Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 39. szám
(♦» iíijjy V IBÜ iläUYiyUI jií*Si5öl ilOfrilil iijuj«ww d Esztergom, I. évfolyam. 39. szám. ___ Vasárnap 1879. Október 12-én. . ... • ' ’ •. ■ " ~Á gr «bßq ddóhtdgöin at> d ; • w ESZTERGOM és TIBIKÉ közérdekű, nemzetgazdászati. ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny.-----'-T ' . f él évre . Előfizetési-ár: ..........................4 írt. — kr. M egjelenik : Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkeszévnegyedre 2 go hetenként kétszer tőséghez. Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz. Széchenyi vasárnap és csütörtökön. SZÉCHENYI TÉPV O'j-IK SZÁM ALATT, intézendők. téren intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Városunk és az adófelügyelőség.j Krt.esülésünk szerint az adófelügyelőség megkereste a polgármestert valamely ügyben, minőben, az mellékes dolog, és átiratában felszólalva az iránt: hogyan szed a város lejárt követelései után késedelmi kamatot, hol veszi a jogot végrehajtási költségeket számitani fel és különösén közigazgatási követeléseit mi jogon hajtja be közigazgatási utón, mindezekről — az érdemleges ügyre adandó válaszon kivül [x~,. a polgármestertől nyolcz nap alatt nyilatkozatot kér. Tökéletesen nyugodtak vagyunk aziránt, hogy a polgármester minő választ, minő nyilatkozatot adhatott, és erről szólni nem aka- | runk, mert megvagyunk győződve, hogy a polgármester úgy a város jogait ismeri, mint ismeri a saját és az adófelügyelő hatáskörének határait. A dolognak van azonban egy második oldala. Mióta városunk önálló municipalitását elvesztette és lesüllyedt a rendezett tanácsú városok niveau-jára. általános a tapasztalat és ezzel | együtt a panasz, hogy nagyon sok ura van i vagy akar lenni városunknak. Ez még nem volna szerencsétlenség. Nagyobb baj azonban az, hogy ezen urak között akadnak, kik hatáskörüket túllépve akarnak érvényt szerezni annak, mit önmagukban jónak látnak vagy mi talán csak nádparipájuk. Ilyen urunk nekünk az adófelügyelőség. „BSZTEEGOM IS VIDÉKI” TÁSKÁJA, Oh ne nézz rám. . . Oh ne nézz rám csillag-szemeiddel. Mert e láng nekem csak kárhozat; Oh ne áruld el tekinteteddel, Mit megtudni másnak nein szabad! Oh ne nézz rám csillag-szemeiddel Lány ; szeretlek bár forrón, nagyon, Tiltott tűz ég a mi kebleinkben, Oltsd el! . . . csak maradj védangyalom. Oh ne nézz rám csillag-szemeiddel, Emlékezzél, másé már kezed! Küldj imát az ég urához érttern, 0 enyhitse, a mit szenvedek ! * » r Klauzál Gábor. [[£ r.; Vasárnapi levél. (Kosár. Feleljünk. — Tényék logikája. — Angyal. — Sirtunk. — Pipaszár története. — Újra fekete szemek. — Új csalódás. - Vigyázzon a Férjjelölt. — Mégis gyönge vagyok. — Mi lenne az én elégtételem.) Második vasárnap és én újra nem beszélhetek u hét eseményeiről! A múlt héten Vasárnapi levelem kosárba vándorolt, most pedig kénytelen vagyok a „Férjjelölt“ urnák egyet mást mondani az ő tudományos szónoklatára. Illő volna megkérdenem a szerkesztő úrtól, váljon ki az a „Férj jelölt?“ Hol van ő és merre Az adófelügyelő működési körét ugyan az 1876. évi 15. törvénycikk 4-. §-a megállapítja és e működési körhöz még a közigazgatási bizottságról szóló törvény ad némi toldalékot, de ;—- e törvények sehol jogot nem adnak neki arra, hogy közigazgatási intézkedésekre befolyást gyakorolhasson, sehol jog nem adatik neki arra megkérdezni, váljon hogy intézi egy község vagy város belügyeit sat. A fent említett concret esetben az erre vonatkozó felvilágosítást, sőt hisszük, hogy a saját körébe való visszautasítást is megkapta az illetékes helyről és ebbe nekünk beszólunk nem lehet. Az utóbbi idők története eléggé megtanította városunkat arra, hogy adott körülmények közt igen könnyű — kivált az adóügy teker- vényes paragraplnisai közt •—• a közönséget tévútra vezetni, a közönség szemébe port hinteni, sőt személyes üldözéseket is foganatba venni. Az igazság mindig küzdeni fog az igazságtalansággal, de mig a küzdésben használt fegyverek a törvényes formának csak színezetével is bírnak, addig a sajtónak bele szólni nem szabad, vagy —• legalább is pártosságot árulna el. De midőn az események, a személyes küzdelem elért ahhoz a határhoz, hol már a köznek. az egésznek, a városnak ősi, senkitől kétségbe nem vont jogait és hatáskörét érinti, érintése által veszélyezteti, akkor már kötelességünkké vált felszólalni, figyelmeztetni a közönséget, hogy jogaira vigyázzon, mert ép azon jogai vannak veszélyeztetve, melyek nem illuso- riusok, liánéin reálisok, melyek a városnak reális hasznot hajtanak, melyek megmentik attól a példabeszédszerűvé vált hosszadalmas procedúrától, mit törvénykezési eljárásnak nevezünk. Nem akarunk tovább is példákat idézgetni. Kinek kedve van ezek felől magán tudomást; szerezni, ott van a városháza, ott van a városi ügyészi hivatal, meggyőződhetik felőle, hogy oly időben élünk, midőn törvényes színezettel tudják ellátni azt, amit talán az ötvenes évek emlékezetéből nagyon gyűlölt névvel lehetne megnevezni. Fis (3 működés foly szakadatlanul, folyton, kitartó buzgalommal, elhalmozva munkával, gyűlöletes és mégis hasztalan munkával az ügyészséget, a polgármestert, a közgyűlést; elhalmozva oly munkával, mely csak a polgárok közt elkeseredést szül, mintha oly jó állapotban élnénk, hogy még ezt is elviselhetnénk. Az utolsó évek története beigazolta már városunknak, hogy igen sokat el lehet vesztenünk csak azért, mert — közönyösek voltunk. Megtanultuk, hogy napról napra úgy anyagilag mint szellemileg bátra megyünk és mind ! közönvösségünk miatt. I Társadalmi életünk majdnem egészen megszűnt, factorai visszahúzódtak mindentől, mert talán épen az, melynek hivatása volna ennek fel virágozásán működni, csak részben teljesiti kötelességét, részben pedig botránykereső rohamokban szenved és ebbeli rohamokban újra oly van hazája? Miután azonban e kérdésre még csak nem is remélem a választ, kénytelen vagyok ismeretlenül szembeszállani vele. Tehát: Édes öcséin! Köszönje azon bátorságának, misze- j rint bevallja azt, hogy nyakába szándékozik venni a házasság igáját, köszönje nyíltságának, hogy szóba j állok önnel. Ne higyje azonban, hogy én most neki állok és megczáfolom okoskodását; öli nem. mert -—- nem szükséges; önmagáról tudhatja, hogy semmi okoskodás, semmi rábeszélés nem használ annak, aki szerelmes, hogy mondjon le szerelméről, de viszont nem is okoskodás és megfontolás utján lett szerel- í mes és így e tárgyban minden tudományos okoskodás és okos tudományosság már előre — bölcselkedő öcsém műnyelvén: a priori — sárba esett. Ha szóba állok önnel, azt teszem azért, mert mégis tapasztaltam levelében irányomban egy kis jó akaratot, —- amennyiben megvigasztalni akart, —, és ennek folytán talán fogok önnek használhatni. Lássa ön, nincs igazságuk, midőn az agglegényeket kárhoztatják. Az agglegények mind voltak férj jelöltek, csakhogy önök pnilosophizáló szerelmesek nem akarnak számolni a „tények logikájával!“ És épen azért, hogy e hibáról leszoktassam, elmondok önnek két történetkét, melyek csupán a tények kér- lelhetlen logikáját fogják illustrálni és akkor nem fognak az agglegényekre követ dobni. Huszonhárom éves voltam, szerelmes voltam. Miután ön most lehet ezen stádiumban, felmenthet attól, hogy érzelmeimet leírjam. Szerettem egy angyalt. Ugy-e mind angyal az, kit szeretünk? Miután a férj jelöltek csak egy hölgynek ismerik és látják előnyeit, újra süket füleknek beszélnék, ha én leírnám az én angyalomét, hanem képzelje, hogy olyan volt mint az öné. Egyik tavaszi délután siettem hozzá. Siettem egy szerelmes szeleburdiságával és midőn beléptem hozzájuk, nem nézve még a jelenlevő mamára sem, összevissza csókoltam az angyalt. Szabad volt már a csók, mert megtörtént már a megkérés és oda lett Ígérve a drága kéz, csak be kelle töltenem nagykorúságomat. Sehogy sem akartam meglátni, hogy úgy a mama mint leánya milyen zavartak lettek az éh nagy buzgóságom folytéin. Értem is én arra rá, hogy figyeljek valamire ! Lementünk a kertbe. Az idő eltelt, mint szokott, rám nézve boldogan. Végre mennem kellett. Ekkor következett egy jelenet, melyre visszagondolnom most is fáj, de ha más látta volna,, az most is nevetne. Az én szerelmem ráborul vállamra, és elkezd sírni. Kérdezősködéseimre nem felel, hanem sír. Végre fölemelem fejét, benézek azokba a könnyeken keresztül is égető szempárba, ott zavart látok és — én is elkezdtem sírni. Sirtunk közösen jó negyed óráig. És én uem tudtam, miért? Végre megtudtam. Jött egv kérő, a mama annak adja leányát, az esküvő ki van tűzve ekkorra. Azután én is tudtam, miért sírok. Élő ember az akkori principálisom, ki másnap megbízott, hogy készítsem el neki a rámbizott Írásbeli munkát és én — hoztam neki délutánra Olté- sytól pipaszárat. De hát ehhez önnek semmi köze: elég, hogy hiába volt részemről minden erőködés, minden fáradtság: mivel az „angyal“ bár még hittem hogy engem szeret, nem velem, hanem anyjával tartott, megbuktam minden tervemmel. Ugy-e. Férjjelölt ur, a Neues Pester Journal kis hirdetőjébe rögtön házassági ajánlatot kellett, volna beigtatuom és nem várnom, mig az idő meggyógyítja azt a sebet, melynek érintésére ma már nem fájdalmat, hanem szomorúságot érzek ? Ugy-e kárhoztat, hogy fájt a dolog és nem nősültem rögtön.
