Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 95. szám
tűzoltó-intézmény flgye meg lenne mentve. Minden háztulajdonos s minden lakó nem kényszerűségből, de saját érdekében hozzájárulna évi adományával az egyesület főn tartására. Végül hozzáteszem, hogy koldnskodni a közvagyon őreinek nem szabad. A török katonaság nyomorgása majd nem egyforma hatású volt az oroszok gyávaságával. Az egyesületet tisztességesen el kell látnunk, parancsnokát úgy honorálnunk, hogy egyedül hivatásának élhessen s néhány állandó őrnek olyan fizetést adnunk, hogy kedvvel végezhessék munkájukat. Ezek az én nézeteim tűzoltó-intézmé- ményünk érdekében. Újabb mozgalmaink. Két nagyszabású eszme foglalkoztatja most városunk anyagi és szellemi érdekeinek képviselőit, előharczosait. Mindkét eszme szebb jövőnk nyitánya s jobb anyagi viszonyok kecsegtetője. Az egyik a gőzmalom, másik a vasút. Az egyikre szükségünk van, a másikra már nem várhatunk tovább. Néhány hét múlva a leghatalmasabb érvek lesznek szemeink előtt. A Duna óriási jégtáblái elzárják közlekedésünket a vasúttól ; se behozatal, se kivitel; még a személyes közlekedés is akadályos, veszélyes. Ez az időszak a legszomorúbb. Elvágva, elszigetelve a müveit világtól, kénytelenek vagyunk az idő viszontagságait nyugalommal tűrni s elismerni, hogy nálunk a természet zsarnokoskodik rajtunk s nem mi uralkodunk rajta. A kik többet adnak az egyszeregyre, mint a merész álmokra, azok már régen lemondottak egy állandó hid tervéről. A kőhíd ideája olyan mint a inéin a. Halott és mégis csak mindig előttünk van. A realistihis vasúti mozgalom lemondva e tényezőről, más felől várja anyagi érdekeink legbiztosabb emelését, más felől óhajtja vasutuukat. Számítása alapos, törekvése kizárja az egyoldalúságot s nem a magánérdeknek, hanem városunk szebb jövőjének companistája. Országgyűlési képviselőinkhez van néhány szónk. Szomorú dolog ugyan, hogy a vasúti eszmék realizálásához majd semmivel se járultak ; de lélekemelő lenne, ha eddigi mulasztásaikat kárpótolva, most testtel lélekkel felkarolnák a mozgalmat s gyámolitanák ott, a hol pártfogásukra sokat adnak. A kormánynak eddig csak mostoha gyermekei voltunk. Ha már úgy van megírva, ám maradjunk csak tovább is. Hiszen nem tart már soká. Hanem megvárjuk tőle, hogy Esztergom városa annyiszor és annyira megkárosított érdekeit most az egyszer igyekezzék emelni is. Magának a mozgalomnak pedig tiszta szívből megérderalett sikert kivárniuk. Mit tegyünk a télen ? — Városon és falun. — Beült hozzánk az unalom, szokta mondani a magyar ember, midőn elkövetkezik a tél küszöbe s a természet öléről kirekesztve a családi tűzhely melegénél húzódik meg. Pedig dehogy ült be az unalom. Képzeljük azt csak. Igyekezzünk elkerülni, sohase jön az többé utánunk. Még a börtönökben, az élőhalottak e föld alatti sírjában is el lehet azt kerülni. Hát még az isten szabad ege alatt, mikor az ember önmaga ura ? ! Minden évszaknak meg van maga foglalkozása a közönséges halandó embernek. A meleg időszak az élethez, a lét fenntartásához szükséges munkálatok teljesítését követeli. Mi természetesebb, mint hogy a tesli munkától szünetelő téli napokat a széllé ni dolgok szerzésére fordítsuk. Igen, a társadalom zömének, a népnek arra kell törekedni, hogy a tél „unalmas" ismeretszerzése, gyarapítása által foglalja el. Korunkban már ez is kamatozik. Tudja, érzi is azt mindenki, hogy erre szükség volna, épen úgy, mint a mindennapi kenyérre. Csakhogy nem tudja erre nézve az utat-módot kiválasztani. Városon s falun egyaránt vannak ma már többnyire olvasó-körök. Ott vaunak a hírlapok, könyvek, folyóiratok, a melyekből kiki szellemi élvezetet meríthet. Minden igen szép és helyes ez. Terjed a világosság s aztán elérünk ezzel annyit, hogy a népet legalább nem lehet vezetni „nagy keresztekkel" s más ilyen csodabogarakkal saját érdeke, önnön hazája, gyermekei jóléte ellen. De többet is tehetünk. A szóbeli előadás legközvetlenebb eszköz a szellemi műveltség terjesztésére. Ezt kelleue minél több helyen, minél különbözőbb foglalkozása egyének közt szokásba hozni. Nyilvános felolvasások, előadások tartassanak — falun és városon egyaránt — a társaskörökben. Vétessenek elő minden előtt a nemzetet legközelebb érdeklő tárgyak, s aztán mutassanak be a tudomány uj vívmányai, továbbá vitassanak meg a legégetőbb társadalmi kérdések ; adassanak elő a gaz- dászat okszerű kezelésére vonatkozó elvek, az iparra kereskedelemre irányuló újabb eszmék. Különösen egy tárgy van, a miről beszélni kellene most minden városban, minden faluban, minden háznál. Ez — a honfoglalás története. S ebből következnék, hogy megismerje az utolsó napszámos is hazája ezer éves történetét, hogy okulna a jelenre s jövőre. Ha ezt nem lesz- sziik, a nemzet — gyermek lesz ezután is. Mert a „Magyar Századok" írójának igaza van, hogy a ki nem tudja, mik történtek, mielőtt született: az gyermek. Itt van a lábunk előtt a nemzet fennállásának ezer éves ünnepe. Készüljünk elő arra szellemileg is. Az ezzel való foglalkozás űzze el a — tél dermesztő unalmát. Hírek. — Herczegprimásunk f. hó 17-én a déli gyorsvonattal érkezett Bajosra, hogy ily időben meddig fog ott időzni, az igen kétséges. — Herczegprimásunk hosszabb levél kíséretében 2000 frt. küldött Pejachevich gróf horvátországi bánhoz a zágrábi károsultak javára. — Vasúti mozgalmunkban, mint örömmel értesülünk herczegprimásunk egészen a mi pártunkon áll s igy a hozzá járuló bizottság eredményes eljárásához előre is gratulálunk. I — Föispánt válságaink közepett igen tekin- j télyes fővárosi körökben azou reménynek adnak ki- ' fejezést, hogy a kormány Palkovics Károly polgár- j mesterünkkel fog érintkezésbe lépni. Készünkről s azt hiszszük városunk és megyénk minden lelkes j fia részéről örömmel adunk viszhauget a kellemes ! fővárosi hírnek. — Nyilatkozat. Midőn tisztelt előfizetőimtől nyilvánosan bocsánatot kérek szives türelmükért, van szerencsém jelenteni, hogy költeményeim második kötete, mely eddig minden igyekezetem daczára sem jelenhetett meg: jövő hónapban, a karácsonyi ünnepekre fog megjelenni. Budapest 1880. november 22-én. Pósa Lajos. t — Holnap este köszöntének be az izraelitáknál a karácsonyi ünnepek s tartanak az egész jövő I héten. Hogy a jó „Krisztkindli" itt se hiányozzék teljesen, gondoskodik róla a jótékony egyesület. Tizenhat szegény kis fiú kap ujdonat uj ruhát, mit | vasárnap délelőtt fognak ünnepélyesen kiosztani. — Kupecz Ferencz Seemann híressé lett kihívója csak azért is be akarván bizonyítani a világnak, hogy igen is párbajképes — megnősült. Egy maliciosus agglegény értesülvén a dologról rögtön ráfeleli: no már most igazán lesz egy—pár—baja. — Erdélyből czimtí tárczánk ma és múltkor közölt részlete derék munkatársunk átalános tetszés mellett szombaton az egyetemi olvasó-körben ' mutatta be. nem maradok én nálad, ha aranyos nyoszolyát adsz sem !) A tanár úr még egy kicsit gondolkozni látszott; egy kissé felnézett az ég felé, s aztán, mint aki végtére feltalálta a puskaport, megszólal : — Ebédelt már ? Eszembe jutott a mosolygó szőllő ott a ke- meucze vállán ; maró éhségem mint szenvedélyes ferblis a négy disznót, úgy várta ezt a kérdést, s kétszeres erővel támadt fel ellenem. De mindegy gondolám, ilyen szívélyes fogadtatás után csak nem fogadhatom el az ebédre való meghívást — ha ugyan annak lehetne venni ezt a lakouikus kérdést — előálltam tehát a száraz tényálladék kons- tatálásával, s hasonló rövidséggel felelém : — Még nem ! — Akkor hát majd adok valamit ! . . — Tyhtí, az a valami ! Gyerekkoromban, mikor valamelyik erősebb pajtásom meg akart verni, mindig azt mondta: Te Misi, gyere csak ide, majd adok valamit! Azóta roppant nagy az ellenszenvem minden határozatlan kifejezés iránt. Nekem bizony ne ígérjen semmi valamit a tanár úr — gondolám magamban, elmondtam tehát neki, hogy hát menynyire sajuálom, hogy kénytelen vagyok szives meghívását visszautasítani, de barátaimnak már a Tran- sylvánia vendéglőben adtam találkát, s ott ebédelünk mindnyájan. Szives házigazdára nem vette zokon e felfedezésemet, s nagyon meglátszott velem eléged ve lenni, midőn nem kértem tőle egyebet, mint egy mosdóedényt, meg egy tükröt, hogy a hosszú út által derangirt ábrázatomból valami emberi formát produkálhassak. A tükröt csak megtalálta val ahol az iskolai gyakorlatok között, de a lavoire sokkal nagyobb munkát adott; jobbnak látta tehát kikiáltani az ajtón : — Gazos ! ! ! rá adásul még füttyentett is egyet, mint ahogy már a kutyáknak szokás . . . Váljon mit akarhat Kuwasz ur az ő kutyájával ? — Csakhamar kinyílt az ajtó, melyen át egy antidiluviáris korú asszonyság lépett be ; azaz tálán kár volna mindjárt asszonyságnak neveznem, mert — piszkos, rengyokban csüngő öltözetéhez még a szakácsáé ti- ) | tulus is bók lett volna. —■ Hát e kutya hol maradt — kérdem magamban — bizonyára valami vén, kiszolgált komondor lesz aj; is, mint ez a szakácsué féle. De mennyire megnőtt a csodálkozásom, midőn a tisztes hölgy megszóllal : — Tessék parancsolni ! Micsoda ? Hát ez az asszony lenne a Gazos ? No ezt ugyancsak megkeresztelte a tanár úr ? . . . Gazos ! Jaj be furcsán hangzik ez a név ! Milyen kár, hogy Shakespeare meghalálozott! Ha megírta Rómeó és Júlia tragoediáját, mért ne csinálhatott volna még egyet „Kuvasz és Gazos" czimmel ; ez a lavoir keresés most éppen elégséges anyagot szolgáltatna hozz á. Végre szerencsésen megkerült az orainosus — toilette czikk, a kályha mögé volt téve, aliol a tanár úr nyáron a csizmáit tartogatja. Gazos asz- szonyság — kisasszonynak világért sem merném nevezni, mert sehogy se megy rá a nyelvem — va- lahonnét friss vizet is kerít, s egy negyedrésze szegedi szappan közreműködésével végre leporolom magamat. A tanár úr hajkeféjét és fésűjét annyira respektáltam, hogy nem mertem volna hozzányúlni — egy fél Maros vásárhelyi székely pogácsáért sem; s ezzel sokat mondok lévén nálam az ebéd ideje a déli harangszó kezdetével. Végre készen valélc, s bemehettem szives házigazdámtól elbúcsúzni. Elmondottam neki, hogy hát most nekem el kell mennem barátaimhoz a — Transylvánia vendéglőbe, mert liât mi ott fogunk ebédelni ; minthogy pedig nála maradni semmi árért sem akartam, azt is ehuoudám, hogy ismerkedési estélyünk miatt csak holnap reggel jöhetek visz- sza. — Ez ugy látszott, nem tetszik neki, mert nagyon ümmögött a bajsza alól, s igen furcsa arc- czal bámult a szabad levegőbe. — Hm, Hm, — mondá végre — hát csak reggel jöu haza ? — Biz’ ez nagyou valószínű — felelém — mert az efféle ismerkedési esték tovább húzódnak az éjfélnél. — De hát aztán hogy fog bejönni a kapun ? — Már azt nem tudom kérem ! — No hát várjon egy kicsit, majd a gyerek I megmutatja, — hogy miféle képpen lehet bejönni a 1 kapun. Egy ujabb fütyeutés . . . néhány pereznyi szü- ! net, mely alatt eszembe jutott az amitől —féltem: Tehát mégis van gyermeke? . . . S bizonyára most tanulja a „Trans, apud, adversust." Most már kétszeres okom van menekülni a Kuvasz házból ! De csakhamar megvigasztalt az ajtónyikorgása, midőn ugyanazt a székely parasztfiut láttam beczammogui, aki a tauár úr szobáihoz vezetett. — Ugy látszott hogy ez a fiú már hozzá vau szokva a tauár úr kétértelmű ábrázatához, mert olyan mosolygós pofával jött be, miutha megnyerte vólnia nagy ternót. Megáll a tanár úr előtt, s nagy áh - tattal tekint föl reá, várva a parancsot. — Ennek a méltóságos*) urnák mulasd meg. hogy merre lesz a szoba kulcsa, ha éjfél után hazajön, aztán mutasd meg ueki a csengetyűhúzót is! Igenis instálom. Én meg szépen ajánlottam magamat, s tőlem kitelhetőleg biztositám a tanár urat, hogy, ha csak lehet, haza jövök éjfél előtt, most pedig világért sem bocsájtauám meg maganmak, ha kikisérue a kapuig, mert megtalálja hűteni magát, s vendégszeretetének áldozata lehet . . . — Alászolgája! — Hajói hallottam, még utánam kiáltotta, hogy a viszontlátásra ; a túlvilágon — gondolám magamban, — s követtem kis kalauzomat a vén épület labvriüthusain át. Most már egy másik folyosón haladtunk végig, mely békés egyetértésben látszott lenni többi kollegáival, most szinte a kapu alá vezetett. Ennek a folyosónak a baloldalán — körülbelül tiz lépésnyire a tanár úr szobaajtajától — volt egy i százszor átmeszelt fülke, melyből kis vasajtó nyilt — isten tudja hová ? Vezetőm itt megállt, kinyitotta a vasajtót, mely valami sötét lyukat födött s kezét a fal pereméi e téve, megmondotta ; hogy : I — Itt lesz majd a szobakucs, instálom ! I — Jól van — felelém — de hát hogy találok én szuroksötétségben erre a vasajtóra ? — Azt már nem tudom, instálom, felel vi*) Erdélyben olyan Osákyszalmája a méltóságos titr- lus, mint nálunk a tekintetes.
