Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 51. szám
ról, ki hosszú évek során küzdött, az elismerés pálmájáéit, midőn világot gyújtunk nevének, hogy lássák, miként nem csak nagy ősök nevével. nemcsak magas állásban, nemcsak nagy éj zajos tettekkel lehet vívni az elmúlás örök törvénye ellen, — nem szabad megfeledkeznünk azon boldog élettársról sem, ki mint védangyal állott az élet viharaiban mindenkor szerető szivével mellette. Neje E 1 z e n b a 11 m Amália szül. ' Körmöczön 1806 június 4-én s a házasság frigyére lépett 1829 november 24-én. Ha igaz, hogy az az asszony legjobb, kiről a világ legkevesebbet beszél, úgy ő a legjobb, mert csak házi és rokoni köre ismeri őt, a melynek élni és használni szivének egyetlen vágya volt! Nemes nő, szerető feleség, gondos anya, figyelmes házi asszony — s élete bátran állhatna ha ismernék, az ifjú nemzedék mintaképeként. Boldog, kinek oly sors jutott osztályrészül, hogy a tiszteletre keltő öregség ezüst fürfceihez vegyülnek a mosolygó arczú unokák arany fürtéi s megnyugvással tekinthet a hosszú múlt zajteli napjaira, s öröm könnyein át láthatja gyermekeiben a jövendő ezer színű reményét! De oh százszor boldogabb az, ki ötvenedszer is megérte örömmel e napot, melyen egykor boldog kebellel vezette oltárhoz szive választottját, ki legmerészebb álmaiban sem merte remélni, hogy azt az ajkat, melyet ifjú pirulással csókolt meg először, egy félszázad múlva, csevegő ifjú sereg közt, vonja reszkető kezével megifjult kebelére ! Oh az élet tengerén hab habra verődik s elmúlnak a föld jüvevényi ezerként, mig egynek is Isten, ennyi kegyelmét adja megérni! Érje sokáig, élvezze örömmel s tudja meg, hogy mig családja tűzhelyének boldog melegében aranymenyegzőjét üli, a közügyek minden bajnoka örömmel siet az öreg harczosnak elismeréssel adózni, s örömén százak örülnek ! Ároksori. A vágóhíd. 1 jra egy pánasztelt levél, aláírva az ez ügyben legközelebbről érdekeltek által, telítve a keserűség felkiáltásaival, a felelem ijedelmes kifejezéseivel. A levelet hangjánál fogva lehetetlen közölnünk, nem közölhetnénk továbbá azért sem, mert hozzá \an szokva az olvasó közönség a szerkesztőség néze- tét és álláspontját keresni mindenben, mi a lapban, A titokzatos beszéd nagy-hatással volTíTYöí- g.vekre. mert értették, a fiatal emberek azonban, mivel nem értették, elég udvariatlanok voltak fontosságot nem tulajdonítani a dolognak. A nyitja azonban minden dolognak bekövetkezik. A kedves leány végre megérkezik — annak a fiatal embernek a karján, kitől a „legilletékesebb helyi dl igyekeztek eldisputálni azt a sokszor igen boldogító, minden körülmény közt érdekes tulajdonságot, hogy vőlegény. Higyjen azután az ember a „legilletékesebb helyeknek!“ Kötelességévé teszem azonban a szerkesztőségnek, (ha ugyan hallgat rám valamit,) hogy a hír dementálása folytán megmosott fejű reporterének fényes elégtételt adjon*) annálinkább, mivel rá harmadnapra a „legilletékesebb helyet“ láttam az érdekes tulajdonságától megrabolni akart fiatal emberrel igen vidám arczczal együtt elkocsizni. — Hogy azonban el ne feledjem, megkérdem, tud-e a szerkesztőség valami zene-szert? Miután én a zene tekintetében az orgonaszíj húzásnál tovább nem vittem, nagy megerőtetésembe került a következőket megtanulni: Valami istentelen darabbal kínozták a zongorát. Kérdem a szomszédomat, hogy mi ez?- Potpourri valamelyik operette-ből. Köszönöm; épen annyit tudok, mint előbb, vagy magyarázd meg azt is, mi az a potpourri. Hát tudod, afrancziá potpourrinak nevezi azt, a mire a német azt mondaná, hogy quodlibet, a magyar pedig egyszerűen omnibusnak hívja. Kn megtanultam híven, most már csak azt szeretnem tudni, elég-e ennyi alapnak, hogy a zongora-rontás terén előre haladhassak ? Szives válasz kéretik még pedig sürgősen, mert nem szeretném én is megérni, amit egy más alkalommal az én is*) Miután tübbC liyuieu-birt nem közlünk, talán a nyríttdrbén ? Szerk. bár határozott aláírással jelenik is meg, már pedig ez ügyben már egy ízben nyíltan kimondottuk, hogy nem tartozunk a létező két nézet közül egyiknek feltétlen pártolói közé sem. Méltánylattal viseltetünk az aggodalmaskodók aggályai iránt, de nem zárhatjuk el magunkat a helyzet nehézségeinek méltatása elől sem. De épen ezen álláspontból mégis el kell egyet mást mondanunk. Hogy a vágóhíd ügyében valaminek történni kell, az bizonyos. Megkívánja ezt az oly sok panaszra okot adó helyzet. A minek azonban történni kell, nem szabad sérteni a városnak, mint összeségnek érdekét, egyes polgárok baja miatt nem szabad feláldozni az összeség előnyeit. Tehát a közép ut lenne itt is választandó. Azt hisszük, lehet találni oly módot, melybe bele nyugodhatnánk mindkét részről. Bármi történjék azonban, már már elenged- hetlen feltételül állítandó fel, hogy annak gyorsan kell történnie, mert csak a kedélyek keserednek és a baj válik türhetlenné, ha tovább is halasztatik. A hozzánk beküldött levél már alig bírja kifejezéseit válogatni es elragadtatásában sert oly egyéneket, oly hivatalokat, melyek talán ez ügygyei vagy semmi, vagy nagyon csekély összeköttetésben állanak, de ők már eVí esztvén a türelmet, nem bírnak nyugodtan gondolkozni. És ez fokozódik, fokozódik mindig jobban, mig végre elnyomni többé nem lehet és kész lesz a botrány. A múlt nyáron már jelezve volt, hogy a helyzet megvizsgálására ministeri biztos fog jönni a fellebbezés folytán. Már a napot is megmondták az érdekeltek; azóta azonban elmúlt öt hónap és sem itthon, sem Budapesten nem történt semmi, vagy ha történt is, épen azok nem bírnak felőle tudomással, kiket első sorban kellene megnyugtatni, kik a legnagyobb izgatottságot árulják el már az egyszerű szóra: vágóhíd. Remélték, hogy a miniszteri elhatározás idején megjővén, a végleges állapot megalkotása lehetővé tétetik még a jövő nyár előtt. E reménység meghiúsult. Még reménykednek, hogy ha az elintézés ez év folytán leérkezik, a martiusi és áprilisi hónapok talán szinte elegendők lesznek az intézkedésre. Ha e remény is az eddigi reménykedések sorsát fogja osztani, akkor a kezeink közt levő, tizenkét aláírással, tekintélyes polgárok aláírásával ellátott levél hangja után Ítélve nem merünk jósolni, hogy miként fog türemetlenségük kitörni. A hatóságnak pedig nem mindig szabad azt gondolni, hogy a türelmetlenséget majd elfojtják. Városunk nyugalmának érdekében kérjük városi hatóságunkat, ne hagyja tovább aludni az ügyet. A borászati kormánybiztos részére. Midőn városunkban és megyénkben előkészületek tétetnek a borászat ügyében kiküldött kormánybiztos fogadtatására és a helybeli bortermelés hiá- | nvainak és hátrányainak megvitatása és megállapítása I lehet első sorban ezen előkészületek tárgya, talán szolgálatot teszünk az érdekelteknek, ha a Kaposvárt ' már megtartott értekezlet elé terjesztett határozati meretes Adolár barátomnak sóhajtva mondott a Lajos czigány, mikor a füle mellől kergette: — Hej! mikor én eredeti uraknak húztam! — Hát én milyen vagyok, te czigány ? Természetes, hogy zavarba jött a szegény! mikor ő oly jól akarta húzni, amint csak tudta; mikor ő túl akart tenni a Palin, és ime a legjobb szándék mellett Ő majd ostobaságot mond ! szerencsére kisegíti az egyik „tagtárs“ : — Te csak olyan „copia“ vagy! Különben a feltámadt kaczaj őt nem bántotta volna, ha belé nem vegyül egy csengetyű hangú nevetés is. Azt már nem lehetett kiállni, mert ilyen ezüst hanggal csak „0“ bir, ő előtte pedig ne legyen nevetségessé. Meginterpellálta keményen az ezüst hang tu- lajdonosnéját. De az nagyon megfelelt neki. — Csak elégtétel a mikoriért. Tudja mikor a fejem fájt. (Boldog hölgyeseméuy nála, midőn a feje fáj!) Emlékezik reá, hogy a tekintetemet egy haragos bikáéhoz hasonlitá valaki és midőn én panaszképen kérdém: látott már ilyent, emlékezzék csak, ön gúnyosan feleié: már sokat láttam, de még ilyet nem! megmondtam akkor, hogy gorombaságáért még majd utoléri a Nemezis! íme most meg van az is, Copia ur! Nagy szerencse, hogy kibékültek, pedig talán ez sem lett volna meg oly hamar, ha nem akadnak fiatal emberek, kik meggondolatlanságot, vagy ahogy vesszük, figyelmetlenséget nem követnek el. Miután ez a figyelmetlenség igen sokszor előfordul és nincs, ki ifjúinkat figyelmeztesse reá, hát elmondom, figyeljék meg. Disznótoron voltunk, onnét mentünk haza. Adolár volt annyira udvariatlan, hogy hölgyét nem kiséré haza. Volt azonban pályázó elég. Nem kellett menni száz—-százötven lépésnél többet. Bár a hó már le esett, de hideget nem éreztünk. Mikor haza értünk, t. i. a hölgy lakásához, • kezdődött a bücsuzás és a fiatalok ugyancsak törték javaslatot bortermelőink és borkereskedőinkkel megismertetjük. A határozati javaslat első sorban panaszként azt adja elő: Hogy a földforgatás, a szőlőművelés ugyan nagy lendületet vett nálunk 20 év óta, de ördög haszna sincs, mert a helybeli fogadósokra úgy kell rákönyörögni 4—5 írton hektoliterenként. Hogy oly mohón kaptunk az uj rendszer szerinti ültetésekbe, mikép nem elégedtünk meg saját jó termő, akklimatizált fajainkkal, hanem Franczia, Spanyol Olasz stb. országokból hozattunk drága árért vesszőket, melyekkel a betegségeket is behoztuk ; aztán nagy részök nem is honosodik meg nálunk, s igy nagyok idő s pénzveszteségeink. Hogy a szőlőhegyek legtöbb része máig is bitang fundus nálunk, s jó hegyrendőri törvények nem védik meg a tulajdont. Hogy szőlőt csak termelünk, mustot is szűrünk, de jól iskolázottak nem vagyunk a borkezelésben. Hogy ültetett szőlőinkből nagy területek veszendő félben vannak. Hogy bizonyos vidéken annyira károsnak tartják a földforgatást, mikép azzal a polgárság nagy részben felhagyott már. Hogy bortermésünknek nincsenek kellő piaczai; a földterületek el vannak foglalva tőkével, adót is fizetünk rólok, de jövedelmet nem adnak. Hogy a boroknak kivitele biztosittassék, az országgyűlés hasson oda, mikép a magas vámok le- szállittassanak. Hogy a termett borokat megnyomják a gyártottak: aztán még jobban a sok hamisítás. Ezeknek orvoslására, ezeknek figyelembe vételére kéri a Somogy megyei értekezlet a kormányt, e panaszok értelmében terjeszti elő kérvényét. A mi helyi viszonyaink között • panaszoknak talán legnagyobb része elesik, de mégis ujj mutatásként szolgálhatnak, mire teijesztendő ki az érdekeltek figyelme. A megyei költségvetés. A. Szükséglet: 1. Alispán 200 ft. úti átalánv és 320 ft. lakbérrel .... 2120. — 2. főjegyző 240 ft. lakbérrel 1440. — 3. I. aljegvző 160 ft. „ 960. — 4. II. aljegvző 140 ft. „ . 840. — 5. Esztergomi járási szbiró 200 ft. úti általány és 200 ft. lakbér 1600. — 6. . „ 2 segéd szbiró 120 ft. lakbér ...... 1640. — 7. „ „ igtató kiadó 100 ft. lakbér .............................................. 60 0. — 8. „ „ írnok 80 ft. lakbér 480. — 9. Párkányi járási szbiró mint fönebb 1400. — 10. » „ segéd 840. — 11. „ , írnok 480. — 12. Megvei és árvatári pénztárnok 240 ft. lakbér ..... 1440. — 13. Ellenőr és könyvelő 140 ft. lakbér 840. — 14. Főszámvevő 160 ft. lakbér 960. — 15. Számvevő, árvaszéki számvizsgáló 140 ft. lakbér .... 840. — 16. Levéltárnok 140 ft. lakbér 840. — 17. Esztergom járási főorvos 200 ft. úti általány és 160 ft. lakbér 960. — magukat, hogy úgy a sógornőnek, mint a kisasszonynak kezet csókolhassanak búcsúzóra. Csak Agglegény maradt el az ügyekezetben és megelégedett egy egyszerű „jó éjt!“-tel. A zivatar azonban kitört az én udvariatlanságom miatt és dühöngött, mig végre nem hoztam valamit eszükbe: — Először nem látok benue udvariatlanságot, ha kezet nem csókolok az utczán, sőt ellenkezőleg, talán az volna udvariatlanság, ha ehhez barátságot vennék én is; másodszor, ha én annak a hölgynek helyében volnék, egyenesen megköszönném a kézesó- kot' bajuszos férfiaktól keztyűtlen kézre az utczán akkor, midőn lábaink alatt a hó ropog. A többi hadd maradjon a nyomdafestékben. A hét eseményei közé tartoznék még a városházi komoly ügy is, de ennek szerencsésen vége lóvén, miután az én dolgom úgy is csak a felmerült humoristikus combinatiókról megemlékezés lenne, most már hallgatok ezekről, hanem beszélek — az érzékenykedésről. Minden ember érzékeny és különösen szereti nálunk minden ember, ha érzékenységét kímélik. Félnek tőle, hogy nem találkoznak az életben elég kímélettel. Különösen félnek attól, hogy nyilvánosan, a sajtó utján is megemlékeznek róluk és nem akarják eliiinui, hogy biz a sajtó kicsi dolgokkal csak akkor foglalkozik, ha vagy következésekkel van összekötve, vagy helyi eseményt képez, vagy pedig igen nagy humoristikus oldalt fedez fel. E félelem azonban igen sokszor nyilatkozik, úgy, hogy a nyilatkozat módja fel ér egy fél évi folyam Üstökös vagy Borsszemjankóval. A ki ezt észreveszi, a legjobb, legélvezetesebb mulatsága van. Jaj azonban, ha valahogy észlelodéseit a sajtó utján elég bátor a legkíméletesebb módon is előadni. Gomba módra szaporodnak ellenségei. És sokszor olyan oldalról, hova az illető nem is gondolt. Ezt azonban nem azért mondom, hogy vissza
