Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 25. szám

Esztergom, IL évfolyam. ___ ______ 25. szám._________ ______Csütörtök 1880. márczius 25 én. f V árosi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre............................................6 fît. — kr. f él évre..................................................3 „ — „ évnegyedre............................................1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. As előfizetési pénzek ;i kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendok. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közélteinek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, SZÉCHENYI TÉPV ^'-IK SZÁM ALATT, intézendok. Kéziratok nem adatnak vissza. Kereskedőinkhez A kereskedelmi ifjak önképző és segély egylete újon megalakulása után bizottságot kül­dött ki, pártoló tagok gyűjtésére. E bizottság meg kezdó munkáját. Nehéz a feladat, mert egy egylet érdeké­ben kelle nemcsak fáradságra,munkára vállal­kozni, de a munka természete önmagában véve feszélyező, sokszor a visszautasítható s kellemet­lenségeivel összekapcsolt házalásnak is ne­vezhető. Annál nagyobb az érdemük azoknak, kik erre vállalkoztak, kik e feladattal sikeresen akarnak megmérkőzni. Kereskedőinknek is van azonban te­endőjük. Az egylet czélja első sorban már meg van mondva annak czimében és azt bővebben fölösleges körülirni, fölösleges annak hasznait az egyleti tagokra nézve magyarázgatni. De ha az egylet a kitűzött czélt elérte, annak hasznai nemcsak a tagokra nézve elő­nyösek, hanem kihatással vannak úgy a társa­dalomra, mint különösen a kereskedői testü­letre. Egy megbízható segéd jobb keze a mun­kaadónak. Lehet-e teljesen megbízható az oly egyén, kinek műveltségi foka nagyon alacsonyan áll, ki nem képes hivatása, saját jövője érdekében „ESZTERGOM ÉS flBIKI" TÁRCSÁJA. Tépelődes. Mikor lesz már vége az én bánatomnak, Kedves rózsám, óh mond, megint mikor látlak? Jövel, hisz várva vár árva lelkem téged, Mióta nem látlak, búbánatban élek. Nincs, a ki szeressen ; nincs a kit szeressek, Nincs vigasztalója elhagyott szivemnek. Zord tél már elzúgott, a tavasz közel már, Messze földről hosszú útban a kis madár. Minden, minden éled, csörgedez a patak A virág megnyílik . . csak szivem hallgatag. Szivemben még tél van, a bánatnak tele, ,Sötét búbánattal sajgó szivem tele. Lesz-e kikeletje elhagyott szivemnek? Látjuk-e még egymást, óh kimondhatja meg ! . . . Mikor lesz már vége az én bánatomnak Kedves rózsám óh mondd, megint mikor látlak?! Lányi A. Mióta hord Zoltán barátom zwickert. Jelige: Tovább nézz az orrodnál. — Csak röviden kérlek, tudod elől még verset is kell hozni, nem adhatok legjobb akarattal sem öt hasábnál többet! Es ne oly tömötten az istenért! a szükséges magaslatra emelkedni, ki esetleg szerencsétlenségek bekövetkezésére önmagát el­hagyatva látja ? Képesek vagyunk-e az átalánosan nyo­masztó viszonyok között arra számítani, arra építeni, hogy társadalmi, hogy közéleti vi­szonyaink oly eszközök folytán fognak javulni, melyek saját működésünkön kívül esnek? Nem utalva vagyunk-e arra, hogy min­dent, mi helyzetünk javítására, sorsunk köny- nyebbitésére, bajaink szüntetésére szükséges, azt magunk tegyük, magunk vegyük kézbe, és ne várjunk másra? Egyik ily eszköz a társulás, egyik fel­adatunk a társulás ezé Íjait személyes részvéttel előmozdítani. A kereskedelmi ifjak önképző és betegse- gélyző egylete nehéz megpróbáltatáson ment keresztül. Léte volt koczkán. De kiállotta diadalmasan a válságot, ki­állotta úgy, hogy az egylet újra életképes lett, hogy ügyeinek vezetése nemcsak kifogástalan nemcsak erős, de tenni buzgó, szorgalmas ke­zekbe lett letéve. E körülmény biztosítékul szolgál arra, hogy az egylet meg fog feladatának felelni. Nem szabad azonban megelégedni azzal, hogy az egylet feladatát teljesiti azon arányban, mennyire ereje terjed, hanem saját jól felfogott érdekünkben oda kell hatnunk, hogy az öntu­datos eredményt mutató egylet erői mindinkább —- Jó, jó, édes szerkesztőin, majd igyekezem rövid lenni, és nagy vonásokkal odavetve rajzolni, mintha csak Grévin vagy Klic ónja volna a kezem- beu. Ha azután sovány lesz a „ tározóm mint a milyen a tárczám rendesen szokott lenni, én nem tehetek róla. Tehát kezdjük in médiás rés. Betoppan hozzám a minap este Zoltán barátom és Petőfit szabadon fordítva nagy pathosszal kezdi : — Fogalmazó, s a sors harag egy anyaméh­ből született, Ikertestvérek. . . — Ismerem kérlek a folytatását. De hidd el nincs igazad, sőt ellenkezőleg, fogalmazónak lenni, nagy és szép gondolat ! Mert ha esetleg fogalmazó­nál is beáll néha a „tárcza üresedés/ azért. . . — Ej, törődöm is most én a pénzzel! Erre a válaszra nem valék elkészülve. Mert hát az én Zoltán collegám, kivel a hiva­talban ketten egy szobában szoktunk beszél . . . akarom mondani dolgozgatni, eltekintve rövidlátó- sága, és némi hiúságtól, igen békés egy gyerek, már a mikor pénze van, de ha ez eltalált fogyni, akkor vége volt az ő nyugalmának is. Ilyenkor nem lehe­tett vele okos szót váltani. — Biz én pedig azt hittem hogy a zsebed körül szőrit a czipőd, azért vagy oly izgatott s hogy azt a zwickert is, a mit most látok először rajtad csak azért tetted fel, hogy többnek lásd a pénzedet, mert hát az igazat megvallva ................. — Nos ? — Nem valami nagyszerűen áll ! — Nem áll jól? Igaz lelkedre szólj, csak­ugyan nem áll jól? .... No de mindegy, ma megfogadtam hogy ezentúl mindig hordani fogom, és e fogadásomat meg is tartom. Igen, megtartom ogész a sírig ! Mert a mi ma történt velem az borzasztó, az rettenetes ! Es épen te, te kit legjobb barátomnak hittelek, te vagy az oka! — En ? Ho hó ! Kezdesz érdekes lenni. En, a gyarapodjanak, hogy működésének eredménye mindinkább nagyobb hatással legyen úgy az egyesre, mint az összességre. Ezért kérjük kereskedőink figyelmét az egylet iránt, ezért kérjük szives részvétüket. Köszönettel tartozik az egylet azon fér­fiak iránt, kik ügyét ily lelkesen felkarolták, az önzetlen nehéz fáradozásnak azonban nem szabad megtörni a rész vétlenségen, nem szabad elveszni a közönyösségben. Nem áldozathozatalra kérjük a kereske­dőket, hanem inkább tőke elhelyezésre, midőn alig valaminek nevezhető hozzájárulással csak reményük erősödik, hogy saját érdekeiket se­gítik elő, hogy a befektetés megbecsülhetlen kamatot, az alárendeltek megbízhatóságát fogja hozni. A reményben, hogy az önzetlen gyűjtők fáradozásait ez irányban ily szándékkal fogják kereskedőink tekinteni; a bizalomnak, hogy a nehéz munkát igy megfogják könnyíteni, ismé­teljük kérésünket. Sorakozzanak a nemes, a jótékony czél el­érésére. Sorakozzanak úgy az ifjúság, mint saját érdekükben a pártolókhoz, hogy a működés minél hatékonyabb, minél messzeterjedőbb le­hessen, hogyannak áldásai úgy az ő viszonyaikra mint a társadalomra ki terjedhessen. “ki ma egész napTki sem mozdultam hazulról! Ülj le, gyújts rá, és azután halljuk. Mérges füstöket fújva kezdé : — Hát tegnap igen jó adomákat hallottam, és ma a szokottnál már korábban lestelek a hiva­talban hogy duettben kaczagbassüuk. De te csak nem jöttél. Apropos, miért nem ? felelj. — Mert tegnap operanap lévén ilyenkor azaz ... izé kissé megkötöttem magamat, tudod, és az embernek jó az egészségére vigyázni, mert az egészség a legdrágább.............. — Mi zavart meg annyira? kérdé. No de erről majd később számolsz. Tehát, nem jöttél. Gyönyörű napos idő volt, ritkaság ilyenkor, és én unalmamban kinyitván az ablakot lcezdék kinézegetni. Alig hogy kitekiutek, átelleuben az első emeleten egy gyönyörű szobacziczust látok felém kacsintgatni. Fejemet tettem volna rá, hogy az a kivel a múlt­kor a váczi utczán találkoztunk, a ki oly kedvesen mosolygott, de a kiről, daczára e téren való széles ismeretségünknek, egyikünk sem tudta megmondani hogy kicsoda. — El is vesztetted volna, gondolám de nem mondtam. Hiszen a kis Georgiue, az a csinos bru­nette, ki Lilienduft Salamon bankár úrnál a Károly körúton van szobacziczusi minőségben alkalmazva, s igy jó negyedórányira a hivatalunktól, azt ugyan aligha láttad ! Zoltán azonban folytató: — Most is épen oly csábítóan mosolygott. Nem lepett meg a dolog, mert hiszen magad is tu­dod hogy szoktak utánam kacsingatni a leányok, de tudod azt is, hogy magam sem vagyok a bib­liai József, s az a váczi utczai kis lány már a nél­kül is rég fúrta a fejemet. Végre tehát újra meg találtam, s nehogy a kedvező alkalmat elszalasszam, egyet pödörve a bajszomon csókot inték át neki, a mely örömömre nem is maradt viszonzatlanul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom