Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 53. szám
e városnak, váljon mi adott okot e ministeri rendeletre ? A vármegye aligha cselekedte, mert a legártatlanabb arczczal erősítek első rangú tisztviselői, hogy ők egyátalán fáznak az ügytől, sőt repraesentátiót is intéztek már ez ügyben a ministeriumhoz. Furcsa körülmény ugyan, hogy repraesen- tatióról is beszélnek már, mégis az egész ügy annyira titokban maradhatott a város intéző körei előtt is, nem beszélvén a közönségről ; sőt mindennek daczára hogy kárörvendő arczczal hirdették az utolsó napokban már, hogy a „közgyűlésen nagy meglepetés fogja érni a várost.“ Hanem hajlandók vagyunk hinni, bár sokszor saját kárunkra, a jobb értelmezést ; hisz- szük, hogy nem a megye volt indító oka e rendeletnek. De akkor ki ? Váljon akadhatott-e városunk fiai közt oly, hogy ne mondjuk, az anyát elvetemedettén gyilkoló gyermek, ki talán személyes okok, alat- tomban élő személyes ambitió folytán, talán hogy ő emelkedhessék, egy jelentéssel járult volna a nagy hatalmú ministerium elé, mely jelentés abban culminált volna, hogy a város gyámság vagy gondnokság alá helyeztessék ? Hisz Judás, de még egy Judásnál is alávalóbb volna, mert Judás legalább bizonyos harmincz ezüst pénzért árulta el mesterét, de az itt feltételezhetett följelentőnek még nem bizonyos a polgármesterség ! Ha valamennyi, törvényhatóságától megfosztott város irányában követtetett volna el hasonló eljárás, akkor volna értelme a rendeletnek. Csakhogy ez esetben ez már tudott dolog volna átalán, mert már az országban több törvényhatóság megtartotta közgyűlését, és ez esetben már szemére lett volna lobbantva a bel- ügyministernek, hogy hatáskörét túl lépte, mert e jogról törvény gondoskodik és csak törvény utján lehet a törvényt megváltoztatni. Tehát ezen magyarázat sem kielégítő. Nincs egyéb hátra, mint a ministerium hivatalaiban utána kutatni, váljon az ez ügygyei összekötött ügyiratokban mit tartalmaz az első szám, hogy rájöhessünk az indító okra. Hanem azért meg lesz téve ez is, ha tőségesebb pontjául fogják tekinteni Esztergom meglátogatását és ki e tekintetben tesz szolgálatot városunknak, az sok jót tesz velünk. Ne szidjon össze édes szerkesztőm, hogy újra személyekkel bajlódom, hisz a lehető legkevesebbet és azt is csak helyi tekintetből mondok ; ha nem pusztán az esztergomi viszonyokat venném figyelembe, művelődés történeti szempontból nagyon liosz- s»an, nagyon szépen, nagyon érdekesen lehetne erről Írni. Azonfelül kötelességünk városunk szellemi életére vonatkozó minden mozzanatot nem csak regisztrálni, hanem méltatni is; igy például szörnyen nem tette eléggé kötelességét az önök lapja, akkor sem, midőn a megindítandó uj lapot két sorral tárgyalta. Azt mondta az újdonság, hogy tisztességes és szárabavehető ellenféllel lesz dolga. No hát ilyen ellenfél figyelmet érdemel, mert alkalmat fog adui nemcsak egyoldalú felfogás terjesztésére, hanem eszmecserére és ennek folytán a körülmények, a helyzet tisztázására is. Ez is művelődés történeti mozzanat, melynek hivatása, hogy szellemi életünkre kihatással legyen. Hanem azért egyre mégis figyelmeztetem a szerkesztő urat. A lapok s átalán minden időszaki folyóiratnál meg vau az a szokás, hogy év végén visszapillantást vetnek a lefolyt év eseményeire és újra letárgyalják, hol bővebben, hol szőkébben. Nem tudom meg fogja-e cselekedni ezt „Esztergom és Vidéke“ is. Ha rászánja magát valaki, hogy Esztergom történetét 1879-ről megírja, lesz neki tárgya elég. De éjien ezért nagyon kérném az illető írót, a jótékonysági eseményeket vagy egészen hagyja el, vagy nagyon keztyűs kézzel tárgyalja. Gyakoroltatott ugyanis ez év folyamában jótékonyság, mely a legfényesebb bizonyítékát adja a nagylelkűségnek, a jószívűségnek, de bizonyítványa annak is, hogy épen a jószívűség, épen a nagylelkűség irányában a legvállal kozóbb szellemű a szédel- gési vágy. másért nem, legalább azért, hogy ennek okozójára rá lehessen ujjal mutatni. Végre még egy szó polgárainkhoz. Újra jogvesztésről van szó, oly jogvesztésről, mely már a minket megillető rendelkezési tehetőséget támadja meg, mely kiteszi a várost annak, mit még eddigi jogvesztéseink nem eredményezhettek, hogy saját vagyonunk felett is nem mi, de mások rendelkezzenek. Már eddig azonban legtöbb jogainkat saját tétlenségünk folytán vesztettük el. Most tehát újra tenni kell. Tenni kell anélkül, hogy a végeredmény kedvezőtlen lehetősége elcsüggesztene , mert egyéb veszteni valónk nincs, és ha elveszítjük a saját vagyonunk feletti rendelkezési jogot, akkor vesztettünk mindent, mert legjobb ügye- kezetünk, legnagyobb szorgalmunk, legkedvezőbb helyzetünk hajótörést fog szenvedni a tehetetlenségen, a képtelenségen, hogy önvagyonunkkal önmagunk helyzetén javíthassunk. Veritas. A megyei őszi közgyűlés. 1879 nov. 29‘ Elnöklő főispán a gyűlést pont 10 órakor megnyitja, meleg szavakkal üdvözli a szép számmal egvbegyült bizottsági tagokat és türelmet kér tőlök a tárgyalandó ügyekhez, melyekről rövid áttekintést nyújt. Megemlékezik ezután, hogy a megye és különösen a tisztikar minő veszteséget szenvedett Dr. Schwarczel József volt megyei főorvos halála által, kiemeli az elhunytnak úgy a hivatalos működés, mint a társadalmi élet terén szerzett érdemeit. Alispán* hálásan fogadja a főispáni megemlékezést az elhunyt hivataltársról, azokat újra feleleveníti és egyrészről a boldogulnak emlékét jegyzőkönyvileg indítványozza megörökíteni, másrészről kéri a közgyűlést, hogy tegye meg a lépéseket a hátrahagyott özvegy részére a mortualis angaria kiadása iránt. A közgyűlés általános lelkesedés közben magáévá teszi az indítványt. Elnök mindenekelőtt a megyei szakbizottságokba részint a törvény értelmében részint egyéb körülmények folytán hiányzó tagoknak megválasztását tűzi napirendre. Főjegyző hogy a külön választásokkal az idő el ne vesztegettessék. különben is bizalmukat helyezvén az elnökben, elnöki előterjesztést óhajt. Koller Antal hivatkozással régi megyei működésére és ezzel már össze nem illő fáradtságára úgy korára , négy szakbizottsági tagságról lemond. Marczel Ákos utalva a viszonyokra, szinte lemondását jelenti be a szakbizottsági tagságról. A közgyűlés csak hosszabb ellenzés után veszi a lemondásokat tudomásul. _____________________ B iztosan számit arra a szédelgő, hogy az a jótékony és nagylelkű testület, mely külön alapítványt emelt a szegények pénztára czimén, lágy és érzékeny szívvel bir, mely képes a nyomor láttára könnyeket ontani és nem szükséges a segély nyerésére egyéb, mint valószínűséggel biró előadása a szegénységnek, hogy megnyíljon a vigaszt adni megszokott kéz. Ha regisztrálni akarná a segélyezettek neveit, szégyen pír futná el a várost, hogy benne ily sub- jectumok létezhetnek, hogy nem akad senki, ki az álarczot lerántsa és a pír annál égetőbb lenne, mert a segélyt nyert a culturalis viszonyok közt tényezőül szeretne szerepelni. De hagyjuk a sötét képet és forduljunk vidámabb dolgok felé. Egy igen szellemes hölgy figyelmeztetett a napokban — férjére. — Nézze, már nem engem szeret a férjom, hanem a leányát. Ott tánczolt egyik rokonával a 10—11 éves kis leány, és oly kedves, oly elragadó képet mutatott, hogy csakugyan nem csodáltam, ha az apa nem birta levenni tekiutetét leányáról. — Csak visszasugárzása e szeretet annak a szerelemnek, raelylyel az anya iránt viseltetik. — Gondolja? En is ezt akarom hinni, mert különben féltékeny lennék. — Pedig kár volna féltékenynek lenni, mert e féltékenységnek hat-hét évig kellene tartani. — Mért oly soká? — Mindaddig, mig meg nem érné azt a pillanatot, mely minden örömteltsége daczára is ad szúrást a szülői szívnek, mig egy ifjú el nem ragadja mint nejét. — Igaza van, csak felhívjam addig nevelni. — És oly nehéz az a nevelés? — Azt nem képzeli. Az alapot, az épületet, hogy hasonlattal éljek, a szülőknek, az anyának kell megadni, az iskola csak a külszínt, a vakolatot adja meg, de ezen is igen sok igazítani való vau, mit újra az anyának kell pótolni. — Pedig a nevelésről az átalános nézet nem felel meg egészen e felfogásnak. Erre főispáni előterjesztésre megtörténnek egyhangúlag a szakbizottsági tagok választásai. A közigazgatási bizottság tagjainak fele sors utján kisoroltatván, ezek megválasztását újra felkiáltás utján akarja a közgyűlés megejteni. Elnök azonban figyelmeztet, hogy erre vonatkozólag határozottan szól a törvény. Sot a ministeri ez ügyi leiratok megkövetelik, hogy szavazat lapok utján választassanak a közigazgatási bizottsági tagok, ennélfogva névszerinti szavazást rendel el akként, hogy a bizottsági tag urak készítsék el a szavazatlapokat, ő majd megmondja az időpontot azok összeszedésére. Következik a megyei főorvosi állás betöltése. Pályázó egy jelentkezvén és a kijelölő bizottság ennek kijelölését eszközölvén, egyhangúlag megválas»- tatik Dr. Lipthay János eddigi párkányi járási főorvos megyei főorvosnak. A párkányi járási főorvos állomása jővén ezáltal üresedésbe, ennek betöltésérőli intézkedés előtt tárgyalás alá vétetik: Andrássy János indítványa a muzslai főorvosi állás beszüntetése és ennek helyébe két járási orvos állomásának szervezése iránt, mely indítvány folytán a megyei orvosi kar szervezete egyenlő lenne a többi municipiumok szervezetéhez, e két járási orvos fizetése fedeztetvén a főorvosi fizetésből. Mattyasovszky Vilmos szolgabiró pártolja az indítványt. Murinyi Endre utal a nehézségekre, nem találja az indítványt keresztülvihetőnek, ellenindit- ványt tesz a mostani állapot fentartására. Andrássy János szenvedélyesen védi javaslatát, miáltal elnöki megrovást von magára. Elnök felveti a kérdést, váljon tehet-e tiszteletbeli tisztviselő indítványt? Reviczky Károly Mattyasovszky álláspontjára áll, czáfolva Murinyi egyes kifejezéseit. Mattyasovszky replikáz a rágalmazási vád ellen. Boronkay alaki kifogást emel az ellenin- ditvány ellen. Elnök végre kimondja a határozatot: a megye szervezi a két járási orvosi állomást, egyenként 400 ft. fizetés, 100 ft. úti általány és az esztergomi járási orvos részére 80 ft. lakbérrel. Kihirdettetik Lieb Gyula és Rabcsák Imre orvosok oklevele. Tudomásul vétetik, egyidejűleg a főispán Rabcsák Imrét kinevezi tiszteletbeli főorvosnak, Lieb Gyulát tiszteletbeli alorvosnak. A muzslai járási orvosi állásra megválasztat- tik egyhangúlag Dr. Lieb Gyula. Az esztergomi járási orvosi állomás betöltése körül felderül egy tévedés, mely szerint a főispán csak azon körülmény folytán, hogy egy járást orvos nélkül hagyni nem lehet, bocsátkozott bele mint ideiglenesbe a választásba, de az esztergomi járási orvosi állásra nem jelöl ki, ennek ellenében a közgyűlés azonnal választani akar. Zajos jelenetek kezdődnek, melyekben részint coulissa manőverek áruitatnak el, részint szenvedélyesség uralja a kedélyeket, sőt több rendbeli elnöki megrovást eredményeznek, mig végre határozatba megy, hogy a candidáló bizottság azonnal tartson ülést, az alatt szedessenek össze a beadott szavazatok a közigazgatási bizottságra, ezekre rctu- tinium bizottság küldetik ki, a gyűlés pedig az alispán elnöklete alatt folytattassék. _______________ — Ha az átalános felfogás el tér is az én felfogásomtól, mégis nekem van igazam. Bebizonyítom a tényekkel, a nevelés fényeivel. A nőiséget, a nő hivatását, a nő lényét szinte megakarják tanitatni a leánygyermekkel és ez akarat nemcsak dicséretes, hanem eíkerülhetlen szükséges is. Hanem a mód! hanem a tankönyv! Majd átadom önnek leányom egyik tankönyvét és el fog borzadni, minő könyveket adnak ily kis leányok kezébe, akkor aztán be fogja ismerni, hogy az anyának nem szabad leánya nevelése körül egy pillanatra is pihenni. — Melyik az a tankönyv ? — A czime: E pillanatban repült oda a kis aranyos leányka és az utolsó szót meghalló. — Édes kedves jó anyám ne add oda a bácsinak azt a könyvet. És addig kérte, addig könyörgött anyjának, mig végre csakugyan nem kaptam meg a könyvet. Ugyan édes szerkesztő ur, nem tudná nekem e könyvet megszerezni ? Agglegényt nagyon érdekli, bárminő legyen az a könyv, a szerkesztőségi helyiségben pedig nem tudtam felőle felvilágosítást kapui. Tudni kell ugyanis a szerkesztő urnák, hogy nem ott van a szerkesztőségi helyiség, hol ez hivatalosan kiírva van, hanem a lap egyik jó barátja tréfásan azt jegyzé meg, midőn egyik híren csodálkoztak, hogy hogyan lehetett ezt a lapnak megtudni midőn a hivatalos emberen kívül seukisem tudta, az pedig nem oly egyén, ki szívességet volna hajlandó tenni „Esztergom és Vidékének,“ hogy a szerkesztőség a három szerecseubeu van, mert csak ott lehet a városi és megyei újdonságokat melegében megkapni. Legalább reclamot csináltak a vendéglőnek olyat, milyenért nem kell a hirdetési dijat és bélyeget megfizetni. Hanem megtudtam, hogy a kis lány már nem azt a könyvet tanulja és igy nyugodt vagyok. Agglegény.
