Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 83. szám

előzte, a győri püspökséghez tartozó telket, melyen az intézet áll, ugyancsak a püspökség számára megváltotta. Most azonban a hármas intézet tizen- nyolczadik évfordulója alkalmával, hogy ezt örök időkre biztositsa 40,000 irtot tett 1 e jelzálogos szőlő és úrbéri váltsági kötvényekben, hogy annak évi kamataiból az intézet föntartassék. — Aprópénz fogyatékán. Mielőtt hétfőn dél­ben a herczeg-primás, a főrendiház üléséből a mú­zeum lépesőesarnoka előtt várakozó kocsijához tért, egy féllábu koldus állt elébe s tudatával anna1', hogy kihez esedezik, alázatosan alamizsnát kért. Az egy háznagy nem is lépett fel addig kocsijába, mig reverenda-zsebébe nem nyúlt, hogy onnan a koldus­nak szánt alamizsnát kivegye. De bármennyire ke­resgélt, aprópénzre nem talált, minek folytán tár­ozóját vonta elő, hogy abból — valósziniileg — egy fitos bankjegyet vegyen ki, de a benlevő bank­jegyek közt sem frtos, sem ötforintos jegy nem volt hanem csupa 10 frtos és nagyobb értékű bankje­gyek. A jótékonyságáról ismeretes főpap jóizüt mo­solygott s azzal nyújtott át egy 10 frtos bankjegyet a csonka koldusnak : adj belőle fiam a többieknek is. — Hogy ez telj esitette-e a meghagyátyást ? — Ki tudná megmondani! A jellemzetes anekdota va­lamennyi lapot megjárt. Legyen városunk naplójá­ban is megörökítve. — Szabó József püspököt betegsége folytán átalános részvét és aggódás kiséri. Múlt szombaton herczegprimásuuk látogatta meg. Kívánjuk, hogy az ég mielőbb visszaadja teljes egészségét ! — Majer István püspök ur kürthi jótékony- sági alapítványa nem száz, hanem ezer forintra szól ; a mit is kötelességünknek tartunk helyre igazítani. — Gróf Forgách Ágost főispán lemondásának okául a Pesti Napló azt mondta, hogy gróf For­gách nem akar vállalkozni kormánypárti Korteske­désekre. Erre a Hon azt feleli, hogy a Tisza kor­mány nem kivágja, hogy közegei korteskedjenek, sőt nem igyekszik szabadulni az ellene dolgozó tiszt­viselőktől sem, mert eléggé bizonyít az, hogy a Pesti Napló egyik vezérczikkirójáuak: Pulszky Fe- reucz múzeumi igazgatónak évi fizetését 2100 írtról fölemelte 4000 írtra. Pedig Pulszky Ferencz egyike a kormány leghevesebb ellenfeleinek. Ezt írják a Fővárosi Lapokban, a mi a gróf leköszönése törté­netéhez érdekes fővárosi adat. Csakhogy Pulszky Ferencz fizetésemelése nem a Hon logicája, hanem a tudós férfiú nagyszerű fáradozásai szerint történt. Nem az ellenzéki publicista, hanem az ország egyik legnevezetesebb tudósa kapott fölemelést. Különben a főispán leköszönése hire még mindig erős hullá­mokat ver a sajtó tengerén. — Alispánunk névnapját ünnepelte társadal­munk Kálmáu-napjáu. Sok üdvözlet és kitüntetés érte ekkor közszeretett alispánunkat, kire külön­ben a tegnap kettős értelemben ünnep, mert ne­jének születésnapját is ülte. A társadalmi őszinte üdvözletekhez sietün-k hozzácsatolni a magunkét is. — Paczka Ferencz Magdolnáját Palásthy Pál kanonok vásárolta meg, a ki egyszersmind több megrendelést eszközölt a derék fiatal művésznél. Bármennyire is rájárjon műveire a kritika rúdja ; tehetségét és jövőjét legszigorúbb kritikusai sem ta­gadhatják meg. — Megyei közgyűlés van ma, melynek fő­tárgya a jövő évre szóló költségvetés. Szőnyegre kerül még több községi költségvetés s törvény ha­tósági számadás. A szentgyörgymezeik folyamodása is tárgyalásra kerül a káptalani lakok körül épülő utak tervei ellen, — Süttöje jegyzője. Nagy Imre halálozása folytán üresedésbe kerülvén a jegyzői állomás, arra több oldalról Hertelendy Gyula kozjegyzőségi irodavezetőt candidálják. A tehetséges és buzgó canditátus megérdemelné a süttőiek egyhangú el­határozását. — Rumy könyviárából jutott egy érdekes mű szerkesztőségünkbe Dr. Herényi Gyula szives aján­déka folytán. A Genersich Keresztély-féle 1790-iki Theologia Pastoralis Rumy több érdekes sajátkezű jegyzetével van értékesítve. — Bécs-Budapest között a postahajó közle­kedés már nemsokára meg fog szűnni. Az utolsó menet Budapestről Becsbe október 15-én s Becsből Budapestre 17-én lesz épen a kiállítás berekesztő napján. — Lapunk vezérczikke Honvédőinkről a hely­béli honvédek közt olyan visszhangra talált, hogy többen külön lenyomatokat készíttetnek róla. Szer­kesztőségünk részéről megadtuk az utánnyomatás engedélyét s kiadónk a honvédegyesület érdekei emelése végett díjtalanul vállalta el a több száz példány elkészítését. — Jövő számunk vezérczikke egy köztiszte­letben álló fővárosi férfiúé, a kit városunkhoz va­lóban mindig lélekemelő mozgalmak emlékei csa­tolnak. Előre is felkérjük rá olvasóink szives figyel­mét. — A közigazgatási bizottság f. hó 12-én rendes ülést tartott, mely alkalommal folyó ügyek intézteitek el. — Bruckner Péter újonnan kinevezett vaali adóhivatali ellenőr f. hó 12-én hagyta el városun­kat családjával. — Halálozás. Angyal János volt városi írnok f. hó 11-éu jobb létre szenderült, a temetés ked­den délután volt. Nyugodjék békében. — Uj zenemüvek. Táborszky és Parscli nem­zeti zeneműkereskedésében megjelentek: Rudolf csárdás és Stefánia csárdás. Rudolf trón­örökös és Stefánia kir. herczegnő ő feus égé kézfo­gójának emlékére. Mind a kettőt zougorára szerzé Rácz Pál. Ara egynek-egynek 1 frt. Ez azon két csárdás, melyet szerző saját zenekarával a közel­múlt napokban ő felsége a királyné előtt Gödöllőn eljátszott s az első díszpéldányokért ő felségétől 10 arany jutalmat kapott. — Súlyos vád. Egy húszéves dáglii hajadon leányt azzal vádoltak, hogy gyermekétől bűnös szer­rel szabadult. Az egész község megvetette s a bűn átka rajta is száradt, A leány nemsokára meghalt s az orvosi bonczolás azt bizonyította, hogy nem magzatelhajtás miatt történt a szegény leány ha­lála. Mennyi ilyen súlyos vád alaptalan az életben. —- Az Egyetértés vasárnapi szamában a kö­vetkező távirati tudósítás jelent meg : Esztergom, okt, 9. (Az Egyetértés tudósítójának távirata.) Bu- ránv János volt városi ügyész ellen a városi árva­engedve, hogy a temp ómban vagy a táuczteremben ( a távolból epedjenek egymásért. Ë két személynek az őszi mulatságra való együttes meghívása nyilván vakmerő vállalat volt; de a fiatal Wetterstuck ül­ném akarta feláldozni barátját, ellenben az irodai- tanácsosné bugát meg kellett hivniok s igy elhatá­rozták magukat arra, hogy szabad folyamatot en­gednek a dolognak. így érkezett meg a nagy nap. Mindnyájan, még a fő kormánytanácsos is, elfogadták a meg­hívást, az irodai tanácsos szabadságot is adott egy napra a titkárnak s ez elragadtatásában már kora hajnalban kiment a We11erstuek-piheiiőre, hogy megtegye a szükséges előkészületeket. A fenyves bokrozat mellé egy asztalt állítottak az ültetvény­ben s fehér abrosszal takarták le s a hegy lejtő­jén a domb előtt még egy másik asztalt is, ' az előbbi ételek és italok számára, az utóbbi a lövész uraknak szánva muskétáik és pisztolyaik megtöl­tése végett. Még egy kis léczálványt sem feleltet­tek el, hogy rajta süssék el rakétáikat. Tizóra felé megjelent madame Wétterstiiekné leánya kíséreté­ben s mind a két hölgy, úgy szinte a ház szolgá­lója is, csaknem roskadoztak az ételek és italok terhe alatt, amelyeket felcipeltek. Csakhamar min­dennel pompázott az asztal, a mi csak egy solid őszi mulatsághoz tartozik : volt ott vaj és sajt, hideg sült, fehér és veres bor, must, bukta és egyébb sütemény, még szivar is. A dombon egy kis tarack állott, melyett a fiatal Wetterstuck sajátkezüleg szolgált ki. Tiszta barátságos Őszi nap volt s két órakor megjelentek a meghívottak; legelőször is a főkor­mánytanácsos, kisded alak vékony lábakkal, kicsi frakkot viselt, melyet teljes lehetetlen volt legom­bolnia s alatta sárga mellényt, mely messzire fény­iét jelentékeny térfogatában ; ehhez még igen szűk nadrágot is viselt, távolról e komikus alak nagy­ban hasonlított valami sárga bergamot körtéhez me­lyet két gyújtó-fára tűznek. Derekasan megmászta a hegyet s egy irodai szolga vitte utána a puská- ! ját, ugyszintc jól megtömött vadász-tarisznyáját is. | Csakhamar utána megjelent a két kormánytanácsos külsőre nézve igen külömböző emberek. Krügle úr hosszú száraz ember, minden mozdulatában nyugodt és méltótágos, fehér nyaklovaiéval és simára bo­rotvált arccal, igen komoly természetű volt s egyá- talábau nem volt barátja az őszi tréfáknak, még kevésbbé a lövészetnek és a tűzijátéknak ; neje rosszul érezte magát és kimentette evvel elmera- dását, mellette ment Schwámle collegája, élénk, he­ves ember, kurta, széles és alacsony ; de feje a vakmerő kifejezéssel, az élénk kihívó szemekkel és a nagy pofa szakállal kitünően illett volna egy nagy rabustus alakhoz ; a testi nagyságnak ezt a niá- uyát azzal pótolta, hogy jelentékenyen a mellére ütött s igen élénken hadonázott a kezével. j És ami előjött azzal a vad arczkifejezéssel ! hangos beszélgetés közben , mi alatt zsebéből két pisztolynak az agya kandikált ki, rablókapitánynak nézhette volna az ember. Neje olyan hölgy volt kiről nem sokat mondhatunk. Schéramle hangos hárráh-val üdvözölte a Wetterstuck pihenőt és is­tenhozott gyanánt elsütötte az egyik pisztolyát. Arra megérkezett az irodai tanácsos is feleségével a férfi kisded, vézna, jelentéktelen emberke, a nő nagy, impozáns alak. Úgy nézett ki amaz emez mellett, mintha az utóbbi sétálni vinné kézenfogva a legifjabb fiát, ki egy kissé hátramaradt a növés- | ben. Őket követte az irodai tanácsosáé húga, göm­bölyű, egészséges teremtés-, okos, élénk szemmel, kis pisze orral és fekete hajjal, mely két kerek fo­nadékba volt kötve a fejnek mind a két oldalain. A lányka egészséges külseje daczára is kissé szen­timentális természetű volt s midőn a kertbe lépte­kor Schwámmle kormánytanácsos elsütötte a másik pisztolyát, hangosan fel kiáltott: „Ne lőjön, galamb vagyok !“ (Vége köv.) Aradi József. pénztárt illető pénzek szabálytalan kezelése miatt beadott panaszról a belügyminiszter értesittetett. — Burány János a volt városi ügyész ellen fölmerült ügy nemcsak városunkban, de Budapest illetékes köreiben is erős hullámokat vert. A Pes­ter Lloyd is Írja, hogy a minisztérium a beadott panaszt már tudomásul vette. — Egy válasz érkezett be hozzánk az úgy­nevezett Esztergomi Közlönynek, melynek közlését azonban több fenforgó körülmény csak vasárnap engedi meg. — Gyújtogató. A városi rendőr-biztos ked­den délután egy Kovács István nevű perbetei ille­tőségű csavargót fogott el, a ki azzal fenyegető­zött, hogy a Tabánt felfogja gyújtani. — Hatvanadik szám. Több megrendelést vet­tünk ez idei teljes példányokra s minthogy a hat­vanadik számból alig maradt néhány : kérjük azo­kat, kik teljes példányt nem gyűjtenek s az illető számtól megválhatnak, hogy azt visszaváltásra la­punk kiadójához származtassák. — Beküldetett. Tekintetes Szerkesztő ur ! Az „Esztergomi Közlöny “ 42. számában egy másik 12 fontos philoxera féle újdonság foglaltatván, mi­után az éppen a Dorogh községbéli bányáról regél, némileg illetékesnek tartottam magamat arra vonat­kozással a valót közölhetni, hogy ha ennek becses lapjában felvételét érdemesnek találná. Adataimat a „Gescháfts-Bericht dér Direction dér Steinkohlou u. Ziegelwerks-Gesellsichaft in Pest“ tehát a társu­lat által nyomtatásban évenként kiadatni szokott füzetéből mentém, hol olvasható, miszerint 1878-bau termeltetett és pedig : Doroghon 196.092.^ met. mázsa kőszén, Tokodon 253.0487 m. m. kőszén, Szarkás 62.768g m. m. kőszén, Csoluok és Auna- völgy 81.887.. összesen 689.846 m. m. darabos kő­szenet és 2.386 m. m. dara szenet. Ebből levo­nandó 53.981-5 m. m. készlet maradvány 1878 jau. 1-én. Haan ur pedig nagy alapossággal a rosszul informált fővárosi lapokat kívánván felvilágosítani, fonti bányák évi forgalmát 6—700 m. mázsára te­szi, no ugyan ismét eltalálta .... hiszen 6—700 m. in. termelése körülbelül egy 1|3 napra esik. De két annyit is képesek fönti bányákból kiaknázni, csak megrendelést kapjanak. Ilyen csodabogarakat tálal föl Haan ur az ő kedves közönségének, mely még mindig mosolyog a múltkori tiz font philloxé- ráu. Kiváncsi vagyok rá, meddig fog még tartani ez az impertiueus szerkesztői alaposság." Nem adunk hozzá semmit. — A Képes Családi Lapok harmadik évfolya­mának első száma a következő gazdag tartatommal jelent meg. Regény a zárdából. Elbeszélés, irta Degré Lajos — A pacsirta levele. Tárcza Blaháné Lujzától. — Caesar ünnepén. Ábrányi Emil költe­ménye. — A kis beteg. — A garaboncziás diák. Elbeszélés, irta Sümegi Kálmán. — Apró tör­ténetek: Rettenetes emberek. Csak lélekjelenlét! — Az erdőben — Tetemre hívás. Arany János költeménye. —• A mit Dézsád nem tud. Rajz, irta G. Biittuer Julia. — Vadászat. — Miért uem öt perczczel előbb? ! Amerikai kaland. — Képek az állatvilágból. A nyúl. Dr. S. J. — Hogyan csinál­ják az esőt Afrikában ? Arany kalászok. — Ango­losan. — A siralomházban. — Mozaik. Egyve­leg. Házassági statistika. Nagy mondások. —Min­denféle: Irodalom. Balesetek. Dráma a tenger fenekén. Uj zeneművek. —- Szerkesztői üzenetek. Képek: À kis beteg, —- Az erdőben. — A „Te­temre hívás" ez. költeményhez. — Vadászat. — A nyúl. Négy képpel. — Augolosan. A siralomház­ban. — Melléklet: A „Poste restante" ez. ame­rikai regény 1—-16 oldala. — A borítékon: Hetinaptár. — Az unalom óráira. — Értesítés. — Kérdések és feleletek. — Hirdetések. Előfizetési ára egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt. 50 kr. Az előfizetés póstautalványnuyal Meh- ner Vilmos kiadó-hivatalába (Budapest kalap-utcza 6-ik szám) küldendő. A kit ü n ő vállalat múltja és jövője elég garantiát nyújt közönségünk pártfo­gására. — Állatrendörök a gazdaságban czirafí röp- irat jelent meg Aradon Mádai Mátyás tollából s szerkesztőségünknek is megküldetett. Remélni lehet, hogy a megyei, városi, községi és iskolai hatóságok, a gazdasági egyletek, a népnevelők és különösen a földbirtokos urak a terjesztést lehetőleg támogatni fogják, annyival inkább, hogy ára —- nagyobb mérvű terjedés lehetősége czéljából —- rendkívüli csekély, úgy hogy egyletek és hatóságok ingyen is oszthat­ják szét a szegényebb nép körében. A 32 oldalas röpirat száza 4 frt. ezre 30 frt. Megrendelhető kész­pénzért vagy utánvéttel ily czim alatt : Mádai Má- Mátyás Aradon. —- Legújabb gyűjtésünket polgármesterünk ké­pére helyszűke miatt jövő számunkban közöljük. Felelős szerkesztő : Körösy László. Nyilttér .*) ár úr Ebed. A múltkori felszóllitás tévesen szólt. *) „Muzslára" X. Y. *) E rovat alatt Közlőitekért nem vállal felelőséget a szer k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom