ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932
1932-05-01 / 48. szám
Hölgjjgkeí érdeklő divatújdonságok kosztüm- és kabátfcelmék, gyapjú- georgeííek, ruha-cmj/agok, ruha- és bélésselymek, nyersselymek valamint válogatott mintájú divatos mosókelmék nagy választékban kerülnek eladásra Binét és Barna szövet- és setyemkulönlegességek áruházában Budapest V., 40 'r- í D ák Ferenc-utca *O f fl nemzetközi Uásár tartama alatt leszállított árak! Áramszünet. A Hungária Vili. R.-T. értesíti a t. közönséget, hogy máj. 1-én, vasárnap reggel 7 órától fél 10 óráig oszlopátszerelés miatt áramszünetet tart. Az Esztergomi Önkéntes Tűzoltótestület kedden, f. hó 3-án, d. u. 5 órakor választmányi ülést tart. F. hó 5-én d. e. 9 órakor a belvárosi plébánia-templomban Florián-mise, d. e. fél 11 órakor közgyűlés lesz a városháza nagytermében. A régészeti múzeum az Obermayer-féle házban május 1-től minden vasárnap és ünnepnapon d. e. 10 órától 12 óráig nyitva van és megtekinthető. Régiségeket ugyanott dr. Saly Arnulf bencés gimnáziumi tanár, múzeumigazgató vesz át. A gimnázium igazgatójának válasza Lenkei Emilék vádjára. Az „Esztergom" legutolsó számának híradása szerint Lenkei Emil, a kereskedők társulatának elnöke küldöttséget vezetett Esztergom városának Polgármesteréhez s panasz tárgyává tette, hogy „a helyi intézmények ... gimnázium... szükségletüket nem Esztergomban szerzik be, sőt még ajánlattételre sem szólítják kiváló kereskedőinket. A lokálpatriotizmus nagyrészt a város közönsége által eltartott intézmények vezetőségéből teljesen hiányzik." Megjegyzéseim a közlésre: 1. A vádat alaptalansága miatt vissza utasítom. Részletes adatokkal — még szomorúakkal is — szívesen szolgálok Lenkei Emil úrnak. 2. A lokálpatriotizmus kérdésében Lenkei Emil úrtól nem fogadok el leckét, de mástól sem. Esztergom, 1932 ápr. hó 30. Dr. Kemenes Illés igazgató. Strand-hangveseny. A Szent István artézi strandfürdő telepen, a helybeli levente zenekar, a vasárnapi megnyitás napján d. e. 11 órától kezdve hangversenyt rendez. Az „Esztergomi Kath. Legényegylet" dalárdája május 16-án (Pünkösdhétfőn) résztvesz a győri: dalos kerületi versenyen, melyre az egyesület pártolótagjait és jóbarátait tisztelettel meghívja az elnökség. Utazási díj autóbuszon személyenkint 5'60 P, mely összeg május hó 10-ig Jakobek Jenő fodrászüzletében (Széchenyi-tér) vagy az egyesület dékánjánál (Szent Imreutca) okvetlenül befizetendő. Kibővítik a törvényhatósági árvaszékeket. A közigazgatás egyszerűsítésével kapcsolatosan különböző tervek alakultak ki. Egyik ilyen tervezet az árvaszék reformja. — Ma ugyanis számos községi árvaszék működik és a kormánynak az a felfogása, hogy a sok kis árvaszék helyett egy-egy törvényhatósági árvaszéknek a működési terűiéit kell nagyobb körre kiterjeszteni. Ebből a célból a községi árvaszékeket megszüntetnék, a megyei és törvényhatósági árvaszékeket pedig átszerveznék olymódon, hogy a nagyobb terület és a nagyobb hatásk'ir feladatainak megfeleljenek. Bevonnák az árvaszék hatáskörébe a családot érintő egyéb kérdéseket is, a családvédelemnek olyan jogi és gazdasági vonatkozásait, melyek helyileg sokkal jobban intézhetők. Az árvaszéken a jövőben birói képesítés lenne kötelező. Az Esztergomi Gyümölcsértékesitő és Központi Szeszfőző Szövetkezet ajánl 50 fokos törköly-pálinkát literenként 2 P-ért. A megrendeléseket Tóth János (Simor J. u. 44.) veszi át. — Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes „Ferenc József" keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképességet. Beható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc József víz szellemi munkásoknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony hatású gyomorés béltisztító szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Népmozgalmi adatok. Esztergomban 1932. ápr. 22—29-ig bejelentett születések: Üveges László rk. gyárimunkás fia. Erős Terézia rk. mezőőr leánya. Ipoli István rk. varrónő fia. Szekér Béla ref. kőmivessegéd fia. Kis Margit rk. szabósegéd leánya. Házasságkötések: Szabó Vendel rk. földmives és Mohácsi Rozália rk. — Néder József rk. földmives és Kovács Irén rk. — Halálozások: Skuta Ferenc rk. ny. póstaaltiszt 73 éves. Schwartz Anna rk. 15 hónapos. Jónás Margit rk. 3 éves. Dr. Klinda Teofil rk. prelátuskanonok 75 éves. Mészáros János rk. vendéglős 51 éves. Özv. Kis Tóth Józsefné sz. Balázs Erzsébet rk. 78 éves. Sándli Józsefné sz. Izsák Vilma ref. 56 éves (Tokod). Frissensült laska (macesz) kapható kg-ként 1 pengőért MARMOR" STEIN MÓRNÁL, Esztergom, Rudnay Sándor-tér 10. Dézsmálják a halállományt. Molnár János halászbérlő feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen, hogy halászati területén a halállományát dézsmálják, s úgy a városban, mint a falvakban árusítják. Ez ügyben a rendőrség a nyomozást megindította. Filléres mozielőadás. A tiroliak lelkes szabadságharca, Hof er András tízfelvonásos garandiózus filmtragédiája május 3-án, kedden, a Kultur mozgóban mélyen leszállított helyárak mellett kerül bemutatásra. A hétórai előadás helyárai : páholyülés 60 fillér, fenntartott hely 50 fill., zsöllye 40 fill., I. és II. hely 30 fill., III. hely 20 fillér. Az esti 9 órai előadás helyárai: páholyülés 50 fill., fentartott hely 40 fill., zsöllye 30 fill., I. és II. hely 20 fill., III. hely 10 fillér. Külön kisérő műsor, kacagtató vígjáték. A tiszta jövedelem a segélyre szoruló hadigondozottak javára lesz fordítva. 26-os vadászok találkozója. A volt cs. és kir. 26-os vadászzászlóalj bajtársi szövetsége f. hó 7-én este 8 órakor tartja legközelebbi összejövetelét Budapesten Gráf János, VII. Aréna-út 106. sz. alatti Kéményseprőhöz címzett vendéglőben Kéri a vezetőség, hogy azok, akik címüket még nem jelentették be, mielőbb közöljék Bálint Hugó igazgatóval III., Zsigmond-utca 30-40 Esplanade szálloda. öngyilkosság. Tábori Juhász János 81 éves aggastány részben betegsége, részben pedig rossz megélhetési viszonyai miatt a udvarán levő körtefára felakasztotta magát. Mire hozzátar'ozói észrevették, már halott volt. ni— ÁRON és MOLNÁR szabadalmi iroda új helyiségei: VIII, RÖKK SZILÁRD-UTCA 2. (közvetlen a Korvin Áruház mellett.) Vasárnap 11 órától a Szent István strandfürdőn a „Levente-zenekar 1 ' hangversenyez. A Korona-kávéházban ma este kezdi meg vendéghangversenyzését a kiváló művészekből álló Gáspár zenekar. Legújabb slágerekkel és egyéb szép zeneszámokkal fognak bemutatkozni a kávéház vendégeinek. Zarándoklat Szentkeresztre. Szentkereszt feltalálása alkalmából a belvárosi plébánia templomból május 8-án (vasárnap) reggel 5 órakor Péliföldszentkereszt bucsujáróhelyre nagy zarándoklat indul, amelyben a Credó-egyesület és többi hitbuzgalmi egyesületek tagjai is résztvesznek. A zarándoklatot Mátéffy Viktor prépost-plébános vezeti. Ő tartja a búcsújáróhelyén a nagy misét és a prédikációt is. A mai súlyos pénzviszonyokra való tekintettel a bucsujárók az egész utat oda és vissza gyalogosan teszik meg. De gondoskodva van azokról is, akik a nehéz gyaloglást nem birják. A helybeli autóbusz-vállalat legalább 25 jelentkező esetén aznap külön járatokat indít Órisápra, ahonnan a kegyhely már csak félórányira van. Menetdíj oda-vissza 250 P, indulás május 8-án reggel 8 órakor és 9 óra 15 pkor a Magyar Király-szálló elől. Vissza-indulás Órisápról délután 4 óra 45 pkor és 5 óra 45 pkor. A hely biztosítása végett célszerű minél előbb jelentkezni az idegenforgalmi hivatalban (Magyar Király-szálloda). VERMES divatüzletében nagy feltűnést keltenek a női és férfi ruházati cikkek hallatlan „olcsó" árai! Szobatűz. Deák Ferenc-utca 20 szám alatti házban a mennyezet gerendázata a kéménytől kigyulladt. Tűzoltóink gyors kivonulása a tüzet idejében lokalizálta. Tornaruházati felszerelés — az intézetek előírása szerint legolcsóbb KEMÉNY-nól. A hadirokkantakat és hadiözvegyeket a Kultur mozgóban f. hó 3-án este 9 órakor, leszállított helyárak mellett tartandó mozielőadásra ezúton is meghívom, mert az ő számukra még külön be lesznek mutatva a népjóléti kormány által létesített kiválóbb hadiárva-intézetek. Mindnyájukat szívesen látom. Sinka Ferenc Pál, az esztergomi „Honsz" alelnök-igazgatója. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik felejthetetlen férjem és rokonunk elhunyta alkalmából a temetésen való részvétellel, vagy bármi módon részvétüket nyilvánítani szívesek voltak és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton fogadják hálás köszönetünket. Esztergom, 1932. április 28. özv. Mészáros Jánosné és családja. RÁDIÓ Szombat, április 30-án d. u.: 5.40. Horváth Attila dr.: Öltözködés és egészség. — 6.10. Régi magyar daíok. — 6 45. Mangold Béla: A Budapesti Nemzetközi Vásár a mezőgazdaság szolgálatában. — 7.20. Az operett fejlődése VI. rész. A m. kir. Operaház Ragjaiból alakult zenekar hangversenye. — ».50. Várady Aranka és Kiss Ferenc előa ló-estje.—9-50. Pontos időjelzés, hirek. — Majd: Cigányzenekari hangverseny. — 10.10. Idöjárásjelentés. — 11.00. Tangó- és jazz-zenekar hangversenye. — Budapest II. 7.20-tól éjfélig: Azonos Budapest I. műsorával. Vasárnap, május 1. 7.00. Májusi köszöntő (Bodán Margit, Gselényi József, Farkas Jenő és cigányzenekara). — 9.00 Hirek. — 10.00. Református istentisztelet a Kálvin-téri templomból. Prédikál : Dr. Ravasz László püspök. — 11.00. Egyházi zene és szentbeszéd a királyi udvari és várplébánia templomból. Szentbeszédet mond Kemenes Illés esztergomi bencés főgimnáziumi igazgató. — Utána: Pontos : döjelzés, idöjárásjelentés. — Majd: Zenekari hangverseny. — Szünetben : Márkus László : Magyar győzelem. — 2.00. Gramofonhangverseny. — 3.00. A m. kir. Földmivelésügyi Minisztérium rádióelőadássorozata. „A baktériumok szerepe a talajban." — 3.45. Szalonzenekari hangverseny — Utána : Pontos időjelzés, időjárásjelen tés. — 5.00. A magyar rádió első amerikai átvitele. — 5.35. Hangverseny. — 6.20. Májusfa. Helyszíni közvettiés Kalocsáról. — 7.05. Csudáky Bertalan : A tavasz kultusza 7.30. A m. kir. Operaház előadásának köz vetítése. „Cigánybáró." Operett 3 felvonás ban. — Az I. felv. után: Sport- és lóvesenyeredmények. — A II. felv. után : Pon tos időjelzés. — Az előadás után : Cigányzenekari hangverseny. Hétfő, május 2. 9.15. Szalonzenekari hangverseny. 9.30« Hirek. — 11.10. Vízállásjelentés. — 12.00, Déli harangszó, idöjárásjelentés. — 12.05. Hangverseny. — 12.25. Hirek. -» 1.00, Pontos időjelzés. - 2.45. Hirek. 4.00. AMszonyok tanácsadója. — 4.45. Pontos időjelzés, hirek. — 5.00. Fort Sándor: Á karó' ken járó betű. — 5.30. Balettzene. Német nyelvoktatás. — 7.15. Albrecht Királyi herceg előadása a Gyermekvédő Ligáról. — 7 40. Hagverseny. — Utána: Pontos időjelzés, hirek. Majd: Cigányzenekari hangverseny. Kedd, május 3. 9.15. Gramofonhangverseny.— 9.30. Hirek. — 11.10. Vízállásjelentés. — 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. — 12.05. Orosz balalajka zenekar hangversenye. — 12.25. Hirek. — 1.00. Pontos időjelzés. — 2.45. Hirek. — 3.30. A „Tündérvásár" meseórája. — 4.45. Pontos időjelzés, hirek. — 5.00. Magyar nóták. — 6.00. Hindy Zoltán .dr.: Az iránysajtó. — 6.30. Hangverseny. — 7.35. Vitéz Somogyváry Gyula : Lengyelország és Magyarország. — 8.00. Vidám tavaszi est. — 10.00. Pontos időjelzés, hirek. — 10.15. Zongorahangverseny. — 11.00. Cigányzenekari hangverseny. — 11.15. Francianyelvű előadás. Közkedvelt szórakozóhely az „Árpád-kert" megnyílt! Előzékeny kiszolgálás. Szolid árak. Dreher sörök. Kitűnő zamatú borok. ===== Szives támogatást kér: TRU BIN JÁNOS, vendéglős.