Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 49. szám
függetlenségünket elvivé és igen sok urat adott nekünk. Ekkor már lehetett és kellett félni a megyeháztól. Érezte ezt a város, polgárságunk többsége és ösztönszerüleg tekintélyes, erélyes polgár- mestert keresett és sok vajudásoi mentünk keresztül, mig végre talált a város egyet, kiben megbízott, kiben kívánalmainak megtestesülését vélte feltalálni. És ez újabb baj volt. Erélyes polgármestere a városnak nem hagyja a város jogait, érdekeit tisztán üres ellenszenvnek feláldoztatni és egy ily polgármester igen erős keresztet húz egynémely számításon keresztül. Azonban alkalom kell mindenhez és alkalmat hajánál fogva előrántani nem mindig lehet. Jött azután alkalom is, melyre, mint a macska az egérre, vigyázott minden: a követvetválasztás. Hogy ez alkalom nem lett kiaknázva, csak a szerencsés sikernek köszönhető, de már az akkori körülmények hatalmas intőjelül szolgáltak elleneseinknek: Csak a kései mozgás hozta meg a győzelmet, de a« egyének túl veszedelmesek. Végre jött egy ügy, mely külön tekintve kicsinyesnek nevezhető, de a mely ügy megin- ditá a lavinát, mely eltemetéssel fenyegeti városunkat. A lavinának eddig áldozata nincs. De már fenyegetővé vált, fenyegeti a polgármestert. A polgármestert követi más, mig végre alája kerülünk valamennyien, a város teljesen. És ezért nagyon indokolt a győzelmi kiáltás ellenünk, mert a polgármester lemondása nemcsak első győzelemnek tekinthető a város felett, hanem határozott, csalhatlan jeléül tekintendő a folytatandó diadalmas harcznak, mely harczban nekünk végső menedékünk a képviselő testület szilárd és törhetlen tettereje, de Hogy kell a fényképet tetszés szerint nagyítani ? | Beszéltek már erről az illető szaklapok mindenfélét, csak a legegyszerűbb nem jutott eszükbe, ezáltal a fényképészeknek rettentő sok időt, fáradságot és kiadást hagyván elpazarolni. Pedig oly egyszerű. Készítünk egy gömbölyű lemezt gumi elasti- cumból, erre fényképezünk, azután a legegyszerűbb csavarkészülékkel ráhúzzuk a ruggyanta lemezt tetszés szerinti nagy kemény alapra és a nagyított fénykép kész. Nagy Ferencz ur a tanúbizonyságunk, hogy ezen, a fényirászát térén korszakot képezni hivatott találmány meg van, csak a világ rövidlátóságát kell még leküzdenie, hogy „arany érem“-mel tiintettessék ki és hóditó körútját megkezdje a világon, bár ez nehezen fog menni. Miért ? Arról feleljenek v. photografusok. Ha mi kérdezzük, komoly felelet helyett csak nevetnek. Pedig minő sensatiót keltene, midőn kedvesünket levétetvén, arczképét rnegnagyitatván, arczától fél méter távolra esnék a — füle. Megvallom, készakarva kezdtem kalandokkal, mert bár ezek a legújabb keletű pletykák, de a múlt számban történt ujjmutatás után tudora, hogy a szerkesztőség azt várta tőlem, bogy a nőkről beszéljek és a rossz hírnév után, melynek az aggle- j génység „örvend,* biztosan hinni akarta, hogy én I majd ráolvasom a bibliát a— nőkre. Tévedni méltóztatik. En nem akarok a nőkkel i háborúságban élni és épen ezért vagyok agglegény is, mert ha volna kedvem a nőkkel háborút folytatni, akkor már rég nős volnék és volna alkalmam akár a veszekedésre is. A szerkesztőségnek teljes boszuságára újra védelmembe veszem az egész nemet és az esztergomi hölgyvilágot különösen. Nem a hölgyek a hibásak, ha a társadalom élénkítésében nem működnek úgy közre, mint ezt remélni lehetne. Sőt többet mondok, egyenesen a férfiak az okai. Igazolás tetszik? Mondjon énnekem valaki egy fiatal embert, ki elég bátor volna hölgyismeretségeit úgy fentartani, hogy ezáltal a családi kedélyes összejövetelek virágoznának? Nem annyiból áll-e legtöbb fiatal emberünk hölgyismeretsége, hogy valami mulatság alkalazért még ez esetben is elleneink kilátásai a végcsatához valószínűbbek, mint a mieink. Újra ismételjük: a polgármester a lemondás által, ennek fentartása által győzelmet, elégtételt szolgáltat mindazoknak, kiknek e szó: város, gyűlölt. E győzelem teljes lesz, ha a polgármester megmarad szándéka mellett, ha ennek folytán a közgyűlés nem fejti ki azt az erélyt, azt az önállóságot, melyre okvetlen szükségünk van, ha meg marad régi indolentiájában. A közgyűlés van hivatva tenni. Veritas. Kérelem volt emigráns társaimhoz. Az 1849-iki magyar emigráczió közéletében voltak mozzanatok, melyek nemcsak nemzetünk történelmének kiegészítő részét képezik, hanem a világ eseményekkel is kapcsolatosak. Ide tartozó emigráczionális irataim rendezését vettem munkába oly czélból, hogy ezeknek azon részei. melyek indiskreczió nélkül már most közrebo- csáthatók, kötetenkint mihelyt csak velük elkészülhetek — a többiek pedig annak idején, lehet csak halálom után — a nyilvánosságnak átadhassanak. A kiadás iránt az „Atlieneum* könyvkiadó társulattal már valósággal szerződtem is. Ez iratoknak egy jelentékeny részét képezik azon levelezések, melyeket különösen 1859-ben s 1860 és 61-ben azon emigráns társaimmal váltottam, kikkel a hazafiui kötelesség terén együtt működni, s a köztünk fenállott kölcsönös bizalom kötelékeinél fogva úgyszólván hivatalos viszonyban állam szerencsém volt. Ezek tudni fogják, hogy nem voltam azon helyzetben, miszerint Írnokot tarthassak s igy saját leveleimről ritkán vehettem másolatot ; különben is hibáimhoz tartozik, hogy erre gondolni — nem csak az emigráczióban, hanem azelőtt is legtöbb- nyire eszembe sem jutott. Történelmi érdekű dolognak látszik előttem, hogy a mit hazánk ügyében tettünk, vagy tenni megkisérlettünk, a tehetségig hézag nélkül álljon az utókor előtt, mely igyekezetünk felett Ítélni hivatva lesz. Ennélfogva azon kéréssel járulok azon hajdani társaimhoz, barátaimhoz, kik hozzájuk intézett közérdekű leveleimet netán megőrizték; tegyék meg nekem a múltak emlékének kedvéért azon szívességet, hogy engedjék át nekem egy kis időre használatul ily tárgyú netán megőrzött leveleimet s mél- tóztassanak azokat eredetiben vagy másolatban saját költségemre postán mihamarább kezeimhez juttatni. Szavamat adom, hogy az eredetieket lemásolás után késedelem nélkül visszaküldendőm. mával, itt is jobban a táncz kedvéért, bemutattatja magát, azután — az utczai talákozásoknál illedelmesen köszön? Az ujjainkon könnyen összeszámíthatjuk azt a pár családot, mely a rokonsági köteléknél fogva többször együtt van, az összejöveteleknél azután összekerülnek ifjak és leányok, de — csakis az unokatestvérek. Százszor megszólíthatja egyik fiatal ember a másikat: jer, tegyünk látogatást itt vagy ott! azonnal kész a mentség, hogy nem lehet. Még arra a kifogásra is rá kerül a sor, hogy: nem vagyok salonia- san öltözve. És a férjek? Ezek kifogásairól, hogy miért kell a nőnek otthon maradni, ne is szóljunk. Igaz, hogy ha nem igy volna, akkor is volna elég kifogásolható a helyzeten, mert például, hogy többet ne érintsek, emlékezzünk vissza az első műkedvelői előadás előzményeire. A működő urak és hölgyek az esztergomi társadalom színét javát képezék. Midőn a próbák tartása elhatároztatott, ezekre hol egyik, hol másik, de mindig más családnál jöttek össze; a darab első felvonásán keresztül mentek, azután a szives házi asszony vacsorára hívta meg vendégeit. Nem laknak már Esztergomban, megnevezhetjük, feledhetlenué váltak a Brinkmann-éknál töltött esték kedélyességük és fesztelenségük által. Hogy követtetett azonban ajópélda?A fogadtatásban a háziasszonyok versenyezni akartak egymással, mindig nagyobb mérvű ünnepélyességre készültek és vége az lett, hogy nemcsak nagy kéltségbe kerültek az estélyek, hanem épen az ünnepélyesség folytán tűnni kezdett a kedélyesség. Készletekbe nem szabad bocsátkozni; nagyon együtt élünk még és túlérzékenyek vagyunk; de a társas élet ezen árnyoldalain nagyon könnyű volna segíteni, csak — férfiúink, — ifjaink úgy, mint nős embereink, — bírnának a kezdeményezési bátorsággal és azzal a bátorsággal, hogy azokat a mosolygó arezokat figyelmeztessék egyre-másra. Bizony azok a hölgyek maguk örülnének legjobban, hogy ha egyedül azt az időt volnának kénytelenek magányosan eltölteni, midőn a férfiakat a hivatás, a kenyérkereset veszi igénybe, de nem azt az időt is, moly már a szórakozásnak szentelendő és annak szenteltetik. Második kérésem az, hogy ha valakinek volt emigráns társaim közül, kikkel különösen I860., 60 és 61-ben (mert most csak ez időszakról van szó) levelezni volt szerencsém, akár mi oknál fogva kifogása volna az ellen, hogy neve kiírassák — méltóz- tassék engem erről értesíteni; kötelességemnek fogom tartani vagy csak neve kezdő betűit, vagy ha úgy tetszik, épen csak egy csillagjegyet használni. Tisztelettel felkérem a hazai lapok szerkesztőit, méltóztassanak e felszólításomat nyilvánosságra juttatni. Collegno (al Baraccone) Olaszország. November 4-én 1879. Kossuth Laj*s. Meghívás. Az „Esztergom járási tanitóegylet* folyó évi őszi közgyűlése a választmány határozata folytán november 18-án délelőtt 9 órakor Esztergomban a főeleim tanoda épületében fog megtartatni, melyre az egylet t. c. tagjait s a tanügy barátait van szerencsém tisztelettel meghívni. Tárgyai: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jegyzőkönyvek felolvasása. 3. Emlékbeszéd, elhunyt tagtárs Taufy Ferencz fölött. 4 Pénztári jelentés és pénztárnok választás. 5. Értekezés az illemtanitásról a népiskolákban. 6. Pályadijak kiosztása. 7. Indítványok. Méltóságos Máj er István praelatus kanonok s egyleti elnök ur a következő pályadijakat tűzte ki: 1 Három darab aranyból álló jutalom, német vagy tót ajkú községben működő azon néptanító s egyleti tag számára, ki a magyar nyelv terjesztésében legsikeresebben működött. 2. Két arany azon egyleti tag, s néptanító részére, ki a házi-ipar terjesztésében legtöbb eredményt mutat fel. 3. Egy darab arany azon néptanító s egyleti tag részére, ki a gyümölcs-tenyésztés terjesztésében legjobb eredménynyel működött. A beszolgáltatandó hiteles bizonyítványok alapján megitélendi egyletünk közgyűlése alkalmával választandó 3 tagból álló bizottság. Esztergom, nov. 14-én 1879. Fekete György egyl. jegyző. Hírek. Lapunk azon t. előfizetőit tisztelettel kérjük, akik előfizetéseikkel hátralékban vannak, hogy kiadó hivatalunkhoz beküldeni, vagy nyugtatvány mellett átadni szíveskedjenek, miután nekünk is kötelezettségeink vannak. Vidéki előfizetőink legköny- nyebben postautalvánnyal eszközölhetik. — Mystificatio. Egyik érsekujvári barátomtól hallottam november elején Nagy Tapolcsánban, hogy ! az érsekujvári szerkesztőhöz nevem alatt egy levél A hölgyekkel poroljék? Jobban megérdemlik a férfiak. Csakhogy ha ezek megjavulnának, akkor tönkre menne a börze, valamint egyéb megnevezni nem akart intézmény. Tessék tehát az erősebb nemmel veszekedni, e veszekedést önmagának elvégezni, nem pedig az ódiumot az én nyakamra tolni. És utoljára a legújabb sütet a pletykából. Gyászba borult egyik legtiszteltebb családunk és azt hittük, hogy a megilletodés, a részvét mindenkit, de különösen a közelebb állókat meg fogja lepni. Oh követválasztási dicső korszak, te azonban fényesebb vagy, mint a gyász; az akkor szerzett érdemek keresztülragyognak a fátyolon is! A gyászos család tagjai nem éreznek elég erőt magukban, hogy a csapás alatt roskadozó szív és fej a mindennapi élet szükségeinek apró részleteivel foglalkozhassék és mielőtt a gyász köztudomásra jutott volna, igyekeztek ennek anyagi gondjaitól megszabadulni és rábízták a teendők elvégezését arra, kiben megbíztak. A élet azonban üzlet, az üzletet pedig űzni kell. a jól berendezett üzleteknél soha sem zsabad elfeledkezni a — legalább is — üzletbarátról. Ha pedig az ember véletlen űr, akkor noblesse oblige az érdemekről az adandó alkalommal megemlékezni. így történt azután, hogy libériás inas jött a csillogó érdemeket szerzett üzletbe, az érdemek elismerését akarván igazolni egy kis — közvetítéssel. Szerencsére azonnan a libériába öltöztetett szellemeken igen gyakran meg esik, hogy ügyetlenséget követnek el, a mely ügyetlenségért ugyan ők rendesen megkapják a dorgálást, de az ügyetlenség mégis sokszor több jót okoz, mint ha a parancs helyesen teljesítetett volna. A libériás inas — bár későn járt már, de épen ezért ha el nem téveszti az ajtót és a tévesztett ajtó tulajdonosának nem lett volna több és finomabb érzéke a viszonyok megítélésében, a gyászoló család épen akkor, midőn az uj seb még legjobban sajgott, lett volna kitéve annak, hogy kénytelen tanúja legyen két üzleti ember nem épen lélekemelő co neurrrenti áj án ak. A sors azonban kegyesebb volt és nem eugedé a szent táblaimat profanisálni. Agglegény.
