Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 57. szám
Esztergom, I. évfolyam. 57. szám. Vasárnap 1879. deczember 14-én. r közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Előfizetési-ár: fél évre.............................................4 frt. — kr. évnegyedre........................................2 „ 20 „ Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV <^-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Műkedvelői társulatunk. A műkedvelő társulatról, annak társadalmi hatásáról, kivált azon czéllal szemben, melyet a helybeli társulat különösen kitűzött, — egy állandó szinház alapjának megteremtése, — nagyon sokat lehetne Írni, mert ez eszme egyike azoknak, melyek jó felhasználása által nagyokat lehetne teremteni. Az esztergomi közönség ritka jelét adta úgy helyes felfogásának, mint áldozatkészségének, midőn e társulat pártoló tagjait oly tekintélyes számra emelte. De épen ezért idején valónak tekintjük újólag felszólalni ez ügyben, mert nem tudjuk, mi van e társulattal. Szellemi életünk hanyatlik; társadalmunk nagyon érzi a kedvezőtlen anyagi viszonyok terhes nyomását; és mig a helyzet körülményeihez képest az anyagi viszonyok könnyebbülésére átalános mozgalom indult meg nemcsak az országban, de városunkban is, addig a szellemi élet egészséges mozgásba hozatalára nemcsak uj mozzanatot nem jelezhetünk, hanem sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a meglevő tényezők is mindinkább közelednek ahhoz az időponthoz, hol már a nem-lét következik. Az esztergomi műkedvelői társulat is egyike ezeknek. Csakhogy midőn a közönség pártolásra méltatta ez ügyet, akkor a társulatra egyidejűleg kötelezettséget is rótt, mely kötelezettségnek vagy meg kell felelnie, vagy nyíltan ki kell mondania, hogy túlbecsültük erőnket, képtelenek vagyunk a kitűzött feladat megvalósítására és a tért átengedjük másnak. A múlt nyár folytán tapasztaltuk utoljára, hogy a társulat még él, de már akkor oly jelenségek mutatkoztak, melyek semmisítő vészként lebegtek a társulat felett. Előjelei mutatkoztak a fejetlenségnek, az egyenetlenségnek, a vezetésre hivatott tisztikar közönyösségének és daczára annak, hogy a közönség ez alkalommal is megmutatta azt, hogy minden szépet és jót tehetsége erejéhez képest pártol, még annyira sem bírta vinni az egylet, hogy a reconstructs megejtésére összehívott választmány egy ülést képes lett volna tartani. A közönség, a jó fizető közönség pedig kérdi, váljon miért vagyunk mi ? váljon miért Ígértük meg és bizonyítottuk be tettel azt, hogy készek vagyunk pártolni az egyletet, ha ezen egylet vagy nem akarja, vagy nem bírja | betölteni azt a htvatást, melyre vállalkozott ? | Vagy ez az áldozatra kész közönség any- | nyi figyelmet sem érdemel meg, hogy, ne mondjuk, felültetéstől megkiméltessék ? Az ez ügyben a nyilvánosságra szánt nyílt levelet közöjük minden változtatás nélkül; talán lesz annyi hatása, hogy valamire elszánja magát az egylet vezetésével megbízott elnökség és választmány. Nyílt levél. A helybeli műkedvelő társulathoz s annak ez időszerinti elnökéhez R é n y i Rezső úrhoz. Midőn városunkban a műkedvelő társulat megalakult, a legszebb reményekkel, a legnagyobb várakozással néztünk annak jövője elé. Kezdettől fogva nem tartoztunk azok közé, kik a társulat czéljául kitűzött állandó színház létesithetését egyhamar eszközölhetőnek tartották, hanem igen is hittük, hogyha ezt nem is, vagy csak soká fogja elérni, mindenesetre meg lesz jótevő hatása társadalmunkra, szellemi életünkre s hathatós gátlóul fog szolgálni a már már terjedésnek indult kasztok elharapódzásában. Reményeinkben csalatkoztunk, várakozásaink meghiúsultak. A műkedvelő társulat rövid élet után pangásnak indult, úgyaimyira, hogy ma már édes kevés azoknak száma, kik életben léte felől tudomással bírnak. Önkénytelenül a kérdést kell, hogy feltegyük : Miért és jól van-e ez igy ? Nem tarthatjuk fejtegetés tárgyául a niii- kedvelőtársulat benső szervezetének hibáit es ferdeségeit, nem terjeszkedhetünk ki a működők részvéthiánya okainak kutatására s csak a következőkre kívánunk felvilágosítást, magyarázatot : A társulat elnökének tartja-e magát Rényi Rezső ur? Ha nem, ki a társulat elnöke ? Ha igen, ildomosnak loyalisnak tartja-e a társulat eljárását, midőn az magáról még csak életjelt sem adva, annyira sem becsüli az őt minden felléptekor lelkesedéssel pártoló közönséget, hogy szándokairól, a történendőkról értesítené ? Előőrsön. Térdig hóban az előőrs Fegyverére dűlve Fagytól nedvesült szemekkel Néz elő az űrbe. Közel s távol semmi zaj nincs, Csak is a szél dúdol — Az előőrs szive zokog Gyógyíthatlan bútol. Lába alatt sülyed a föld Általázott hantja, Sivító szél hófuvalmát Szeme közé hajtja. Keze dermed hideg vastól, De a szive lángol — El kellett bár szakadnia Attól a szép lánytól, Szemeiből kihull a könny, Odafagy arczára. Felsohajt és szenvedését Kebelébe zárja. Öröm volna ez a kín is, S nem sírna a lélek, Hogyha el nem hagytál volna, Ha szerethetnélek. Szőlgyémy Ferencz. Vasárnapi levél. (Tehát még is! — Klauzál Gábort is kell védeni. — Mi fájt? -- Tudnak-e a sorok közt olvasni? — Hévmérő télen. — Borzasztó élez. — Ukáz interpellate. — Egész sorozat. — Nem ér reá. — A tűzoltó vita. — Mosakodás. — Tiz órakor látogatás. — Ki tud szert a búbánat ellen? — Újra a madarak.) Későn ugyan, de hát mégis! A halottak napjáról irt vasárnapi levélben többen megbotránkoztak már Esztergomban is, igyekeztek is « megbotránkozást az én tudomásomra juttatni, de én nem vettem tudomásul készakarva. Én nézetet fejeztem ki, e nézetet magam még eddig meg nem czáfolhatom, hanem vártam, mig valaki más kísérli meg a czáfolást, de természetesen, nyilvánosan a sajtó utján. Nem tették, én sem mozdultam. Elmondhatnám ugyan ez alkalommal, hogy bizony még egész provinczia vagyunk mi, mert szeretjük ugyan olvasni a szabad szót, de mihelyt az édes magunkra vonatkozik, akkor már a puszta említés elég arra, hogy felforrjon vérünk és ekkor nem nézzük azt, mit és hogyan mondtak, hanem csak azt látjuk, hogy a drága „Én“ van benne az újságban ; arra azonban, hogy a netáni ellenvetéseket megtegyük ugyanott, hol a nézet nyilvánult, erre nincs elég bátorságunk, és a bátorság hiányt azután elnevezzük: fitymálásnak. Klauzál Gábor ur azonban megmutatta, hogy ha egy előadott nézet nem áll öszhangban az ő nézetével, van elég bátorsága, ezt ki is mondani. Kötelességem az ő nézeteire elmondani megjegyzéseimet. Mielőtt azonban ezt tenném, először magát Klauzál Gábor urat kell védelmembe vennem. Furcsa az az állapot, mi nálunk uralkodik. Mig némelyek megbotránkoztak a halottak napjának tárgyalásán, ugyanezen urak Klauzál Gábor felszólalására is elmondták, hogy irae, a hajdani tanítvány hízelegni kíván volt tanárainak, ugyan mit vár még tőlük ? Ki kell mondanom Klauzál ur megnyugtatására, hogy éretlennek találom e nyilatkozatot, és hozzá téve, hogy Klauzál Gábor úr jelenlegi foglalkozása és tartózkodási helye már önmagában igazolja azt, hogy nem hizelgési szándék, hanem a hála sugalta szavait, midőn megjegyzéseit megírta. Ennyivel azt hiszem, végeztem a suttogókkal és felelhetek érdemileg a „Néhány szó“-ra. Klauzál ur „néhány szó“-ját aláírom én is — elvben, de épen azért, mivel az én nézetem is ez volt, azonban a „gyakorlat“ oly, hogy a leggyengébb kifejezéssel éljek, erős lökést adott e meggyőződésnek, mint aminőt én kaptam, lehetetlen volt erről is meg nem emlékezni. Először fájt a honvédtemető elhanyagolása. Másodszor fájt az, hogy a tanárok sírjánál, azon tanárok sírjánál, kiknek én is sok köszönettel és bálával tartozom, oly hálanyilatkozatot, oly emlékezést tapasztaltam, hogy nem csak a szónok, de majd valamennyinek arczán azt a gondolatot lehetett elolvasni: váljon mit keresünk mi itt, azon férfiak sírjánál, kiket nem ismerünk, akkor, midőn az élő tanárok iránti hálánkat más utón is kimutathatjuk? E benyomást nem csak én érezém, e benyomás az ünnepély után általános kifejezést nyert a hazatávozó közönségnél és ez is fájt! Ily behatások allatt, midőn épen a hét eseményeiről kelle tárczát Írnom, nem nyilatkozhattam másként, mint tettem és mig Klauzál ur levelét ma is kész vagyok szóról szóra elfogadni, addig ezt a benyomást sem tagadhatom meg. Okát nem keresem, mert lehet hogy találnék elfogadható okot, váljon miért tette az ünnepély általában ezt a benyomást, ..;de újra ut ól félnék, Mai számuukhoz kft melléklet van csatolva.
