Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 84. szám
ni egy m főispánságról, saját megyénk javára a legmagasabb fórum határozottan cl ne fogadja. — Adakozások. Kruesz Krizosztom főapát az említett bizottsághoz polgármesterünk képére busz forintot küldött. Ugyanekkor Fehér Ipoly igazgató kepe fölállításához lmsz forintot csatolt. — Adakozás. Tegnap a következő levelet kaptuk: Tekintetes Szerkesztő ur! Fehér Ipoly gimnáziumi igazgató ur bokros érdemeit méltányolva, van szerencsém az igazgató ur arczképének költségeihez egy frt-ot az Esztergom és Vidéke szerkesztőségében letenni. Esztergom, 1880. okt. 16. alázatos szolgája Sehwarcz József városi képviselő." A beküldött ösz- szeget az illetékes bizottság elnökéhez származtattuk. Lapunkat készséggel nyitjuk meg a további adakozásokra is, habár néhány denevér mindenáron gátot akar vetni törekvéseink elé. — Adakozásainkat jövő csütörtökön már befejezvén, felkérjük mindazokat, kik még hozzájárulni szíveskednének, hogy adakozásaikat szerdáig hozzánk czimezzék. Lapunk szerkesztője különben tegnap délután adta be 2824. sz. a. a következő kérvényt : Tekintetes közgyűlés! A uj főgynmasium fölépítésének egyik nevezetes factora volt városunk polgármestere. Erélyes kitartás és csüggedet- leu remény vezette az ő eljárását s a mű óriási akadályok legyőzése után elvégre városunk disze s jövőjének egy része. Az Esztergom és Vidéke szerkesztősége meghajolva az igazi érdem előtt s ismerve a közönség hálás hangulatát: megindította a mozgalmat, hogy polgármesterünk érdemei a fogy mnasium körül a díszteremben maradandó emlékkel örökítessenek meg. Az élénk részvéttel kisért mozgalom gyűjtései elvégre befejeztettek. Es igy azon kéréssel járulok a tekintetes városi közgyűlés elé, hogy mint legilletékesebb forum, vegye kezébe az eszme realizálását s nevezen ki bizottságot, melynek az adakozásokkal beszámoljak. Ez a bizottság lépjen azután érintkezésbe azzal a művészszel, ki polgármesterünk képét hivatva lesz megörökíteni. A tekintetes Közgyűlésnek alázatos szolgája Kőrösy László az Esztergom és Vidéke szerkesztője. — Esztergom és Vidéke Naptára 1881-re fog lapunk szerkesztőjének szerkesztésében s kiadónk kiadásában november elején mogjelenui, A naptár szépirodalmi része főleg fővárosi hírneves írók munkáiból gyűl össze. A Tájé k o z ó czimű rész az összes hatóságok tagjait, az összes egyesületek helyiségeit és tagjait s az ügyvédi és orvosi kar ösz- szes tagjait közli. Teljesség tekintetéből kérjük a városi és megyei összes ügyvédeket es orvosokat, hogy névjegyeiket velünk lakásuk pontos megnevezésével mentői előbb közölni szíveskedjenek. A naptár hirdetéseire vonatkozólag lapunk kiadójával értekezhetni. A gazdag és változatos tartalmú nap!ár lapunk előfizetőinek csak huszonöt, különben negyven krajczár, elárusítóknak árengedély adatik. A nagyszámú hirdetések s a naptár olcsósága lehetővé teszik a legczélesebb kiterjedést. — Nyilatkozat. Burány János ur a következő sorokat küldte be hozzánk : Tekintetes Szerkesztő ur ! Az Egyetértés f. é. október 10-iki számában megjelent esztergomi táviratra, — mely szerint az árvapénztárt illető pénzek szabálytalan kezelése miatt ellenem beadott panaszról a belügyminiszter értesittetett, kérem addig is, mig a jelen ügynek hivatalos elintézéséről szólló okmányokat közölni módomban álland, a következő nyilatkozatom közlésére. A följelentés az esztergomi kir. vár. árvapénztár részére általam 1875. évben végrehajtás utján behajtott 109 fit. 85 krra vonatkozik, melyet én a bíró il a g 58 frt. 40 kr. ban megállapított per-és végrehajtási költségek levonásával az eszter- gom kir. városi árvapénztárba 1875. évi október 3 ikán 604. napló szám a. kellő időben befizettem. Ezen ügy 1873-évben az „Esztergom" nevű helyi lapban föiemlittetvén ennek következtében Esztergom kir, város tanácsába intézett kérvényemben eljárásomat igazoltam s az erről szólló végzést magamnak kiadatni kértem, mely azonban jóllehet az előadó tiszti ügyész nyilatkozata szerint eljárásom kifogástalannak találtatott — nekem mind az által máig sem adatott ki. Megjegyzem egyébiránt hogy a íöljelentés és távirat oly egyéntől származik kinek Esztergom kir. városnál ideiglenesen felállított illetéknyilvántartói hivatala a jövő évre szólló költségvetés tárgyalása alkalmával az 50°0-kal előirányzott községi pótadó leszállítása végett az én indítványomra megszüntettetek. Átláthatja ebből mindenki hogy úgy a följelentés valamint a távirat aljas boszuból származik melynek mostanában ki van téve mindenki aki a közügynek részrehajlatlanul szolgál. A följelentés elintézéséről valamint a föl- j[el entő ellen megindítandó f en y i t ő eljárás eredményéről s z ó 1 ló o’k íu á- nyokat annak idején közzéteendem. Esztergom 1880 október 32-ikén Burány János ügyvéd. — A szentgyörgymezeiek következő kérvényt nyújtottak be a csütörtöki megyei közgyűléshez: Tekintetes megyei bizottmány ! Az esztergomi mélt. főkáptalan a kanonok házak előtti útvonalat jelenleg készítteti, azouban ezen műveletnél a községnek és magánosoknak érdeke általa ugylátszilc semmibe sem vétetik ; ugyanis : az említett munkálat alatti útrészről eddig az eső viz a vári alaguthoz vezető ut árkain vezettetett le, mig most úgy szólván az alagutról valamint a várhegyről összefolyó víznek a kanonok házak mellett a váczi — sa végpontnál amúgy is csak mintegy 2 öl széles — utón ozéloztatik levezetése ; melynek keresztülvitele által ezen kezdetben szűk és nagy lejttel biró útvonal eső esetében a közlekedésre nézve nem csak veszélyeztetnék, hanem attól teljesen elzáratnék, úgy az eső tartalmára, valamint addig, mig az eső által azon okozott árkok be nem tömettetuének, de nagyon könnyen megeshetnék az is nagyobb zápor alkalmával, hogy az ottani házak egyike esnék ezen ártalmas vízfolyás áldozatává. Veszélyes és közbiztonság ellenes, továbbá az ezen vizek levezetésére már elkészített s a kanonok házak Szeutgyörgymezo felüli oldala mellett, tehát Szentgyögymező határában és annak kizárólagos tulajdonában készített mintegy 45 méter hosszú, 1*5—F75 mély felső nvilásáu 2 5 alsó részén 0*75 méternyi széles nyilt csatorna is. Mély alázattal kérjük ennélfogva a tele. megyei bizottságot, miszerint a f >g,matb..in levő munkálatokat haladéktalanul beállittatni, helyszíni szemlét elrendelni és annak alapján községünk ezen egyedüli virágzó iparral biró részét a záporok veszélyétől a régi vízfolyásnak helyreállítása által megmenteni, valamint a közbiztonságra veszélyes s már kész mély ároknak betömettetését elrendelni szíveskedjék. Mély tisztelettel maradván Sztengyörgv- mező 1880 október 63. A tek. megyei bizottságnak alázatos szolgái Korén c sy Mihály biró, Száll ó Ferenc z, K u g y e 1 ka J án o s képviselők." A csütörtöki megyei közgyűlés a folyamodást alispánunkhoz tette át, ki hivatva van az ügyben teljesen belátása szerint intézkedni. — Tisztelet példányaink számát némileg reducáltuk. Több vidéki lappal kénytelenek voltunk a csereviszonyt is megszüntetni, Mert voltak bizonyos! gérkezett munkatársaink, a kik háromnegyed év lefolyása után sem látogattak be. S mert voltak vidéki lapjaink, melyekből lapunk semmiféle szellemi hasznot se merített. Lapunk elmaradásának oka több helyen tehát merítsen ebbeli elhatározásunkból magyarázatot. — Mai vezérczikkünk mélyreható körültekintéssel és meggyőző bölcsességgel, társadalmi állapotainkról szól. Maga a tiszteletreméltó toll különben már nem először örvendezteti meg közönségünket. — A megyei közgyűlés a j ö v ő évre szóló költségvetést állapította meg csütörtökön. A közgyűlés közepesen volt ugyan látogatva, de mindvégig érdeklődéssel s gyakran élénk eszmecserével tárgyalta le a kérdéseket. — Magyar-Regény-Csarnok czimmel Aigner Lajos füzetekben szándékozik több regényt kiadni. Az első két füzetben Jókaitól és Kazár Emiltől kezd meg egy-egy regényt. Minden két hétben jelenik meg egy füzet. Előfizetési ár egész évre 7 frt. 50 kr. félévre 3 frt. 75 kr. Ajánljuk olvasóink figyelmébe. — Az Olvasó-Tárból eddig hat füzet jelent meg. Tartalom, külsőcsin, szerkesztői és kiadói képesség garantirozzák a vállalatot. — A bécsi akadémiai magyar olvasó és társas kör ez idei évkönyvét küldték meg szerkesztőségünknek. A körnek kétszázhetven tagja van s valóban fényes sikerű rendezései által vonta magára figyelmünket. Lapunkat, mint tiszteletpéldányt olvassák. — Oltóssy Lajos a bécsi hírneves Marx-cég társa a nevezett gyárnak egészen uj életet adott élénk összeköttetései s kiváló üzleti élelmessége által. Daczára annak, hogy a többi bécsi concurreu- sek mindent elkövetnek a gyár h áttér b es zo vitására. Oltóssy Lajcs közreműködése folytán az export folytonosan élénkebbé válik. Csütörtöki lapunkban egy egész tárczát szentelünk a nevezetes g y á r leírására. — Számadás. Egy szerencsétlen viszonyok közt levő tisztességes család fölsegélyezésére felebaráti adományokkal járultak: Majer István p. 5 — Palásthy Pál k. 3. — Szájbély Frigyes p. 6. — Kaucz Lázár p. 3. — Szabó József p. 5. — Lollok József k. 7. — Gróf Csáky plébános 5. — Me- széna Ferencz 1. — özv. Buda Jánosné 1. — Hamar Árpádné — 50. Tillmann Fanni 1. — özv. Sallay Frida 4. — Királyi Ángy. 1. — Alster Eleonora 1, — Bubla Jozefa 2. —Mészáros Károlyné 2. — Mátray Ferenczué 1. — N. N. 3. — Vim- mer Ferenczué 2. — Haudinger Katinka 1. — Hoffmann Róza 1. — Rédly Berta 1. — Pal ko- vies Károlyné 2. — J. V. 1. — Rudolf Mihályné 1. — Majer N. Jánosué 2. Frey Ferenczué 2. — Meurovics Mária 1. — Forster Jánosné 1. — Szecskay Cornelné 1. — Barta Adolfné 1. — And- rássy Bozzay Mária 1. — N. N. 1. — Deszátlmé N. 2. — Bruckmaun N. 1, — Munkácsy N. 1 — Bisitzky Jozefa 5. — Si mór Teréz 2. — Rédly Károlyné 2. — N. N. 1. — Sándor Anna 3. — Zubcsek N. 1. Összesen 89 frt, 50 kr. Ezen összeg rögtön még Szeptember hó 18-án Ion a szűkölködő családnak átadva, mirőla gyűjtő igazolásául a nyugtatván)' szerkesztőségünknél bárki betekintésére le van téve. — Bizottsági tagok. Az utolsó megyei közgyűlés alkalmával kisorsolt bizottsági tagok helyett uj bizottsági tagok választása f. é. november hó 14-én lesz. — Meghívás. Felhivatnak mindazon honvédek, kik folyó évben fegyvergyakorlat vagy tényleges szolgálatra bevonulva nem voltak, hogy f. október 18-án d. e. 8 órakor megtartandó ellenőrzési szemlére való megjelenésre a városháznál. — Önképzö. A főgymnasiumi önképzőkör teg nap tartott közgyűlése Koltai Virgil tanár vezetése alatt alakult meg. A lelkes ifjúság nagy számban vett részt az alakuló mozgalomban s elnökül Pe- rényi Kálmánt, jegyzőül Dudicli Ernőt s pénztárunkul Nagy Árpádot választotta. A tagok száma a: idén tetemesen több mint tavai volt. Kívánjuk, hogy a lelkes kör derék összetartással s buzgó odaadással teljesítse hivatását. ^ Mozgalom. Nem akarunk egyébb czime adni a következő dolognak, melyre ugyancsak ráférne néhány epithetou. Tegnap reggel a következő levelet vettük : Tekintetes Szerkesztő ur ! Az alulnevezett bizottság meghagyása folytán van szerencsém tek. szerkesztő urat felkérni, hogy soraimnak becses lapjában tért nyitni szíveskedjék. Palkó vies Karoly ^ polgármesterünk és Fehér Ipoly főgymn. igazgatónk az ujjonan épült főgynmasium körül halhatatlan érdemeket szereztek maguknak. Ezen bokros érdemek méltánylása czéljából Dr. Feichtinger Sándor kir. tanácsos elnöklete alatt Haau Rezső, Marosi József, Niedermau Pál, Rényi Rezső, Scheiber József, Fekete Tivadar, Bors Mihály és Maun Honor bizottsággá alakulva f. hó 10-én az elnök lakásán gyűlést tartottak, mely alkalommal abban á lapodtak meg, hogy ezen érdemes férfiak arczké- peinek a főgynmasium díszterme számára eszköz- lendő festetésére gyűjtést rendeznek, E ezélra minden egyes bizottsági tag egy gyűjtő Ívnek vau birtokában. A bizottság ez alkalommal a pannonhalmi íőapáthoz, mint intézetünk kegy urához levelet intézett, melyben arra kéri, hogy a majdan elkészült arczképeknek a gymnasium dísztermében eszközlendő felfüggesztését helyeselni méltóztassék. Kiváló tisztelettel Mann Honor, a bizottság jegyzője. Tehát : dér Moor hat seine Schuldigkeit gethan, dér Moor kanii gelm! Ugyan uraim micsoda szerszámnak tartanak önök egy szerkesztőt ? azt hiszik hogy a közönség adakozásait, melyek bizony egy kis fáradozásba kerültek, ellenőrzés nélkül származtatjuk át, hogy önök azután tetszésük szerént járjanak el. a z emlék mű megrendelésére nézve? Már azt csak megérdemeltük volna, hogy a parallel mozgalom, eddigi fáradozásainkért legalább ne mellőzzön. Ám tegyék. Mi elvégezzük dolgunkat az úgy- nevezett nagy bizottság nélkül is. Elvégezzük: dolgunkat az ő helyeslésük nélkül is. Mert az az elv vezérel mindenben, liogv : veletek, ha lehet, elleue- t k ha kell! — Hetivásár. Esztergom-Párkány. A mai vásár mint ez idei őszi vásár mindeddig legélénkebbnek mendható. A behozatal s népességre kielégítő volt. A gazdák őszi munkálatukat és a szüretet elvégezték; a jó időjárás is kedvezett. Ezenkívül a múlt heti magasra szökött árjegyzék csábítóan kínálkozott bo eladásra. Árak Esztergomban hectoli- terenként : Búza 7-60—8-90 Rozs 6‘80—7‘20 Árpa 370—4-50 Zab 2.60—3 Kukoricza 3’40—3*60 Bab 7-20—7-50. — Párkány méter mázsánként. Búza 10.—11-50 Rozs 9*60—10 Árpa 6'50—8 Zab 6-20—6.40 Kukoricza 4'60—5T0 Bab 9’50 —9-80. Adakozások (Polgármesterünk arezképére szerkesztőségünknél befolytak.) (VI. gyűjtés.) Majer István püspök egy db. császári arany. Káutz Lázár püspök egy db. császári arany. Száj beli Henrik......................................5 frt. Krotky József ......................3 frt. P . P.”................................................. . 2 frt. S zuppan.................................1 frt. O ltósy Lajos Bécsből ...... 1 frt. L...................................................1 frt. Nagy Imre..................................................1 frt. Mihalik Bálint ........ 1 frt. Fényesi Lipót.......................1 .rt. Frey Vilmos...........................................2 ,rt. L ányi Adolár............................................1 frt. összesen 19- frt. és a két császári arany. Éhez hozzá adva öt gyűjtésünket 131 frt. Van eddig összesen 150 frt. és két darab cs. arany. (Vége köv.) x Felhívjuk a t. olvasó közönség figyelmét Kaufman és Simon urak Hamburgban lapunk mai számában megjelent hirdetésükre. Egy oly főnyereményekkel gazdagon ellátott sorsolás eredeti sorsjegyeiről van itt szó, hogy az élénk részvétel előre látható. Ezen vállalat teljes bizalmat érdemel, minthogy állami kezesség nyújtva van, és fenti ezég, szilárdsága és számos nyeremények pontos kifizetése által előnyösen ismeretes. Szódavíz. legkellemesebb vegyitéke a bornak, egyszersmîud az emésztési szervekre rendkívüli gyógyhatást gyakorol, kapható folyton friss töltésben a gyárban (Bu- dautezáu) valamint minden vendéglő és kereskedésben, 1 nagy syphon 10 kr. 1 kisebb 6 kr. Minden féle gazdasági és háztartási eszközök a legjutányosabb áron kaphatók az arany kaszánál vaskereskedés a kispiaczon. __________ F elelős szerkesztő : Körösy László.