Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 40. szám

Esztergom, III. évfolyam.

Városi és megyei érdekeink közlönye.

Elöfizetési-ára :

egész évre

.................................................6 fB. krf

él évre.......................................................3 „ „

évnegyedre.................................................1 , 50 ,

E

gyes szám: 6 kr.

Az előfizetési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kiadóhivatalához Széchenyi-tér 35. sz. intézendő!?.

Megjelenik :

h e t e ii k i ti t k é t s z e r

vasárnap és csütörtökön.

Nyiltlér petit soronként 20 kr.

Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek.

A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez,

ŐRINCZ-UTCZA 30. SZÁM ALÁ,

intézendők.

Kéziratokat nem adunk vissza.

A városi közgyűlési teremben vaEgy derék mozgalom.

— Iparosaink értekezlete máj. 15-én —

A vasárnapi iparos mozgalmat mindenki méltatni fogja, a ki az iparnak emelkedését s érdekei megvédését azonosítani tudja a mi jobb jövőnkkel.

Maga az ügy csakugyan méltó arra, liogy föl karóiéit legőszintébb üdvözlettel buzdítsuk folytatására.

A polgári jogok gyakorlásának leg- nevezetesebbike a képviselő választás s erre vontkozólag gyűltek össze és határoztak iparosaink.

Végre maguk is belátták, hogy csak vállvetett, egyetértő munkássággal lehet valamit kezdeményezni, s a mint a viszonyok tanítják, maguk is meg fognak róla győződni, hogy menynyi szívós küzdelembe fog kerülni, a legcsekélyebb iparvédő kérdések elintézése is.

Üdvözöljük a mozgalmat kettős szempontból.

Először azért, mert öntudatra sarkalta iparosainkat, s szorosabb egyetértésre bírta őket.

Másodszor azért, mert önérzetes polgári mozgalom volt, iparunknak a törvényhozás terén való támogatására.

A derék mozgalmon., mely pártkülönbség nélkül olvasztotta össze az összes esztergomi iparosokat, kimondották, liogy csak olyan képviselőjelöltre fogják szavazatukat adni, a ki az ipar támogatását nemcsak elhangzó programújában, de erélyes ténykedésében kiköti és megtartja.

A mozgalom lefolyása a következő volt:

sárnap délután több mint hetven iparos gyülekezett

Az értekezletet Dóczi Fecencz üdvözölte, ki az összes esztergomi iparos társul a tok at megl 1 i v la.

Elnökül egyhangúlag Dóczi Feren- czet, mint kezdeményezőt választották meg, a ki bővebben kifejtette iparunk elhanyagoitatását épen olyan részről, honnan annak támogatására legbiztosabban számíthatnánk, a törvényhozás részéről.

Kijelentette, hogy a mozgalomnak végső ezólja nem is egyéb, mint szoros egyesülésbe olvadva, iparunk megvédése, s jogai és érdekei sürgetése.

Terjedelmesebb bevezetője után — Ivnapik János emelkedett föl, ki hasonló értelemben nyilatkozva, pártolta Dóczi Ferencz eszméjét.

Marosi József, mint iparos-barát részletesen kimutatta, bogy milyen mostoha gyermeke a mostani kormánynak nemcsak iparunk, de kereskedelmünk is, holott ezek virágzása nélkül a nemzet jóléte is elmarad.

Pór Antal eljárásának bírálatában igen higgadtan és meggyőzően vitatta, hogy mennyire megcsalódtak az esztergomi kereskedők és iparosok az ő legaranyosabb Ígéreteiben.

Beliczav Gyula közbevágva Marosi beszédét kijelentette, hogy sem a hely sem a gyülekezés természete nem engedi meg a politizálást. Kéri a szónokot maradjon a fölvetet kérdésnél.

Erre Marosi befejezte beszédét s az értekezlet egy nagyobb bizottságot választott meg, mely az esztergomi iparosok határozott állásfoglalását s követeléseit van hivatva azokkal közleni, kiket érdekeinek képviselésére a különböző politikai pártok kijelöltek. Ezek- után az értekezlet lelkes hangulatban fel szlot.

A meghasonlások átka.

Alig indultak meg politikai mozgalmaink, — már is érezzük élénk politikai életünk azt a sajátságos fiivá Imát, mely megbontja a barátságot, föloszlatja a régi jó ismeretségeket, mely ellenségeket teremt s a meglia- sonlas átkával nehezedik reánk.

ügy van az már mi.nálunk, hogy sohasem tudjuk az elveket a személyiségtől elkülöníteni.

Választásaink előtt már jó idővel ellenségekké válnak a politikai ellenfelek s egymásiránt olyan modorban használják a megkasonlás fegyverét, melyet elegendően kárhoztatni alig is lehetne.

A vidéki városok átatában teli vannak a társadalmi élet iránt való közönnyel. Magasabb, emelkedeltebb lendületű társadalmi viszonyokra sebolsem törekednek összetartó egyetértéssel, s öntudatos munkálkodással.

Megelégesznek a zilált szertesza- kadozással s ha valaki meg is nevezi a tespedés gyógyszereit , azok a kik a társadalom megváltására vezérszereppel bírnának, azok ba nem kicsinyük, akkor egyszerűen napirendre térnek azok fölött a reformáló eszmék fölött.

Sokat keseregtek már a helyi lapok vezérczikkei társadalmi életünk pangása s szétoszlása fölött, sőt már kifogyva a javasló tentából, jóságos laptársunk elment Váczra, onnan kiollózott egy társadalmunk bajairól szóló vezérczikkefc, aláírta, hogy V. K. (Vá- czi Közlöny) s közölte eredeti evangélium gyanánt. Egy más város társadalmi mizériáit ráaplicálta Esztergomra s mi közönségünk a rendesnél többet ásított azon a napon.

Hát annyi bizonyos, hogy társadalmi viszonyaink nem valami aranyosak. Már most jönnek a politikai párt- tusák.

Pártok alakulnak, az emberek táborokra oszlanak, és a táborok hadi lábra kelnek egymás ellen.

Bekövetkezek az el hidegülés, s a meghasonlás és visszavonás nagyon is szomorú következményű napjai s a társadalmi életünk utolsó roncsait és felrobbantják.

Sok, nagyon sok idő telik bele, inig az átkos bajtól lassan megint kigyógyulunk, de azon szomorú tapasztalat árán, hogy azalatt az idő alatt nagyon, de nagyon sokat vesztettünk életünkből.

Minden tisztességes magyar embertől meg lehet követelni, hogy legszentebb polgári jogát hivatása legélénkebb tudatával teljesítse.

Hogy teljes szívvel lélekkel lelkesedjék, buzdnljon és hevüljön azon eszmék mellett, melyeket zászlajára irt s melyekkel a haza sorsát megjavítani igyekszik.

lisztelet becsület minden tisztességes politikai törekvésnek.

De az elvek nagyjelentőségű ktiz- delme nem marad ideális régióiban, hali

és

H

Fekete angyalok.

(Wickede amerikai rajza.)

Elmúlt idők.

Karod’ karomba fonva büszkén,

A sírok közt bolyongtam véled S a végzettel játékot űzvén Mondtunk egymásnak szép meséket Örökké tartó szerelemről,

Hűségről is, mely meg nem ingott.. . A bús fűz ága meg-meglendőlt És homlokunkra rásuhiutott.

Sokat csevegtünk boldogságra!, Keményről, mit jövendőnk betölt.

Nem sej tők, hogy szivünk elárvul, Mihelyt elválaszt egy-két mértföld... Bölcseknek hittük jó magunkat S öröknek bennünk azt a lángot, — Debölcsebb volt a lány ki —tudhat’d— Utunkba csak kövecsesei játszott!

Megállottánk uj sirgödöruél S borzadva néztünk fenekére ;

„Boldog, ki még örül nevetgél!“ Mondottuk ott egymás szemébe.

Kevés virág hervadt azóta,

Még ifjan tudjuk megcsalódva '•

Mily édes, lenni porló földdé És fel se kelni soha többé !

Kulcsár Endre.

I.

— Nemsokára végire jár ez a kegyetlen vérontó háború, Tom. Lehetetlen, .íogy a déliek tovább is kibírják; a mi csapataink mindenütt a diadal utján járnak. — így szólott a feketefürtös, erőteljes, tizen- nyolcz éves fiatal ember, Römer Richárd, az ő Jenkins Tamás nevű barátjához.

— Igazad van, — válaszok! ez, a ki körül-belül még egyszer oly idős volt - magam is azt hiszem, hogy már nemsokára végire járnak szenvedéseink, s mienk lesz a várvavárt béke áldása.

— Hidd el, hogy ráuutam már a meddő csatákra, a piros vérre s hogyha olyan lelkes hazafi nem volnék már rég ott is hagytam volna sergeinket.

— Sohase tedd azt. Nagyon jól tudom ám én, hogy a houszerelmen kívül más valami is odaláuezol téged a hadsereghez.

— Hát mi lenne az ? — kérdé Römer — talán a hírvágy, talán a katonai szellem ? Ne hidd el, hogy sohase hevültem a vas hatalmáért s mindez nem is igen marasztalna.

Jenkins mosolygott.

— Majd elmondom én, hogy mi tartoztat téged. Az a gyönyörű kék szempár, az a forró édes ajak, mikor elváltatok azt mondotta neked, hogy: dicsőséget szerezz!

Az ifjú arcza pírba borult s Jenkins l'olytatá:

— Nagyon jól ismerem a kis Morris Móllyt s nem találtain még nála jobb,

szebb és derekabb leányt sebolsem. Azután láttam, hogyan búcsúztatok.

— Anyámra is goudolok. Az ő élete sokkal drágább nekem, mint a vakító dicsőség, melyről Molly is inkább letesz, mint rólam: Hidd el, hogy honszerelmemen kívül semmi sem marasztal.

— Tehát elhiszem, hogy csakugyan

haza vágyakozol. Látod fiatal barátom én sokkal öbbet hagytam otthon, mint te. Oda hagytam feleségem s gyermekeim. Keserű órám volt ám nekem is akkor, midőn utoljára öleltem szivemre nőmet és magzataimat, — mondá Jenkins kissé

szomorúan — és ha a csatatéren vesznék, csak az Isten ótalmára maradna családom.

— Mért hagytad hát oda családodat, mikor egyedül reád vannak utalva ?

— Igazad van. De a haza is rám van utalva. Meg kell törnünk valahára a rút rabszolgaság bilincseit. A mi meggyilkolt testvérünk vére megtorlásért kiált. Nekem több a haza, mint a család, habár családom életem és mindenem . . .

— Engem is a haza szózatja vont ide a mi zászlónk alá.

És egy kis dicsvágy ; de nemes dicsvágy. Megakarod mutatni Morris Molly- uak, hogy nem vagy gyáva, hanem ember a gáton — válaszolá mosolyogva Jenkins és

fegyverét jobb válláról baljára emelte. Azután mindketten tovább folytatták az őrjáratot.

II.

Mélyen Georgia belsejében, hol a Talla- posee folyam, mint valami megsebesített kígyó mozog lassú folyással, volt az a mi

két barátunk elhelyezve. Korra ugyan jóformán különböztek, de érzelemre hazaszeretetben egyek voltak. Előttük a csekély folyam, hátuk mögött a siirü erdő. A magányos hely elhagyatottságát még növelte a tompa csönd; még a hold s a csillagok is fekete felhők mögé rejtőztek és sivító szél sziszegett a fák koronái közt.

Epén erre a helyre s ily időben illett a korosabb katona houszerelmének és családja iránt való szeretetének nyilatkozata. Épen ide illett a dicsőségvágyó, szerelmes és rajongó ifjú szerelmének és dicsvágyáuak beismerése.

Az ifjú katona ábrándozva járta útját az őrállomáson. Még mindig a válás megindító jelenete foglalkoztatta lelkét. Még mindig hallotta auyja áldásosztó végső szavait, még mindig érezte Molly szive dobogását, forró könnyeit, forró csókjait. . . Azután megperdült a dob, össze gyűltek, megindult a vonat és csak emlék képen tűnt föl minden, a mi azelőtt olyan édes boldogság volt.

Ilyen ábrándokba merült az ifjú katona, midőn egy golyó fütyült feje fölött és riadózaj zúgta be a vidéket. Villámgyorsan barátjánál termett, hogy mind a ketten csapatukhoz siessenek. Ekkor újra lövések dördültek el és Jenkins összerogyott.

— Szent Isten, Tom, te megsebesültél! — kiáltá fel az ifju s letette fegyverét, hogy gyámolitsa barátját.

— Barátom, — mondá Jenkins a fájdalom reszkető hagjain — végem van. , .

— Karolj át, majd biztos helyre viszlek.

— Ne fáradj barátom ... Hiába lenne ...