Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 99. szám
Esztergom, II. évfolyam. 99. szám. Csütörtök 1880. deczember 9 én Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre fél évre . évnegyedre Egyes szám: . . 6 l'rf. — 1er. • • 3 „ — „ . . 1 „ 50 „ 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. ' Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. np szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, RINCZ-UTCZA ^O. SZÁM ALATT, intézendő le. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerteforgácsolt erők. Dalkörünk elliany.atlása egy uj társaságnak adott életet. Ez az nj társaság pusztán zenészekből s kellő zenészoti műveltséggel bird műkedvelőkből állott. Annak idején lapunk erélyes hangon támadta meg, hogy a társaság német szót és szellemet istápol. A Monntagsgesellscbaft duzzogott, nem válaszolt az indokolt támadásra, hanem német tagjai elhatározták, hogy ezentúl csak a magyar szellemnek adnak helyet. Ha máshonnan nem is, erről a részről a Monntagsgesellsehaft elég ismeretes leszen közönségünk előtt. A társaság szerény arányokban ugyan, de igen buzgóan munkálkodott s minden héttőn igen élvezetes zenei estélyeket rendezett. Családias jellegű vigalmai nevezetesek s zajtalan rendezései sikerültek voltak. Helyi zenei világunkban a Monntagsge- sellschaft, vagy ha tetszik Hétfői Társaság nevezetes álláspontot foglalt el s vezérszerepet kezdett játszani. Egyszerre csak a Társzság elvesztette a régi jő egyetértést. Igénytelen súrlódások miatt többen visszavonultak s kezdtek beállni a pangás s utána a hanyatlás napjai. A kilépők, mint hatalmasabb elem, az anyakörrel ellentétben külön társaságot alakítottak, majd hogy csak nem ugyanazon embe- rekkel, de csak azért is külön szellemmel. „ISST1I10M ÉS VIDÉKE" TÁSKÁJA. A kit ügy imádtam.. . . A kit úgy imádtam, A kit úgy szerettem, Te, ki üdvöm voltál — Mért csaltál meg engem ? Oh mért vetetted rám Bűvös pillantásod, A ki most könyelműn Üdvöm aláásod ? Játékszered voltam, Olcsó játékszer csak, A mit, ha elkopott A sarokba dobnak. Tegnap még szerettél, — Azt hazudta ajkad ! — S ma már őt szereted — Ház adod egy másnak. Sátán, angyal arczczal Mért is láttalak meg? Alig' n éli áll y nap előtt mutatták be magukat önmaguknak legelőször. Mert közönséget nem liivtak meg, csak néhány lelkes zenebarát gyönyörködött az uj douât társaságban. Tehát egy kis társaságból lett két kis társaság. Egyetértés helyett visszavonás, össz- haugzás helyett dissonantia. És mindannak, aki városunk különb társadalmi jövőjéért lelkesül nem lehet üdvözlete az uj társasághoz. Nekünk sincsen egyebünk a sajnálkozásnál . Megliasonlott egyesületek gyorsan buknak s nálunk elég nagy munka a közönség folytonos iudolentiájával szemben valami nagyobb hivatási! társulatot megvédelmezni és föntar- taui. Zenei világunk sohasem tartott össze. Művelődésünknek ez a legelső factora legelső szerepre lenne és lett volna hivatva városunkban s múltját mégis elvesztette, jelenjét elhanyagolta s jövőjét eljátszotta. Egyetértő összetartás nélkül hiába való minden tehetség, minden hivatás. A szerteforgácsolt erők nem lesznek képesek nagyobb dolgok kivitelére. Elmulathatják egymást, de a társadalomnak kevés módja lesz bennük. Pedig azt csak senki fia se mondhatja, hogy tisztán a magamé vagyok, nem tartozom a világnak semmivel. A szerteforgácsolt erőket tehát nem nagy örömmel üdvözöljük, mert mig alig hogy egymás igényeinek tehetnek eleget, addig a társadalom iránt egészen adósak maradnak. Társadalmi életünk. Beszéljünk arról, a mi nincs. A világtól elszigetelő tél beköszönt, közlekedésünk impertinens volta minden boldogabb halandót szépen otthon maradivá tesz, az esték versenyeznek a nap terjedelmével. Megkezdődik a szorosan vett családi otthon, a zártkörű élet, melynek nincs más igénye a megelégedésnél s egyéb vágya a békességnél. Társadalmi életünk ezáltal annyira különválik, a megoszlott szoros családi körök által annyira, meglazul, hogy alig lehet szót emelni róla. Legelső egyesületeink meg vannak elégedve, ha a mindennapi programra köznapi tételeit lemorzsolják s nem akarnak szembeszállani bizonyos akadályokkal, melyek nélkül azonban eleven társadalmi életet hiába keresünk. Sivár egyhangúság, meddő téli világ uralkodik társadalmunkban is. A rendszeres közöny az elvszerű visszavouulás azonban seholse szül annyi hiányt és hézagot, mint miuálunk, hol minden egyes ember odaadása és fáradozása sokat számit. Estélyekről szó sincsen. Felolvasásokról senki se beszél. A casiuóban azonban majd egész nap — Széchenyi szelleme szerint —- olyan ebédutáni felolvasásokat rendezgetnek egyesek, hogy vagy a társalgási szellem szegénysége, vagy a magyar szótár bizonyos üldözött kifejezéseinek sokoldalúsága miatt kell kétségbeesnünk. Arról azonban, hogy miként lehetne uj életet önteni zsibbadozó társadalmunkba, arról nem csak, hogy senki nem beszél, de még csak nem is gondolkodnak fölötte. Kitől vagy mitől várhatunk legigényesebben valamint, ha nem legelső egyesületünktől? * I és nemzetek békés közvetítője, a czivilizácziő leggyorsabb!) közlekedési eszköze és buzgó missionari- usa, a jogtalanságok megtorlója, az érdem juta.1- mazója, a köziigvek megvitatója, az elmúltak s teendők nyilvános itélőszéke, az Ízlés nemesitője, a művészetek maecenasa, a 1 adományok pártfogója s a közvélemény szája, — olyan nélkülözhetetlen, mint a mindennapi kenyér. Ezekben bírja léteiének jogosultságát a hírlap irodalom. A hol reformok behozatala, közös ügyek vitatása szóval, nyilvános dolgok tárgyalása foi dúl elő s hol ez a közönség nagy száma miatt élő szó- I val nem történhetik meg, ott mindenütt lehet a közös czél elérhetésére hirlapot alapítani. De azon okok és czélok valamelyikét kell vallania a fővárosi hírlapnak ép úgy, mint vidéki lapnak, hogy igazolI hassa föllépését s elfogadtassa törvényes sziileté- J sét. „Az élet minden bírák és törvényszékek leg- j szigorúbbika. A ki nem tudja előtte igazolni, sogy létrejövetelének „oka“ volt, hogy fönmaradásához „joga“ van, az az elutasító válaszban halálitéletét kapta meg.“ A mely hírlap nem tölt be hézagot, nem pótol hiányt s csak annyiban használ, a mennyiben nem árt ; a mely nem tudja keletkezése helyes okát fenállása eivitázhatlan jogát bebizonyítani, — az nem csupán fölösleges, hanem káros is, és megszü- I nése óhajtandó, mert a hírlapirodalom túlterjeszkedése mindig a szépirodalom rovására történik. Közeledik már a hirlap-hullás ideje, midőn lapok buknak, lapok támadnak. Kíváncsian nézünk most is eléje a hírlapirodalmunkban nemsokára bekövetkezendő változásoknak ; bár fogynának meg politikai s különöseu pedig vidéki lapjaink ! Mert ; a vidéken oly helyen is vannak hírlapok, hol a hej Menyországot Ígérsz As S pokol lakik benned. — ^ j Uh feledj el engem, j A nevein is feledd ; Ne mondd soha, hogy csak 1 Szóba álltam veled. Ne tudja meg senki, Hogy érted e bánat : — És hogy fájdalmamban Meghalok utánad ! Lányi Adolár. j A vidéki sajtó. Talán semminek sincs sunyi ellensége és any- ■ nyi barátja mint a sajtónak. Hány fiatal ember vá- | gyainak netovábbja a szerkesztőség ; s hány férfi mondja, bár sohase jutott volna e szellemölő irodal- I mi gyárba ! Soknak szive repdes örömében, ha csak 1 nevét is nyomtatva látja egy hírlap hasábjain ; más teljesen közönyösen veszi, sőt van olyan, ki még boszankodik is érte. Sokan vannak, kik néhány, kétes jellemű és szellemű emberek által szerkesztett hírlap miatt, az itt-ott felhangzott durva személyeskedések, rágalmak s piszkolédások miatt ellen- ) ségei lesznek az egész hírlapirodalomnak. 1 Pedig a hírlap, mint a hasznos reformok zászlóvivője, uj eszmék szószólója, ismeretlen emberek
