Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 104. szám

Melléklet az „Esztergom és Vidéke44 104. számához. — Bohemia: 1, — Cornelia : 1.- — Fremdenblatt : 8. — Kikeriki : 8. — Neue Er. Presse : 7. — - Neues Pest. Journ. 46. — N. Polit. Valksbl. : 25. — Pester Journal : 3. — Pester Lloyd: 29. — Polit. Volksbí: : 7. — Sociale Kritilc : 2. — Tagblatt: 5. —■ Vaterland : 5. — Wiener Zeitung: 8. Ezekhez járul még több mint ötven postautal­vány által megrendelt külföldi lap s igy az össze­get nem túlozva 200-ra tehetjük. Esztergomba tehát német uapi és heti lap kétszáz példányon felül jár, a mi éveukint több mint négyezer forintot képvisel. Ide számitva a havi folyóiratokat, a külön­böző külföldi s vidéki föl nem jegyzett lapokat, bízvást állíthatjuk, hogy Esztergom városa saját lapjait is beleszámítva, a sajtóra ez évben 15.000 forintnál többet költött. A számok örvendetes eredményről beszélnek, de az arányok kedvezőtlenek. A német sajtó búsás elterjedése ellen küzdeni s a magyar sajtó még nagyobb fölkarolása mellett síkra szállani tartsa az uj év hajualán, minden müveit esztergomi polgár hazafias kötelességének. ház, lia leszakad lesz más, hogy akad még minden ujjára tiz leány is. ' j Pedig nem akadt biz arra soha egy sein ; egye­dül gombolyitá le a szeszélyes sors roppant ropká- ján élte kuszáit fonalát abban a szerény hivatalban, melynek sovány volta elég kirívóan árulta el, hogy nem kell ahhoz tudomány. Csak hébe-hóba tubák­kal kellett megkínálni a jó bácsit, ki a jelennél is szebb jövő elé gömbölyödik, s kinek szent foga­dalommal belakatolt szivvilágáhól űzte a komor fellegeket. Ennyiből állott az egész. Kívül végtelen garmadába sodorja a nekiva­dult szél a hó porát, mely fiilhasogatóau csikorog ' a járó-kelők ünnepi csizmája alatt. Ejféli misére sietnek. Nemsokára megszületik hát a. kis Jézuska. Benn ünnepi csend terjeszti szét szárnyait. Nagyot Jobban olykor-olykor a mécs. A maradék szénnel megkísérli mégegyszer feléleszteni a haldokié tüzet, mely meghunyászkodva egyre álmosabban szundi­kált. Csak ő van ébren még, ő kinek a kristkindli nem hozott semmit és nem is hoz semmit, De majd hoz a hús vét, a kedves husvét, s úgy elnyöszörög a \etetlen nyoszolya karjára dűlve, hogy soha soha ily^n boldogság. Ólom lábain ez is megérkezik valahára. Azt az örömet látni! Stefink már hajnalban, hajnál­dott felszereli magát. Karjára egy öblös kosarat, kuita nyakába két zsákfélét akaszt: az együk kidom- i borodott hátáról, a másik melléről lóg alá majd a ' kiböködött rongyfejű pintes üveget, melyben öt I k raj ez ár ára szagositóval megboszantott dunaviz | lötyög, vágja hóna alá, mire nyakába veszi a vá- I y°st, az utczákat s a házakat soronként. Bebotlik ■ ő mindegyikbe. Megbecsüli a szegényt is. A sza- lonuás, fekete kalács csak oly jól Ízlik neki, mint a nagy ur mazsolás sárga süteménye. Stefink megelégedetten szedegeti kimerült lá­bait. Sietős az útja nagyon. Még másnál is akarja „tiszteletét tenni," délben pedig bedugul már a bőn bugyogtató kereset forrás. Most a Gúgásékot ot- kolmozza be, hadd legyenek azok is szagosak egy- 1 szer egy esztendőben. Leveles kis kapujuk azonban be van zárva. Megzörgeti hát. Semmi felelet. Meg- őngeti. Mind hiába. Rózsáig Jutka csa'ç gem akarja Ez az egyedüli Társaság Esztergomban, mely egészen nélkülözi az alapszabályokat s a tisztikart s melyre mégis éber szemekkel te­kint a társadalom. Nem rendeznek ugyan nyilvános estélye­ket, de maguk közt igen tanulságos összejöve­teleket. Múltkor azt irtuk, hogy a zenei egyesü­letben meghasonlás történt. Egy kis egyesü­letből lett két kis egyesület. És nem gratu­láltunk hozzá. Most örömmel constatálhatjuk, hogy a társaságban az éltető egyetértés, mely az alap­szabályokat helyettesítette újra visszatért s a jó barátság, mely fölöslegessé tette a tiszti­kart megint hajlékot ütött a társaságban Éhez már örömmel sietünk gratulálni, mert mi a kis társaságtól sokat várunk. A csekély népességű de kiváló zenei ké­pességgel qualificált tagokból keletkezett clubb- nak jövője van. Az imponáló tölgy kicsiny magból ered s a legnagyobb dolgok gyakran alig figye­lembe kerülő csirákból fakadnak. Mi a Hétfői Társaság tagjaiban egy olyan egyesület kezdetét látjuk, medy hivatva lehetno egész Esztergomnak és vidékének társadalmi életét erősen befolyásolni. Egészítse ki magát a kis kör minden igénybe vehető zenei erővel, vonja testületébe városunk összes zenekedvelőit, sőt erősbüljön még a szép szellemekkel átalában, kik a mű­vészetet és irodalmat többre becsülik a hétköz­napok egyszerű élveinél. És igy szervezve folytassa tovább önmű­velődését, de a művelt közönségnek is tegyen szolgálatot. A zenészeti társulat ilyen irányú átalaku­lásához egész Esztergom örömmel sietne üd­vözletével s a club.b hivatva volna társadal­munkat a zeneművészet révén megélénkíteni s közönségünket finomabb zenei Ízlésre oktatni, mely nélkül teljes műveltségről sehol szó sem lehet. Ez lehetne most a társaság első törek­vése. A Casino alakuló közgyűléséhez, Mikor az idegennek megmutatják a fő­székes - egyház s a hozzá tartozó királyi és kerczeg-primási paloták tervrajzát, melyből csak egy nagy részlet készült el, az idegen bizonyos sajnálkozással teszi le a remek terv­rajzot s azt mondja: — Szép ez, nagyon szép, csakhogy még nem vitték keresztül. Szeld.) lesz, ha megtes­7 O tesitik. Körülbelül magunk is igy vagyunk a casino egyesület alapszabályaival. ígérnek azok sok szép fogadalmat, csakhogy azokból egy nagy részleten kívül a javát mégse viszik keresztül. Nem akarjuk ismételni a fentebbi mon­dást. — Az alapszabályok legislegelseje mindjárt ezt mondja, hogy a „casino-egylet czélja a társas élveknek Esztergomban emelése és elő­mozdítása. “ Szerény igényekkel, épen nem követelő ! tekintéssel nézve a paragraphust, nagyon szé­pen hangzik, csakhogy úgy „magunk között". • A társadalomnak a társas élvekből nagyon fukarul jutott ki. Nem akarunk több tételt fejtegetni, csak j még a második paragraphus fogadalmát mu­tatjuk be. „A casino-egylet — úgymond a tétel — j tagjainak alkalmas helyiséget adand rondel- ( kezésül, a melyben hírlapok és egyéb köny- j vek olvasása, törvényesen megengedett kártya j és más játékok, társas mulatságok u. m. esté- j lyek, hangversenyek, tánczvigalmak s effélék j rendezése, úgy nemkülönben müveit eszme- { csere által Esztergom társadalmi állapotát ! emelni iparkodik s melyben a körülményekhez képest étkek és frissítők vételét is megengedi.“ Ez a casino megalakulásának magva, rö­vid tartalma, program inja. A lefolyt éven keresztül azonban volt-e ez a paragraphus más egyéb azoknál, melyek csak paragraphusok szoktak maradni ? Itt sem szabad túlkövetelőknek lenni, de mégis hol maradtak az estélyek, a hangver­senyek s a tánczvigalmak, melyek tisztán csak társadalmunk megélénkitése szempontjából vár­tunk a legnevezetesebb esztergomi egyesülettől. Ha már mindezek nagyrészt elmaradtak, mit kell voltaképen a „müveit eszmecsere“ alatt érteni? Casinónkbau nincsen uralkodó tónus. kinyitni, mire alapos okai is vaunak szeretője nagy­ban Ígérvén, hogy még a kút alá viszi márna. — Nincs itthon senki még a kulcsot is el­vitték, zengi a kulcslyukon keresztül a szurtos Jutka. — Rúgjon meg a bagó, dünnyögi vissza az elkeserült Stefi, nem is kell a kalácstok, úgy sincs már hová tenni. Óvatosan megy most haza felé. Nem messze már mi is utána kullogtunk — egyébként, sütve főzve a nagyszerű haditervet. Czé- luuk nem kevesebb, mint hogy kedves Stefinket lá­bairól megint leszedjük, az már olyan természetes, hogy még. Hadi lábon állva az egész vásott regi­ment, sugdosva s egymást tuszkolva készültünk az oparáczióra. Durák Jancsi adta az első tüzet. — Stefi adj tubákot ! — Nem adok, eredj! — Ha nem adsz, összetöröm az otkolmos üve­gedet. Ez szeget ütött a fejébe. Hogy a halálra szán­tat valahogy megmentse, épen midőn krispinjének oltalmába akarja ajánlani, — a háta mögé guggolt Gebre Petire zuhan. Yig kaczajba reked a metsző csörömpölés, hömpölyög a kalács, s ékes tarka ví­vmányokat alkotva vesztegel vagy iramlik tova a jókedvű pirostojás, a szerint, a mint kificzamodott, vagy éppen maradtak lábai. Megtört kebellel ül Stefink a még el nem orzott romokon, s Marius Carthago romjain aligha sirt keservesebben. összekuporodva, mondjuk hogy épen ezen utol­só diadalmenetét álmodta végig. Ha ezt a Panna, a rózsás ujjú, liliomkarú Panna látta volna . . . Jaj ez a név! Belombosodott szája szegletéből fur­csa mosoly futja be szederjes aj álcát, szorosabbra hunyorítja lezárt szemeit, gyöngéd köhicséléstől megszaggatva boldogan szipákol a tubálcos kis pi­sze orr s kiégett szivet takaró sivár keblére szorít­ja. ícöuybe füröszti egyetlen hiv barátját . . . Ha azt a Panna az a csalogató Panna látta volna. Oh boldogtalanság ! hiába, hiába mondjátok, nem fásult még meg az ő szive, tudja érzi, hogy ő a világ csúfja, hogy ő czéltáblája a gúny a durva pajkosság marczaugoló nyilainak, melyek mindig szivén sebzik, mi úgy . , . oh de úgy fáj neki . . Megmereviil a furcsa mosoly elhal a gyön­géd köhicsélés s a görcsös rángatódzás gyászos szemfedőül vonja megüvegesedett szemeire torzon- borz szemöldökét, hogy ne lássa e hideg gúnyos világot soha. Mint valami elátkozott szörnyeteg — fojtó gőzt kezd okádni a hűtelen kályha s kialitja a már rég szundikáló mécset. Felhőbe hanyatlik a kiváncsi hold is, zokon veszi talán, hogy nem tö­rődnek vele. A puha ágyból, vánkosok és dunnák alatt szuszogó gyerekek ijedve visítanak fel rémes ál­mukból; a Stefit tépázzák és hógolyózzák, a mint kijött a nagykarácsonyi kis miséről. Ma a Nyakig­láb Matyi vágta a földhöz s istenem, szegény a főbejáró garádicsára zuhan gubauezos fejecskéjével, melyről, nini, hogy csurog a vér s jézuskára még fel sem tud keczmeredni, jaj szegény Stefi ! Visítva széled az apróság ki merre lát s hazavetődve a padláson úgy beássák magukat a szalmába (már hogy a párnák és dunnák alá) mintha napvilágot sem akarnának látni többé. S az édes mama édes ébresztő csókjára mily bambán tekintenek szét a szobában, mily bambán fogdossák a kiizzadt ván­kosokat : nini, haha ! hát nem a padláson vagyok ? De most neki az öltözködésnek. Egy perez müve az egész. Már réges-régen beharangoztak, s a Stefi is ott lesz, hát sietui kell. De a Stefi csak nem akar jönni . , . Ejnye már no. . . Biz az máshova ment ma. Oda ment ő, a hol nem csúfolhatjátok, a hol nem vághatjátok a föld­höz, a honnan nem adhat többé tubákot, oda ment ő, a hol szeretik, a hol boldog leszen. Ő elment ! Pedig hát ott kuezorodik még most is feneketlen székén a gyilkoló . . . nem, nem ! Nem a széngőz volt a gyilkos, a keserűség szakitá le egyetlen hív barátja kehiéről, ki megözvegyülve zuhant a rideg padlóra örök „Isten veledet“ sóhajtván. Halmay. Zenészeink clubbjáról. Hogy egyesületi életünk majd mindenfelé pang, azt szemlátomást látni. Leg virágzóbb testületeink hanyatlóba esnek a közöny miatt, mely minden nemes törekvés sírásója. ügy van az mindenütt, hogy a mi már átalment az újság ingerén s megszokottá válik, az elveszti érdekét s a köznapi dolgok közé kerül. Legtöbb egyesületünkre rá lehet ez elvet olvasni. Van egy nevezetes elem városunkban, mely a múlt évtizedben országos nevezetességgé avatta Esztergomot s ez a zenészek s zeneked­velők eleme. Több igen kiváló tehetségű zenész s még több igen lelkes és fogékony zenekedvelő tar­tózkodik városunkban, a kik egymásra vannak utalva s egymás nélkül nem is haladhatnának. Hajdan a dalárda alkatrészeit képezték, most töredékben a Hétfői Társaságot alkotják. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom