Esztergom és Vidéke, 1879

1879 / 18. szám

SzabadrG kiváncsinak lennünk?

Kern országos kérdésre, mert azzal vesződni, márnák hivatása: hanem egy nagyon helyi érdekű, de talán eredményében nagy horderejű dologra szerétnők az illető kört figyelmeztetni.

Az észtergómi főgymnasinm évi értesítőinek a hatvanas években megjelenő füzetei többször hozlak tudósítást, hogy a kitűzött magyar történelmi .tárgyú pályázatai ilyen és ilyen eredményt mutattak és az esztergomi kaszinó által Széchenyi István emlékére kitűzött 5 darab arany pályáéijjal ezen és ezen tanulók jutalmaztattak.

Egyszerre azonban elmaradtak az értesítőkből epályadijról a tudósítások.

Nem akarunk az igen tisztelt kaszinó-egyletre nyomást gyakorolni. Sokkal jobban beigazolta ez egylet azt, hogy hivatását felfogta; hogy helyi érdekeink minden egyes ágát, de különösen társadalmi és humanisjkus kérdéseit a legnagyobb önzetlenséggel és példás áldozatkészséggel előmozdítani segített, hogysem csak egy ellenséges szavunk is lehetne az egylet irányában.

A fenti eset mindazonáltal olyan, hogy meg fog bocsátani a tisztelt egylet, ha azt szóba hozzuk.

Még emlékezünk reá, hogy mindegyikünk büszke volt csak arra is, ha pályázott. Nagyon nagy mozgás volt az, mit a pályadij a tanulók közt előidézett. És akárhányan pályáztunk,nem mondjuk, hogy nem irigyeltük volna győztes társunk dir dalát, de ez irigység meg volt nemesit?e azon gondolat által, hogy valamenynyi tanuló meg volt vele tisztelve és e gondolat diadal érzetté emelte a nem győztesben is az irigységet, mert képesítettnek érezte magát mindegyikünk, és azt véltük, hogy a győztes csak azért nyert, mert a jók között a legjobb volt.

Pedig e nézet, ez érzés igen jó utravaló, ha ki van egészen fejlődve, az oly ifjúra, ki akkor készül a világba lépni, mert kitartásra buzdít, mert a szorgalomnak és tanulásvágynak uj szárnyakat ad és mint önálló, koros férfiúnak nemcsak édes emléket költ szivében, hanem még a férfigond nehéz harczai közt is nein csekély emeltyűjéül szolgál az önbizalomnak.

Ha ily hatást ébreszthetünk a tanuló ifjúságban, ha ily eredményt érhetünk el csak egy tanulónál is, miután az a tanuló hivatva van később hazájának szolgálni egész erejével, talán nem lesz. sértésnek véve, ha ezen hatáshoz ezen eredményhez az egyik eszközt megemlítjük?

Hanem azért nem szükséges a magyar szőkéknek megijedni még a számok hatalmától sem, mert ennek egyszerű természetes oka van. Ugyanis Spanyolország és Olaszországban ellenkezőleg a szőkék keresettebbek; mert ritkábbak és azért kapósabbak. Angliában a barnák, mert ott azok ritkábbak. Hiában, gonosz csont a férfi mindenütt, akár spleenes angol, akár forró vérű spanyol. De mi magyarok még nagyon hátra maradottak vagyunk a statisztika művelésében hanem annálinkábí) cultiváljuk a hölgy tiszteletet, ennek pedig fő - szempontja — egyik nem hirtelen, de nagyon szőke barátunk szavajárása szerint — a kecs-keresés és igy vigasztalódhattok Esztergom szép hölgyei, még mi nem a statisztika szerint hagyjuk fellobbanni sziveink lángját, hanem a kellem és báj a szikrák, ezekbon pedig dúsgazdagok vagytok!

Akár szőke, akár barna, csak oly tulajdonságai legyenek,, melyek a férfi szivét megfogják, lebilincselik és meghódítják, akkor aztán akár minő számokat állíthat elő a statisztika! A mi statisztikánk esetről, esetre más nemű lesz.

Óvjon meg azonban bennünket az ég a statisztikától. Nem, vagyunk még annyira megférfiasodva, hogy az igaz szót bármily kímélettel legyen is elmondva,, nyugodtan megbirnánk hallgatni, hanem azonnal idegesek leszünk.

A''statisztikai adatok egybevetése már akárhányszor elragadt egy egy különben csendes embert oly nyilatkozatokra, melyek —■ igen csiklandósak. Megjárta már ezzel a mi -— igen nagy barátunk is. Nemcsak íjzért nagy barátunk, mert nagy előzékenységgel és szives jó indulattal van irányunkban, hanem azért is, hogy két oly úri embert el nem bir egy fiákkor. Pedig szelíd, a légynek sem vétő, jó családapa, boldog férj, szívesen látott társalgó és — a statisztika , mégis, élezel övé teszi. Egy fiatal házaspárnál volt látogatáson. Nem tudjuk, részvét látogatás : volt-e 'tisztán, vagy egyéb dolga is volf? elég az hozzá, hogy a férjet kérdi:

— Hogy van nőd? még mindig beteg?

Beteges még mindig, de már javuló félben van, tegnapelőtt pedig fel is kelt.

Meg is ijedtél te akkor!

Sokkal jobban viselte magát egy másik ismeÉpíilő félben van uj főgyninasiumunk. Ennek felépüléséhez igen sok remény van fűződve, mely remények mig egyrészt városunk gyarapodására és előhaladására, annak vagyonosodására és jólétére vonatkoznak, addig másrészt országos és nemzeti érdekekre is kihatással vannak és leéli, hogy legyenek. E remények teljesüléséhez igen sok valószínűséget, talán mindent az ád, hogy a tanintézet belszervezete oly előnyöket adjon a tanulónak, hogy ezekért szívesebben jöjjön hozz ánle, mint más tanintézetbe,

És egy ily hatalmas előny afentérintett pályadij is.

Újra mondjuk, hogy nem akarjuk a kaszinó egyletet még csak zaklatni sem. Társadalmi életünk törül szerzett érdemei megmentik őt ennek gondolatától is; de lehetetlennek tartjuk mégis elhinni, hogy a korábbi pályadijaknak tört é- n e t ü k ne lenne. Ha pedig van történetük, talán csak egyedül a tam'igy iránti érdekeltséget kell indokul felhozni kíváncsiságunk megfejtésére; váljon hol kezdődött és hol végződött az a történet ?

Igen nemei eszme volt a kaszinók meghonosítójának emlékét megörökíteni akarni. Mi az oka, hogy mégis csak az akaratnál maradt a dolog? Lehetetlennek tartjuk, hogy mig magyar lesz, magyar előtt valaha Széchenyi Istvánnak neve ismeretlen maradjon és mégis rajta van mindenki, hogy annak dicső emléke mindig felújíttassák és úgy hisszük, hogy a történet elkezdésénél az esztergomi kaszinót is hasonló eszme vezette.

Lehet azonban, hogy a kivitelnél áthághat- lan akadályok merültek fel; lehet hogy az idők nehézsége alatt szenvednie kellett az akaratnak is; lehet hogy tisztán személyi okok állottak útban. Mindezt nem tudjuk és helyzetünknél fogva nem is tudhatjuk. Mende mondára egy oly kifogástalan egylettel szemközt, mint az esztergomi kaszinó, súlyt fektetnünk nem szabad, — de talán megengedik kérdezős- ködésünket és talán érdekeltségünket bűnül nem róják fel?

És azt hisszük, hogy nem kell hivatkoznunk a kaszinó egylettel szemközt sem az elnök ur átalán ismert igazságszeretetére és méltányosságára, sem a választmány jogaira és jóakaratára, sem az egyes tagok önérzetére, hogy ez ügyben feleletet teljes biztossággal várhassunk? igen is, egy igazán helyi érdekű, de azért ránk és tanintézetünk jövőjére nézve nem utolsó fontosságú ügyben kérdésre v á 1 a s z t várunk.

Váljon van-e reményünk, hogy a pályadij történetét megfogjuk tudni? Váljon lehet-et

rősünk, ki semmiféle statistikától meg nem ijed, hanem hogy ha a statisztikai kimutatás azt igazolja, hogy ő valamiben nem részesült, legyen az akár szarvaspecsenye, egész jó kedélylyel elmondja, miszerint pikantériákkal volt körülteremtettézve, és nem veszi szivére, hogy talán épen ő szolgáltatta a pikantériákat.

És a statisztika felkeres minden helyet, minden eseményt, minden szót. Kár hogy nem műveljük egy némely tekintetben. Minő érdekes volna azt összeszámolni, hányszor tart egy némely úri ember az asz- szonyoknak kenetteljes beszédet; hányszor dörög a női hivatás eltévesztéséről; hányszor ajánlja a nőknek, hogy a főzőkanálon és seprőn kívül ne legyen gondjuk semmire és hányszor vetik neki szemére, hogy állásánál fogva egyátalán nem volna szabad a nőkkel törődnie ? Csakhogy nincs Esztergomnak spe- czialis statistikusa és igy azt sem tudja senki, hogy daczára lűvatlanságának, más oldalról is mennyi gondja van a nőkre; hányszor kellett neki a libertás postillion d’amournak angol szavakat tanítani; hányszor cserélték ki a küldöncz által csak betanult, de meg nem értett jelszókat!

Csak jó, ha az ember Esztergomban angolul is tud!

Hanem hát a statisztikához nekünk se legyen közünk és beszéljünk másról.

Vígan csicsereg kalitkájában kis kanári madaram ; közbe közbe hozzá kapkod a tyúkhúrhoz és nem bir hova lenni jókedvében, mikór uj zsemlyefalatot kap. És én mégis haragszom rá. Haragszom, mert egészen elkorcsosul éneke verébcsiripolássá. Mindig mondtam, hogy a madarat nem kell a szabadra kitenni, de nem használt semmit. Különben nem hallgatnak soha az én tilalmamra — Jó anyámat eljött meglátogatni egyik jó barátnője, ki véletlenül épen a „kis borzas“ anyja és magával hozta leányát is, már mist ő borzas szépségét. Természetesen, hogy én akkor is csavarogtam, nem hogy otthon ültem volna. Mig az öregek előhozakodtak egyről másról, addig ő kicsisége, a borzas az én madaramat dressirozta. Természetes, bogy a madár nem igen akart szót fogadni és a hosszú igyekezetnek a vége az lett, hogy az én „Mandim“ leült egy

reményünk, hogy e pályadijak újra elfoglalják helyeiket jövőben a tanintézeti értesítőben? És ha nem, talán megtudhatjuk, m ér t nem?

Az eszme nagyon szép. Lehetőnek tartjuk, hogy ha a kaszinó egylet a szomorú valóságnak megfelelőiem reménytelen feleletet ad, akadnak talán városunkban tanügy barátok, kik ez ügyet újra kézbe veszik és akadnak nagylelkű és tehetős nemes szivek, melyek létesítését biztosítják.

ügy hisszük, kíváncsiságunk helyén van és hogy az ki is leend elégítve.

Hírek.- Az apáczák zárdájában folyó hó 28-án és

29-én a hat osztályú nőnöveldének vizsgái fényes sikerrel mentek végbe. A belső növendékek számra hetven hatan mindnyájan szabatos feleleteket adtak, mind a magyar tantárgyakból, mind a német és fran- czia nyelvekből. Rajzaik szintén kitűnők és meglepők, melyek Dom in ka nénének v mint rajztanitónőnek műveszeti képességéről tanúskodnak. Flávia néne, a magyar tantárgyak kitűnő tanítónője ; a franczia nyelvet és a diszirást Rem égi a néne, a finom műveltségű és előkelő modorú zárdafőnöknő nagy eredménynyel tanította; a kézi munkák Sebastiana nővér ügyességét ragyoghatják. A német nyelv tanításában ismét Dominika nénét kell megdicsérnünk. A zenében Szeles Etelka kisasszony tanítványaival igazán remekelt. Y e 1 z e r tánezmester, a láb és testmozgás művészetében való jártasságának fényes jeleit adá. Ez aztán igazi vizsga volt. A fiatal leánykák ügyes mozdulatokkal lejtettek, mint igéző viliik tündérországban. A vizsgákon ft. Blumenhuber kanonok elnökölt, s helyettesité Máj er István praelátus ő migát, ki egészségi szempontból fürdőre volt kénytelen menni. Adja Isten, hogy az áldott lelkű István bácsi, ki mint iró, mint pap és mint ember egyiránt nemes alakja és példányképe a tiszteletre méltó erényeknek': friss és legjobb egészségben térjen vissza körünkbe! Ez nemcsak a miénk, hanem az egész Esztergom közönségének legforróbb kívánsága. Még a vizsga alkalmából örömmel emlékezünk meg megyei alispánunk ró 1, ki azoknak ünnepiességét jelenlétével emelni szives volt, s ezen tettével a nőnevelés és a tanügy iránti meleg érdeklődését tanúsította.

— Egyúttal megemlítjük, hogy a zárda növendékeinek kitüntetésre méltatott kiállítási tárgyai Székesfehérvárról skandalosus állapotban érkeztek vissza. A felügyelő bizottság gondatlansága határtalan, s merénylet a jövő ellen, mert más kiállításokról ily eljárás által az illetők könnyen elidegenedhetnek, ha drága és értékes tárgyaik zúzva, szaggatva küldetnek haza, A kiállítók megérdemelnek annyi respektust, hogy tárgyaik épségben jussanak kezeikhez. Ezt maga a decorum is követeli.

— Szikíay gazdasági tanácsos két lépcsőnek

csináltatását rendelte el a kis duna parton az esztergomi heti vásárra jövő hajók és hajósok részére ;

sarokba és onnan nézte mozdulatlanul apró fényes fekete szemeivel azt a másik nagy lényt, kinek szinte •oly fényes, oly ragyogó, de nagy szemei vannak. Egy darabig csak nem szól se madár, se nézője. A kis borzasban azonban végre feltámadhatott valami lelki- ismeret-féle, hogy ő ezt a kis jószágot most meg- mérgesitette. Ezt jóvá kell tenni! De mivel? Megvan! Ki kell tenni kalitkáját a szabadba és pedig a zöldbe. Yan az udvaromban egy hat éves körtefa. Isten alcárhová tegye a körtefáját, én már hinni sem akarom, hogy körtefa, hanem tán fűzfa, mert még hat év óta csak virág sem nőtt ki rajta és bár fűzfa volna, akkor talán már használhattam volna — levágtam volna egy ágat és csináltam volna belőle sípot. — Tehát az én Ids borzasom erre az elátkozott körtefára tetette fel madaramat. Minő mennyiségben jöttek aztán a verebek! Több veréb volt a fán, mint levél. Es az mind csiripelt! Az én mamiim hűségesen segített és eltanulta a veréb csiripolást úgy, hogy most csak nagy ritkán lehet tőle hallani azt a füle- mile csattogással is rokon hangokat, melyek oly kedv éltté teszik a kis szárnyasokat. Teljes „csuhér“ lett bizony a mandiból.

Es most kit okoljak érte? Magamat-e, hogy nem voltam otthon és nem vigyáztam madaramra, vagy a kis borzast-e, hogy miért rendelkezik oly dolgokkal, melyekhez nem volna joga nyúlnia ? Magamat csak nem szidom össze, annyi kímélettel csak vagyok önmagam iránt; de ha a kis borzassal akarnék pörölni azért, hogy rendelkezik oly dologgal ami nem az övé, hanem az enyém? akkor nem lehetne soha mást tennem, mint vele pörölni, mert bizony ő mást sem tesz, mint lekötve tart nagyon sok oly dolgot, miről én azt képzelem, hogy az e n y é m. Hanem a valóságban bizony csak képzelődés az tőlem !

Szomorúságomban csak az vigasztal, hogy az emberek sem különbek, mint a madarak. Hányán vannak, Ifiknek hivatásuk volna mindig szépen, mindig illedelmesen beszélni és Írni; azután egyszer belekeverednek valami veréb társalgásba és egyszerre amit hallunk, az csuliér hang. Hanem miután példáért találna törülni a szerkesztőm, példákat nem mondok. Bojtorján.