Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 48. szám
Esztergom, I. évfolyam. 48. szám. Csütörtök 1879. November 13-án. w közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Előfizetési-ár: fél évre...............................................4 fit. — kr. évnegyedre .........................................2 „ 20 * E gyes szám: 3 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendók. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV 9^-lK SZÁM ALATT, intézendók. Kéziratok nem adatnak vissza. Ébresszük-e vagy csak emlékeztessünk? (Levél a szerkesztöhez.) Az „Esztergom és Vidéke“ hasábjain múltkor előkészület-forma felhívás jelent még a vidékünket megkeresni ígért kormánybiztos kellő tájékoztatása iránt. Nemcsak kötelességét teljesítő a lap, hanem érdemet is szerzett magának...................... .. .. . Be most felkérem arra is, hogy ne csak messze kiható tervvel, hanem a jelen pillanatban annak szükségeivel is foglalkozzék egy kevéssé, bár ha e foglalkozás nem is fog népszerűséget hozni. Újra a borról szólunk. Svajcz ez évi szükségletét kénytelen Magyarországon szerezni; eddig már Versecz tájékát kimenté és most Promontorról szállíttat naponként 5—600 hectolitert ; Promontort nehezebb lenne kimeríteni, mint Verseczet, mert Promontor Budapest raktára, még a kőbányai, csömöri termések is ott rakatnak le és igy lehet reményünk, hogy a borkereskedők még föllebb szorulván, talán felfedezik Esztergomot is. Ez alkalommal szeretném én megkérdezni: váljon az esztergomi borászati egyletet ébreszteni kell-e vagy emlékeztetni, hogy e körülményekről van-e tudomása? szeretném megkérdezni, váljon tett-e a borászati egylet olyatén lépéseket, melyek a külfölddeli összeköttetéseinket gyarapítanák? melyek a külfölddel megismertetnék, hogy mi van Esztergomban és A professor ur. (Vége.) Az idő haladt óriási léptekkel s már hosszú tíz év múlt el, mióta Gergely eltűnt s a professor úr csinos házacskája uj örömöknek s vidámságnak nyílt meg. Minden ember tisztelettel viseltetett fájdalma iránt, legfeljebb az a vitatkozó Páldy professor, az ilyen „eső után köpönyeg“ tanácsú emberek szokása szerint bizonyitgatá előtte, hogy a nevelés iránt nincs semmi tehetsége; hogy a tehénnek a szarva közt kereste a tőgyit; hogy a Gergely gyerekben úgy leste a tudományt, mint a zsidók a Messiást ahelyett, hogy becsületes munkára szólította volna stb. ily félét, mit ő himezetlen gorombasággal szokott a szegény sújtott ember arozába vágni s ellenükbe hiába hozta a jó öreg okul, hogy a gyerekben rendkívüli tehetség volt s csak a rossz pajtások rontották el. Nem használt, Páldy professor tiszta világosan bebizonyította, hogy nincs nevelési taktikája. Végre az öreg lenyelte a keserű levet s nem felelt többé a vitatkozónak. Elég elégtétel volt az, midőn az examenokon az ő tanítványai oly értelmesen s kitünően feleltek s Páldy tanítványaira a vizsgáló püspök dühösen rájuk morditá: „asini!“ No ez egyszer az öreg e szót sokért nem adta, mindannak daczára, hogy fogalma nem épen valami nagy értékkel bir. Most is — felhasználva az üde reggelt — ott ül az öreg könyvekkel elbarrikádozott szobájában, melynek ablaka ugyancsak tele van rakva virágokkal, hogy nem férkőzik be egyetlen forró sugár sem hogy e lépések megtételénél vették-e figyelembe épen Svajcz és Francziaországot ? Ébresztő kell-e vagy emlékeztető ? Nézetem szerint a borászati-egylet nem csak arra való, hogy egy meglehetős tőkével borokat vásároljon speculation, hanem hogy közvetítése által a helyi terményeknek piaczot teremtsen. Teljes megnyugvással vagyok én az egylet vezérférfiainak lelkiismeretessége, szakismerete és buzgalma iránt, de az utóbbi időben oly átalános szélcsend uralkodik ez intézet felett, hogy idejét elérkezettnek találom, miszerint megkérdezzük: álszik e, vagy csak el van teendőivel annyira foglalva, hogy a világ folyásából egy némely mozzanat elkerüli figyelmét. Midőn a szerkesztőséget felkérném, legyen szives jelen soraimnak helyet adni lapjában, maradok kiváló tisztelettel Egy valaki, ki pinezéjében is az újságokat bújja. Szives örömest adunk helyet a levélnek, mert első eredménye is az, hogy példával il- lustrálja, miszerint helybeli intézeteink iránt figyelem uralkodik. Magára a levél tartamára azonban, bár szívesen vennénk, ha a legilletékesebb helyről, a borászati egylet igazgatóságától is kapnánk kimerítő feleletet, mii ez bekövetkeznék, felelünk eddigi tudomásunk szerint. A borászati-egylet még igen fiatal egylet, a helybeli bortermelés ezersoros sajátosságai mellett egészen előkészítetlen terrénumra lépett — s dolgozik. Kantból készít kivonatokat s nagyon el van merülve munkájában, midőn az ablaknál megjelenik valaki s „jó reggelt“ mondva be neki, szép csendesen kezdi öntözni a virágokat. Erre a professor ur aztán felejt jegyzetet, Kantot, philosophiát s oda siet az ablakhoz, megcsippenti annak az öntözőnek szép piros orczáját, cseresznye ajakára csókot csattant s fekete haját simogatja. Ez a szép öntöző a professor ur öröme: a leánya. Hogy elhizelkedik az a kis Juliska kisasz- szony, pedig milyen fukar a hetyke jogász urak irányában s ugyancsak megérzik a keze koppanását, ha néha önfeledt állapotban táncz után karjukat karcsú dereka körül felejtik, s milyen fösvény a szegény Kovács Andor sóhajtásaival szemben, ki minden este ott ábrándozik csillagfénynél s holdsugárnál az ablaka alatt! No azt nem lehet csodálni, hogy mikor a Kompai Zoltán félév előtt az ügyvédi vizsgálatot letéve búcsúzni jött, kis kezét ott felejtette a búcsúzó ifjú kezében s mindenkép iparkodott egy hívatlanul szemébe szökött könnyet észrevétlenné tenni. Ez már megtörténik egy jó barát távozásánál; hogy azonban mi összeköttetése volt a dolognak avval, hogy távozás után a kisasszony szokása ellenére igen rosszkedvű volt s mindenkit hevesen megszidott szakácsnőtől kezdve a rosszkor jött iskolaszolgáig, azt nem tudom. — Hát kicsikém, Juliskám, hogy aludtál az éjjel? — kezdé a professor ur. — Oh igen jól! siet felelni a kisaszony, (Kovács Andor, ki szokása szerint tegnap ismét az ablak alatt ábrándozott, dementálhatná ez állítást, mert ő a kisasszonyt tizenegy óra után is az ablakban látta könyökölni a csallagokat szemlélve.) — Igen örvendek, — folytatá az apa — s van-e valami újság a ház körül? és igy megalakulása után azonnal nem működhetett úgy, mint azt maga is szerette volna. Rövid fenállása óta azonban már két eredményt elért. E két eredmény: először hogy a külfölddel nemcsak érintkezésbe lépett, de már is üzleti összeköttetéseket teremtett, mely összeköttetések után a legkielégitőbb, legreálisabb eljárás mellett az egylet a legnagyobb kiterjedésű exportot reméli eszközőlhetőnek. Az eddig külföldre szállított borokról pontos kimutatást nem nyújthatunk, ezzel az egylet dicsekedhetnék, nekünk csak egyszerű tudomásunk van arról, hogy igen is létezik már is export. Másodszor : és ami a második főfeltétel, hogy a bizalmat itt helyben mindinkább széles körben hódítja, úgy, hogy nemcsak eddig nevezetes ajánlatok tétettek neki, hanem, ha üzleti összeköttetései elérik azt a kiterjedést, melyet az egylet óhajt, ez esetre nem csak saját készlete, de a vidék termelésének igen nagy része azonnal rendelkezésére bocsát'tatik. Lehetetlenség tőlünk kívánni, hogy mi csak véleményt is mondjunk az egylet belszer- vezetéről és működéséről. Ehhez szakférfiak kellenek. Amiről azonban mint laicusok, meggyőződést szereztünk, azt kimondjuk nyíltan, egyszerűn és megjegyzés nélkül. Megelégedést kelthetünk-e vele, az más kérdés. És épen ezért közöltük a fenti levelet, el—- Bizony az nincs apuskám, úgy van minden mint volt, inkább én kérdem az újságot. —- Újságot? Bizony van egy. Hiszen ismered Kompay Zoltánt? Ah, a kis Juliskának egyszerre oly roppant dolga lett egy oldalt álló rózsatővel; hja máskép meglátná az apa azt a párosságot, mely arczára szökött e névre s mely még azoknál az igazításra szorult rózsáknál is pirosabb volt. — ügy bizony, — folytatá az öreg ur — ez a Zoltán gyerek sokra viszi még, nem hiába mondtam én mindig a Páldy profeszor vitatkozása daczára, hogy nagy ember lesz belőle. De hisz a legjobban is szerettem összes tanítványaim közt. Tessék, fél éve, hogy kész fiskális, már is egész megyére szoló port nyert meg, az igaz, hogy még csak a Kórósy kanczelláriájában volt, de ország-világ tudja, hogy nem az a nagyfejü iszákos prókátor nyerte meg a port, hanem Zoltán. Be is választották azonnal a megyeházára. De ne gondold, hogy azért, mert az apja Kompai Kompay Péter, hanem saját érdeme folytán. Igaz, most ismét szerencsének néz elébe: megházasodik. Ah, a szorgalmas kezek közt egyszerre a legszebb rózsa tört le; bizonyosan megszúrta a tövis. — Bizony megházasodik. Az apja szabad választást engedett neki. En ugyan nem tudom kit vesz el. de elvétve mégis hallottam annyit, hogy a bátyja ezredes. No én ezer szerencsét kívánok a frigyhez ... de Juliskám, mért nem vigyázasz a kezedre, nini az a rút tövis, hogy megszúrta! Add ide, hadd nézzem: nem mély-e a szúrás?- Semmi, atyám, ügyetlenség, megyek a kútra vizet huzni a kannába — felelt a leány s iparkodott nagy sebesen minél hamarabb apja szemei elől eltűnni.
