Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 5. szám
hirdetések:. NYILATKOZAT. Az „Esztergom“ czimü egyszer hetenként megjelenő lapban, egy rágalomteljes közlemény loglaltatott, mely ellenem és vállalkozásom ellen hazugságot tartalmazván, kénytelen vagyok visszautasítani. Tény ugyanis az, hogy én Omnibus járataimnál minden személyvonat megérkezése alkalmával a gyors és pontos közlekedést feltartom, s a kocsik Ízlés és kényelem tekintetében a legkényesebb követeléseknek is megfelelni képesek, mint azt bizonyítja a legújabban azon körülmény, hogy a városunkban látogatást tett fenséges János fóherczeget és Edelsheim-Gyulai báró kormányzó ur ő exját az én bérkocsiaim szállították a vasúthoz, s mindkettőnek elismerését kivívni szerencsés valék; miért is, midőn minden rágalmazást visszautasítanék, bátor vagyok a tisztelt utazó közönséget figyelmeztetni, hogy OinilibuSSailIl és bérkocsiaim mindég és minden időben a legméltányosabb árak mellett, minden kényelemnek megfelelőleg szives rendelkezésére és szolgálatára állanak, miért is ajánlom magamat kegyes pártfogásba. Schwarts József, 0mnibun és bérkocsi-1u 1 ajdonos. ST»•: i á i> o ** egy 38 év óta fenálló. s éléak forgalomnak örvendő üveg. porczellán, kőedény kereskedés; mühelyiséggel együtt szabad kézből illő és jutányos feltételek mellet. Bővebb értesítést nyerhetni: az alólirt tulajdonosnál és Budapesten, váczi körút 10. sz. Marokkói liáz. Dr, Fr&enkel Sándor, h. ügyvéd urnái Kicsinyben való eladások végett is ajánlom dúsan felszerelt raktáramat. Tisztelettel Fraenkl József ©ine feit 38 Sntjren im befteu 'Betriebe í>cftetyeni}e ■ 11. Steinet mit einer ©arfftötte fűt ©lafér- nnö anbere eimfrfjlagige ilr- beiten ift auő fre:er §auí> 311 oovt^eil^aften Bebiiigniffeit ju ^erkaufen Büberei beim ©igényűmét cf |3tr«níief itt <S>ran (Ungarn) nnb bei pr. Áfeíanber 5*ränßcf, ilbtio- ßatcn in ^Subapeft, SBni^nerboulcoarb 10. A „TISZA“ biztositd társaság esztergomi fö-ügynöksége. Balogh József füszerkereskedésében Esztergomban. Az alulirt fő-ügynökség ajánlja a n. é. közönségnek a „Tisza“ biztosító társaságot mely intézet a kár-ügyek pontos, gyors és méltányos elintézése által a biztositó közönség osztatlan bizalmát nyerte meg. A társaség elfogad biztositásokat: a) Jégkárok ellen, teljes kártérítés mellett. b) Tűzkárok ellen, (ha villám által okozta tik is) épületekre, gyárakra, gépekre, gabona készletre, bútorokra, állatokra teljes kártérítés mellett c) Az ember életére, ezen biztosítási ágazat minden módozatában. A dijak a lehető legjutányosabbak ; 6 évi biztosításnál 1 évi engedmény adatik. A bevallások szerkesztését, ugyszinte minden tekintetben felvilágosítást készséggel ád BALOGH JÓZSEF, fő-ügynök, Esztergom, a főgymnasiom átellenében. BXLINI sav anyuv iz. Nagymérvű szénsavas szikeny tartalmánál fogva (10000 súly részletben 33.6339) minden németföldi savauyuvizek között határozottan az első helyet foglalja el, s kitűnő hatással bir a vérnek lugany savasitására, sikeresen működik a gyomorégés, gyomorgörcs, gyomorhurut, az úgynevezett bugysav, diäthese, föveny, hugy és vesekövek ellen ; hasznos szolgálatot tesz a köszvény, idült csuz, idült hólyag- és tüdőhurut, epekövesülés, máj-elzsirosodás, nyálkás aranyér és görvélykór elleD, mint azt Billroth Bittel, Ultzmann, Ivanchich stb. tanárok sokszor eléggé elismerték. De mint felfrissítő s kellemes ital is bor és czukorral vagy gyümölcs szörppel keverve napról- napra nagyobb tért foglal el a bilini savanyuviz. Főraktár: ÉDEiHllTY L. magyar királyi udvari ásványvíz -Bzállitónál Budapesten, Erzsébettér 7. sz. Kapható minden gyógytórban és fnszerkereskedésben, úgyszintén vendéglőkben is. Felelős szerkesztő: Sarkady István. 1879. Nyomatott Neuer M.-uál Budapesten. Buchwald Elek bécsi czipö-tár Budapest, kor onahe rezeg- (uri-utcza) 8. sz. ezelőtt E. PEROTTI. a legfinomabb és elegánsabb czi- pők, hölgyek, urak és gyermekek számára a legújabb divat szerint. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek. szives tudomására hozni vuu szerencsém, miszerint raktárom a tavaszi és nyári idényre dusaD felszereltetett legújabb öltönyök, mantillek, felöltők, zubbonyok és esőköpenyekkel, melyeket Double, vagy Indiai, Kasmír, brocatelle, faille, Cicelien, Álatlaszé, Kammgarn és más divatos kelmékből, nagy választékban a legjutáuyosabb árakon szolgáltatok. Egyszersmind becses figyelmébe ajánlom az újonnan érkezett párisi és berlini ruka-modelleiniet, melyek szerint a raktáromon levő legújabb és legdivatosabb szövetekből a legelegánsabb toiletteket meglepő jutányos áron szolgálni képes vagyok és kérem igen becses rendeletével és esetleg kellemes meglátogatásával mielébb szerencséltetni. Kitűnő tisztelettel Berger Lajos hölgy-divat- és kész ruha kereskedő Budapest, Hatvani-utcza 4. szám. Rendelésnél mértékül egy jól testhez álló minta derekat és az alj hosszmértékét I Régi pénzeket, római és Árpádkorbeli műrégiségeket és különféle antik tár- 8 l gyakat eladás végett ajánl, Szent- Tamáson, 230-ik számu saját házában. SZINGER JAKAB. Hirdetés. Az esztergomi takarékpénztár épületében levő, s gazdagon felszerelt "bUtor-ralitÉira- mat, s az ízlés legújabb követelményei szerint készült mindenféle kárpitos munkákat, a legjutányo- sabb árak mellett ajánlom a t. közönségnek. Pontos, jó és gyors szolgálatról kezeskedem. Kívánatra mintás árjegyzékekkel bérmentesen szolgálok. Kovács Albert. Lyach és Svoboda szabómesterek E3 S Z TE R Gt- O JVE B -A- HT. Ajánlják mindennemű úgy civil mint katona férfi-ruhák elkézitését legujabb divat szerint a legolcsóbb árakon. Megrendelések valamint helyben úgy vidéken legpontosabban, gyorsan s biztosan eszközöltetnek. Kiadó : id. Mellinger Rezső.