Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 27. szám

Ekkor Schleifer ur ganimédjei gyorsan eltüntették az asztalokat, s megeredt az, a mi voltaké- pen idevonzotta a város legremekebb részét.

De én megint csak önzésre vagyok utalva, hogy kibújjak a hanyagság vádja alól. Tánczosnő- imet sorolom el és azokat jegyzem föl, akiket rövidlátásom daczára mégis ott láttam. Csakhogy ez nem ám mind. Nagyon hiányos, de azért nagyon gyönyörű névsorozatom : Andrássy Bozzai Mária,

Andrássy Jánosné, Barta Katicza, Barta Anniimé, Bártfay Gézáné, Bleiberger Etel, Bruckner Etelka, Bruckner Juliska. Dr. Brunner Kálmánná (Budapestről.) Éttér Gizella, Éttér Irma, Frey Ferenczné, Gyurányi Ilka, Haudinger Katinka, Hauzner Matild, Hoffmann Irén, Horváth Ilka, Hutta Szerén, Kaán Etelka, Kamenszky Elekné, Kuzmich nővérek, Ma- jer Mariska, Dr. Mátray Ferenczné, Mészáros Ká- rolyné, Dr. Mûrir yi Eudréné, Niéderman Károlyué (Kétyről.) Reviczky Gáborné, Rudolf Etel, Szecskay Kornélné, Sziklay Mariska. Újvári Anna, Wimmer nővérek, Wimmer Imréim (Budupestről.) sat. sat.

Pedig voltak ott még többen is szépéből, javából. És tartott az előkelő vigalom egész hajnal- fakadásig.

Volt ogy uj lassú is, mely meglehetős keletnek örvendett s mely az Esztergmi Kör egyik tagjának szerzeménye. Szövegét Szabó Mihály barátom lantjából csak ez utón ismerheti meg a közönség:

Esztergomi várhegy alján Liliomot találtam,

Mikor te rád barna babám Olyan sokáig vártam !

Föltűztem a kebelemre,

Ott hervadt el a szegény . . .

Hej ! be meg is van az verve,

Kit elszeret a legény.

Tedd le rózsám furulyádat,

Hadd pihenjen keserve ;

Könyfakasztó bus nótádat Ne fújd olyan kesergve!

Majd visszatér, ha elhagyott Kökény szemű szeretőd S visszahozza telesirva Hófehér gyolcs keszkenőd!

A mint mondtam, hajnalfakadásig tartott az előkelő vigaság. Pali valóban remekelt és jókedvvel cselekedte mindvógig. Teríték százon fölül volt s a kil ott nem voltak, azok egy szép napot vesztettek életükből. Toilette dolgában — figyelinezze- tek vezérczikkirók — nem volt fényűzés. Pazarlás csak a jókedvben konstatálhatók. Az pedig kifogyhatatlan capitális a nyájas Esztergomban.

Hűvös hajnalban, fáradtan, de nagyon sok szép visszaálmodui valóval keltem útra a szőke Duna habjain, hogy újra a budapesti világot éljem s hogy megint a fővárosi levelek tintájába mártsam toliamat. Hanem ne vegyék rossz néven, ha a vi- galmas napok miatt jövő vasárnap nem adhatok Fővárosi Levelet. És most Isten önnel jó kis Henriette ! Isten veled Esztergom ! Aucun.

— Semmit se gondolok, elnök ur. Majd meglássák a próbán Dicsőség, elnök ur.

Ezzel elrohant. A műkedvelők elnöke pedig szánakozva mondá :

— Szegény Szvatopluk !...

Azután ködös mondák kezdtek keringeni róla. Egy ilyen monda szerint hősünk egész áldott nap egy régi várrom düledékeinél barangol, s hol át- kozódik, hol kaczag, hol érzeleg, hol mosolyog. Sokan látták, de ő senkit sem látott. Egy másik monda szerint letett hivataláról. Nem emelt többé seukinek sem kalapot. Mind a két monda olyan nagyon egyszerű történetre vezethető vissza. Szvatopluk csak a szerepét tanulta s csak magát hitte a világ középpontjának.

Próba elátt Margitékhoz ment. Margit daczo- san, büszkén sőt neheztelve fogadta, mert már mindent tudott.

— Ne lépjen föl —- mondá a leány.

— És ezt Margit kisasszony mondja? ....

— Lássa én sajnálnám . . .

— Margit kisasszony sajnálna ! . , .

Szvatopjukkal forgott a világ. Agyában kínos

fájdalom, szemében megsemmisülés. Most sajnálta Margit igazán. Most érzett iránta igazi szánalmat.

— Hígyje el, nagyon hálás leszek — esengett a lányka.

— Mért kívánja Margit . . .

— Őszintén megmondom. Ön még nem volt színpadon s első jelenésem önnel meghiúsulna . . .

— Margit kisasszony képtelennek tart ? . , .

— Csak járatlannak.

— Es őszintén mondja ?...

— Tiszta szivemből . . .

A megsemmisült fiatal ember megragadta reszkető kezeivel Margit kezét. A lányka'nem ijedt meg. Soha sem volt olyan szép a szegény fiatal ember, mint ebben a pillanatban. Lemondani a dicsőségről, hódolni a szerelemnek; eldobni a koszorút egy édes szóért . . . Margit részvéttel tekinte az ifjúra.

— Ugy-e megteszi az én kedvemért . . .

— Megteszem . . . Visszalépek . . . Hisz én Margitért mindent megteszek . . . Parancsolja és életemről is lemondok . . . Hisz én igazán szeretem . . .

Könyek ragyogtak a fiatal ember szemében. Hangja jobban reszketett mint a keze, szive hevesebben dobogott, mint valaha. Margit nem volt érzéketlen és szánakozva, igazi meleg részvéttel tekintett a távozó fiatal ember után . .. Nem mondta el a szokott refraint : Szegény Szvatopluk ! . .

Hírek.

Az évnegyed lejárván, kötelességünk felkérni olvasóinkat, hogy az előfizetéseket megújítani szíveskedjenek, hogy a szétküldésben zavar ne álljon be. Egyúttal kérjük a hátralékos előfizetési dijak szives beküldését.

— Pór Antal bucsuzása. Husvét vasárnapján ; nagy szánni közönség zsúfolta be a plébánia templom minden zegét-zugát. Plébánosunk búcsúzott el híveitől, hogy küzdelmei kikötőjében, Pozsonyban vonja le vitorláit. Pór szónoklata a bucsuzás fájdalmával volt színezve. Meginditóan búcsúzott el azoktól, kiket a vallás és egyház kapcsán nyolcz évig i vezérelt. Édes anyja sírjától, barátaitól és ismerői- 1 tol ; a templom szent falaitól s a hívektől nehéz szívvel vált meg. Képviselve volt társadalmi osztá- lyrnk minden rendje ér rangja. A szónoklat nem nyúlt el s igy nem fárasztotta el sem az előadót sem

a hallgatókat.

— Tüzeset. Hétfőn este tiz óra után erős világosság tűnt fel a délkeleti irányban a láthatáron. Az első zavarban mindenki a város végén gyanitá a tüzet, de végre még is tért nyert a nézet, hogy a tüv vagy a határban vagy a piuczék közt, vagy valamelyik közeli faluban gyűlt ki. A közönség erre lecsendesedett és a nyugodalmukban megzavartak hazatértek. Mint értesülünk a tűz Késtőlczön volt. Leégett két ház, melyek közül az egyik a volt bíróé volt, kinek mindene odaégett. Biztosításról nem tudunk.

— Vigyázatlanság vagy öngyilkos szándék? Egyik idevaló születésű katoua, káplár, hétfőn este egyik hírhedt esti helyiségbe — miután az nap atyjával összeveszett, — nem tudni mi szándékból, nehéz kétcsövű töltött karabélylyal ment és ott mutatása alatt felhúzta az egyik cső sárkányát, bal keze hüvelykujját a csőre nyomta és midőn a sárkányt leakarta ereszteni, az oly erővel esapódott le, hogy a gyutacs elsült, a lövés eldördült és a benue levő golyó a hüvelykujjat ellőtte. Ezután hirtelen felhúzta a másik cső sárkányát és torkához tartva azt elsütötte, de e csőben csak tulerős töltés lévén golyó nélkül, egyedül sérülést okozott. A fiatal ember elfogatott s a komáromi katonai kórházba szállíttatott, honnan felgyógyulása után mint öncsonkitó törvényszék elé fog állíttatni.

— E hó 29-én délelőtt a Kollár-féle házból egy búbos him-kanári madár szökött meg. a megtaláló kéretik jutalomdij mellett, a madarat a kiadó hivatalban átadni.

— Véres verekedés. Husvét vasárnapján este állítólag mészáros legények a fürdő vendéglő' előtt egy szabólegényt megtámadtak és azt késekkel összeszurkálták. A lármára nagy néptömeg csődült össze, az odaérkezett rendőrség elöl azonban sikerült a főMás nap azután színre került a vígjáték. Szva- tnpluk szerepét az a szörnyű lelkes fiaL.l ember játszotta, a ki bejárós volt Margitékhoz. Mindjárt az első jelenet nagyon jól sikerült.

Szvatopluk egy sarokból nézte sovárogva Mar- gitot. A leányka pompásan játszott. Az ifjú többször megölelte. Hisz rokona volt a színpadon. Szvatopluk nem győzte tovább. Fájt neki a közönség tapsa, égette a más dicsősége s gyötörte a szerelem.

Hősünk csak három nap múlva gyógyult fel. Beteg volt s az orvos nem tudta, mivel gyógyítsa. Fájt neki valamije s ő nem tudta mi. Margiték nem tudakozódtak utána. Jó barátok nem keresték föl. Csak jó háziasszonya gondozta anyai szeretettel. Három nap múlva föl birt kelni s megkisérte a járást. Alig lézengett, alig birt megállani, de neki el kell Margitékhoz mennie. Neki mondani kell valamit Margitnak.

A három nap alatt háromszásszor is elmondták a kisvárosiak, hogy Margit lebeszélte a fiatal embert hogy Margit hiú, féltette színpadi dicsőségét, hogy kérlelve mondatta le. Egy másik szárnyas hir azt regélte, hogy Szvatopluk szereti Margitot, meg is kél te, el is veszi s Margit csak azért mén hozzá, mert mást szeret. Szvatopluk szorgalmas hivatalnok és férj leszeu.

Ezekből Szvatopluk is meghallott valamit. Elmondta a háziasszony, a ki a szomszédasszony leányának egyik barátnőjétől hallotta. A következő órában Margitéknál volt. ügy fogadták, mint rendesen, nem szánakoztak rajta, mind rendesen s csak fölös embernek tartották, mint rendesen. Ott volt az a szörnyű lelkes fiatal ember is. a ki gúnyosan nézte végig a mi szerencsétlen Szvatoplukuukat. Margit alig vette észre. A dicsőség mámora még mindig több voit benne mint a részvét.

— Gratulálni jöttem Margit kisasszonynak — kezdé Szvatopluk, kinek szánalmas megjelenése már nem kelthetett mosolyt.

— Ah, az utolsó koszom ! — válaszolta Margit gúnynyal is, lcacz érkod va is. De azután hirtelen hozzátette: ugy-e beteg volt?

— Első utam ez a beteg ágytól.

— Minő szentimentális hangon mondja ezt ! — veti közbe a szerencsés műkedvelő.

Szvatopluk elpirult és nem válaszolt. A fiatal ember pedig fogta kalapját és távozni akart.

— Margit nagysága ajánlom magamat. Engem megölne ez az unalmas ember.

Margit megfogta a/ ifjú kezét és marasztotta.

tetteseknek megmenekülni és csak egyet bírtak a helyszínén elfogni, azt bekísértem, bár ez az egy nagyon állította ártatlanságát. A bekisérés meglehetős néptömeg kíséretében, meglehetős zajjal történt a piaczou keresztül a megyeházáig, hol a hivatalos eljárás folyamatba tétetett.

— Kérelem. A bekövetkezett tüzeset, valamint a biztosítási összegből történt nagymérvű levonás folytán, mig egyrészről az uszoda felállításánál a nagyérdemű közönség mindennemű igényeinek megfelelni óhajtók, addig másrészről az építkezés követelte befektetések oly erőt igényelnek, melyeket kifejteni nem bírok. Hogy azonban mégis kielégítve lehessenek a közönség jogos kívánalmai, azon alázatos kéréssol fordulok a fürdő közönség azon részéhez, mely évenként oly köszönetreméltó pártfogásban részesített, s melynek pártfogását továbbra is kiérdemelni főtörekvésem leend, végre mely a fürdő évadi szükségeit bérlet utján födozi, hogy az ez évi szándékolt bérletet már most foganatosítsák, hogy igy a bérleti összegekkel az építkezés követelte befektetéseket foganatba vehessen! s igy a fürdő közönség kívánalmainak teljesen eleget tehessek. — A bérleui szándékozók tájékozására tudomásra hozom, hogy a bérleti föltételek a tavalyiak s hogy april 1-től bérleni lehet az uszoda helyiségeiben. — A reményben, hogy a közönség jelen kérelmemet nem fegja méltánytalannak találni, sőt pártfogásával azt elősegíti, maradok kiváló tisztelettel Korányi József.

— Az az 50 forint. Az iparbank által a győri ügyvédi kamara által létesítendő nyugdíjalap javára adott ötven forint története, miután nagyon sokan megütődtek rajta, bár a közgyűlésen ellene szót nem emeltek, a következő : Dr. Murinyi Endrének az alapszabályok átdolgozása és az üzleti szabályzat kidolgozása körül kifejtett tevékenységét az igazsgató- ság méltányolni akarta azon okból, mivel nevezett részvényes, mint igazgatósági tag nemcsak ügyszeretetét tanúsított, hanem nagyon sok időt és fáradságot is fordított e munkára. Az igazgatóság nem azért, hogy a fáradságot és munkát megfizesse, hanem hogy elismerje az érdemet, egyik ülésben a doctor ur részére aranyokból álló tiszteletdijat akart megszavazni, mely indítványra Murinyi ur kijelenté, hogy munkáját dijaztatni nem engedi, hanem, miután a fenti czélra épen most adattak ki az aláírási ivek, továbbá mivel Eszrergomban nemcsak sok ügyvéd van, kik ennek hasznát vehetik, de a bank is minden kényesebb ügyben az ügyvédi kartanácsát kénytelen kikérni, ennek folytán az ő díjazására szánt tiszteletdijat ezen czélra kívánja és kéri for- dittatni. így szavazott meg az igazgatóság 50 ftot, és igy meg lehetnek a részvényesek nyugtatva, mert

[ ez összeget nem a bank, hanem Dr. Murinyi Endre ügyvéd adta.

Felelős szerkesztő : Kőrösy László.

Szvatopluk nem tudott hová lenni kínjában Reszkető hangon majdnem panaszosan mondá:

— Margit kisasszony nem tart védelmére méltónak.

— Egy férfiú, ki nőtől vár védlmet. Valóságos vígjátéknak való theraa — kaczagá Margit.

— Nem azt akartam mondani. Rósz szót használtam. De kár volt azért is. Margit kisasszony is megvet. Jól van. Mától kerülni fogom önöket.

— Margit nagysága, ez örömhír — veti közbe a hencegő műkedvelő.

— De hallgasson meg még egyszer Margit. Egyszer érdemet akartam szerezni és Margit szavára lemondtam róla. Tudom én, hogy nyomorult vagyok. Tudom, hogy engemet senki se szeret, mindent tudok és épen azért nem is zaklatom tovább. De ugy-e Margit megteszi egy kérésemet. Adjon nekem holnap egy koszorút- . . .

— Megígérhetem ; meg vagyok áldva bőségesen koszorúkkal.-— Azután nem fog^ többé megvetni. Áldja meg az Isten, Margit. Én nagyon beteg vagyok. Talán nem is lát többé. Isten önnel Margit . . . szívtelen Margit . . . szép Margit . . .

Eltántorgott. Margit kommoly szemel tekintett a gúnyolódó műkedvelőre, a ki elhallgatott gőgös megjegyzéseivel. Margitot kezdte vádolni a lelkiismeret. Ez órától nem is mosolygott, nem is csevegett, hanem gondolkozott, tépelődött és nem tudta miért ...

Egy óra múlva zokogva rohan be egy idős asszony Margitékhoz. Nem birt szóhoz jutni, csak egy levelet tett le az asztalra, azután elsietett. Margit fölbontja s remegve olvassa, azután sápadtan szótalanul nyújtja át anyjának. A levélben ez a nehány sor volt foglalva :

„Isten önnel Margit! Lejátszottam nyomorult szerepemet. Hiába küzdöttem, hiába szenvedtem ! Margit nem szeretett, mert semmi se voltam. Ko- szoruzza meg ravatalomat. Szerepemet lejátszottam. Nyomorult szerep volt, nem érdemeltem ... Isten önnel szívtelen Margit . . . szép Margit . , “

Szvatopluk öngyilkossága részvétet keltett mindenütt. Megsajnálták, mert tudták, mi vezetett arra az utolsó útra.

Margit pedig legszebb koszorúját vitte el a ravatalra. Néhány forró könycsepp ragyogott a rózsák közt. Ennyit mégis megérdemelt a szegény.

Kőrösy László.