék, és hogy könnyebben csússzék, Ízlelje meg a borunkat is. Hallgatagon, vagy legfeljebb szakadozott mondatokban, röviden adva válaszait, ült eddig a jó öreg. De A bor lángjától fölolvadt a szív, Mikent a jég beszéde csermelyen. Beszédes Ion, de nem fecsegő; válaszoló,' de nem szóvivő. A bor csak kulcs volt, mely meguyitá előttünk jó szive, tiszta lelke, egyenes őszintesége és szennynélküli becsületessége kincses ládáját, — Nagy-Sarlóban születtem — kezdé a jó öreg — de fiatal voltara még, midőn Kövesd községébe jutottam, melynek most pásztora vagyok. Ott is házasodtam és negy- veulcét esztendeig éltem szegény jó feleségemmel, kit sz. Mihály előtt két héttel lesz egy éve, hogy a temetőbe kísértem. Áldott lélek volt a szegény. Csekély couventióm- ból és 40 frtnyi béremből mindig elégedetten éltünk. Keresett ő is napszámmal valami keveset, és mi boldogok voltunk. Cselédekkel nem áldott meg a jó isten ; de azért mi soha se zúgolódtunk. Most magamra maradtam. Hatvan három esztendős vagyok; 43 esztendeje pásztorkodom, de még sohasem voltam boldogtalan, mert kevéssel megvagyok. Ez a pipa, melyet téus uraim, kalapomnál látnak, melyet ezelőtt 8 esztendővel, Esztergomban vásároltam az egyedüli jóságom. Mielőtt reggeli G óra
