Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 27. szám

Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ár : egész évre........................................6 frt. — kr. fél évre.............................................3* — „ évnegyedre........................................1 „ 50 „ Egyes szám: 8 kr. As előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren iutézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz­tőséghez, SZÉCHENYI TÉPV ^~IK SZÁM ALATT, iutézendők. Kéziratok nem adatnak vissra. Az esztergomi kereskedelmi és iparbank közgyűlése. A kereskedelmi és iparbank közgyűlésé­nek lefolyása jelenségeket hozott napfényre, mely jelenségek ugyan az intézet helyzetére befolyással nincsenek, sőt azzal összeköttetésben sem ál­lanak, mivel azonban hatásuk egyes részvénye­sekre mégis kedvetlenül hatott, kénytelenek vagyunk ugyancsak az elkedvetlenedett részvé­nyesek megnyugtatására hozzá szólni. Megbotránkozási követ képezett több rész­vényeseknél először a jótékonysági rovatban foglalt, a győri ügyvédi kamara nyugdij alap­tőke javára egyszer mindenkorra adott 50 frt. továbbá a napibiztosok dijánál a fölemelés ki­mondásának módozata. Az elsőre az ellenvetés az volt, hogy nincs-e nekünk is elég oly intézetünk, vagy szegényünk, kiknek sorsa közelebb áll hozzánk ? A másodikra, hogy miért szavaztat az el­nök felállás által, midőn megtörténhetik, hogy egy ülve maradó több szavazatot képvisel, mint kilencz fölkelő vagy megfordítva. A nézetek különféleségére nincs szavunk. Váljon helyesen tesz-e az iparbank, midőn a jótékonyságra szánt összeget úgy osztá fel, mint ez tényleg megtörtént, vagy nem; váljon megadhatja-e az intézet napi biztosainak a 2 frtot vagy sem, az nagyon mellékes dolog, Mi szép az élet, igy kiáltunk, Gyermekkorban lét hajnalán, Mind csekélység csak, mire vágyunk S' ezért nem csalódunk talán, Virágok nyílnak minden lépten Örömet bú csak néha vált ; Nem sejtjük ah, még semmiképen, Mi a czél, s mi vár reánk. Dicső az élet ! igy kiált fel Az ifjú pálya kezdetén, Nem kérdi a jövőben mit lel, Csak küzd, nem lankad és remél. Álmodik hírről, dicsőségről Mindenről, mi szép s mi nagy, Csak néha száll sóhaj kebléből, De mély nyomokat ez sem hagy. Talán csak egy pár röpke év még S eltűnt mind, ábránd és remény; Ah ! sejtjük már az élet delén, Hogy boldogság csak tünde fény; Bár küzdünk folyton még szeretjük A kedves életet nagyon, Babért és hirncvct keressük ; De dicső álmunk, hol vagyon ? Elérve már a véghatárra Az agg ki nyugton vissza néz, mert itt a többség határoz, és a többség aka­rata előtt a kisebbségnek hódolni kell. Azok azonban, kiknek ezen intézkedések nem tetszettek, határozottan téves eljárást kö­vettek. Az 50 frtos poziczio szó nélkül, ellen­vetés nélkül fogadtatott el. Voltak pedig el­lenzői. Miért nem szóltak ezek akkor fel, mi­dőn ennek helye lett volna? Miért mondtak le arról a jogról, hogy hozzászóljanak, hogy elleninditványt vagy módosítást hozzanak ja­vaslatba? És ha már ezt nem tették, váljon miért kell egyenetlenséget szítani ott, hol az in­tézet iránt mégis föltétien bizalom uralkodik ? Ugyanaz áll a napi biztosok díjazásának kérdésénél is Támadt itt az elnöki előterjesz­tés ellen oppositio. Az oppositiónak joga van ellenmondani. De az alapszabályok a szavazási módot, mit az elnök a lkalmazott, megengedik és igy ha az ellenzék e módot nem találja — épen a szavazatszámok kulönfélesége miatt helyes indokból — elfogadhatónak, váljon miért nem követeltek személyes szavazást; váljon miért nem éltek jogaik és akaratuk érvényesítésére azon eszközzel, melyet az alapszabályok nem hogy megengednek, de egyenesen rendelke­zésre bocsátanak. ? Az ifjú intézetet annak részvényesei sze­retik ; a bankot annak igazgatótanácsa és egyéb functioiiáriusai oly híven, oly ügyszeretettel és Csak mosolyg az élet harczára Keblét nem tépi már a vész ; Felidéz néha egy emléket, És azt susogja búcsúként; Isten hozzád, te tarka élet, Hiú küzdés, sok semmiért ! Klazuál Emma. Szegény Szvatopluk. (Rajz a kisvárosi életből.) Igazán eredeti alakjai majd minden kis vá­rosnak a műkedvelők, vagyis azok az enthuziaszták, a kik egész az őrjöngésig lelkesülnek a színpadért. Pedig mennyi kiuba kerül a közönségtoborzás, meny­nyi gyötrelembe a szereptanulás, s milyen kétségbe­ejtő harcba a rettenetes lámpaláz legyőzése. Azután mennyi kisebb-nagyobb családi viszályt s megszólást szül az a néhány szónyi szerepecske is. Oh de a di­csőség csak egy sugara is elfelejtet minden bajt. Nehány helyeslő éljen, nehány tüntető taps pedig majd az eszöket veszti. Hát még az illatos ko­szorúk ? A műkedvelő büszkébb a koszorújára, mint bármely fejedelem a koronájára. És néhány sor dicsérő bírálatnál nagyobb gyönyört sohasem élvez­tek. A kisvárosi műkedvelők inkább is érdemelnek j koszorút, mint tövist. A ki virágot küld, az a mama, a ki nemzeti szalagot vesz, az a papa és ki a szín­padra dobja, az rendesen a kisasszony egyik bámu- lója. A ki gloriádot ir róluk, az rendesen a város poétája. Hiszen maga a műkedvelőség nem egyéb mint játékszer, mint egy kis dicsőséghajsza, már pedig a művészet nem azért vau. De hát ne za­varjuk a családi örömeket. Egyszer a Tóth Kálmán „Nők az alkotmány- I ban“ czimű kortesvigjátéka került színre. Vilma két I koszorút kapott, Sándort háromszor kihívták, Gézát j megéljenezték és Pistát majdnem megtapsolták. A 1 buzgalommal szolgálják, hogy az egész köz­gyűlés nem volt egyéb, mint egy óriási biza­lom nyilvánulása. 11a egyes, nem is fontos intézkedéseknél mégis véleménykülönbségek merülnek fel, áta- lán nem indokolt, hogy a véleménykülönbség­nek nem annak rendje és módja szerint ad­nak kifejezést, hanem az illetékes helyet és eszközöket mellőzve nem illetékes helyen, nem helyes eszközökkel igyekeznek nézeteinek pro­pagandát szerezni. Nagyon sok érvet lehet felhozni a két említett ügy ellen, épen úgy mint mellette, De ha a közgyűlésen ezek nem lettek érvé­nyesítve, ha ott az ellenkező nézet és mód még csak megkísértve sem lett, épen annak a szeretett, annak a sok reményekro jogosító in­tézet érdekében kell kérnünk a részvényeseket : Ne igyekezzenek elégedetlenséget szítani, midőn ez nem csak veszélyes minden oldalra, hanem haszna most már nincs. A közgyűlés lefolyása a következő volt : * Elnök dr. Feichtiuger Sándor megnyitván a gyűlést, meleg szavakkal üdvözli az egybegyült rész­vényeseket és előadván, hogy 117 részvényes által 612 részjegy téteményeztetett le és abból 65 rész­vényes jelent meg és igy a közgyűlést határozat képesnek mondja ki. Eelolvastatik ezután az elnöki jelentés, mely a lefolyt üzleti évben is haladó sikert konstatál, mely a vezérigazgató és több igazsági tagok és tisztviselők ernyedetlen buzgalmának köszönhető. A lefolyt év nevezetesebb mozzanataiból kiemeli azon intézkedést, melylyel a megszaporodott péuzkészle­helyi lap vezérczikket irt a műkedvelőség eszméjé­ről s egy végtelen rovat a dicsőség minden építhe­tő úját rójuk halmozta. Mámorban ringott vala­mennyi. Ez a végtelen gloria egy fiatal embert is meg- mámorositott, a ki pedig sem koszorút, sem tapsot, sem dicsőséget nem aratott. Miut a diadalgyártó közönség egyik eszeveszett tapsolója vett részt az előadáson, de azóta egészen oda van, mert meg­megszállta egy kis őrület. Babért, győzelmet, ma- gasztalást álmodott nyugtalan nappalaiban s álmat­lan éjjeleiben. És annál közelebb volt a megőrülés- hez, mert nem merte bejelenteni, hogy tehetséget érez magában, hogy neki játszania kell, mert kü- lömbeu öngyilkossá lesz. Ez a fiatal ember tehát beteg volt, a dicsőség betege. Szvatopluknak hívták, pedig volt becsületes neve is, a mit névjegyén ötágú korona alá nyoma­tott. De rá ragadt ez a gúnynév még az iskola porával és sohasem tudta azt lerázni. Eleinte ször­nyen haragudott, de mikor a szokás már annyira szentesítette, hogy még az idegen is úgy szólította, belenyugodott és nem neheztelt. Nagyon sajátságos egy emberke volt. Senkise szerette, mindenki gúnyolta, ő pedig keresztényi alázattal tűrt és szenvedett. Soha senki se szólí­totta keresztnevén, csak az anyja a kit már oly rég elszólitott az Isten. Jámbor fiú volt, lm nem gú­nyolták, de őrjöngó, mikor valaki megsértette. Fia­tal ember volt és soha asszonyi teremtés meg nem, dicsérte, búsultában gyakran és sokat ivott, de még a korcsmáros sem dicsérte. Szvatoplukot csak gúnyolni tudták. Volt az ábrázatában valami gúnyra csábitó. Még az idegent is egy-egy rósz élezre csiklandozta félszeg meg­jelenése. Nincs öldöklőbb fegyver a gúnynál s nincs kí­nosabb állapot, mint mikor nevetségessé válik va­laki. De Szvatopluk nem hitte, hogy ő nevetséges. Szvatopluk szentül meg volt győződve, hogy örökös „ESZTERGOM ÉS VIDÉKE" TÁECZÁJA, Az élet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom