Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 38. szám
Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ára: egész évre..........................................6 fit fél évre.................................... . . . 3 „ év negyedre..............................................1 „ E gyes szám: 6 kr. r>o Az előfizetési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ leiíidéhiv;itálli07 intézendö 1c. Megjelenik : li e t e ii k i ti t k é t s z e r vasárnap és csütörtökön. IC Nyílttól- petit soronként. 20 kr. ^^0 Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, J^ŐRINCZ-UTCZA <^0. SZÁM A L.Á, infcézendők. Kéziratokat nem adunk vissza. A mi üdvözletünk nem öltözködik fényes díszruhába s nem keresi össze a szótár legragyogébb kifejezéseit. Mint szerény és egyszerű magyar vidéki hírlap, szerényen, egyszerűen és magyarán mondja ki örömét, vallja meg hódolatát s küldi el üdvözletét. Legyen üdvözölve általunk is a Habsburgok legszeretettebb magyar királyának egyetlen fia, Magyarország örököse, a mi jövőnk intézője; legyen üdvözölve Európa legalkotmányosabb országának királyleánya, hazánk legnagyobb nádorának unokája egybekelésük ünnepén. Legyen az ő frigyök olyan boldog, mint minden alattvalójuk , ha majdan esküt vallanak fölként királyaink nyomán. Szeressék Magyarországot tiszta szívből, a jó magyar népet lelkűk minden erejéből s akkor imáinkba s szivünkbe foglaljuk nevüket. A legelső magyar király ősi városából szálljon el a mi őszinte üdvözletünk is trónörökösünk és fenséges nejének boldogságához ! Aranyos álmok. Véletlenül bevetődtem Nógrádinegye ez idei tavaszi közgyűlésébe, és egész életemen át áldani fogom e véletlent Itzon sok lélekemelő, hazafias tanulságért, melyet ott szerezni s átélni szerencsém volt. Visszajött a tavasz... Visszajött a tavasz, lebke szellő játszik A kinyílott rózsán, a kifestett lombon, Olyan régen várom, oly jó esik mostan Zöldelő kertemben föl s alá bolyongnom. Zsongó munkás méhek, zümmögő kis lepkék, Szálldosnak körültem virágot keresve, Ereszen a fecske dalt csicsereg vígan, Dalában öröme, fájdalma, keserve. Visszajött a tavasz, szűzi kelyliét tárva Enyeleg, illatoz a rózsa napsugár hevében, Jég pánczélját vetve, csevegő kis csermely Euyelegve szőkéi benn az **rdő melyen, Fürge, vidám kis halacskák egymást üzve[hajtva, Lubiczkolnak benne, Partjain a szeude uefelejtsek nyílnak. Mintha mind megannyi szép leány szem [lenne. Visszajött a tavasz, minden újra éled Lágy pamlaggal kínál a fü bársony hantja, Napsugárba fürdő tarka fénybogarkák Eöl és alá vígan szökdécselnek rajta ; A még száraz ágon, búgó vadgalambot Lehurrogják gúnyos hangon seregélyek, Feledve a télnek fagyát szenvedését, Egyre azt kiáltják : mégis szép az élet. Visszajött a tavasz, el, ki a szabadba, Versenyt daliok én is a zengő madárral, Főbb vonásaiban sietek is e közgyűlés tanulságait közhirré tenniónajt- ván, hogy amit leányomnak mondok, menyem is megértse. A főispáni megnyitóbeszéd után fölkel az ellenzék hatalmas szavú és lángeszű, hazafias szónoka, — s a két óráig tartó, közben-közben óriási lelkesedéssel fogadott, körülbelül következő tartalmas elragadó szónoklatot tartotta: 2 7-éve már bogy a megye áldozatkészsége e szép palotát emelte, és 27-év óta díszük messzire homlokzatával, aranyos jeligéje „Nógrád a közügyekórt.ttE hosszú idő egy egész uj nemzedéket jelent, mely mindig azt várta, és máig is várja hogy e palotából fog kisugárzani reá a dicsőség szivárványa., és a jótét, bőség szaruja. E várakozásában a megye teljesen csalatkozott. E palota nem más, mintáz elitéit gonoszok, rabok nevelőintézete, a hivatalnokok benne, dicső ősök elbukott sarjai. Minden darab papír, a mi innen a közönség közé szóra tik, átkot és végromlást akar. Politikai tekintetben a megye megszűnt létezni, az csak vak eszköz egy centralizált felsőbb hatalom fekete keztyüs kezében : ma napság megyénk már csak katona- és adó-prés, és e miatt a közügyek a legteljesebb közönyösség csigahátán haladnak. Sirva lehet sóhajtoznunk, hová siilyed le a megye dicsősége azon időtől, midőn Szécsénybmi országgyűlést tartott és királyt koronázott, és midőn Vadkertnél saját vezérünk a nemzeti sereg élén megverte az egész haza ellenségét. Anyagi tekintetben megyénk Lelkem, melyet eddig fájdalom bilincse Lekötözve tartott, mostan vígan szárnyal. Miért is a bánat..? Miért is a könnyek.? Ujulás van mostan künn a természetben, Szivemben is éled a reménynek képe Hogy enyém lesz ujra, amit elvesztettem. Lévai Sándor. Az adoma-bubus. — Saphir. — Sziporka ur évenkint több ezer adomát bocsát közzé. Mint a szilvafa a szilvát úgy termi ő az adomákat. Csak meg kell rázni és százával potyognak. A leggyengébb szellő érintésére is kihullanak. Csakhogy a szilvafa szilárdan áll és a ki szilvát nem akar, az nem megy oda, az nem rázza meg. Sziporka, ur azonban nem áll szilárdan, ő vándorló szilvafa és ha más uem rázza, úgy maga rázkódik meg és a zöld, sárga, félig érett, rothadt adomák az ártatlan emberek fejére hullanak. A szilvának legalább magja vau ; de Sziporka adomái mag nélküli szilvák. A szilvafa télen pihen, Sziporka folyton szórja az adomát télen, nyáron, ősszel, tavaszkor és az ötödik évszakban a kánikulában. A szilvafa évenkint uj szilvát terem, Sziporka évenkint ugyanazon adomákat bocsátja közzé. A szilva mennél öregebb annál kevésbé termékeny, Sziporka adomái évről évre gyarapodnak. Sziporka ur egy valódi adomarém, adoma —babus, adoma-czet- hal, ha száját kitátja, egy egész társasáegy rut Sybarita váz ; pénzünket elnyelte a szabad uzsora, a katona, és az elviselhetetlen közteher; őseink fészkébe emancipált idegenek ültek, és a magyar nem leli többé bonját a hazában, hanem karavánonként vándorol Amerikába. Gazdaságról nálunk szólni sem lehet; közutaink minlái a járhat- lan utaknak; folyóvizeink szabályozatlanok s csak akkor közlekedhetők száraz lábbal ha teljesen kiszáradnak. Hitelünk nincs, mert minden telekkönyv lúl van terhelve, mert igazságszolgáltatásunk már nem is lehet más mint rósz, miután perrendtartásunkat az országgyűlésen hol a hitelezők, hol pedig az adósok készítik, s a mellett minden biró a saját öklében külön igazságügyi politikát követ; — feuyitő igazságszolgáltatásunkat fényesen kitünteti ezen nagy kerek börtön épület túltümöttsége, melynek lakóiból 50,,1° csak büntetése kiállása után lesz valódi bűnössé, mert a bűnt csak itt ismeri meg a valódi gazemberek társaságában ; s hogy ily szép száminál vannak e jó madarak, azon méltán csodálkozni lehet, mert a feuyitő eljárás gyorsasága nálunk nagyon kényelmesen megengedi, hogy annak tart ma alatt az illető bűnös megvénbedjék s elhaljon, avagy az úgynevezett „kellő felügyelet“ mellett megszökjék. Átalábau mélyen sajnálkoznom is kell afelett, hogy igazságszolgáltatásunk országos misériája ellen az országgyűléshez intézett kérvénvezés iránt az elsőséget dicső Vasmegye közgyűlése elragadta előlünk, holott meg vagyunk róla győződve, hogy ezen hazafias példa után sem fog közgyűlésünk egyebet got szőröstül-bőröstíU elnyelni képes. És Sziporka szorgalmasan tátja ki száját, Sziporka mást sem tesz, mint, hogy a száját kitátja és ha már befogja, csak azért fogja be, hogy ismét kiláthassa. Hogy Sziporka hol lakik ? Nem lakik sehol, az 0 birodalma nincsen lakáshoz kötve. Reggel a kávé-iázban adomázik délben a vároldalon adomákat potyogtat, ebédnél adomákat szór széjjel, este a társaságokat adomákkal mulattatja és éjjel maga-magának mond el egy pár adomát. Hogy Sziporka hol tartózkodik? Nem tartózkodik sehol, mint a felhőszakadás úgy önti ki adomái'; egyaránt a gazdagok palotái és a szegények kunyhói fölött s azután rémit ve és fenyegetve tova vonul. Hogy Sziporka miből él? Sovány adomák zsírjából, elcsépelt eszmék busából az él ez h i á uy bőségéből, a szellemszegényság gazdagságából, kopár gondolatok búja ve- getafiújából kiaszott boumot-k levéből, üres szójátékok tartalmából és örökös egyformaságának állandó változtatásából. Hogy Sziporka hol található? Mindenütt, a hol uem keresik; mindenütt ott található, a hol nincs mit keresnie ; a hol a becsületes megtaláló fölöttébb meg volna jutalmazva, ha uem találta volna meg és a hol csak megtaláljuk, talált pénz vagyunk az ő számára. A napokban reggeli hat órakor egy barátomat a vonatra kísértein ; mindenütt csend és béke houolt; sehol sem lehetett csak egy lelket is látni, mégcsak a lapki- hordók sem kezdték meg utjokát, csak egykét tejes asszonyra találtunk, a kik vizet hordtak szét a mi kávé malmainkra s Hogy tenni, mint csak magában panaszkodni tovább is. Hogy pedig álomszerű dermedsé- géből fel rázzam tettre a megye közönségét, hivatkozom a szomszéd vármegye példájára, mely előttünk mintául, úgy áll, mint hogy egy paraszt gazdaság előtt egy jól berendezett minta gazdaság. Politikai belélete paradicsomi békés állapotra mutat, a megye lefelé a várossal a legszebb egyetértésben megfér, fölfelé pedig egyrészt erélyesen megtudja óvni magát, minden zsarnoki önkény kedésektől, másrészt pedig aha talorn örömmel szemléli, hogy e megye, mintegy kis állam a nagyban, a czélszerű vezetés folytán mily gyönyörű virágzásnak örvend. Anyagi tekintetben pedig, nincsen talpalatnyi föld a kerek világon, hol nagyobb jólét uralkodnék mint Esztergom megyében; már maga azon körülmény, hogy e században nagyobb birtokai közül, urat még egy sem ccerélt, fogalmat adhatnak jólétéről ; igazolja ezt különben az is, hogy miként a nagy Széchenyi egy évi jövedelmét felajánlotta a lánczhid építéshez, úgy Esztergomban is Herczégprimásnnk halbat- lanitja magát az által, hogy a megye jólétének előmozdítása, a kereskedelem felvirágoztatása czéljából saját kezdeményezése folytán egyévi 3-ad jövedelmét 500 ezer forintot ajánlott fel a múlt években egy esztergom-párkányi vasbid építéséhez, s a hiányzó összeget cse- kélyszámú részvény kibocsájtásával kiegészítve, s 111a már a hid, mint a vi- lág egyik remekműve áll, és századokon az Eczet utczába fordulunk, mintha az égből pottyant volna le, előttem állt az adoma búb us. — Ah jó reggelt, hova, hova? ■— A vonatra. — A vonatra? mondok én magáuak erre egy édoraát. Egyszer valaki a vonatra ment sat. saf. És elmondott egy adomát, a melyről öregapámnak halálos ágyán megígértem, hogy soka többé senkiuek el nem mondom, mert ő is az öregapjától örökölte. Távozni akarok s ő késleltet. — Hót, annyi dolga van? — A mint látja. — A mint látom ? mondok én magának erre egy adomát. És egy adoma tör elő kebeléből, a mely végelgyengülésében már járni sem tudott. É11 folyvást tovább megyek, ő velem, és adoma adoma után, mig végre a vonathoz érünk. Más alkalommal délben a vároldalon megyek, mikor javában havazott, abban a biztos tudatban, hogy senkit sem találok ott. Egyszerre csak egy alak áll előttem, az adoma-bubus. — Most sétálni ? — Igen szeretem a zord időt. — Zord idő ? Moudok én magának erre egy adomát. És csakugyan elmondott egyet, a melyet egykor Noe a bárkában előadott s a melyre Sára asszony azt válaszolta: — Kérlek ezt az adomát már egy ódon adoma gyűjteményben olvastam. Midőn már a Karolina-kapunál lemenőiéiben voltam, újból megragadott mint
