Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 46. szám
Esztergom III. évfolyam 46. szám. Osiitortök, 1881 juníus 9 éil. r Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ái a: egész évre..........................................6 frt. — krfél évre...............................................3 „ — * évnegyedre..........................................1 , 50 „ Eey es szám: 6 kr. Az előfizetési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kiadóhivatalához Széchenyi-tér 35. sz. intézendők. Megjelenik : h e í e íi k i ti t k t s z e r vasárnap és csütörtökön. Nyilttór petit soronként 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, őrincz-utcZA <sjo. szám ai.á i ntézendők. Kéziratokat nem aritínk vissza. A megoszlás satyrája. Esztergom úgy van a maga négyfelé gazdálkodó városával, mint az egyszeri kurta nemes, a ki ősi bocskoros jószágát, a mi épen kifutotta egy famíliának, négy fia között megosztván, ez a megoszlás se jószág, se boldogság nem volt, csak erőlködő önállóságra vergődés, csak comicus urkatnámság. A négy fin igaz, bogy versenyzett egymással a jószágtöredék javadalmazásában, de ártott is egymásnak, mert irigy, á.imányos és telhetetlen volt. A kurta nemes fiai kezdtek különbözni egymástól törekvésben és szellemben egyaránt úgy, hogy még életükben már csak vérszerint voltak testvérek, valóságban pedig marakodó ellenségek. A legidősebbik fin egyszer azt tanácsolta, bogy foglalják össze a négyfelé forgácsolt jószágot, vezesse az egyik s az egyesítés boldogsága emelni fogja érdekeiket s munkájukat. Nem lesz visszavonás, csak megerősödött közös telek, melynek minden birtokosa nem magának, hanem egymásnak dolgozik. Egy lesz a szellem, egy a szeretet s a család összkangzó jóléte újra visz- szatért. De a három dühvei gazdálkodó legény rá se hederitett az okos szóra. Az egyik mégis olyan formán nyilatkozott hogy megcsalnák egymást, vergődjenek hát külön-külön. S mi lett e vége ? Hiszen könnyű kitalálni. Négy koldus, négy adósságos telekrész, négy végrehajtó telep. Egymást temetik nálunk az évtizedek s minden a régi hagyományos utón marad. Ritka fin emelkedik felül apja miiveltségén s ritka apa törekszik valami újításra, bizonyos makacs con- servativ szellem van minálunk az anyai tejben. Éhez egy kis Pató Pálos ősrégi közönyösség, nem törődés, megelégedés, és virul a moh, hízik a rozsda, dívik a múlt század. A ki önálló gondolkodású, erős tetterejű és érzi a, hiányokat, az mintha nem merne a szilire lépni, csak a ku- lissák mögött tart monologokat. Föllépni vonakodik, harczol kezdeni rostéi, rombolni fél. A ki fölkuporodott valami olyas állapotra, a hol napszámra beszélnek s megtanult egy kicsit „szavazni,“ akár városi képviselő, akár simplex nyárspolgár, az tud nagyon sok tervet, összekohol nagyon sok módot, de tehetetlensége és avatatlansága csak tragicomicusabbá teszi a visszás helyzetet. Kitől várjunk hát valamit. Attól nem követelhetünk, a ki hivatással kezdhetné meg a munkát, attól nem kérhetünk, a ki ismeretek és avatottság nélkül belekontárkodik. Sem az egyik, sem a másik, hanem egy harmadik út marad főn, az az út, a melyen csak százados hagyományokkal találkozunk, moly minduntalan magába tér vissza, mint a görbe kör, az az út, mely nem vezet tevékenységre. Maradunk tehát a hol voltunk , s voltunk a hol maradunk. Ez a morál egy kicsit szomorú, de nagy mértékben nyomom. A mi négyfelé gazdálkodó, visszavonó városrészeinknek csak egyben van kiváló eredményük. Abban ugyanis, hogy az évtizedek növekedésével, növekednek a meghasonlásbán. Bizonyos megtörhetetlen gőggel viselkednek egymásiránt, mely lehetetlené teszi az egybekelést. Már elnevé- sük is érdekesen bizonyítja a mindenáron szakadó különbözést. A belvárosi polgár „nagyvárosiénak nevezi magát. A másik intelligensebb rész veszi „városnak.“ A külsőrészek egyike Szentgyörgy- mező- „városnak“ és a másik Szent- Tamásmező-,, városnak“ Tehát valamennyi törekszik a „városi“ méltóság magaslatára s valamennyit túllicitálja a „nagyvárosi“. Mind a három másik résznek külön hatósága van, de a bírót még nem merik a „városi“ lexicon szerint „polgármesternek“ czimezni. A nemes hatóságokban van con- centrálva a városrészek minden erénye és hibája. Ezek ágaskodnak egymás ellen ezek teszik lehetetlenné a közeledést. Rendesen sophismákkal vagy ősi közönyösséggel néznek szembe azzal a mozgalommal, mely ijesztőbb reájuk a tengeri kígyónál, mikor valaki elég vakmerő az ősi intézmények ellenében az „alkotmányokat“ összeolvasztani. Eddig még nem állt elő olyan férfiú, a ki az olvasztó kemenczét fölmérte volna építeni. A ki belekap a rémítő nagy munkába, az keserű csalódással kénytelen visszavonulni. Pedig mindenki tudja mennyire korszerűtlen, mennyire elavult, menynyire ügyetlen az a négyfelé gazdálkodás, az a négyfelé szakadás. Hogy Buda soká vonakodott mikor Pest megkérte a kezét, annak van értelme. Buda kisasszonynak hatalmas hozománya Pest urfinak pedig egy kicsit fiatalosan pazarló hibája volt. Biföa hozott Pest nem hozott. De az isten szent szerelmére mit hoznának azok a mi agglányaink : Szt.- Györgymező, Szt.-Tamás, Víziváros ? Néhány foszlány takaró kötényt s talmi gyűrűt, de nem vonzalmat. Hoznának még nagyratartó hiúságot is, mely a makranczos vénleányoknak annyira sajátsága. Az elpártolt részek szentül tudják, hogy életképességre, műveltségre, tekintélyre, irányadásra a belváros magasan fülülemelkedő hegemóniával bir. Jól tudják azt, hogy majd 1000 háza s közel 10,000 lakosa van; országos tekintélyű intézetei, virágzó egyesületei , eleven és művelt társadalma még csak árnyékot sem vet a más háromra. Azt is tudják minálunk, hogy értelmiségre a belvárost Víziváros követi, de a hol csak 120 ház s alig 1209 lakó van. Fölülmúlja ezt számban, de nem műveltségben Szent-Tamás és Kisléva a hol 230 házban 2300 lakos ól s Szent-Györgymező az ő szintén körülbelül 2300 lakosával egy vonalon áll Szenttamással. Ha kerekszámaink egy kissé túloz„Esziirgora és Vidéke" tárcsája" Peres dolog. ( : Szerelemjogi tanulmány : ) »Szép jő reggelt, kedves!“*) E szókkal ajkamon Tisztességtudással Belléptem angyalom,- S mosolyó haraggal Boszunkodál nagyon, Mert e köszöntéssel Szerzett jogom vagyon. Szerzett jog egy csókra A legédesbjébiil, — H a r m i n c z k é t esztendőn A mely el nem évül, A melyet e percztől Masnak nem adsz részül E 1 ő b b s z e r z e tt jogom Nagy sérelme nélkül. Tilos már e csókkal Rendelkezni néked, Mert csak én szereztem A r ra elsőbbséget, *) Szokás hogy, ha leány és ifjú egy ker-mandolát (Vielliebchen) együtt eltölt, ki a másikat a legközelebbi első ta- álkozásnál e s zavakal köszönti jogosulttá őszen a köszöntőtől ajándékot vagy egy í,sókot követelni. Melyet tólem solia Senki el nem vehet . . . Ha idején adok Igénykeresetet. Mert már ezt az igényt Bizton megítéli k És a határozat Jogerőre érik S végrehajtó lesz . . . Közös akarattal: Ha tudnillik nem élsz P e r o r v o s 1 a t o k k a 1 . Csakhogy ilyen pernek Gyakran per a vége, — K o n o k perlekedők Férj s a felesége — És e pernek, ha nem Kötnek egy ességet Csak a p e ru j it á s : Válóper vet véget. No de én mellettem Érvényes c z i m harczol, S ha a szerzési m ó d Nem lészen csak snrczolt; I) o 1 o g 1) e 1 i j o g lesz A mely tulajdont ád . . . Együ11 torkoskodtünk Egy iker-mandolát 1 Dr. Vállas Rezső. Béla szerelme. — Elbeszélés. — III. Egy esztendő múlva Béla megszüntette üzletét. Édes anyja meghalt, neki pedig nehéz teher volt az, a mit már senki sem osztott meg vele. Nemsokára letűnt a kisvárosi megszólások napirendjéről, mert elhagyta szülőföldét s elment messzire, idegen emberek közé, a hol nem kell pirulni s a hol nem feddik és gázolják becsületét. A tevékeny, derék és vidám fiatal ember végkép megváltozott. Nem tudott dolgozni, nem törődött jövőjével, nem derítette föl egyhangú komorságát. Sokat bolyongott, mig Pestre vergődött. Itt senki se ismerte. Itt senki sem tudta, hogy menuyi bánat, mennyi gyalázat kiséri átokként nyomát. Megtörött minden lel A ereje, raegfá- sult kedélye; kerülte az ismerkedést, pedig mennyire rá volt utalva a vigasz újára. — Néha bebarangolta a vidéket és a legkiet- leuebb helyek magányában órákig elandal- got múltján. Máskor belevegyült a nyüzsgő életbe s ment, a hová legtöbben mentek pazarolni, dőzsölni. Néha egy-egy ismerős arczczal is találkozott; de Ő már ismeretlen volt földiéi előtt. Arczán visszataszító életimt- ság, viseletében elhanyagoltság. Haja megőszült, lelke megaggott, és mogorva, magába mélyedő s fogyton-fogyó állapota senkiben sem támasztott rokonszenvet. Nem sokáig pazarolt. Mintha daemouok is segítették volna, rövid idő múlva semmije sem volt. Akkor azután elhagyta a fényes vendégiogadót s egy kicsiny, földszintes házban egy nyomorult vén asszonynál fogadott hónapos ágyat. Még az a szerencse, hogy kibírta fizetni három hónapra előre, mert csakhamar megbétegedet és mir most a vén asszony nem anyira irgalomból, mint inkább kötelességből, ápol- gatta a beteget. De Béla betegségére nem volt orvosság. Tudta azt az anyóka is, a ki épen azért csak a maga iratos füveivel akart ir- galmaskodui. A Józsefváros egyik legfélre- esőbb utczácskájában, egy fakeritéstí, négy- ablakos, piszkos földszintes házban lakott a vén anyóka is, a kinek csak az az egy szobája volt, melyben betege feküdt. A nyomorult vén asszony zsarnoki módon uralkodott bárom más lakón, mert a házi úr őt bízta meg a gondokkal. Olyan volt tehát, mint a háziasszony, de kegyetlen és marakodó háziasszony. A szerencsétlen Bélát egyik kártya ismerőse ajánlotta ide. 0 már egyszer kitelelt nála, mikor az egyik nagy káváház játékosait szétugrasztóttá a rendőrség és jó módja volt, —mert mindene volt. Bélának nem kellett egyéb a nyugalomnál. Egy zivataros nyári napon Béla a sötét szoba nyomorult ágyán feküdt és szen- dergett. Testileg megfogyva és kimerülve, lelkileg megtörve és elfásulva pihent a feledtető álom édes karjain. A vén asszony az ablaknál ült, és nagy gömbölyű sárga- rezes pápaszemével egy képes néplapot olvasott. Mert Rebeka néue nemcsak az iratos füvekhez tudott, de több mesterségen
