Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 12. szám
Esztergom, II. évfolyam. 12. szám. Vasárnap 1880. február 8-an. ESZTERGOM es TIMI Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ár : egész évre ............................................6 írt. — 1er. f él évre.................................................3, — „ évneg yedre . .................................1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendók. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV ^-IK SZÁM ALATT, intézendók. Kéziratok nem adatnak vissza. Egy iparos levele az árucsarnok ügyében. (Levél a szerkesztőhöz) Becses lapja mait vasárnapi száma az árucsarnokok felállításának eszméjét pendíti meg és inig egyrészt örülünk neki, hogy végre határozott tervvel találkozunk a hírlapok hasábjain, addig kötelességünk is azzal úgy foglalkozni, hogy annak minden oldalát láthassuk. Engedje meg, hogy ellenzéki szempontból szóljak a dologhoz. Oly városban, mint Esztergom, hol igen sok iparos lakik, hol az iparosok legnagyobb része nem megrendelésre, hanem vásárra, dolgozik, lehetetlenségnek tartom, hogy egy ámcsarnok létesitessék, vagy hogy ez feladatának megfeleljen. A példák világosak. Nézzük a esizmadia iparost, ki kénytelen a földművelő osztály számára és akkor is nem megrendelésre dolgozni; oly szép számmal vannak, hogy lia elkészített áruezikkeiket az árucsarnokba vinnék, az az árucsarnok nem birna ez egy czikk által okozott teendőknek megfelelni. Azután váljon az az árucsarnok birná-e azt biztocitani, hogy a kereslet azokra az elfogadott czikkekre nagyobb lenne, mint eddig volt ? Nem volna-e ok elégedetlenségre vagy bizalmatlanságra, ha magában az árucsarnokban az egyik iparos czikke nagyobb kelendőségnek örvendene mint a másiké ? Váljon az ámcsarnok igazgatósága megkocz- káztathatuá-e, hogy oly czikkekre adjon előleget, melyek nem kelendők ? Melyeknél az áruezikk műiden jósága mellett oly halmaz, oly bőség állhat be, liogy nem lehet értékesíteni ? Megengedem, hogy ezen kérdésekkel a többi közt csak magam nem vagyok tisztában és lehet, | hogy oly megoldást nyerhetnek, melyek minden igényt ! kielégítenek, de mégis nagyon helyén levőnek látom, ! ha ezen kérdések eleve megvitatnak, A pénzintézetek, hol ezen üzletág megvan lio- .nositva, még ott is csak oly czikkekre adnak pénzelőleget, melyek curreusek, melyeknek értékesítése időhöz nincs kötve, melyek minden nagyobb munka nélkül bizonyosan értékesíthetők. Az ipar az idegen tőke alól hogy felszab&dit- tassék, az mindenesetre óhajtandó dolog, de alig hiszem, hogy ez utón a czél elérhető lehessen. E téren sokkal nagyobb eredménynyel dolgozhatnának az ipartársulatok, ha önmaguk közt segély egyleteket alakítanának, melyek nem nyereségre tekintenének első sorban, melyeknél biztosítva lehetnénk. hogy nem fog átalakulni bankká, mint ez nálunk is megtörtént. A szállítási ügyet már ekkor kezébe vehetné a társulat és maga a társulat nyújtva biztosítékot, maga a társulat segélyegylete teremtené meg az előállítási anyagot és igy maga a társulat segítene saját tagjain. Igaz, hogy korunk a szövetkezetek kora, mert megfelelő hatásos eredményt csak többek szilárd egyesülése eredményezhet, de az egyiilésnek, a szövetkezetnek már a szövetkezés pillanatában életképesnek kell lenni, mert különben épen az összegyűjtött erő vész el, vagy egészen ellenkező hatást ér el. Nagyon sokat foglalkozik a világ és ennek beszélő szerve, a sajtó, az iparügy gyei, de engedjenek meg, mégis első sorban maga az iparos az, j ki legilletékesebben megbírálhatja saját ügyét. Köszönettel fogadjuk a jó akaratot, de higy- jék el, hogy nekünk csak egy hibánk vau, a forgalom, a szükséglet csekélysége. Lehet, hogy a magyar iparos drágábbau dolgozik, mint a külföldi, de — egyéb tekintetben nem is lehet szemére vetni semmit. Előállít a magyar iparos ép oly csinosan, de sokkal jobban mint a külföldi bárminő czikket ; ezt bátran merem állítani, de tessék egy kis számítást tenni. Ha a külföldi iparos dolgozik például 100 ft. befektetési tőkével, de e 100 frtofc megbirja fordítani egy éven át tízszer, akkor nagyon természetes, hogy olcsóbban dolgozhatik, mint az a szegény magyar iparos, ki az ő 100 ftját nagy erőfeszítéssel is alig bírja megfordítani egy éven át háromszor, legjobb esetben négyszer. Ez ellen a számítás ellen szeretnénk, ha valaki országot találna, bár egy orvosság van : a nagyobb forgalom eszközlése. Hálásan ismerjük el a sajtó jóakaratát, de bizony sokszor többet használna, ha nem törődnék ügyeinkkel, hanem inkább arra igyekeznék hatni, hogy vevőink szaporodjanak. Bizony elhiheti minden ember, ki szükségletét külföldiektől szerzi be, hogy az a csekély árkülönbség, mi a magyar és külföldi áruezikk között létezik ; nagyon busásan helyre van pótolva a jóság, a szilárdság által, mit a külföldi czikk száz eset körül kilenczvenötször nélkülöz. Es ha hozzávesszük azt, hogy a magyar iparos még azon esetben is, ha iparos munkássága jól fizet, a keresetét itthon értékesíti, valóban megfoghattál], lia gondolkozó ember nem pártolja. Bocsásson meg a szerkesztő ur, ha levelem kissé hosszabb lett, mint szántam, de hozzá akar- I tani szólni a dologhoz, mi által azonban nem azt akartam elérni, hogy iparostársaim a fölvetett eszmétől visszariadjanak, sőt inkább ellenkezőleg szeretném, ha minden egyes ipartársulat megbeszélné az ügyet, de külön mindegyik. Hátha mégis sikert is tudnak elérni. Egy iparos. Megírta pedig minden gondolatomat. Minden mondatom elavult. Félrelöktem ezikkemet és megharagudtam Herman Ottóra. Es megírtam egy névjegyen hogy : vezérczikkem Herman Ottó neve alatt a Függetlenség január harminczegyediki számában jelent meg. A satyrikus szerkesztő másnap, mikor komoly felháborodásomat is láthatta, azzal a régi phrásissal akart megcsillapitani, hogy jeles emberek találkoznak ! Alig hogy felejteni kezdem Herman Ottó merényletét, egyszerre csak a kis Alice mosolyával találkozom a váczi utczán. Testestül lelkestül a kis Alice volt. Valami monoklis dandy üldözte három lépésről. — Volt tegnap a redoutban? — Maga nem volt — válaszolta a kis barna csábító mosolylyal. — Pedig szerettein volna, ha eljön, mert nagyon fölségesen mulattam. Jókedvem volt. Muki báróval tánczoltam legtöbbet. Jaj csak ne lett volna olyan szemtelen. A monoklis ur, a ki a kis Alicet követte, egy- 1 szerre csak elénk vágtatott. Meg volt zavarodva. Nem mert a kis Alicera tekinteni, a ki gúnyosan kaczagott. — Alice, maga nagyon kegyetlen. — Csak jókedvű. Hanem már most elválunk. Berepült egy boltajtóm akárcsak a lepke. A monoklis dandy azonban nem üldözte tovább. Mikor találkoztunk nem bírtam elpalástolui mosolyomat. Meglehet, hogy gúnyos volt. De a monokli csak tovább is folytatta szemtelen vadászatát. Üres arcza csak tovább is kihívó és öntelt, fenhéjázó és szemtelen volt. Csakhogy lemondott Aliceról. Ott volt a gyógyszerészek bálján is, de a „pikáns kis jószággal“ ahogy Aliceot nevezni szokta már nem tánczolt. A kis szellemeskéuek ez este „ESZTERGOM ÉS VIDÉKE" TÁRCSÁJA, Az a kis lány. Az a kis lány barna kis lány Be csalfa, Szegény szivem, hej be nagyon Megcsalta. Olyan forrón, oly igazán Szerettem És ő mógis mást szeret most Helyettem. Barna kis lány be nagy búba Sodortál ; Úgy hervadok — lassan —• mint a Virágszál. Másnak vagy te szeretője, Babája, Hervadásom a te szived Nem bánja. Ki helyetted megsajnáljon Majd akad: Majd ha ez az elfáradt szív Megszakad. Lányi A. Fővárosi Levél. II. A nemzet archeologjai minden este a Schodl- ban szoktak gyűlésezni. Henszlman az ő galambfehér hajával és szakálával, Nestora a díszes társaságnak, hol különben túlnyomó többségű a fiatalság. Ide vetődik napszámja után a „Függetlenség* legjelesebb tolla, a nemzet pókásza, Herman Ottó. Nem egyetemi tanár, nem tagja semmiféle halhatatlanság biztositó irodalmi intézetnek, hanem j csak szorgalmas tudós és geuialis újságíró. Foglal- I kozik pókokkal és miniszterekkel. Néha azonban ! darázsfészkeket is megbolygat. Herman Ottót nem lehet illustrálni. Nincs az az arczképe, mely tökéletesen rája ütne. Közönséges embereket nagyon könnyű hűségesen eltalálni. Mert közönséges vonásokkal van munka. Hanem azt a satyrikus mosolyt, azt a tartalmas tekintetet, mely Hermán Ottót olyan érdekessé teszi, nem is igen ! lesz alkalmunk máshol tanulmányozni, mint az eredetin. Valóságos próphétai megjelenés. Absolon haj, juvenáli szemek, caesari homlok, római vékony orr, apostoli szakáll, irodalmi termet. Hangja olyan mint a sirályé. Verhovayé is olyan mint a vészmadáré. Izgat és lázit, mikor halljuk. Herman Ottó is gyakran tolluyéllel ir. De azért minden sora érdekes. Nem olyan zajongó, mint Verhovay s férfiasabb akárkinél is. Olyan journalista, a ki nem étlap, hanem meggyőződése szerint tálal. És milyen stylista! Én hirlapirodalmunk nagy nyereségének tartom föllépését. Habár elvei nem is egé- { szén az enyiraek. Az ő népszerűsége nem divat, ' hanem kiérdemelt tisztelet. I De mit is foglalkozom én annyira Herman Ottóval. Azért mert haragszom rá. Pénteken este irtára egy vezérczikket Grűnwald Béla kilépéséről. Megkért rá egy hálózó uj szerkesztő. Szombaton reggel küldeni akarom. Ekkor hozzák a „Függet- leuséget.* Hát ez nem hazaárulás ? Herman irt egy vezerczikket az uj fajokról. Mint pókász és hírlapíró.
