Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 100. szám
Esztergom, II. évfolyam. 100. szám. Vasárnap 1880. deczember 12 én Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ár : egész évre ............................................G Irt — 1er. f él évre..................................................8 „ — „ évnegyedre............................................1 „ 50 , E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézcndók. Mngji hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyiltlér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, h ŐRINCZ —UTCZA ^O. SZÁM ALATT, inlézendók. Kéziratok nem adatnak vissza. A vidéki sajtó. — Válaszul Porzsolt Kálmán urnák. — A vékony értékű vidéki sajtó ellen közöltünk mnlt szá.inunkban egy tárczát. Mikor azokat a kíméletlen vádakat aláírtuk, nem akartunk a czikkiró néhány sorközti bókjának csáváink A vádak súlyosak, de igazak ! a hang kíméletlen, de őszinte. A vidéki sajtóról általában még kevés kritikus nyilatkozott. Pedig a théma nemcsak elvárja., de megköveteli kritikusait. Módunkban van a legtöbb vidéki lapot tanulmányozni. Es mennél inkább forgatjuk a vidéki irodalom beli aratását, annál szomorú- abban lép előtérbe a vidéki hírlapirodalom kétségbeej tő slcndriáusága. A magyar vidék legtöbbjén még csak sejtelmük sincs az ngynevezetl szerkesztőknek a vidéki sajtó fontosságáról. Legtöbb helyütt a vidéki sajtó nem a hasznos reformok zászlóvivője, hanem a megrozsdásodott avult viszonyok bérbefogadott leplezgetője. Nem az uj eszmék szószólója, hanem a köznapi észjárás alantjáró bárgyúsága. Nem az nj törekvések missionáriusa, hanem a tehetetlenség és tudatlanság mintaképe. Emlegeti, hogy a nyilvánosság őre s alávaló szolgasággal hunnyász- kodik; kérkedik vele, hogy a jogtalanságok megtorlója s száj kosáron nyilatkozik. Hogy lehetne tehát a vidéki sajtó a közügyek inogvil(E,SZTEREÓM ÉS VIDÉKE1* TÁRCSÁJA, Barátomnak. Ott künn az ősz dermeszt virágot, De ifjú kebledben tavasz fakad, Czélnál vagy s mit eddig csak sejtéi, Megérted már a titkos vágyakat : Szeretni forrón,végetleniil, S mind azt, miért ember szív hévül. Szerelem az élet virága, Szegény az, kinek nem nyílik soha, De, boldog, kinek leikébe fényt És szivébe nj életet boza. Boldog, mert elnyerte jutalmát, S mind, mit isten e földön csak ád. Irigység, rágalom, aljas szó, Mit rútul ellened szór a világ Nem fáj úgy, s ha tán mindent vesztél S terveidbe a sors vaskeze vág, Ha gúnyolják miért lelked hévül : Ne félj, szeress rendületlenül! Borulj a jó, a bű kebelre, — Hisz a szív maga egy egész világ, - Ott, óh ott fel fogod találni, À mit az élet soha meg' nem ád, S lia elpauaszlod néma titkod, Megtört lelked újra élni fog. Szeress! szerelem ad csak üdvöt, A földön más minden üres, hamis, Az évek súlya emészt, rombol S megdönti végre az érczszobrot is. Csak a tiszta érzés végtelen, Mert fényt nem veszt túl az életen. Klauzál Gábor. Zulima. — G c n r e-f éle. — Mint a szép hajnali csillag a kétes távolból, ! úgy mosolyog feléje még csak anyányi kora, s már j is ábrándos, durczás és mindenek felett veszekedő, i Van azonban koráu feslő természetének még egy I másik q ual i fi k ál hatatlan oldala is, ami igazán furcsa, hogy t. i, ő boszant és ő haragszik, te pedig, ha csak neheztelni merészelsz, úgy szentül beleőszültök a haragba. Ha a gyertya-gyújtás előtti kedves peremekben j szárnyat adó dalainak sallangos accordjain, mit a j szivetkavaró művészetek nem legutólsója a zongora csildaudozásból gyúr ki nekünk, szeretnél merengeni, ! vagy ha a barátságos fauteilben némán szótanul — I gubbasztva, falánk füleidet egy csutka nélküli torok ! sipogó trilláinak itt-ott hervadt mezején legelteted, első dolga, hogy bele visitsou, pitteg-pattog, dong Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. tatója, az elmúltak és tenni valók nyiháuos itólőszéke, a jóizlés nemesitőjo, a művészetek előcsatára, a tudományok terjesztője s a közvélemény 1 egig'ázhatatlan nyilatkozata, mikor fogalma sincsen hivatásának súlyáról s nagyszerű álláspontjának fontosságáról. A legtöbb vidéki lap csak azért van, mert akadt egy elrejtett vidéki lángész, aki hiúságát s gyengeségeit minden héten ki akarja adni. A légre.idősebb minta a következő. Tüskeváron megjelenik egy előrefizetési felhívás. Egy elkallódott néptanító, a ki útközben mindenféle ideiglenes hivatalt megszolgált, kijelenti, hogy haladni kötelesség a korral s Tüskeváron lapot kell alakítani. Jön a mutatványszám. A lap nyomorult és Ízléstelen kiállításban következő czimet viseli : Tüskevári Értesítő, Tüskemegye hivatalos tárogatója, közgazdászat]', szépirodalmi, társadalmi, közhasznú s vegyes tartalmú heti lap a tüskevári néptanító egylet, tűzoltó egylet, s műkedvelő társulat hivatalos lapja. Főszerkesztő : Szárnyaló Balthazar. Szerkesztő: Ba- tukán Tihamér. Segédszerkesztők: Szellemvári Fridolin, Törekvő Nepomuk és Zuhataghy Taksony* És ez azután irodalmi Ízlésre vall és itt azután megrökönyödnek a legkövetelőhb tüskevári igények is. Az első szám vezérczikket közöl az emésztés fontosságáról s küzezikket és petit közleményt a tüskeváriak kifestésével. Szellemvári Fridolin verset ir a szerelemről s Zuhataghy tárczát a Niagaráról. A gyámoltalan szerkesztő nem bírja kisütni, hogy voltaképen mind két segédszerkesztője inkább tolvaj segédje. A második szám már nyilvánosan lop s kétségbeejtő bárgyúságokat közöl össze vissza ciceróban, garmondban és petitben. Stylusról szó sincsen. xVz első gyinnasis- tát megbuktatják, ha Írásbeli gyakorlataiban több a hiba, mint a java. A vidéki szerkesztőt nem bántja senkise. Neki nem kell tudomány. Nem hogy haladna, de a mit tudott is; felejti. Neki nincsenek elvei és véleményei. Ma például az alispánnál ebédel s ezért a jövő számban magasztaló vezérczikk jár. Holnap contóra vásárol s ezért holnapután dicsérő közczikkek dukálnak. Tekintélye nincsen, tehetsége nincsen, törekvése nincsen, hivatás érzete nincsen. Hát mije van? Nyomorúsága, irodalmi élősdiségo lelkiösmeretlensége, léhasága és jelemteleu- sége. A Tüskevári Értesítő csak jár, csak jár s minden számával megszégyeníti a magyar nyelvet, közönségo műveltségét s az irodalmat. Események nem állván rendelkezésére, olyan dologról kénytelen Írni, melytől a fővárosi hirlapiró undorral vesz tudomást. a [adló, még szót sem enged, sőt nem is engedne, de minthogy neked megremélhető elrekedését nem muszáj bevárnod, megkisérled hát egy-egy hahotára gyönyörű gyöngysort fitogtató kerepelőjét — betömni. S ezzel kitörted már bőn patakzó könnyeinek zsilipjeit. Rendesen egy rövid életű, de anuál bántóbb harag boldog mamája ez. Míg a kis ujdonszülött él , akaratos, makrauezos kis leány s Zulima kisasszony mindig, nem szól, csak dobbant : nem mosolyog, csak k öli int ; jussából pedig egy hajszálnyit sem enged, a mihez persze joga is vau. A körevet jobb szoba szeglete, meg az ablaknál varró asztalka előtti szék az ő helye, oda ne üljön hát senki ; ha mesélni akarsz valamit, neki nem muszáj azt végig hallgatni, a kályhához pedig ne is közelíts, mert az úgy sem neked melegít, valamint, hogy a lámpa ernyő sem azért vet balfelül nagyobb árnyékot, hogy azt te foglald el előle. De ha azután jó kedve vau, akkor meg igazán kedves ám. Olyan édes ilyenkor, mint a méz s oh be kellemes. Jó hogy Petőfi kedves vendégének „igen* és „nem,-jénél már többet t u d felelni — olyan gyöngéd cirógatással járó kérdéskére azt nem tagadhatjuk meg, bogy a kaján mosolygást s a lapos pislantást is jól érti már, jóllehet még mindig bábuval játszik, azt som, hanem a kákán azután’— előbb találsz csomót, mint benne még egy hibát. Szereti mindenki, s szívesen látják mindenütt. Ha az unalmas vasárnapi délutánokon Berta a komolyabb testvér karjain s a marezona szakácsué védőszárnyai alatt egyik másik barátuéjához lebeg a zsémbes, de most csókolni való Néni, szivet puffasztó engedőiméből, mindenütt örömtől pihegő kebelre szorítják, nagyokat ezuppan a puszi rózsás
