Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 23. szám

E körülmény, úgy hisszük, befolyással lesz Nagyságod tervének realisálására, e befolyást a consortium alig fogja nélkülözhetni s igy csak vállalata érdekében kérjük, hogy viszonbizaliná- val tisztelje meg a választó kerületet, annak megyéjét.

Nagyon sokat csalódtunk már. A csalódások egész lánczolata bizalmatlanná tette polgártársaink igen nagy részét és — talán nem menthetlenül.

Kimondhatom, hogy midőn Nagyságod vállalatának hire meglepett bennünket, ez a bizalmatlanság azonnal kifejezésre jutott.

A többi között égész leplezetlenül kimondatott, hogy ezen engedélynek ugyanazt a szolgálatot kell megtenni, melyet 1868-ban az őrültek háza tett.

Nincs szándékomban mindentreproducálni sőt megengedem azt is, hogy ismerve Nagyságod erőijét, e bizalmatlanság a tenni akarással szemben talán nem jogosult.

Annyi azonban mindenesetre áll, hogy Nagyságod e vállalkozása, még azon esetben is. ha talán más internationális vonal létesítése ezt szükségtelenné tenné is, vagy ha szükséges maradna, azt erélyesen, de gyorsan is keresztül viszi, örök emléket fog nevének állítani, örök hálára fogja kötelezni népünket.

Miután pedig hisszük, hogy erre képes is, nem indokolatlan a kérelem :

Tisztelje meg viszonbizalmával választókerületét és annak megyéjét.

Esztergom, 1880 martins.

Egy ellenzéki.

Szegedi reminiscentiák.

(A vész évfordulóján*.)

I.

Márczi'us 12-ikén történt! Szomorú emléke, szomorú eseményeknek. Ez a nap volt Szeged Ítélet napja! —

Lehetetlen, hogy e mai napon, a borzasztó pusztulás évfordulóján, vissza ne emlékezzünk, a siralmas katasztrófára. Hisz nincs magyar, ki őszinte részvéttel s fájdalommal ne viseltetnék hazánk lakosságra nézve második s magyarságban első városa szerencsétlen sorsán.

De szükséges is felújítanunk a gyászos múltat, 1

az utóbbi esetben ugyan azon idő alatt sokkal kevesebb szénsavat lehel ki. Mig a zöld békák1) a világosság alatt átlag egy harmaddal több szénsavat tesznek szabaddá, mint az ember ugyanazon testsúly mellett ugyanaz idő alatt : azon mennyiség összesen csupán egy negyedre szállhat alá, ha a sötét helyen vannak.

Bármily élénken bizonyít is ezen külömbség, amelyre hosszas kiséretek után, — amelyeket részint az említett, részint egyéb hasonló egyedekeu tettem-, rájöttem, mégse hagyhattam abba annak megvizsgálását se váljon azon tünet, amely egyetlen egy, erővel megváltoztatott feltételnek hatásakép bizonyult be, ezen feltétel növekedtével lépést tart-e? Több mint kilenczveu kísérletet tettem, amelyeknél a világosságot akként mértem, hogy az aramonium- kali-féle ezüst halvaggal áztatott papirszeleteken jelentkező sötét szint aszerint amint azt a világosság egyes kísérletek alkalmával, adott időben elő, idézte, egy művészi kéz által elkészített sziuraérovel vetettem egybe. Amint azután a megfigyelés eredményeit két részre osztára,- egyik rész az alacsony, a másik a magas világossági fokot jelezte — azt tapasztaltam, hogy fénylő világosságnál majd nem egy ötödrészszel több szénsav szabadult ki, mint gyenge világosság alatt. És mig a növények, azon szénsavat, amelyet magukba vettek, borús időben, nehezebben bontják fel : a békáknál a létrehozott szénsav mennyiségét illetőleg, semminemű külömbség sem mutatkozott a homály és világosság között, lia a kísérleteket az utóbbinál, borús időben eszközöltük.

Sem a meleg, sem a légnyomás, sem a faj, a nem, a táplálék, a fogság ideje nem változott. A kilehelt szénsav mennyisége emelkedett — a többi feltétel lehető egyformasága mellett a világos- sággal, s legalsó határát a teljes sötétség s homály alatt érte el. Elodázhatatlan ténynyé válik tehát, hogy a napvilága gyorsítja az állati anyagcserét.

Es mindezt, okulva a mindennapi élet tapasztalásán, régóta sejtették. És épen nem makacs szeszély, avagy a homályosság iránt való előszeretet bírja arra a földművest, hogy azon istáiét., amelyben

') Rana eseulenta. Rana femporana majdnem még egyezer annyit szolgáltát.

nehogy feledésbe menjen, mint rendesen minden nagy esemény, mely iránt kezdetben mindenki érdeklődik, de csakhamar napirendre térnek felette. Pedig minden igaz magyarnak szivén kell viselnie Szeged sorsát mindaddig, mig újra s fényesebben fel nem épül, mert magyarságunk védbástyája az alvidéken. Körülvéve idegen ajkú elemektől s nemzetiségektől, megőrző eddig tisztán nemzeti jellegét, s ezt sem természet, sem emberi erő megtörni nem volt képes, közös érdekünk tehát hogy e védbástyát mielőbb megerősítve s felépítve láthassuk s mielőbb beteljesedjék az, mita „legelső magyar ember“ ajka mondott : „Szeged szebb lesz, mint v o 11!“

Nyolcz hetet tölték a vész utáu Szeged Ö tilalmon s azt hiszem az „Esztergom és Vidéke" olvasói nem veszik rósz néven, ha ez idő alatti tapasztalataimból nemieket elmondok. — Ha talán egykor valaki részletesen megirandja a katasztrófa történetét, az itt leírtakat is felhasználhatja, mint csekély adatokat, azok mellett, miket számosán, mint szemtanúk meghatóan, kültőileg adtak elő a pusztulás óráiról s a romba dőlt Városról.

Mikor azon, a tengerré áradt, szeszélyesen kanyargó Tiszán Szolnokról, Algyő, Tápé szomorú látványának benyomásával Szeged alá értem, borzalom futotta át ereimet, midőn a rémitő pusztulást s a 70000 magyar „romtemető“-jét megláttam.

Alig léptem partra midőn rögtön körülvett egy csomó „vizi fiakkeros“, kínálva járműveiket, melyek nagyrészt egy darab kivájt fatörzsből álló lélekvesztők voltak, s midőn e fölötti aggodalmaimat jelentem ki nekik, biztatva mondák, hogy az ily fa alkotványban rendesen 14-en szoktak ülni s még sem borul fel. No hát Isten neki ! bele ültem s két evezős „fogatommal" neki indultam az árvíznek a „hét választó" szálló felé, a kormáuybiztos úrhoz, de ott nem találva őt, folytattam vizi utamat az alföldi vasút induló háza felé, ahova utasítottak.

Ekkor tárult elém egész borzasztó nagyságában az ár romboló pusztításának műve. Ma is borzalommal gondolok ez első utamon látottakra. Ennek a benyomása örökké megmarad emlékemben. Pedig mennyire megszoktam később e borzalmas romtemetőt, midőn számtalanszor meg kellett tennem ezen utat.

Utczák hosszú során át — ha utczáuak lehet nevezni a házfödelek, úszó fadarabok, bútorok közt hömpölygött piszkos árvizet — csak lápként elterülő házfödeleket látott szemem. Néhol csak a tömörebb kapu tartja a födelet a viz fölött. Másutt csak a sártömeggé ázott égetleu tégla halomból kiálló kapufélfa jelöli a ház helyét, hogy tulajdonosa ráismerjen ; — amott füstös falakkal emelkedik egy ház romja, a szobában látszik az úszó zongora, felső lapján a tűz által megperzselve. Felül tűz, alul viz. Mekkora istenítélet lehetett az ! A mit a viz megkímélt, elpusztította a tűz.

Itt egy sértetlenül álló szekrényt látunk egy szoba belsejében, melynek előfala romban hever, a többi három áll. Mily szeszélyes az a romboló kéz! — Emitt egy kapu felső gerendázatára felhúzva

soréit tartja, kevés, magasan alkalmazott ablakkal látja el. A hizlalás jobban sikerül, az ily fogság félhomályában, mert több zsir lesz megtakarítva.

Hogy az állatok a sötétben kevesebb szénsavat lehelnek ki, az csak próbája azon számadásnak, amelynek eredménye ezen megtakarítás. Ep azon okból zárják a libákat is, amelyek hizlalásra szán- vák, sötét piuczékbe. A sötétség egyesül a nyugalommal, hogy a libák testén jelentékeny zsirtömeget halmozzanak össze.

Magasult életműködésekre nézve természetesen nem alkalmatos az ilyen megtakarítás. Mert az akadályozott anyagcserét nemsokára az idegek eltom- pulása követi, és a kettő között oly szoros összeköttetés jő létre, hogy azontúl csak a szempont határozza meg melyik részt jelelhetjük meg mint a másik okozóját. A homályban tartott békák, lehetőleg hasonló, ugyanazon nemű, de a világosság, kitett, más egyedekkel egybevetve, oly kísérletek után, amelyek érzékenységüket feltüntethetik, idegeik és izmaik élettevékenysében csökkenést tanúsítottak.

Maríné Vilmos, Neuviedből, legkedvesebb tanítványaim egyike, velem együtt vagy ötszáz kísérletet tett békákon. Egy igen érzékeny villám sokszorozó- val eszközölt megmérése a galvanikus idegfolyamnak, és az izmok természetes hossz- és kereszt-metszetén alapuló villanyossági ellentétnek a világosság elő- 1 nyére ütött ki, amely előny idegeknél a delejtű közönséges elbillenéséuek egy hatodára, izmoknál annak tizedére tehető.

*

Amire itt egy természeti tüneménynek tudományos kutatása vezet, mindazt, ki ne tapasztalta volna saját élményéiből? Hány gondolat érlelődik bennünk életteljes képpé, este, kivilágított szobában, amelyek pislogó gyertyafénynél a komor elmerengésből nem tudtak kibontakozni?? S egy tikkasztó nyári nap szóró sugarai helyett, ki nem vágyódik, a felingerelt idegekre jótékonyan ható félhomály után épen úgy, mint egy árnyas szoba felfrissítő hüsse után ? Ki nem átkozta el a holdat, — pedig sokszor kedvvel nézi mint rezgi át a „völgyet bokrot," — mert a nap ezen bolygója legyőzte az álom után való óhaját, amelyre fáradt agya vágyakodott.

Kohn Izidor.

i

függ egy hintó ; alatta lomhán locsog a tajtékos ár. Mikor fogja e kocsit használhatni tulajdonosa ? — Amott az országot tetején a viz fölött magaslik ki egy óriási 20 mázsás gőzkazán, mely útjában ott felakadt. Mekkora lehetett annak a víznek ereje, mely ily terhet tovagörditett? Idább két ágy-összekötözve, szalmazsuppal ellátva úszik a viz tetején. Talán ezen akartak a boldogtalanok menekülni, ezen a gyenge tákolmányon? Másutt — az ember majdnem mosolyra kényszerül — az udvar közepén álló nagy szederfa tetején, gereblye, bölcső, ablakkeret, kukuricza csomag, pléhkályha studj ! a isten miféle ellentétes tárgyak. Vájjon megmenthette-e életét, ki ezeket ide felaggatta ?

Most ér be csónakom abba a szép „makkos erdő“-be melynek hüsében annyi boldog vig napot töltenek a szegediek. Különös érzés fogja el az embert, midőn a százados fák közt másfélöles viz fölött suhan el, s rá gondol azokra, kik a vész éjjelét itt tölték a fákra menekülve. Mennyien hullottak alá a hidegtől megdermedve a hullám sírba?! —- Most megyünk el az „illovai malom" mellett. Rom düle- dék, 22 emitérnék a sírja. A malom óriási kerekének két karja magasan felnyúlik a viz fölé. Sírkeresztje az ott alant nyugvó szerencsétleneknek. így van ez mindenütt. Romtemető mindenfelé, a merre szem csak lát.

Leverve a szomorú látványtól szótlanul bámulok a pusztaságba s evezőseim magyarázatát sem hallom elmélyedésemben, a mint kalauzként elbeszélik ezen — vagy amaz épület történetét.

Egy nemzeti lobogós csónak halad el mellet tem ? Meg áll. Egy hang kiált át hozzám.

— Nem Pestről való öcsém ? - visszakiáltom :

— Onnan!

— Nem a múzeumtól ?

— Onnan !

— No hát akkor forduljon vissza s jöjjön csónakomba, mert akkor engem keres!?

így találkoztam véletlenül a kormánybiztossal, kit, ha rám nem kiált, bizonyosan jó ideig kereshettem volna, pedig mellettem haladt el csónakjában, de hát én elevenen még nem láttam a kormánybiztost s igy uem ismerhettem fel, evezőseim pedig azt gondolták, jó lesz nem szólni, mert ha továbbvisszük ezt az urat, nagyobb borravalót kapunk. No ez a kis fogás megbocsátható azoknak, kikuek mindenét elragadta a vész, s Összes keresményük e vizi fiakkerezésből áll.

Átülvén a kórmánybiztos Jankovich úr csóna- kába, kérdezném őt honnan jutott eszébe, rám kiáltani.

— Hát tudja édes öcsém — válaszolt — tudtam hogy ilyen könnyű kaczabajkábau, minőbe ön vau öltözve, csak olyan könnyelmű fővárosi fiatal ember merészel útnak indulni ilyen nagy vízre, s lássa eltaláltam ! —

* *

*

Mikor úgy vasárnaponként berándultam öthalomról Szegedre, rendesen az én kedves kormány- biztosom vendégszeretetét élveztem. Reggel úgy 5 óra felé oda jött ágyamhoz s e szókkal ébresztett fel :

— Múzeum úr! keljen fel, itt vau egy lelet! Persze i lelet szóra felugrottam, gondolva, hogy legalább is egy bronzkard, vagy óriási hamvveder vár rám, s ekkor jót mosolyogva mutatott a szekrényen párolgó kávéra,

— Itt a lelet!.— mely két árvizes kifli társaságában ingeidé, nem ugyan régészeti — de étvágyamat.

Reggeli után aztán mentünk ki csónakon öthalomra. Útközben előbb azonban sorba jártuk az „árvíz kutyáit" s kiszolgáltattuk nekik rendes adagjaikat. E 17 kutya képezte összes lakosságát a romvárosnak, mert az ide oda úszkáló szárnyasokat internationalis hajlamuknál fogva nem lehet állandó lakosnak tartani, mig e kutyák az ár elől a födelekre menekülve, féltékeny gonddal Őrizték gazdáik tanyáit s a legjobb sülttel sem lehetett volna onnan őket lecsalni.

Megugatták a házhoz közeledő csónakot s nem egyszer elriasztók a vizi tolvajokat. Éhen vesztek volna e szegény párák ha a kormánybiztos ur nem veszi őket pártfogásába.

Öröm volt hallgatni a mint eldiskurált a hű pártfogásába.

— Gyere te édes öregem ! — Ugy-e éhes vagy ? — Ne haragudjál, lásd tegnap a miniszter .volt itt, nem jöhettem el hozzád!

A ki igy szereti az állatokat, az nem lehet rossz ember!

(Vége Következik.)

Varázséji Gusztáv.

Esztergommegyei helynév magyarázatok.

(Il-ik közlemény.)

Ezen kisded megyéből, mely törvénykezésileg csak két járásra van osztva az eddig közhitt helynév magyarázatok gyarapítására, gyűjteményünkből még a következőket közöljük.

Bues helység nevét némelyek szerint Búcsú vitéztől kapja, mások szerint pedig azon körülménytől hogy itt Bucsűjáró hely volt.

Csév helység Lenkey szónyomozása szerint, Csév-cső-árok, régen Vizfogó. Ezen hely vagy árok-